English main page
 Az intézetről  Kutatás   Tudástár  Vendég 
English
 Kulcsszavas keresés
Visszajelzés

Kulcsszó: történelem

A problémaorientált történelemtanítás abból a felfogásból indul ki, hogy miközben a tanulók megtanulják összekapcsolni saját megélt tapasztalataikat a tanult történelmi tényekkel, a távoli múlt történeti problémái valódi problémákká válnak. A problémaorientált tanítás három lépésben valósulhat meg: a probléma felvetése, megoldása, majd az eredmény reflexiója. A tanulók ennek során olyan multiperspektivikus szemléletmódot sajátítanak el, amelynek segítségével megértik, hogy ami korábban probléma volt, ma nem az, és hogy mai problémáink a múltban gyökereznek, valamint hogy ami az egyik csoportnak, népnek, súlyos probléma, a másiknak nem az. A tanulók érintettségére apelláló történelemtanítás jó eséllyel pályázhat arra, hogy a tanulók „problémaérzékenyek” és „problématudatosak” lesznek. 
Európa történetének izgalmas területe a francia–német viszony, a maga ellentéteivel, háborúival és kiegyezéseivel. Napjainkban a két nagy európai ország kapcsolata jól példázza, mit jelent az európai identitás és a nemzeti értékek békés egymásmellettisége. Ezért is jelentős az a vállalkozás, amelynek keretében háromkötetes francia–német történelemtankönyvet adnak ki a középiskolák utolsó évfolyamos tanulói számára. Az elemzés a tankönyvsorozat történet- és társadalomtudományi hátterét és a megjelent kötet tartalmát mutatja be a magyar olvasóknak. A kötet egyik érdekessége, hogy a két nemzet történetét, egymáshoz való viszonyát a kulturális csere, az egymásra hatás nézőpontjából közelíti meg. 
A tanulók körében végzett mérés alapján a szerző arra kereste a választ, hogyan tudnának a történelemtanárok még többet segíteni a tanulóiknak abban, hogy jól megfeleljenek a kétszintű történelem érettségi vizsga követelményeinek. A tanulók problémáinak feltárása mellett az is bebizonyosodott, hogy óriási jelentősége van a tanári munkának, a szülői házból származó motivációnak és a modern technikának. A mérés egy iskola frissen érettségizett diákjai között zajlott, de a következtetések a máshol tanító kollégáknak is támpontul szolgálhatnak felkészítő munkájuk során. 
Napjainkban több különböző pedagógiai kultúra, tanulás- és tudásszerveződési forma van jelen a magyar iskolákban. Önmagában mindegyik jól működő, koherens rendszert alkot, de egymás mellett való létezésük nagyon sok zűrzavart, ellentmondást okoz. A tanulmány elsősorban az ellentmondásos viszonyrendszer torzító hatásait mutatja be, mindenekelőtt azt, hogy az oktatásügy különböző helyzetű szereplői – rövid távú érdekeiktől vezérelve – hogyan válnak az általuk is rossznak és hamisnak tartott rendszer fenntartóivá. Másodsorban arra hívja fel a figyelmet, hogy e sajátos „rövidlátás” miatt a pedagógustársadalom – különösen a történelemtanárok – nem készülhet fel arra, hogy munkáját egyre inkább a munkaerőpiac, nem pedig a hagyományos műveltségeszmény határozza meg. 
A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsga talán a történelem tantárgyban hozta a legmarkánsabb változásokat. A szerzők mérleget készítenek az új történelemérettségiről, feltárva a vizsgafeladatokban mutatkozó problémákat. Elemzik, hogy a feladatokban mennyire érvényesülnek az új, a korábbitól eltérő tudástartalmak, hogyan valósul meg a kompetencia-központúság, amely visszahat a történelemtanítás folyamatára. 
A tanulmány röviden felvázolja, miként változott és hogyan rendeződött át az elmúlt másfél évtizedben a nemzeti ünnepek jelentéstartalma. A tanulmány második része egy ötödik osztályban végzett iskolaszociológiai vizsgálat eredményeit adja közre. Az elemzés bemutatja a gyerekek viszonyát az iskolai ünnepekhez, és hogy milyen tartalmat hordoznak számukra nemzeti ünnepeink. A szerző az ünnepekhez való viszony problémáinak orvoslásában fontos szerepet szán a történelemtanításnak és az iskolai ünnepek megszervezésében alkalmazandó új, a gyerekek sajátosságaihoz jobban alkalmazkodó dramaturgiai megoldásoknak. 
A szerző arra a kérdésre keres választ, hogy a környezeti nevelést, a fenntarthatóság pedagógiáját miként lehet összekapcsolni az Ember és társadalom műveltségterülettel. A kapcsolódás lehetőségét az teremti meg, hogy ez a műveltségterület hivatott növelni a tanulók társadalmi, közéleti érzékenységét, feladata fejleszteni a helyi közéleti aktivitáshoz szükséges képességeket. A szerző utal arra, hogy a fenntarthatóság pedagógiája csak a jelenismeret-orientált történelemoktatásban érvényesíthető a maga teljességében. 
A tanulmány a történelemtanítással foglalkozó, szűkebben a szakmódszertani oktatás problémáit feltáró kérdőíves szakértői vizsgálat eredményei kapcsán szól a történelemtanítás és a tanárképzés megújításáról. Olyan kérdések jelennek meg az elemzésben, mint például: Milyen legyen a kronologikus és a tematikus történelmi tananyag, tanítási mód aránya? Mennyire van helye a történelemtanárok képzésében a család-, életmód- és gendertörténetnek, a multikulturalitásnak? Mennyire legyen „nyugatcentrikus”, illetve Közép- és Kelet-Európa-orientált a történelemtanárok képzésének tartalma? 
A szerzők a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely által szervezett kísérleti programot mutatják be, melynek keretében a részt vevő diákok a holocaust történetét azokon a budapesti helyszíneken ismerhetik meg, amelyek a zsidóság mindennapi életéhez, illetve a történelem egyik legnagyobb népirtásához kapcsolódnak. A program egyik legfőbb értéke, hogy a sokféle foglalkozás, program nemcsak történeti ismereteket nyújt, hanem alkalmas arra is, hogy felismertesse a holocaust, a fasizmus, s ezen keresztül minden emberellenes ideológia elfogadhatatlanságát. 
Az Országos Közoktatási Intézet Követelmény- és Vizsgafejlesztő Központja az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponttal (OKÉV) együttműködésben 2004 májusában az új kétszintű érettségi logisztikai rendszerének, továbbá az egyes tárgyak feladatsorainak kipróbálása érdekében a 11. évfolyamos középiskolások körében próbaérettségit tartott. A próba eredményeiről, a feladatok megoldásának tapasztalatairól jelentés készült, ennek részleteit tárjuk olvasóink elé. Februári számunkban a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a matematika próbaérettségi eredményeiről készült jelentés részleteit adjuk közre, melyet Horváth Zsuzsanna, Kaposi József és Lukács Judit készített. Következő számunkban az idegen nyelv, áprilisi számunkban pedig a természettudományi és az informatika próbaérettségi tapasztalatait összegezzük. 
A 2005-től bevezetendő kétszintű történelemérettségi egyszerre próbálja megújítani a történelemtanítás szemléletét és megőrizni a tanítás és a vizsga hagyományos elemeiből azt, amely kiállta az idők próbáját. A tanulmány bemutatja, milyen követelménybeli különbségeket jelent a közép- és az emelt szint, továbbá megismerteti az olvasót a vizsga új elemével, az írásbeli történelemérettségivel. A szerzők áttekintést adnak a tanári felkészítő munkában szükséges változások főbb elemeiről is. 
A történelemtanításban egyre növekvő jelentősége van a különböző típusú dokumentumok elemzésének. A tanulmány a történelem írásbeli próbaérettségi feladatain keresztül mutatja be, miként alkalmazható ez a – szerző szerint a történelemtanítás depolitizálását segítő – módszer. A szerző kritikai megjegyzéseket is fűz az érettségi feladatokhoz, elsősorban azzal a szándékkal, hogy segítse a módszer alkalmazásában rejlő csapdák jövőbeli elkerülését is. 
A szerzőpáros a holokauszt tanítására készített programot mutatja be, melyet a budapesti Bornemisza Gimnáziumban dolgoztak ki. A program lényege, hogy sem bagatellizálni, sem túldimenzionálni nem akarja a holokauszt történéseit. A tanulmány valóságos dokumentumot ismertet, egy deportált cseh festőművész albumát, amelyet kisfiának készített, és amelyből a maga eredeti valóságában ismerhetjük meg egy koncentrációs tábor mindennapjait. A program egyik fő értéke, hogy nem ragad meg a holokauszt történéseinek ismertetésénél, hanem a tanórán kívüli lehetőségeket is beépítve megpróbálja bemutatni az antiszemitizmus történetét, s a társadalmi előítéletek oldása érdekében képet ad a zsidó kultúráról is. 
A Shaping European History (Az európai történelmet formálva) második kötete az iskolai történelemtanításnak az Európával kapcsolatos nézetek kialakításában játszott szerepét igyekszik feltárni. A könyv olyan fontos kérdésekre keresi a választ, mint például: mit jelent Európa a diákok számára; mit értenek „Európán” az iskolai történelem-tantervek és tankönyvek; mit jelent Európa a történelemtanárok számára, és van-e mód arra, hogy egyfajta európai tudat alakuljon ki a fiatalok körében a történelemtanuláson és -tanításon keresztül. 
„Programcsomagot kínálunk Önnek. Módszertani ötletek tárházának szánjuk, mely ötletszerűen is felüthető (és egyéb források kutatása, beszerzése nélkül használható), de anyagából kis pedagógiai stratégia is kialakítható. Legfőbb jellegzetessége a sokszínűség, mely a foglalkozásokra is átvihető.” 
A tanulmány egy konkrét történelmi téma kapcsán mutatja be azt, hogy milyen módon lehet a történelmi programok fejlesztésében megtervezni az új fogalmak elsajátítását és a különböző kompetenciák fejlesztését. A tanulmány arra is rávilágít, hogyan lehet és kell megtervezni egy-egy tananyagrész helyét az adott műveltségterületen belül, illetve milyen módon teremthetőek meg az adott téma tartalmának más műveltségterületekkel való kapcsolatai. 
A címben szereplő nemrégiben megjelent kötetre egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmet. Üzenetét teljes egészében közöljük. 
Európai dimenzióAz itt következő háttértanulmány az egyik legjelentősebb jelenlegi brit társadalomismerettel foglalkozó oktatáspolitikai dokumentum. Jelentőségét az adja, hogy kiváló társadalom- és természettudósok felvonultatásával állt össze egy olyan – a DNS-t felfedező világhírű tudós által vezetett – szakértői bizottság, amely megfogalmazta mindazokat az elméleti és gyakorlati irányelveket, amelyek alapján Európa egyik legrégebbi polgári demokráciájában megvalósíthatóvá válhat a társadalomismeret mint kötelező közoktatási tantárgy pedagógiai felépítése. 
A művelődéstörténész szerző arra a kérdésre keres választ, hogy milyen kapcsolódási pontok léteznek a művelődéstörténet és a neveléstörténet között. Álláspontja szerint, amennyiben a neveléstörténetet nem szűken, a neveléstudomány histográfiájaként értelmezzük, hanem az oktatás által közvetített kultúra, tudás történeti változásait összegző diszciplínaként, akkor a nevelés- és a művelődéstörténet meglehetősen szoros kapcsolatot alkot. 
Európai dimenzió„A legutóbbi 25 év során a közoktatásban a történelemoktatás XX. századi európai történelemmel foglalkozó része jelentős változáson ment át, ez különösen a középiskolai történelemoktatásban figyelhető meg. Az ókori, középkori és legújabb kori történelmi időszakok közötti egyensúly módosulóban van a történelemkönyvek tanúsága szerint...” 
Európai dimenzió„Európai dimenzió az európai társadalomtudományos diszciplínák oktatásában” című új sorozatunk – a korábban közreadott általános elveket megfogalmazó dokumentumok után – az oktatás gyakorlati szintjéhez közelít. Ennek első darabja a történelem oktatásában megjelenő európai tartalmakat vizsgálja. A sorozatot Zarándy Zoltán állítja össze. 
Sajátos civil kezdeményezést mutat be az írás. Szereplői többségi és kisebbségi helyzetben lévő szlovák és magyar történelem- és társadalomismeret-tanárok – és remélhetően hamarosan diákok. A kezdeményezés résztvevői az elmúlt években különböző alkalmak – táborok, konferenciák, lektorálások stb. – révén találkoztak egymással, s mint kiderült, bár sok mindenben nem értenek egyet, szót tudnak érteni egymással. Ezen felbuzdulva elhatározták, hogy létrehoznak egy „négyoldalú” – szlovák, szlovákiai magyar, magyarországi szlovák és magyar tanárokból álló – tanári munkacsoportot, amely igyekszik összehangolni a két országban megjelenő történelmi és társadalomismereti tananyagokat, valamint több szempontú taneszközöket dolgoz ki a közös múlt árnyaltabb megismertetése érdekében. A munkacsoport – a későbbiekben – segítséget kíván nyújtani közös tanárképzések szervezéséhez, illetve iskolák közötti kapcsolatok megteremtéséhez is. 
A szerző - maga is gyakorló tanár - a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolában folyó magyar történelem tantárgy oktatásának tapasztalatairól számol be. Ír az eredményekről, és felsorolja a gondokat is, melyek elsősorban a tananyagszervezés és a tankönyvek terén mutatkoznak. 
Mit tehet a pedagógia annak érdekében, hogy soha többé ne jöjjön elő az emberből az, ami a holokauszt tömeggyilkosságait kiváltotta? Ez Loránd Ferenc alapkérdése. A szerző szerint a pedagógia egyik legnagyobb kihívása, hogy miként alakítható úgy az ember, hogy ne vesszen el benne az eredendően jó, s megóvódjon attól, hogy agresszív ösztönöktől vezérelve elkövesse azt a borzalmat, amit a holokauszt jelent. 
Programcsomagot kínálunk Önnek. Módszertani ötletek tárházának szánjuk, mely ötletszerűen is felüthető (és egyéb források kutatása, beszerzése nélkül használható), de anyagából kis pedagógiai stratégia is kialakítható. Legfőbb jellegzetessége a sokszínűség, mely a foglalkozásokra is átvihető. Ez a sokszínűség különféle pedagógiai technikákat jelent. Alapja, összefogója a drámajáték rögtönzéses gyakorlata, ez kiegészül pantomim játékokkal, énekkel-zenével, tánccal, kézműves munkával (beleértve a játék környezetének és sajátos jelmezeinek elkészítését), versenyjátékokkal... 
A szerző kétrészes tanulmányában azt elemzi, hogy a közép-európai népek, nemzetek történelme, kultúrája miért nem épül be a tantervekbe, tankönyvekbe. Az alábbiakban közölt első részben arra keres választ, hogy miért nem sikerül kellőképpen oldani az együtt élő népek egymással szembeni előítéleteit, intoleranciáját. Kitér annak elemzésére is, hogy az európai kultúrán belül valóban elkülönül-e a közép- és kelet-európai kis népek kultúrája. (A tanulmány második részét egyik következő számunkban közöljük.) 
A tanulmány második részében (az I. rész áprilisi számunkban jelent meg) a szerző néhány társadalomismereti kulcsszót (európaiság, identitás, mentalitás, régiók) igyekszik tisztázni, miközben minden oktató figyelmébe ajánlja azt a globális kihívást, amelyre Tocqueville is figyelmeztetett már a múlt században: „a modernitás a többség, tehát a középszerűség zsarnoksága.” Bízzunk-e, bízhatunk-e még önmagunkban, hogy Európa továbbra is a feltalálók, a művészi újítások, az emberi személyiség autonómiájának szülőföldje lesz? Vagy Clement Greenbergnek lesz igaza, aki szerint „az alávetett tömegek beérik az igazi kultúra látszatával vagy pótszereivel”? 
Az elmúlt évtizedekben nagymértékben megsérült, elavult vagy éppen kiüresedett az az ideológiai üzenet, amelyet a történelemoktatás révén kíván hitelesen eljuttatni a társadalomhoz a mindenkori politikai rendszer. A szerző a tanulmány második részében azt vizsgálja, melyek voltak azok a társadalmi és politikai hatások, amelyek miatt fokozatosan kiüresedtek, majd szilánkjaira töredeztek a hagyományos történelemoktatás korábban egységes mintái és „üzenetei”, amelyek miatt a történelemtanárok egy része sajátos identitászavarban szenved. 
A szerző szerint a politizáló történelemtanítást a polemizáló történelemtanításnak kellene felváltania. Csak így lehet nyitottságra, toleranciára és aktív, politizáló viselkedésre nevelni. A történelem tantárgy pedig különösen alkalmas a vitakultúra fejlesztésére, az elemző tudás átadására. 
A szerző bemutatja a korabeli kulturális kapcsolatok legfontosabb területeit, a két ország között kialakult kapcsolatokat, a mai napig figyelemre méltó művelődéstörténeti értékeket és ezen értékek képviselőit. Történelmi és kulturális szempontból egyaránt érdekes az a kép, ahogyan a korabeli orosz utazók jellemezték Magyarország egyes tájait, etnikumait. Megtudhatjuk, hogy a korabeli magyar sajtó miképpen viszonyult a felvilágosult abszolutizmushoz és az orosz nemzeti kultúra fejlődéséhez. 
Mennyiben segíti diákjainkat további életük során az általunk közvetített történelem-tananyag? Igaz-e még, hogy „a történelem az élet tanítómestere”, vagy csupán különböző szelekciós vizsgák kiüresedett eszközévé vált a történelem tanítása? A szerző – tanárként – ezekre a kérdésekre keresi a választ írásában. 
A tanulmány alapvető célja, hogy segítse és népszerűsítse a társadalomismeret különböző területeinek iskolai emancipációját. Ennek érdekében áttekinti a társadalomismeret forrásait, hagyományait. Megismertet tanításának előtörténetével, történeti tanulságaival és tapasztalataival. Végül a társadalomismeret különböző területeinek, elsősorban a társadalmi ismeretek tanításának néhány gyakorlati példáját mutatja be. 
A szerző írásában Klebelsberg Kunó miniszteri tevékenységéből kiemeli a középiskolák megreformálására irányuló tevékenységét. A középiskolákról szóló, 1924-ben született törvényjavaslat miniszteri expozéja, valamint annak sajtóvisszhangja és fogadtatása alapján áttekintést ad a reform megvalósulásáról. 
A magyar könyvkiadás sajátos viszonyai között egy zárt terjesztésű – a Történelemtanári továbbképzés kiskönyvtára címet viselő – sorozat részeként jelentek meg Szabolcs Ottó válogatott történelempedagógiai írásai. Ha hozzájut az olvasó, az utóbbi évek egyik legtanulságosabb kiadványát veheti kézbe (a Történelmi Társulatnál még lehet kísérletezni).  
Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet
1051 Budapest, Dorottya u. 8.
Tel.: (1) 235-7200


www.oki.hu 1997–2014