Kulcsszó: oktatáspolitika

Az OECD-tanárkutatás eredményeit bemutató sorozat harmadik része áttekinti a tanári szakmát érintő különböző európai bérpolitikákat, figyelemmel az alapbérekre és a béremelések, bérkiegészítések, anyagi juttatások körére. Elemzi továbbá, hogy milyen mértékben történik központilag vagy decentralizáltan a bérpolitikák kialakítása. A kérdést annak függvényében vizsgálja, hogy a különböző (központi, regionális, helyi vagy iskolai) adminisztratív hatóságok szintjei közül melyiken döntenek a bérezési mechanizmusokról, s ily módon képet kaphat az olvasó a tanári bérezés szintjeinek sajátos vagy egységes jellegéről. 

A tanulmány az európai pedagógusfoglalkoztatási gyakorlatban érvényesülő kétféle modell sajátosságait mutatja be. Az egyikben a pedagógusok foglalkoztatása közalkalmazotti, közszolgálati rendszerben történik, a másik lehetséges modell a gazdaság egészében megszokott alkalmazotti foglalkoztatás. A tanulmányból képet kaphat az olvasó arról, hogy az egyes országokban melyik foglalkoztatási forma a jellemző, és arról is tájékozódhat, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat a kétfajta modell működtetése. 

Napjaink fontos oktatáspolitikai kérdése az iskolai mérethatékonyság, amely szoros kapcsolatban áll a költséghatékonysággal. A világon mindenütt megválaszolatlan kérdés: mi legyen a falusi kisiskolák sorsa, és mi legyen a nagyvárosi mamutiskolákkal. Hiszen pedagógiai értelemben a gazdasági szempontból hatékony iskolák sem mindig hatékonyak. A szerző nemzetközi kitekintést ad a nagyvárosi tudásgyárak pedagógiai, nevelési, fenntartási és hatékonysági problémáiról. Összeveti a kistelepülési és a nagyvárosi iskolák rejtett és nyílt programjának sajátosságait, a méretekből fakadó előnyöket és hátrányokat. 

Milyennek ítéli a 2006 júniusában hivatalba lépett új oktatási szakállamtitkár a magyar közoktatás teljesítményét? Mennyire képes a magyar közoktatás a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére? Hogyan kezelhetők az intézményrendszer túlméretezettségéből és a csökkenő gyereklétszámból eredő mérethatékonysági problémák? Milyennek látja az oktatás jövőképét az oktatásirányítás? Ezekre a kérdésekre keres választ a beszélgetés. 

A hazai közvélemény többsége hosszú időn át nem tudta elképzelni, hogy valamelyik munkavállalói érdekcsoport sztrájkoljon jogainak érvényesítéséért, a magasabb bérekért, a jobb munkakörülményekért. Végképp elképzelhetetlen volt a pedagógusok sztrájkja. A tanulmány áttekinti a pedagógussztrájkok történetét és céljait. A pedagógusok általában a bérharcokban, illetve a munkaterhek csökkentése érdekében éltek ezzel az eszközzel. A szerző azonban arra is mutat példát, amikor a tanárszervezetek a tartalmi változtatásokat, sőt a progresszív reformcélkitűzések megvalósítását próbálták megakadályozni a sztrájkokkal. 

Az alábbi írást egy nagy tekintélyű laptársunk nem kívánta közölni. Az Új Pedagógiai Szemle szerkesztősége a folyóirat szerkesztőbizottságának elnökével folytatott konzultáció után azért vállalta az írás megjelentetését, mert úgy érezte, hogy az abban foglalt vélemény az oktatáspolitikai nyilvánosság egy jelentős szegmensének álláspontját tükrözi. A tanulmányt vitacikknek szánjuk. A szerző kritikát fogalmaz meg a liberális oktatáspolitika alapelveivel és tanügyi intézkedéseivel kapcsolatban, s egyszersmind felvázolja, miként gondolkodott az Eötvös és Trefort nevével fémjelzett nemzeti liberális oktatáspolitika ugyanezekről a kulcskérdésekről. A szerző úgy látja, hogy a 19. századi polgárosodás liberális felfogása szerint a szabadon választott politikusok szolgálják a közoktatás országos és helyi szintű közügyét is. Ezzel ellentétes politika többek között az, ha a gyermekek érdekeit képviselik a felnőttek társadalmával szemben, ha elutasítják a minél több tudást hirdető észkultuszt, a piacgazdaságtól elválaszthatatlan verseny erényét. 

Michael Barber kulcsszerepet játszott annak a reformnak az irányításában, amelyet 1997 után a Blair-kormány valósított meg az Egyesült Királyságban. Barber ebben az írásában egy új oktatáspolitikai gondolkodási paradigmát mutat be, amelyet később, kormányzati pozícióban sikeresen alkalmazott a gyakorlatban. Gondolkodásának egyik leginkább figyelemreméltó eleme, ahogyan a Munkáspárt meggyőződéses híveként hidat teremt az angol oktatásügy radikális átalakítását megvalósító korábbi Thatcher-féle konzervatív oktatáspolitika és az új baloldal politikája között. 

A makroszintű oktatáspolitika mellett szinte minden település rendelkezik saját oktatáspolitikával, az oktatási intézmények irányításának sajátos, helyi értékszempontjaival. A szerzők kutatásuk tapasztalatait tárják az olvasó elé, amelyből megismerhető egy budapesti külvárosi kerület iskolahálózatának működése, az intézmények közötti viszonyrendszert alakító érdekérvényesítési mechanizmusok természete. Különösen érdekes a kerületen belüli szelekciós és szegregációs folyamatok életközeli bemutatása, továbbá annak feltárása, hogy milyen taktikával próbálják az egyes intézmények elkerülni az iskolabezárás „rémét”. 

A suliNova Kht.-ban működő Oktatáspolitikai Elemzések Központja elemzést készített az államháztartási reform értelmezéséről az oktatásügyben. A tanulmány az erről folyó társadalmi diskurzust kívánja ösztönözni, és alapvetően a következő kérdésekre keres választ: mit jelenthet az államháztartási reform az oktatási szektorban, a jelenlegi strukturális problémák közül melyek okozzák a hatékonyság csökkenését, továbbá milyen eszközökkel lehet enyhíteni a problémákat. 

A tanulmány összefoglalja az élethosszig tartó tanulás oktatáspolitikai koncepcióját. A szerző gondolatainak középpontjában az a gondolat áll, hogy az LLL-t nem szabad pragmatista módon csupán a gazdasági hatékonyság oldaláról értelmezni. A demokrácia kibontakozásának egyik legfontosabb feltétele az élethosszig tartó tanulás, mivel az állandó tanulás révén válik lehetővé, hogy az egyének adekvátan reagáljanak a társadalmi, politikai és gazdasági változásokra. 

Egy gyakorta felvetődő oktatáspolitikai probléma, a pedagógusok jövedelmi viszonyainak kutatása kapcsán a szerző bemutatja, milyen kutatás-módszertani problémák jelentkeznek az oktatásstatisztikai adatok anomáliái miatt. Elemzés tárgyává teszi, hogy a pedagógusok problémája milyen módon jelenik meg a szélesebb szakmai nyilvánosságban és a szaksajtóban. Végül érinti azt is, hogy a pedagógusok bérezési viszonyait milyen lehetséges indikátorok mentén lehet valamelyest standard módon elemezni a hazai és nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban. 

Az élethosszig tartó tanulásról szóló rovatunkba látszólag rendhagyó módon került be a tömegoktatás kialakulásának történetéről, a gazdaságfejlődés és az oktatás kiszélesedésének kapcsolatáról szóló interjú, amelyet Székely Gábor és Majoros István történészekkel készített Mayer József. Az interjú egyik legfőbb gondolata, hogy a gazdaság, az alkalmazott technika és technológia fejlődésének szükségszerű kísérője az oktatás tömegesedése, ám ez a kapcsolat nem mindig organikus, mivel gyakran politikai igények is közrejátszanak az oktatás expanziójában. 

Varga Csaba író, szociológus több mint egy évtizede létrehozta az egyik legizgalmasabb, kutató-fejlesztő tevékenységet végző intézményt, a Stratégiakutató Intézetet. A vele készült beszélgetés bemutatja, milyen összetett kutatási folyamatok szükségesek a sokat hiányolt társadalmi jövőkép megalkotásához. Sokoldalú, árnyalt képet kap az olvasó arról is, hogy a jövőtervezésnek nemcsak mint technikának, hanem mint szemléletmódnak is meghatározó szerepe van a térségek fejlesztésében. Az egyik legérdekesebb részben Varga Csaba felvázolja, hogyan alakultak át a tudásról alkotott fogalmaink, hogyan változott a tudásképünk, s ezt az újfajta tudást milyen módon lehet bevinni az oktatás, az iskola világába. 

Az előadás arra keresett választ, hogy az oktatáspolitikának milyen eszközei vannak, amelyekkel befolyásolható a pedagógusok módszertani repertoárja, például a fejlesztő értékelési eszközök terjedése. Az előadó az oktatáspolitika és az oktatásfejlesztés egyik legjelentősebb kihívásának az iskolák közötti teljesítménykülönbségeket tartja. Ugyancsak kihívást jelent az autonóm önfejlesztést kikényszerítő és támogató szabályozási környezet kialakítása. Az előadó rámutatott arra, hogy milyen okok teszik szükségessé a minőségértékelési rendszer újragondolását. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a fejlesztésbe invesztált erőforrások nagyon alacsony hatásfokkal hasznosulnak. A kialakítandó minőségfejlesztési rendszernek egyszerre kell szolgálnia a tanulásfejlesztés és az iskolai intézményfejlesztés támogatását, továbbá meg kell teremteni a szakmai elszámoltathatóság feltételrendszerét. 

Napjaink átalakuló/átalakulásra ítéltetett önkormányzati, helyi közigazgatási rendszerében fontos társadalmi, pedagógiai funkciót töltenek be a szakmai szakszolgálatok. A városias és a kevésbé urbanizált települések között talán a szolgáltatások elérhetőségében van a legnagyobb különbség. A tanulmány áttekinti, milyen társulási megoldások segíthetik a ma még jelentős különbségek csökkenését ezen a téren. Egy konkrét társulási modell leírásával pedig bemutatja, hogy a mikro- vagy kistérségben milyen pedagógiai feladatokat tud vállalni egy-egy szakmai szolgáltató szervezet, továbbá milyen módon oldható meg e sokrétű szakmai tevékenységrendszer közös önkormányzati finanszírozása. 

Az Új Pedagógiai Szemle régi hagyománya, hogy az országgyűlési választásokat közvetlenül megelőző időszakban lehetőséget teremt a parlamenti pártok oktatáspolitikusai számára, hogy értékeljék a ciklus oktatáspolitikáját, rávilágítsanak az eredményekre és a megoldásra váró problémákra. 2006-ban szakítottunk ezzel a hagyománnyal, és interjúk helyett kötetlenebb formában beszélgettünk a magyar oktatás erősségeiről és gyengeségeiről. Mindenekelőtt arra kerestünk választ a pártok szakpolitikusaival, hogy Magyarország mennyire vált a tanulás társadalmává, illetve milyen oktatáspolitikai és konkrét pedagógiai lépések szükségesek ahhoz, hogy javuljon a tanulás hatékonysága. 

Az Új Pedagógiai Szemle immár harmadik alkalommal ad nyilvánosságot az Oktatáspolitikai Elemzések Központja által készített közpolitikai jelentésnek. Az elemzés az egyén tanulásának ösztönzőiről és akadályairól szól. Arra keres választ, hogy milyen oktatáspolitikai eszközökkel növelhető a tanulók által bejárt utak hatékonysága, és hogyan terjeszthető ki a tanulás a ma még ebből kiszoruló társadalmi és életkori csoportokra. Az intézményes formák mellett a tanulás nem formális és informális módjait is elemzi az egész életen át tartó tanulás perspektívájából. A szemelvényeket azért tárjuk a nyilvánosság elé, mert szeretnénk, ha minél szélesebb körben vita, közös gondolkodás indulna a felvetett kérdésekről. A teljes szöveg letölthető a suliNova Kht. honlapjáról (http://www.sulinova.hu). 

Az alábbi összeállítás az OECD programját ismerteti a jövő oktatásáról. David Plank michigani professzor tanulmánya azt vizsgálja, miként lehet felismerni és megérteni az oktatási keresletet szabályozó igényeket és hogyan lehet megfelelően befolyásolni azok természetét. A keresleti igények megjelenése új feladatokat ró a kormányokra, az egyes államokra, mivel nemcsak ösztönözni kell a polgárokat a tanulásra, hanem bővíteni kell a minőségi igények kielégítésére alkalmas oktatási lehetőségeket is. A tanulmány fontos megállapítása, hogy az iskola eddigi, szigorú értelemben vett politikai funkcióját, a tanulók állampolgárrá szocializálását mindinkább ki kell egészíteni olyan készségek, ismeretek elsajátításával, amelyek hatással vannak az élet egyéb területeire is, például a tanuló majdani egészségi állapotára, munkaviszonyára, megszerezhető jövedelmére, életszínvonalának alakulására. 

Az oktatáskutatók jó ideje hangoztatják, hogy a gyors változásokat eredményező nagy oktatási reformok kora lejárt. A 2005-ben bevezetett érettségi kapcsán beszélhetünk-e mégis reformról? Halász Gábor előadása az érettségi kapcsán azt vizsgálja, mit jelent a folyamatosan fejlődő tanuló rendszer jellegű reform az oktatáspolitikában. Az előadás sorra veszi az érettségi reformjának állomásait, és ezeken keresztül mutatja be a 21. század első éveire jellemző oktatáspolitikai változások sajátosságait. 

A magyar közoktatás fejlődésének egyik kulcskérdése az értékelési kultúra fejlesztése. Ennek fontos eszköze az értékelési politika, illetve az értékelést ösztönző jogi környezet alakítása. Az előadás szerkesztett változata részletes képet ad arról, hogy az oktatásirányítás egyes színterein az elmúlt időszakban milyen politikai, jogi eszköztár jött létre az értékelési kultúra fejlesztése érdekében. A szerző külön-külön mutatja be, hogy a fenntartói szinttől az intézményi szinten át az országos irányítási szintig milyen eszközrendszer áll az értékelési kultúra fejlesztésének szolgálatában. Arra is választ keres, hogy a rendelkezésre álló értékelési eszközök mennyire épülnek be az irányítás mindennapi gyakorlatába. 

A szerző, aki az amerikai oktatásügy elismert kutatója, tanulmányában bemutatja azokat a jellegzetes oktatáspolitikai dilemmákat, amelyek az utóbbi évtizedekben a decentralizált oktatásirányítás és tartalmi szabályozás tendenciáiból következően alakultak ki az Egyesült Államokban. Röviden áttekinti az elmúlt évtizedek amerikai közoktatásának fejlődési szakaszait, bemutatja azokat a folyamatokat, amelyek az oktatás hatékonyságának javítása érdekében elvezettek az állami, szövetségi ellenőrzést biztosító mérési-értékelési eljárások kiterjesztéséhez. A tanulmány magyar szempontból talán egyik legérdekesebb része az oktatás korlátainak és ellentmondásainak felvillantása az esélyegyenlőség növelése terén. 

Az Oktatás és képzés 2010 munkaprogram megvalósításának helyzetéről 2006-ban az Európai Unió közös jelentést készít a Tanács és a Bizottság számára az egyes nemzeti jelentések alapján. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a az Oktatási Minisztérium által készített magyar időközi jelentést, amely átfogó képet ad egyrészt a magyar köz- és felsőoktatás, valamint a szakképzés helyzetéről, a programban kitűzött célokhoz kapcsolódó fejlesztésekről, másrészt felvázolja az egyes területeken még megoldásra váró feladatokat. 

A tanulmány fő célja a munkaerő-kereslettel és a foglalkoztatáspolitikával, valamint az oktatás finanszírozásával és hatékonyságával összefüggő oktatáspolitikai kérdések bemutatása. A szerzők a politika és a szakpolitikák fogalmának tisztázása után a tudás és az iskolai oktatás kapcsolatát vizsgálják. Ezt követően az iskolarendszer kialakulását vázolják. Megállapítják, hogy a hazai oktatás az elmúlt fél évszázad alatt nagymértékben kiterjedt és tömegessé vált. Az oktatáspolitika azonban elmaradt a fejlődéstől, még ma sem rendelkezik stratégiái fejlesztési tervvel. Az oktatás és képzés, különösen a felsőoktatás minősége gyenge. A 21. század növekvő követelményeinek kielégítése az oktatáspolitika professzionalizálódását sürgeti, és szorosabb együttműködést igényel a foglalkoztatáspolitikával. A tanulmány második részében a magyar oktatáspolitika eredményeit elemzik nemzetközi összehasonlításban. 

Mit is jelent az, amikor közoktatásról mint a humánerőforrás-fejlesztés tényezőjéről beszélünk? Mennyiben különbözik ez az iskolai oktatás-nevelés közkeletű fogalmától? A kötet arra vállalkozik, hogy értelmezi a fenti kérdéseket, és hogy a segítséget nyújt a válaszok keresésében. 

Folyóiratunk mindig örömmel ad helyet gyakorló pedagógusok írásainak. Különösen fontosnak érezzük, hogy az iskola világában élő pedagógusok időről időre kifejtsék véleményüket az iskolai gyakorlatot közvetlenül érintő oktatáspolitikai problémákról. Szontágh Pál az elmúlt időszak néhány fontos, oktatáspolitikai viták tárgyát képező jelenségéről gondolkodik. Olyan témák jelennek meg tanulmányában, mint a bukásmentesség, az értékelési kultúra, a hátránykompenzáció lehetőségei és a romaoktatás fővárosi problémái. Szerkesztőségünk örömmel fogadná, ha mindazok, akiknek a Szontágh Pál által felvetett kérdésekben véleményük, megoldási javaslatuk van, reflektálnának erre a gyakorlatközeli szemlélettel megírt állapotrajzra. 

Az előadás a munkaprogramban való magyar részvétel tapasztalatai alapján bemutatja, mit jelentenek a benchmarkok, a Lisszabonban megjelölt célok konkrét számokra lefordított, mérhető, elérendő eredményei a hazai oktatás fejlesztése szempontjából. A kijelölt benchmarkok mindegyike olyan fejlesztési célokat határoz meg, amelyek a magyar oktatás, gazdaság és társadalom szempontjából hosszú távon meghatározó jelentőségűek. Az előadás képet ad arról is, hogy mit jelent a lisszaboni célok adaptálása a sajátos hazai viszonyokra. 

Az előadás négy témakörrel foglalkozik. Áttekinti azt a hátteret, amelyben a közös európai oktatáspolitikai célok megfogalmazódtak. Ismerteti, hogy miként alakult át az Európai Unióban a közpolitikák közösségi koordinációja, és bemutatja azt is, hogy milyen módon jelennek meg a közös oktatásfejlesztési célok azokon a politikaterületeken, ahol a nemzeti politikák koordinációja már korábban elindult. Képet kap az olvasó az oktatási ágazaton belül zajló önálló oktatáspolitikai koordináció folyamatáról, melyet „objectives folyamatnak” neveznek, és röviden összefoglalja e folyamat eddigi eredményeit és jövőbeli lehetőségeit. 

Az oktatás és képzés 2010 konferencia keretében megtartott pódiumvita betekintést próbált nyújtani abba a műhelymunkába, amely a hazai és a nemzetközi munkabizottságokban zajlik. A beszélgetésben érzékelhetővé válik, hogy a nyitott koordináció nyomán hogyan alakul át az Unió munkabizottságainak stílusa, miként működnek együtt a kutatók és az eurobürokraták. 

2004 májusában a Védegylet, az egyik jelentős hazai értelmiségi civilszerveződés Az iskola – bukásra áll? címmel elemzést jelentetett meg a magyar oktatás – beleértve a köz- és felsőoktatást – helyzetéről, továbbá az oktatásban a rendszerváltás óta eltelt időszak oktatásügyi és oktatáspolitikai történéseiről. Szerkesztőségünk az oktatásügyi szakmai nyilvánosság fontos történéseként értékelte a Védegylet tanulmányát, amelynek elkészítésében egyébként jeles szakértők is közreműködtek. Az elemzésnek a közoktatásra, azon belül is kitüntetetten a tantervi problémákra és a pedagógusok helyzetére vonatkozó megállapításait adjuk közre annak érdekében, hogy a folyóiratban ezzel kapcsolatban közölt szerkesztőségi vita minden olvasónk számára követhető, értelmezhető legyen. 

A tanulmány képet ad arról a jelentős fejlődésről, amely a múlt század húszas éveiben a sport és az iskolai testnevelés terén következett be. Klebelsberg Kunó nevéhez fűződik a modern iskolai testnevelőtanár-képzés megteremtése. A szerző utal arra, hogy a sport és a testkultúra-fejlesztés terén kialakított politika nemcsak az egészséges életmódot, hanem a Trianon utáni revíziós politikát is szolgálta. 

2004 májusában jelent meg a Védegylet Füzetek 4. száma Az iskola – bukásra áll? címmel. Kerekasztal-beszélgetésünkben a Védegylet oktatáspolitikai javaslatainak egy részét vitattuk meg, melyek középpontjában a tantervi kérdések, a kimeneti szabályozás, az iskolaszerkezet, a pedagógusképzés, illetve a pedagógusok helyzete állt. Bár a beszélgetés leginkább a tartalmi szabályozás bemeneti oldaláról, a tantervi szabályozás elveiről és az abból fakadó következményekről szólt, a résztvevők számára nyilvánvaló volt, hogy a tartalmi szabályozás rendszere csak egészében vizsgálható. 

A nevelési intézmények házirendjeivel foglalkozó sorozatunk zárótanulmányában a kollégiumok működési rendjére vonatkozó szabályok hátterével, a diákönkormányzatok és a szülői szervezetek intézményi döntési folyamatokban való részvételének szabályaival, azok értelmezésével foglalkozik a szerző. Bemutatja, hogy a hazai jogi szabályozás milyen széles körű jogosítványokat biztosít a szülők és a diákok képviselőinek a döntések előzetes véleményezése érdekében történő tájékozódásra. A tanulmányt az óvodák házirendjére vonatkozó információk zárják. 

Trencsényi László írása, amelyet egyébként vitacikknek szán a szerkesztőség, abból az alaptételből indul ki, hogy az 1985-ös oktatási törvényt követően tág lehetőségek teremtődtek az iskolai, tantestületi autonómia megteremtésére, de pártpolitikai hovatartozástól függetlenül a rendszerváltás óta folyamatosan kísérlet történik ennek a szabadságnak hol nyílt, hol rejtett korlátozására. A szerző meggyőződése, hogy a demokrácia egyik fontos előfeltétele az iskolai közösségek szabad önkifejezése, amelyet oktatáspolitikai, szabályozási eszközökkel egyaránt ösztönözni kell. 

A tanulmány összefoglalja, hogy 2000 és 2003 között mi történt az Európai Unió csúcsértekezletén Lisszabonban (2000-ben) elhatározott, a közösség jövője szempontjából meghatározó jelentőségű Munkaprogram megvalósítása terén. Megtudhatjuk, miként valósul meg az oktatásban az EU úgynevezett nyitott koordináción alapuló, az egyes országok törekvéseinek összehangolását célzó tevékenysége, valamint hogyan működik az oktatás koordinációjáért felelős brüsszeli adminisztráció, s milyen ellentmondások érzékelhetőek a koordinációs munka hétköznapjaiban. 

A közoktatás minősége és eredményessége a világ minden fejlett országában az oktatáspolitika legfontosabb céljai közé tartozik. Ennek megfelelően Magyarországon is kiemelt szakmai és politikai figyelem irányul erre a területre. Az oktatási kormányzat az utóbbi évek során nagyon gazdag eszközrendszert hozott létre, amely a közoktatás legkülönbözőbb területeit veszi célba. Az eszközök döntő többsége konkrét jogszabállyal alátámasztott, ami bizonyos értelemben garanciát jelent a működtetésükre. 

A szerkesztőségi beszélgetés keretében az oktatás finanszírozhatóságával foglalkozó, OPEK által készített elemzés néhány főbb következtetését, megoldási javaslatát vitatták meg a résztvevők. Szó esett egyrészt arról, hogy az oktatás világában milyen lehetséges értelmezése van a hatékonyságnak, másrészt, hogy szabad-e pusztán gazdaságossági szempontokat érvényesíteni az intézményrendszer működtetésére vonatkozó fenntartói döntésekben. Ennek kapcsán vetődött fel az iskolák méretgazdaságosságának, valamint a mérés-értékelésre alapozott differenciált finanszírozás lehetőségének kérdése. 

Július-augusztusi számunkban közöltük a neves oktatásjogász iskolai házirendekről szóló tanulmányának első részét. A tanulmány második részében a tanulói jogok sajátosságait és intézményen belüli érvényesülésének jellegzetes formáit elemzi a szerző. Leírja többek között, mit jelent a tanuló számára az intézmény életéről, tevékenységéről, történéseiről való tájékozódás joga, az egészségügyi szolgáltatásokhoz történő hozzáférés joga, továbbá az egyesülési jog. Részletesen tárgyalja, milyen módon kell biztosítani a tanulók és szülők számára a véleménynyilvánítás jogát. A jogelméleti elemzéseket azért ajánljuk az olvasó figyelmébe, mert a szerző által leírt procedurális szabályok abba az irányba hatnak, hogy a házirendekben ne csak formálisan érvényesüljenek az emberi alapjogok, hanem azok szelleme hassa át az intézményi dokumentumokat s még inkább a mindennapi gyakorlatot. 

Az OKI OPEK második nyilvános közpolitikai elemzése a magyar közoktatás költséghatékonyságáról, a hatékonyságot javító fejlesztési lehetőségekről szól. Az eredmények és a finanszírozás összekapcsolásával, ennek módszeres végiggondolásával arra keres megoldásokat, hogy a jelenlegi, GDP-arányos európai összehasonlításban sem alacsony ráfordítások mellett hogyan javítható a közoktatás eredményessége a szabályozás eszközével. A szemelvényeket azért tárjuk a nyilvánosság elé, mert szeretnénk, ha minél szélesebb körben vita, közös gondolkodás indulna a felvetett kérdésekről. A teljes szöveg letölthető az OKI honlapjáról. 

A tanulmány a magyar közoktatás egyik neuralgikus kérdésével foglalkozik, a 16. életév – a tizedik évfolyam – után leteendő alapműveltségi vizsga problémáit tárja az olvasó elé. A szerző bemutatja a vizsgát szabályozó jogszabályi környezetet, a vizsga dokumentumok által kijelölt funkcióit, és megrajzolja azt a pedagógiai valóságot, amelyben ma kell/kellene megszervezni a vizsgát az általános képzést 16 évesen befejező, zömében halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok számára. Áttekinti az alapműveltségi vizsga nemzetközi gyakorlatát, s javaslatot tesz a hazai bevezetést szolgáló iskolakísérletek megindítására, amelyekben valóságos pedagógiai és társadalmi funkciókat tölthetne be ez a megmérettetés. 

A tartalmi szabályozás rendszerét áttekintő és jövőbeli fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket összegző elemzés rövidített változatát azért tárjuk a szélesebb nyilvánosság elé, mert szeretnénk, ha minél szélesebb körben vita, közös gondolkodás indulna a felvetett kérdésekről. Az elemzés számos területen – így a pedagógusok tartalmi fejlesztésben betöltött szerepének értelmezésében, a tanterv és a tartalomhordozók szabályozó funkcióit illetően, továbbá a kimeneti szabályozás súlyával kapcsolatban – új, az előző időszakban gondoltakhoz képest sok tekintetben másfajta megközelítéseket érvényesít. 

A Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet, az OECD 1996 óta minden évben nyilvánosságra hozza oktatási bizottságának munkaprogramjait, amelyekben a szakértők kijelölik a miniszteri találkozókon felvetett prioritások megvalósításának irányait is. Ezek az oktatáspolitikai dokumentumok – egyebek között – olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint az élethosszig tartó tanulás, a pedagógusképzés és a pedagógusok javadalmazása vagy az oktatásfinanszírozás elméleti és gyakorlati kérdései. Folyóiratunk az elmúlt évek során igyekezett ezekről a dokumentumokról minél gyakrabban tájékoztatni az olvasókat. A most bemutatandó kötet a 2004 márciusára tervezett miniszteri találkozó témáját is megalapozza azáltal, hogy az oktatás, valamint a szociál- és a gazdaságpolitikai folyamatok közötti összefüggésekre mutat rá. 

A pedagógiai szakmai és szakszolgáltatás számára komoly kihívást jelent az iskolarendszerben végbemenő paradigmaváltás. Az intézmények jelentős szakmai segítséget várnak pedagógiai programjaik fejlesztéséhez, a megjelenő programkínálatból történő választáshoz. A szerző véleménye szerint azonban a szakmai szolgáltatások rendszere egyre kevésbé képes megfelelni az intézményrendszer felől érkező igényeknek. A tanulmány összegzi, hogy a szakmai szolgáltatás milyen funkciók ellátása révén tudná kielégítően teljesíteni az iskolák, a pedagógusok elvárásait. 

The Centre for Educational Policy Analysis is a new Centre of the National Institute of Public Education. CEPA (OPEK) has now published its first public policy report: The System of Content Regulation in Hungary. The report’s goal is to identify problems of the Hungarian content regulation system, and to make recommendations. The Summary of the report in English can be found on the Institute’s homepage 

A tanulmány az oktatás és a társadalmi mobilitás kapcsolatát feltáró kutatások néhány eredményeire alapozva mutatja be, miként használható fel a tényfeltáró szociológia az oktatás stratégiai céljainak kitűzésében, az egyenlőtlenségek kezelésére irányuló lépések megtervezésében. Az írásban példát találunk arra, hogy a leszakadó rétegekkel foglalkozó kutatások eredményei miként épültek be egy adott stratégiai dokumentum társadalmi integrációval foglalkozó fejezetébe. 

A szerző izgalmas áttekintést ad az 1945 és 1990 közötti korszak oktatási reformjairól. Négy különböző – valódi és ál- – reform céljait és megvalósulási folyamatait veti egybe. Az 1945 és 1948 közötti félbemaradt, az 1961-es konszolidációs, az 1972-es visszarendeződési és az 1985–1990 közötti tényleges megújító reformok elemzése alapján arra a következtetésre jut, hogy a reformok mindegyike nyomott hagyott a magyar közoktatási rendszeren, de csak a rendszerváltást eredményező társadalmi-gazdasági folyamatok tették lehetővé az iskola világát érintő valódi változások megindítását. 

A közoktatási törvény értelmében a Nemzeti alaptantervet háromévente felül kell vizsgálni. 2002 végén az Eötvös Társaság NAT 2002 tervezetének vitájával egy időben megkezdődött az 1996-ban elfogadott tantervi dokumentum felülvizsgálata. A szerző leírja azokat a főbb szempontokat, követelményeket, amelyeknek egy ilyen tartalmi szabályozó dokumentumnak mindenképpen meg kell felelnie. A tanulmány egyben felvázolja, hogy egy lehetséges új NAT milyen szabályozási szinteket von maga után. 

A konferencia szervezői a PISA-sokk címet adták a pódiumvitának. A címben olyan állítás rejlik, amely azt sugallja, hogy a magyar közvéleményt, a szűkebb pedagóguscéhet sokként érték a PISA-vizsgálat magyar tanulókra vonatkozó eredményei. A vita alapvető tárgya az volt, hogy az elmúlt egy-másfél évtized során mennyire jelentkeztek a magyar közoktatásban azok a gondok, amelyeket olyan markánsan jelenített meg a PISA-vizsgálat, mivel magyarázhatók a felszínre került problémák, s milyen terápiával kell/kellene orvosolni a sok szempontból is kedvezőtlen mutatók mögötti „bajokat”. A pódiumvitára 2002. november 28-án került sor. A vitát Schüttler Tamás vezette. 

Korábbi hagyományainktól eltérően közreadjuk Halász Gábor konferencia-összefoglalóját, elsősorban azért, mert a szöveg szerkesztett változata sűrítetten mutatja be azokat a főbb kérdéseket, gondolatokat, amelyeket az előadók felvetettek. Az összefoglaló jól érzékelteti, hogy a módszerek, eszközök fejlesztésének sikere milyen sokféle szervezeti, finanszírozási, motivációs és nem utolsósorban oktatáspolitikai, szabályozási tényezőtől függ. 

A konferencia nyitó előadásaként Báthory Zoltán áttekintette az eddigi konferenciák oktatáspolitikai, pedagógiai-neveléstudományi jelentőségét. Szerinte Lillafüred azért vált a magyar pedagógia Szárszójává, mert lehetőséget adott a különböző nézeteket valló szakembereknek arra, hogy „kibeszéljék” az oktatásügy problémáiról felmerült gondolataikat, hogy demokratikus párbeszéd keretei között keressék az előrevivő megoldásokat. 

Az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára a vele készült interjúban meglehetősen érzékeny pedagógiai, nevelésfilozófiai kérdésről, az értékek, az embereszmény problémájáról beszél. Úgy látja, hogy az immár évtizedek óta húzódó értékválság miatt a szülők szilárd értékrendre vágynak, szeretnék, ha az iskola is ilyen értékrendet adna át gyermekeiknek. A társadalomban konszenzusra lenne szükség az alapértékek tekintetében, de ennek a társadalmi közmegegyezésnek nincsenek meg a feltételei. Hiller István úgy véli, hogy a nevelés semmivel nem pótolható szerepet tölt be az értékbizonytalanság oldásában, a különböző értékrendeket valló társadalmi csoportok közötti béke, a társadalmi nyugalom megteremtésében. 

Beszélgetés Sipos János közoktatási helyettes államtitkárral 

Interjú Magyar Bálint oktatási miniszterrel 

A 2002 márciusában Mosonmagyaróváron megtartott minőségfejlesztési konferencia pódiumvitáján a jelen lévő szakemberek megvitatták, hogy az 1998-ban elindult minőségfejlesztési program első, kezdeti szakaszában milyen eredményeket hozott a magyar oktatási intézmények számára. A vitában részt vevők hangot adtak annak, hogy az intézmények minőségfejlesztését nem szabad egy adott oktatáspolitikai kormányzathoz kötni, múló divathullámnak tekinteni, hanem olyan fejlesztési folyamatként kell felfogni, amelynek szervesen be kell épülnie az intézmények programjába.  

Az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a Svájci Szövetségi Statisztikai Hivatal, és az Egyesült Államok Oktatási Minisztériuma, illetve az USA Oktatás-statisztikai Központja közreműködésével 1997-ben kezdett bele abba a projektbe, mely a Kompetenciák meghatározása és kiválasztása: Elméleti és fogalmi alapok címet kapta. A munkában nemzetközi szakértők vettek részt; elemzéseiket a szervezet ebbe, a lábjegyzetben hivatkozott kötetbe rendezve adta ki, és az összeállítást egyidejűleg megjelentette Kanadában, Németországban, Svájcban és az Amerikai Egyesült Államokban. 

A tanulmány az Egyesült Államok 2002 januárjában aláírt közoktatási törvényének főbb elemeit ismerteti. A törvény kapcsán a szerző elemzi a szövetségi oktatási politika és a szövetségi államok oktatásügyének viszonyát. Érdekesen mutatja be a törvény néhány magyar szempontból is figyelemre méltó vonatkozását, így a tanárok és a diákok teljesítményeinek mérésével kapcsolatos amerikai álláspontot és az olvasásmegértés problémáinak megoldására tett intézkedéseket. 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oktatási miniszterei 2001. áprilisi ülésükön fontos feladatként jelölték meg a tanítás és a tanulás minőségének fejlesztésére szolgáló stratégiák kialakítását. Ennek érdekében feltérképezik, hogy az oktatás szereplői, a kormányok, az oktatási intézmények, a helyi közösségek hogyan működhetnének együtt hatékonyabban a tudás megteremtésében. Az Oktatási Bizottság 2002. évi munkaprogramjában javaslatot tett egy tanítással és tanulással foglalkozó programra, amely a vitát követően „A tanítás és a tanulás minőségének fejlesztése” címet kapta. Az erről szóló dokumentumban bemutatják a témára vonatkozó javaslatokat. Ismertetik az elmúlt időszakban végzett munka eredményeit, az új tevékenység kereteit és területeit, meghatározzák a fő problémákat és munkamódszereket, valamint a szervezeti kérdéseket. 

2001. október 5–6-án az Országos Közoktatási Intézet „Magyar közoktatás 2001” címmel konferenciát rendezett, amelyen a Jelentés a magyar közoktatásról című sorozat következő, várhatóan 2003-ban megjelenő kötetének készítői megvitatták azoknak a kutatásoknak, elemzéseknek a tapasztalatait, amelyek a magyar közoktatás utóbbi években lejátszódott folyamatait összegezték. A konferencia egyik érdekes része volt az a pódiumvita, amely az oktatás társadalmi súlyát, fontosságát elemezte. Az alábbiakban közreadjuk a vita szerkesztett változatát. Itt jelezzük, hogy a konferencia teljes anyagát 2002 tavaszán kötetben jelenteti meg az OKI Kiadó. 

2001. 7–8. számunkban recenziót közöltünk Polónyi István és Tímár János Tudásgyár vagy papírgyár című könyvéről. A szerzők az alábbiakban közreadott válaszban vitatkoznak a könyvről írottakkal. Örömmel adunk helyt észrevételeiknek, mivel úgy érezzük, hogy az utóbbi idők egyik legjelentősebb oktatáspolitikai, oktatás-gazdaságtani művét tették le a szakma asztalára. Nagyon örülnénk annak, ha a könyvben megírt gondolatok, a recenzió és az arra adott válasz kapcsán vita bontakozna ki az oktatás expanziója és a minőség problémájával kapcsolatban. 

Október 5-6-án zajlott az OKI Magyar közoktatás, 2001 című, első országos szakmai konferenciája. A konferencia immár archiv honlapja itt olvasható.  

Válts világot! Az M3-as út Budapestre bevezető szakaszát szegélyező óriásplakátok egyikén fedeztem föl ezt a rövid felszólító mondatot, miközben az V. Közoktatási Vezetésfejlesztési és Vezetőképzési Konferenciára utaztam. Ez az – gondoltam –, megvan az előadás üzenete! A reklámszlogen tömören kifejezi előadásom mondanivalóját: a kialakulóban lévő világ jelentősen különbözik attól az ismerőstől és megszokottól, amelyben eddig éltünk, és ha szeretnénk megérteni, nézőpontunk, szemléletünk változtatására van szükség... 

Az utóbbi évtizedek során abban mindenki egyetértett – a politikusok, az oktatási szakemberek, sőt a szülők is – a fejlett országokban és a harmadik világban egyaránt, hogy minden gyermek számára kötelezően biztosítani kell az iskolába járást, legalább az alapfokú oktatást. Abban azonban láthatóan nincs egyetértés a döntéshozók között, hogy a kötelező alapszintű beiskolázásra pontosan melyik életkorban kerüljön sor, mint ahogy nem egyeznek a vélemények abban a kérdésben sem, hogy adott országban mi legyen a leghelyesebb bánásmód az ott hatályos tankötelezettségi elvárásoknak nem megfelelő gyermekekkel. 

Amikor 1989-ben két budapesti iskolában egyedi engedéllyel megindult a nyolcosztályos gimnáziumi képzés, senki sem gondolta, hogy az iskolai szerkezetváltás több száz intézményt érintő, oktatáspolitikai vitákat, rendkívüli ellentmondásokat kiváltó folyamata is megkezdődött. Érdemes végigtekinteni azt az utat, amely a 80-as évek végétől az oktatásügy területén végbement liberalizációval indult, és melynek menetét a rendszerváltás, majd a különböző kormányzati ciklusok alatt hozott törvényi szabályozások befolyásolták, de nem tudták mederbe terelni. 

Ahogy a magyar oktatással kapcsolatos elvárások és az oktatáspolitika által kitűzött célok egyre inkább nemzetközi kontextusban fogalmazódnak meg, úgy egyre gyakrabban használunk olyan kifejezéseket, melyek Magyarországon még nem gyökeresedtek meg, ezért az oktatás szereplői számára nehezen értelmezhetőek. A magyar szóhasználatban meglehetősen gyökértelen kifejezés a társadalmi kohézió. Ez az írás arra tesz kísérletet, hogy röviden értelmezze a kifejezést, feltárja annak oktatási vonatkozásait és a hozzá kapcsolódó oktatáspolitikai alternatívákat, valamint vázlatos áttekintést nyújtson a magyar oktatáspolitika rendelkezésére álló eszközrendszerről. 

Az Országos Közoktatási Intézet Tolna megyében, illetve Szekszárdon 6. alkalommal 2000-ben is tervezi az „Önkormányzat és közoktatás 2000" című konferencia megrendezését, amelyet az elmúlt öt évben a Tolna Megyei Pedagógiai Intézettel közös szervezésben bonyolított le. 

2000 őszén immár harmadik alkalommal jelenik meg a Jelentés a magyar közoktatásról című könyv, amely áttekinti az elmúlt évtized oktatásügyi történéseit. Az alábbiakban a kötet két szerkesztője beszél az eddigi Jelentések fogadtatásáról, a megjelenés előtt álló kötet újdonságairól, továbbá arról, hogy a jövőben milyen módon változhat az ilyen jellegű kiadványok műfaja. 

2.1 A rendszer alapvető jellemzői
2.2 A rendszer kialakulásának főbb állomásai
2.3 Országos szintű felelősség
2.3.1 Háttér
2.3.2 Az országos szintű felelősség
2.3.3 Finanszírozás
2.4 Területi szintű felelősség
2.4.1 Háttér
2.4.2 A területi felelősség rendszere
2.4.2.1 A megyei önkormányzatok
2.4.2.2 Az állami közigazgatás területi szervei
2.4.3 Finanszírozás területi szinten
2.5 A helyi és intézményi szintű felelősség
2.5.1 Háttér
2.5.2 A helyi (települési) szintű felelősség
2.5.2.1 A szolgáltatás biztosításának kötelezettsége
2.5.2.2 Általános szabályozási feladatok
2.5.2.3 A személyzettel kapcsolatos feladatok
2.5.2.4 Tantervvel kapcsolatos feladatok
2.5.2.5 Igazgatási és törvényességi ellenőrzési feladatok
2.5.2.6 A minőségellenőrzéssel kapcsolatos feladatok
2.5.3 Az intézményi szintű felelősség
2.5.3.1 A személyzettel kapcsolatos felelősség
2.5.3.2 Az oktatás tartalmával kapcsolatos felelősség
2.5.3.3 Az intézmények működésével kapcsolatos kérdések:
2.5.4 Finanszírozás és gazdálkodás helyi és intézményi szinten
2.6 Az egyéb szereplőkhöz kapcsolódó felelősség
2.6.1 Konzultatív testületek az egyes szinteken
2.6.1.1 Országos szint
2.6.1.2 Területi szint
2.6.1.3 Helyi szint
2.6.1.4 Intézményi szint
2.6.2 Az egyes szereplők
2.6.2.1 A tanárok szakmai szervezetei
2.6.2.2 Tanári szakszervezetek
2.6.2.3 Önkormányzati szövetségek
2.6.2.4 Egyéb civil szervezetek
2.6.2.5 Egyházak
2.6.2.6 Szülők
2.6.2.7 Diákok
2.6.2.8 A gazdaság szereplői
2.6.2.9 Nemzeti és etnikai kisebbségek
2.6.2.10 Külföldi szervezetek
2.6.3 Az egyéb szereplők szerepe a finanszírozásban 

3.1 Az elemzés értelmezési kerete
3.1.1 Mire terjed ki az értelmezési keret
3.1.2 A közoktatás alapvető céljai
3.1.3 Elemzendő területek és funkciók
3.1.4 Felelősség-megosztási problémák
3.2 Az egyes területek működési problémái
3.2.1 Tanárok és személyzeti politika
3.2.2 Az oktatás tartalma
3.2.3 Iskolai infrastruktúra
3.2.4 Beiskolázás, tanulói továbbhaladás
3.2.5 Minőségbiztosítás
3.2.6 Finanszírozás és gazdálkodás 

4.1 Tanárok és személyzeti politika
4.1.1 Átfogó ágazati stratégiai felelősség
4.1.2 Statisztikai és információs rendszer
4.1.3 Területi tervezés és pedagógus foglalkoztatás
4.1.4 Teljesítmény és bérezés
4.1.5 Társadalmi megállapodások
4.1.6 Nem pedagógus foglalkoztatottak
4.1.7 Kommunikáció és tanulás
4.2 Az oktatás tartalma
4.2.1 A központi programokkal szembeni követelmények
4.2.2 Programfejlesztő infrastruktúra
4.2.3 Programértékelés
4.2.4 A helyi programokkal szembeni követelmények
4.2.5 Szakértői rendszer
4.2.6 Fenntartói felelősség
4.2.7 Nyilvánosság
4.2.8 Területi tervezés
4.2.9 Kommunikáció és tanulás
4.3 Iskolai infrastruktúra
4.3.1 Területfejlesztés és ágazatközi együttműködés
4.3.2 A tervezés és forráselosztás fejlesztése
4.3.3 Standardok fejlesztése
4.3.4 Településközi együttműködés
4.3.5 A helyi feladatfinanszírozás támogatása
4.3.6 Kommunikáció és tanulás
4.4 Beiskolázás, tanulói továbbhaladás
4.4.1 Az esélyegyenlőséggel kapcsolatos felelősség
4.4.2 Az alapvető állampolgári jogok érvényesítése
4.4.3 Standardok kidolgozása
4.4.4 Horizontális tanulói mozgások
4.4.5 Szerkezeti átláthatóság és koherencia
4.4.6 Oktatás és gazdaság kapcsolata
4.4.7 Pályaválasztási tanácsadás
4.4.8 A leszakadás elleni küzdelem stratégiája
4.4.9 Kommunikáció és tanulás.
4.5 Minőségbiztosítás
4.5.1 A minőségbiztosítás ágazati stratégiája
4.5.2 Az értékelés és minőségbiztosítás intézményi feltételei
4.5.3 Az intézmény- és programértékelés országos standardjai
4.5.4 Fenntartói felelősség és érdekeltség
4.5.5 Szakmai támogatás
4.5.6 Beavatkozás a minőségbiztosítás érdekében
4.5.7 Speciális területek kiemelt fejlesztése
4.5.8 Kommunikáció és tanulás
4.6 Finanszírozás és gazdálkodás
4.6.1 Szektorközi finanszírozási politika
4.6.2 Standardok fejlesztése
4.6.3 Területi tervezés és fejlesztés
4.6.4 Információs és statisztikai rendszer
4.6.5 Célfinanszírozási rendszer
4.6.6 Kommunikáció és tanulás 

Az integrációs felkészülés kérdéseit az oktatás területén – éppúgy, mint másutt – két szempontból szükséges elemezni. Egyrészt abból a szempontból, hogy ez a téma miképpen jelenhet meg a csatlakozási tárgyalásokon, másrészt hogy e terület hosszabb távon milyen szerepet játszhat Magyarország sikeres eurointegrációjában, akár függetlenül attól, hogy a csatlakozási tárgyalásokon szó esik-e erről vagy sem. 

Klebelsberg Kunó, a művelődés és az oktatás modernizációjának rendíthetetlen híve a politika támogatásával a háta mögött, a kényszerítő erők ellenére olyan össznemzeti érdekeket kifejező alkotást hozott létre, mely az európai értékek tiszteletéből született. A tanulmány a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a kultúrfölényről és a neonacionalizmusról vallott nézeteit mutatja be. 

Európa demokratikus politikai berendezkedésű országai nemcsak a társadalmi részvétel elvét hangsúlyozzák, hanem azt is, hogy e részvételnek fontos szerepet kell játszania az oktatás minőségének fejlesztésében. Az EURYDICE Európai Irodája összefoglalást készített az egyes tagországok helyzetéről a társadalmi részvétel területén, hogy elősegítse az országok közti különbségek jobb megértését, valamint, hogy bemutassa azokat a találkozási pontokat, amelyek az Európai Unió országainak oktatásügyében jelen vannak. Az alábbi összefoglaló az EU-országok és az EFTA/EEA-országokban működő, az oktatásban érdekelt különböző csoportok részvételét biztosító főbb testületek (konzultációs és döntéshozó) feladatairól és tagságáról ad leírást. 

Az 1999. évi lillafüredi országos közoktatási konferencia az iskola esélyteremtő szerepének kérdéseit választotta témájául. Az előadások több szempontból elemezték, milyen módon segítheti az iskola, az oktatás, a szakképzés a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyhez juttatását. Az Új Pedagógiai Szemle az eddigi hagyományokat követve közreadja az Esélyteremtés és iskola című konferencia legfontosabb előadásait, illetve rövidített változatukat. 

A szerző az 1998-ban elhunyt nagy pedagógusegyéniség, Gáspár László életművének egyik alapproblémáját, a megkonstruált pedagógiai modellek és a pedagógia valóságának viszonyát elemzi tanulmányában. Megerősíti azt, amit Gáspár munkásságának ismerői az elmúlt évtizedekben sokszor hangsúlyoztak: korát szinte mindenben megelőző pedagógiai gondolkodó, innovátor volt. Ez az alapvető oka, magyarázata a politikával, az oktatásirányítással, a pedagógusközösségekkel kialakult konfliktusainak is. 

A szerző írásában Klebelsberg Kunó miniszteri tevékenységéből kiemeli a középiskolák megreformálására irányuló tevékenységét. A középiskolákról szóló, 1924-ben született törvényjavaslat miniszteri expozéja, valamint annak sajtóvisszhangja és fogadtatása alapján áttekintést ad a reform megvalósulásáról. 

Az oktatási jogok biztosa intézményének a létrehozása a magyar oktatásügy jövőbeni fejlődése szempontjából sok pozitív hatás lehetőségét hordozó lépés. Olyan időszakban történik, amikor a közoktatás-politika prioritásává válik az oktatás minőségének a biztosítása és fejlesztése. Fölmerül az a kérdés, vajon e kormányzati prioritás és az oktatási jogok biztosa intézményének a létrehozása között van-e kapcsolat. Vajon a létrehozandó intézmény játszhat-e valamilyen közvetett vagy közvetlen szerepet az oktatás minőségének javításában? Az oktatási biztos jelenléte a magyar közoktatásban minden bizonnyal erősíteni fogja a jogszerűséget, méghozzá éppen azon a ponton, amely a legjelentősebb az oktatás minősége szempontjából. Ez a pont az intézmények és a szolgáltatásaikat igénybe vevők közötti kapcsolatok rendszere. 

A nyolcvanas évek közepétől az egymással összevethető hazai és a nemzetközi felmérések szerint a magyar közoktatás tanulóinak tudása csökken. Az a kérdés, hogy elromlott-e a felvilágosodás gyökerű, ész(tudás)kultuszon alapuló kontinentális közoktatás-fejlesztés modell, vagy pedig ettől eltérő, új modell születik. A cikk valószínűsíti, hogy 1985-től kezdődően olyan két évszázados kultúrát gyengítő oktatáspolitika uralkodik Magyarországon, amely egyfelől követi az e szakításon az ötvenes-hatvanas években már túljutott nyugat-európai mintát (megkésve és átértelmezve), másfelől pedig az iskola és az iskolarendszer hatékonyságánál és elszámoltathatóságánál előbbre valónak tartja a pedagógus, a tantestület önállóságát, védelmét az igazgatótól, az iskolafenntartótól, az oktatási kormányzattól. 

A szerző tanulmányában egy jelentős közéleti személyiség oktatáspolitikai koncepcióját, ezen keresztül Apponyinak, a miniszternek különösen a népoktatás helyzetének javítását célzó elgondolásait ismerteti. Törvényeinek és egyéb intézkedéseinek bemutatásával a tanulmány mélyebb betekintést nyújt a korabeli magyar oktatásügy helyzetébe, egyben árnyaltabb képet fest sokoldalú egyéniségéről. 

Az Európai Unió tagállamainak politikájában kitüntetett szerepe van az európaizációt előmozdító oktatáspolitikának. Az alábbi tanulmányrészlet elemzi a közoktatási és felsőoktatási tantervek változásának jelentőségét és problémáit – a történelem és a nyelvi tantervek példáján – a fiatalok európai polgárrá nevelésében. 

Az iskola körül jelentkező káosz megszüntetésének első lépése a szerző szerint az, hogy az oktatásban érintettek minden szinten közmegegyezéssel meghatározott értelmű, pontos fogalmakat használjanak. Amíg ez nem következik be, reménytelen minden oktatáspolitikai intézkedés, helyi kezdeményezés.