Lannert Judit

Tanulási életút-tanácsadás és versenyképesség

Ha egy ország munkaerőpiacán a munkaerő nemcsak jól képzett, de folyamatosan fej­lesz­ti is képességeit, és így azokat egyre jobban ki tudja aknázni, akkor az az ország egész biztosan versenyképes lesz. Az emberi erőforrás fejlesztésének fontossága ma már evidenciának tűnik, de az, hogy ezt hogyan is kellene jól csinálni, már nem annyira egyértelmű. Azért nem egyértelmű, mert az emberi erőforrás sok tényezőből áll össze, és nem feltétlen csak az iskolázottságot jelenti. Az OECD-országokban végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a bérkülönbségeknek csak a felét magyarázza az eltérő iskolai végzettség, az elté­ré­sek egy része mögött viszont az áll, hogy az emberek eltérő módon tudják kihasználni ké­pes­ségeiket. Így vannak, akik inkább hajlandóak a tanulásba energiát fektetni, ügyeseb­bek abban, hogy olyan munkát találjanak, amelyik illik hozzájuk, továbbá állandóan fejlesztik azokat a készségeiket, amelyek fontosak a hatékony munka végzéshez. Az egész életpálya sikerességét tekintve tehát a jövőorientáltság és stratégiai gondolkodás igen fontos, ezen ké­pességek kialakulását pedig az otthoni közeg, az iskola és a munkahely egyaránt be­fo­lyá­solja.

A humán tőkének ez a szélesebb értelemben vett megközelítése középpontba állította a kompetenciák kérdését. Az OECD szerint a sikeres élethez szükséges kulcskompetenciák: a társadalmilag heterogén csoportban való interakció képessége (kommunikáció, problémamegoldás, stb.); az autonóm módon való viselkedés (tervezés, kontroll, véle­mény­al­ko­tás stb.); az eszközök interaktív használata (szövegértés, nyelv, IKT, információs társa­da­lom igényei). Az Európai Unió országaiban sokféleképpen értelmezik a kompetenciákat, töb­bek közt beszélnek szövegértési, kommunikációs, problémamegoldási készségekről, az egész­ség megőrzéséről. A magyar egész életen át tartó tanulás stratégiának is egyik fontos eleme, hogy a tanítás kompetencia alapúvá váljon. Ugyanakkor a boldog élethez szükséges kompetenciák meghatározása és bemérése, valamint azok fejlesztése egyáltalán nem egy egyértelmű egyenlet.

Egy ország versenyképessége nagyban múlik az emberi erőforrásain. Az OECD terminológiája szerint az emberi tőke része a kompetencia is:

„A szélesen vett emberi tőke az egyén azon tudása, készségei, kompetenciái és jellemzői, amelyek elősegítik a gazdasági, szociális és személyes jólétet.” Az emberi tőke maga pedig nem csak az oktatási folyamatban épül, illetve jön létre (lásd 1. ábra).

Forrás: Education Policy Analysis, 2002, OECD, Paris

Az emberi erőforrást fejlesztő korszerű életpálya-tanácsadás jegyei

A pályaorientáció, az életpálya-építés, az életút-tanácsadás a közpolitika szintjén elsősorban az emberi erőforrás fejlesztését célozza meg elsősorban. Ugyanakkor ezen felül még azt is várják az ilyen tanácsadási-információs rendszerektől, hogy növelje az oktatás hatékonyságát, összehangolja a munkaerőpiacot és az oktatást, mobilizálja a munkaerőt, növelje annak rugalmasságát, segítse a hátrányos helyzetűek integrálását.

Mindez egyénre szabott tanulási utakat és sokkal kifinomultabb információs rendszert, tanácsadást igényel. Ennek jegyei a következők:

• átlátható és könnyen hozzáférhető az élet minden szakaszában, mindenféle igényt ki­elé­gítő,
• az életszakasz fordulópontjaira különös figyelmet kell fordítani,
• rugalmas és innovatív szolgáltatás,
• folyamatelvűség, ellenőrzés és tervezés,
• személyes tanácsadás profik által azoknak, akik igénylik,
• programok az életpálya-építő készségek fejlesztésére programok,
• a tanulási és munkalehetőségek megismerése még a választás előtt,
• a különböző intézetektől és vállalatoktól független tanácsadási szolgáltatás,
• átfogó, integrált oktatási, foglalkozási és munkaerő-piaci információ,
• a releváns érdekeltek (stakeholderek) bevonása.

A hagyományos pályaválasztási tanácsadástól az életút-tanácsadásig vezető út buktatói

Amennyiben a rendszer a kínálatközpontúságról a keresletközpontúságra tér át, úgy na­gyobb figyelmet kell, hogy kapjon az a rendszer, amely lehetővé teszi, hogy az egyének jól döntsenek. Az Európai Bizottságnak az egyész életen át tartó tanulásról szóló memorandumában így fogalmaz: „a pályaválasztási tanácsadásnak el kell mozdulnia az oktatási, képzési és foglalkozási szelekciós-allokációs logikától a döntések és választások folyama­tos meghozásának, konstrukciójának logikája felé.” Ez azt is jelenti, hogy a hagyományos pályaválasztási tanácsadás, ahol a tanuló egy adott pillanatban és általában egy folyamat végén kapott valamilyen segítséget egy egyszeri továbbtanulási választáshoz, már nem elegendő. Ehelyett egy tanulásközpontú megközelítésre van szükség, ahol a pálya­vá­lasz­tá­si tanácsadás beépül a tananyagba. Ez egyben egyfajta fejlesztő megközelítést is igényel, ahol a folyamaton és nem a kiemelt időpontokon van a hangsúly. A diákközpontú meg­kö­zelítés pedig maga után vonja a saját személyes élményekre való reflektálást, a ta­nu­lási módszerek fejlesztését, a környezet bevonását. Ugyanakkor rengeteg akadálya van annak, hogy az életút-tanácsadás a tananyagba kerüljön. Önálló tantárgyként meg-megjelenik, de amennyiben más tárgyakba integrálják, rögtön kiderül, hogy a pedagógus nincs erre felkészítve, más ismeretekre nem jut elég idő, vizsgán erről nem kell beszámolni, így nincs a tanárnak motivációja. Erre egy kísérlet a suliNova által kifejlesztett pedagógiai csomagoknál az életpálya-építés keresztkompetencia beépítése a műveltségterületekbe (lásd Melléklet).

Az életút-tanácsadás az oktatási szolgáltatások hatékonyságát is javíthatja, például azáltal, hogy a gyerekek igényeire szabott oktatási szolgáltatások esetén csökken a lemor­zsolódás. Ennek éppen pont az ellenkezőjére példa a szakiskolai képzés Magyarországon, ahol a pályaválasztási tanácsadás nem az egyén igényéből és képességeiből indul ki, hanem az elérhető kínálatból. Ily módon a legkevésbé motivált gyerekek kerülnek a legkevésbé kurrens pályákra, ahol így kódolva van a pályaelhagyás, lemorzsolódás.

Minél inkább felsőbb oktatási szintekre lépünk, annál inkább kerül át a hangsúly a személyiségfejlesztésről, a kompetenciafejlesztésről a konkrét információk átadására. A felsőoktatásnál és szakképzésnél különösen fontossá válhatnak a hatékonysági szempontok. Így az elhelyezkedési esélyek és a képzés költségeinek összevetése orientálhatja a klienseket. Saj­ná­la­tos módon ilyen adatok még csak szórványosan érhetők el, a felsőoktatási tandíj pedig, amelyik éppen hogy racionálisabb választásra késztetheti a hallgatókat (a kisebb jö­ve­de­lem­mel és elhelyezkedési eséllyel kecsegtető, de könnyebb és kellemesebb kurzusok vá­lasz­tása, amennyiben az pénzbe is kerülne, már nem lenne olyan csábító, és jobban orien­tál­ná a hallgatókat is), nem túl népszerű.

A szélesen vett emberi tőke tehát magába foglalja az egyénnek azt a képességét, amivel saját kompetenciáit fejleszti, azokat maximálisan kihasználja, ami feltételezi a jövőorientáltságot. Ez azt jelenti, hogy hajlandó magába befektetni hosszú távú célok, illetve be­vé­te­lek reményében, tehát tervezi a karrierjét, és ezért hajlandó lemondani a rövid távú elő­nyök­ről.

Az emberi tőke része – és nem véletlen, hogy a munkáltatók ezt díjazzák – a megbíz­ha­tó­ság, a fegyelmezettség, a teamben való munka képessége. A munkáltató számára ugyanis az iskolázottság korlátozott információ (a megszerzett tudás minőségéről), sokba kerül az ellenőrzés és a fluktuáció, így ezek a tulajdonságok költségektől kímélik meg őket. Ame­ri­kai tanulmányok kimutatták, hogy a személyes tulajdonságok és motivációk befolyásolják a jövedelmeket. Ez felértékeli az olyan szocializációs készségeket, amelyek már az iskolában is megmutatkoznak: a szabályok fegyelmezett követése, a pontosság (nem késik az iskolából), az alkohol- és kábítószer-mentesség. Ugyanígy kedvezően hat az elérhető jövedelemre, ha valaki nyitott az újra, jó a modora és nem hajlamos a neurózisra.

A motivációk kialakításában a szülők szerepe igen fontos, különösen a jövőorientáltság terén. Míg a pedagógus elsősorban a kognitív készségeket tudja fejleszteni, a szélesebb értelemben vett humán tőke korai fejlesztése már kooperációt igényel szülő és tanár között. Szintén fontos megjegyezni, hogy az életpálya tervezése sokban függ az informális kapcsolatoktól, hálózatoktól, a társadalmi tőkétől. Ez egyben arra is rámutat, hogy a pályaválasztási tanácsadás, életút-tanácsadás formái igen különbözőek, és ezek a formák is igen eltérő haté­kony­ságúak lehetnek. Magyarországon, de a környező országokban is kutatások azt mu­tat­ják, hogy a tanulók sokkal inkább használják az iskolán kívüli forrásaikat (szülők, munkaügyi információs irodák), mint a személytelen eszközöket (internet, állásbörze, ismertetők), vagy az iskolai kapacitásokat (tanár, tanácsadó, pszichológus).

A fejlett európai országokban a különböző tanácsadási formákat állandóan monitorozzák, hogy a szolgáltatást egyre inkább a kliensek igényeihez igazítsák. Ma már egyre kevésbé elegen­dő a puszta információ az elérhető képzési, illetve munkahelyekről. Az igény ma egy­re inkább a személyes tanácsadás felé mozog (coaching, pl.). A felnőtteknek szóló szolgáltatások ugyanakkor még most is sokszor a rövid távú elhelyezkedést állítják a középpontba, így az egyéni karrierépítés, továbbképzési lehetőségek kevésbé játszanak szerepet. Ezen a területen jól láthatók a piaci kudarc jelei, viszont kevés országban érhető el ingyenesen ez a szolgáltatás. Ilyen például Finnország, ahol 280 jól képzett pszichológus dolgozik a mun­kaügyi információs hivatalokban, és mindenki számára elérhetőek, ugyanakkor any­nyi­ra népszerűek, hogy nagy a várakozási idő (mint nálunk a Budapesti Pályaválasztási Intézetnél).

Gyakran a felnőttek esetében a személyes tanácsadást a világhálóval próbálják he­lyet­te­sí­teni (ilyen kezdeményezés nálunk a www.palyavalasztas.hu honlap). Ugyanakkor ez egy­részt magas szintű digi­tális írástudást igényel (nálunk sajnos ez nincs meg), másrészt nem tudja pótolni a személyes találkozást, tanácsadást. Miután a teljes körű, államilag finan-

szírozott személyes szolgáltatások túl költségesek lennének, így az államilag finanszírozott szolgáltatásokat leggyakrabban a legelesettebbek (munkanélküliek) számára tartják fenn.

Pályaválasztási tanácsadás Európában

A fejlett országok egy életen át tartó stratégiai életpálya-építő tanácsadást kívánnak létrehozni, ami része az egy életen át tartó tanulás stratégiájának és az aktív munkaerő-piaci politikának.

Az európai gyakorlatban az iskolában dolgozó tanácsadók mellett on-line szolgáltatáso­kat, önálló intézeteket, iskolai oktatást (karrier-menedzsment készségek), telefonos se­gít­ség­nyúj­tást, vállalkozásokat, közösségi szolgáltatásokat találunk.

Németországban, Angliában, Svédországban tájékoztató könyveket, kiadványokat jelentetnek meg, hasonlóan a magyar felvételi tájékoztatóhoz. Ezek a kiadványok azonban tartalmazzák a választott szakmaterületen való elhelyezkedési lehetőségeket is, a kiadáskor várható jövedelmet, értelmezik, hogy egy adott végzettséggel vállalt munka milyen típu­sú feladatok elvégzését jelentheti a gyakorlatban stb.

Dániában egy 1995-ös törvény értelmében lehetőség van ún. „hídépítési” kurzusokra. Ez le­he­tővé teszi, hogy a fiatal egy éven át kombinálja a tanulást a pályaválasztási kurzusok­kal, így több programba is betekintést nyerhet. Ennek részei lehetnek a „Folkeskole” 10. évének elemei, egyéb oktatási programok bevezető részei, előkészítő kurzusok, valamint az önkormányzat által kínált tanfolyamok. A felsőoktatásban minden egyetemi in­téz­mény­nek vannak oktatási és pályaválasztásai tanácsadói, akik segítenek a hallgatóknak.

Finnországban minden tanuló egyénileg, vagy csoportosan részt vehet pályaválasztási ta­nács­­adáson, amit vagy az oktatási intézmény pályaválasztási szakembere, vagy a pálya­vá­lasztási tanácsadó szolgálat vagy a munkaügyi iroda információs szolgálata tart. Mindegyik kilencedikes kap egy pályaválasztási információs könyvet.

Svédországban a kötelező oktatás egészén keresztül van lehetőség pályaválasztási ta­nács­adásra, ahol a fő cél a személyre szabott tanácsadás.

Norvégiában minden iskolában van pályaválasztási szakember, és minden tizedikes meg­kap­ja a pályaválasztási lehetőségeket tartalmazó könyvet (Pedlex). Mindazonáltal a kö­zép­fokon gyakran eltér a szakképzési helyek kínálata a kereslettől, a norvégok ezt a problémát is a hatékonyabb pályaválasztással kívánják orvosolni.

Pályaválasztási tanácsadás, életút-tanácsadás Magyarországon

A pályaválasztási tanácsadás vagy pályaválasztási pedagógiai tanácsadás már az 1967-es kormányhatározat óta sokszínű tevékenységet takar. E tevékenységsorozatba a pedagó­gu­sok beleértették a felvilágosítást, az osztályfőnöki órákat, a tanórákat, az üzemlátoga­tást, valamint a tanulók és szüleik számára nyújtott egyéni támogatást, konkrét tanács­adást, amely azonban többnyire az iskolaválasztásra korlátozódott (vagy a felvételi lapok kitöltésében nyújtott segítségre). Az 1995-ben bevezetett NAT műveltségterületként emeli be a pedagógiai közgondolkodásba a pályaorientációt. A pályaorientáció nemzetközileg elfogadott szakterminológia, amelynek magyarra fordítása sikertelennek bizonyult, és így évekbe tellett míg tartalmát definiálni lehetett. Az ellentmondásos folyamat eredménye az volt, hogy a szakközépiskolák az új típusú szakképzési modell kialakítása során eltá­vo­lodtak e műveltségterülettől és a 2000-es kerettantervek csak a szakiskolák számára írták elő köte­le­ző­en a pályaorientáció mint műveltségterület oktatását (A és B kerettanterv). A rendszerváltozás óta eltelt évek tapasztalatait összegezve azt fogalmazhatjuk meg, hogy a hazai pedagógiai kul­tú­rától idegen maradt a pályaorientáció, mint műveltségterület (Szilágyi, 2005). A megváltozott iskolaszerkezet lehetővé tette az általánosan képző intézmények számára, hogy felada­tuk­nak elsősorban az iskolaválasztást tekintsék, míg a szakképzésben oktató tanárok a szakmai információkban látták a döntés befolyásolásának lehetőségét.

A pályaorientáció elméletben elkezdődik az általános iskola 7–8. évfolyamán, és folyta­tó­dik a szakközépiskolák és szakiskolák 9. évfolyamain, immár önálló tantárgy keretében, melynek többletfinanszírozására már született intézkedési javaslat a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban. Bár a közoktatási és a szakképzési törvényben nagy vonalakban lefektették a pályaorientációs tevékenységek lényegét, mégis a kutatások azt bizonyítják, hogy az intézmények között nagy eltérés mutatkozik abban, milyen tevé­keny­ségeket folytatnak a pályaorientáció keretében a tanórákon, illetve hogy az alapfokú képzésben milyen szinten, milyen módon készítik fel a diákokat a továbbtanulásra. Az ál­ta­lános iskolákban azok, akik gimnáziumba készülnek, illetve akik gimnáziumban tanulnak, gyakorlatilag nem részesülnek pályaorientációban, őket kizárólag a felsőfokú továbbtanu­lásra, a felvételire készítik fel az intézmények, mely felkészítés középpontjában a tantárgyi tudás és kevésbé a személyes kompetenciák vagy éppen a munkaerő-piaci ismeretek áll­nak. Az utóbbi évek tananyagfejlesztéseinek köszönhetően ugyan megjelentek az álta­lános képzésben is – a középfokú képzésben is – olyan elemek, melyek segítik a pályaorientációt. Így az önismeret, a lisszaboni határozat óta alapkészségnek tekintett szociális kész­ségek fejlesztése, a kommunikációs készségek fejlesztése (a hazai középiskolák majdnem felében vettek részt kommunikációs témájú továbbképzésen a tanárok) vagy éppen az alapszintű közgazdasági, illetve társadalomismeretek beépültek a tananyagba. Ez azon­ban távolról sem elégséges ahhoz, hogy lehetőségeiket és önmagukat jól ismerő, képzési stratégiájukat megtervezni, felépíteni tudó fiatalok kerüljenek egyfelől a felsőoktatásba, másfelől a munkaerőpiacra.

A szakiskolákban a 2001/2002-es tanévben heti kétórás keretben bevezetésre került a pályaorientáció tantárgy, amelynek célja a 10. évfolyam utáni tudatos szakmaválasztás segítése, valamint a későbbi pályakorrekció, illetve a szakképzettség birtokában történő elhelyez­ke­dés (álláskeresés) segítése. A 2001-ben, a kerettantervekkel együtt a 9., illetve a 10. év­fo­lya­mon bevezetett pályaorientáció és a szakmai előkészítő oktatásának több nehézséggel kellett megküzdenie: így a tárgyak tanítására megfelelően felkészített tanárok hiányával, a 9. évfolyamra jellemző zsúfoltsággal, a modern technikai eszközök, a tankönyvek hiá­nyá­val és a tantárgy tartalma oktatásának tisztázatlanságával. Nem volt világos ugyanis, hogy mit is kellene ennek keretében oktatniuk az iskoláknak: az elvileg választható szakmákról vagy az adott iskolában tanulható szakmákról szerezzenek bővebb ismereteket a tanulók. A tapasztalat szerint az iskolák felében csak az ott tanulható szakmákról sze­rez­het­tek a tanulók információt, s az iskolák egynegyedében lehetett csak a szakmák széles köréről tájékozódni (Liskó, 2003).

Vannak ugyanakkor előremutató kezdeményezések is az oktatási ágazaton belül. A Szakiskolai Fejlesztési Program keretében sor került tananyagfejlesztésre (az önismereti oldalt erősítő diákoknak szóló munkatankönyv, tanári kézikönyv, a pályaismereti oldalon pedig szakmaismertető filmek készítése módszertani segédletekkel), pedagógusok tré­nin­ge­zé­sé­re, valamint pályaorientációhoz igazodó multimédiás anyagok fejlesztésére. A főváros fenn­tartásában lévő középiskolai hálózat a legnagyobb Magyarországon, ezért is fontos, hogy a 2004-ben elfogadott intézkedési terv célkitűzései között szerepel, hogy az egyéni tanulási utak támogatásával biztosítani kell a tehetséges tanulók számára a tantervi átjár­ha­tóságot, a tehetséggondozást, az emelt szintű érettségi megszerzését, továbbá a tanulmányi versenyeken eredményesen résztvevők számának növekedését. Az ezzel kapcsola­tos feladat, hogy egyfelől szakterületi szinten ki kell alakítani az átjárhatóság és folytatha­tó­ság rendszerét, másfelől az iskolákon belül ki kell alakítani a tanulási utak tervezését se­gí­tő diák-tanácsadási rendszert. Ugyanígy, nemcsak a tehetséggondozás feltételeként, ha­nem az esélyegyenlőség biztosításának egyik alappilléreként is megjelenik a tanulási utak tervezését segítő diák-tanácsadási rendszer a 9. és 10. évfolyamokon, amit segít a fővárosi szinten kidolgozandó kereszttantervi program az alapkészségek fejlesztésére. A Közép-ma­gyarországi Középtávú Szakképzés-fejlesztési Terv 12 prioritása közül az egyik a karri­er­épí­tési tanácsadói hálózat kiépítésének támogatása. Az egyetemeken és a főiskolákon felső­ok­tatási diáktanácsadók működnek, amelyek a képzés idejére komplex segítséget igyekeznek nyúj­tani hallgatóik számára. Több intézmény biztosít életvezetési tanácsadást, és segíti a hallgatókat álláskeresésükben egyéni tanácsadással, módszertani eszközökkel, állásbör­zék szervezésével. A felsőoktatás fejlesztési stratégiájában kiemelt szerepet kap – többek között a kreditrendszer fejlesztésével kapcsolatban is – a hallgatói tanácsadási szolgáltatás kiépítése és intézményesülése. A törvényben a hallgatók jogai között szerepel, hogy „a ta­nulmányi és életpálya-tanácsadást részére megszervezzék és a szolgáltatásait igénybe vegye”.

Az oktatási tárcához tartozó megyei pedagógiai intézetek, pedagógiai szakszolgálatok ál­ta­lános és középiskolás diákok részére végeznek pályaválasztási tanácsadási tevékeny­sé­get. Szolgáltatásaik köre nem egységes, az információs tanácsadástól az önismeret fejlesztését jelentő egyéni tanácsadásig széles mezsgyén mozog.

A hazai iskolákban történő tanácsadás lehetőségeit szűkíti, hogy az általános és közép­is­ko­lákban oktató tanárok nagyon kis részének van csak – posztgraduális képzésben meg­szerzett – képesítése, mint például pályatanácsadó tanár, pályaorientációs konzulens. Ezek­re a klasszikus tanárképzésben nincs felkészítés (Kaszás, 2006).

1990 óta a hagyományoknak megfelelően a pszichológusok folyamatosan részt vettek a pályaválasztási tanácsadás újragondolásában, ennek kapcsán az Eötvös Loránd Tudo­mány­egyetemen pálya-munkatanácsadó szakpszichológus képzés indult, majd szakirá­nyú továbbképzés keretében felsőoktatási tanácsadó képzés is. (Napjainkra a képzések elnevezése már korszerűsödött.) 1992-ben indult meg Gödöllőn a munkavállalási tanács­adók képzése, ahol több mint 500 diák végzett nappali és levelező formában. 1999-ben kezdődött el a pályaorientációs tanárok képzése, ami pedagógus-szakvizsgával kiegé­szí­tett képzési forma, s melyen 60 hallgató végzett, két kurzusban. A szak iránt azonban nem jelentős az érdeklődés. A tanárképző főiskolákon szociálpedagógus-képzésben lehet a tanácsadáshoz szükséges ismereteket megszerezni, valamint szakirányú továbbképzések és pedagógus-továbbképzés keretében lehet pályaorientációhoz, tanulási technikákhoz stb. kapcsolódó ismeretekhez jutni. Úgy tűnik, a képzési paletta szélesebb, mint a pedagógusok igénye, ugyanakkor a konkrét tanácsadói megnevezést adó képzések iránt igen jelentős és állandónak tűnő érdeklődés van. A képzett szakemberek kis része dolgozik a rendszerben, akár a munkaügyi, akár az oktatási területet elemezzük, többségük szakértelmére nem tartott igényt a társadalom (Szilágyi, 2005).

Ma Magyarországon sok információ áll a döntés előtt álló százezrek rendelkezésére, számos szak­ember dolgozik a területen, de az információhoz való hozzáférés esetleges, és ennek világos szer­ve­ze­ti és információs keretei nem alakultak ki. A helyzetet leginkább az jellemzi, hogy egyes életkorokra és szakfeladatokra szerveződött intézmények és ebben járatos szakemberek vannak jelen, de egymástól eltérő szellemben, olykor eltérő érdekekkel azonosulva végzik munkájukat. Az egységes, korszerű tanácsadói szemlélet elősegítése minden szervezetnél, valamint az egész tanácsadói rendszer egységes nemzeti stratégia kereteibe helyezése és átláthatóságának biztosítása talán azért sem kezdődött még el, mert tipikusan két tárca együttműködését igényli: az oktatás és a munkaügy illetékessége egyaránt megkérdőjelezhetetlen (Jelentés…, 2003).

A munkaügyi szolgáltató rendszerben immár minden megyében, egyre növekvő színvonalon végez­nek pályatanácsadást. A színvonal emelkedését többek között az biztosítja, hogy a kilenc­ve­nes évek közepe óta megoldott a szakemberek ki- és továbbképzése, amelyre immár sok százas nagyságrendben elsősorban a gödöllői egyetem szakmai műhelyében kerül sor (Szilágyi, 2005). A Foglalkozási Információs Tanácsadók (FIT) irodái az utóbbi néhány évben már majdnem minden megyében megalakultak. A megyei munkaügyi kirendeltségeken kaptak helyet, de annak szervezetétől függetlenül működnek. Minthogy a mun­ka­ügy pályatanácsadó rendszere sokkal jobban kiépült és professzionálisabb, mint az ok­ta­tásügyé, a fiatalok, ezen belül a középiskolások is növekvő számban veszik igénybe szol­gáltatásukat. A fenti szolgáltatások mindegyike ingyenes, az üzleti alapon szerveződő pályatanácsadó szolgáltatások csak egészen szórványosan jelentek meg a piacon (Jelentés…, 2003).

Míg az iskolarendszerű képzés kínálta lehetőségek között viszonylag könnyen tájékozódhat az egyén (legalábbis a főbb paramétereket tekintve, s lényegesen kevésbé az adott ta­nul­má­nyok befejezése utáni lehetőségekről), ugyanez nem mondható el a felnőttkori ta­nu­lás­ról. A tanulási lehetőségekről szóló informciókat szisztematikusan nem gyűjti semmilyen intéz­mény, ezért az egyénnek több csatorna segítségével kell kiválasztania a számára megfelelő képzést.

A képzési kínálat egy része megjelenik a munkaügyi központok listáin, de ezek a kép­zé­sek csak a kínálat töredékét jelentik. Az egyéb képzések különböző honlapok, internetes keresők segítségével kutathatók fel, nem mindig naprakészen. A fő problémát az jelenti, hogy e lehetőségek használata elsősorban az alacsony képzettségűek körében még messze nem általános, s a közösségi használatra alkalmas infrastruktúra lassan ugyan kiépül (e-pontok, teleházak stb.), de a hálón megjelenő információk értelmezéséhez szükséges hu­mán infrastruktúra még hiányos.

Általános probléma, hogy a primér információk még úgy-ahogy összegyűjthetők, de hi­ány­zik egy olyan karrier-tanácsadási rendszer, amely nemcsak a tanulási lehetőségek kíná­la­tával, a részvétel formális feltételeivel foglalkozik, hanem a tanulmányok sikeres elvég­zé­séhez szükséges kompetenciákról, ezek megszerzésének lehetőségeiről, a továbblépésről, az elhelyezkedési esélyekről is támogatást nyújtana. Ezek a lehetőségek részben a releváns információk hiánya (a végzettség értékéről, a munkaerőpiac igényeiről nincsenek az egyén számára is értelmezhető felmérések), részben az ilyen intézményrendszer hiánya miatt nem állnak rendelkezésre. A pályaválasztási döntéseket elősegítő programcsoma­gok hazánkban is találhatók, adaptálásuk is megtörtént, de a megfelelő szervezeti háttér hiánya miatt használatuk nem vált általánossá (Jelentés…, 2003). Üzleti alapon működő pálya-tanácsadási szolgáltatások is működnek, de ezek sem terjedtek el.

A tanulási lehetőségekről való minőségi tájékozódást is célozza a felnőttképzési akkredi­tá­ció rendszere. Az akkreditálás azonban alapvetően formális szempontok alapján tör­té­nik, ami egy szakmai minimum eléréséről esetleg tájékoztat, de a képzés minőségéről, s különösen a munkaerő-piaci értékéről aligha.

A sikeres pályaorientációs tevékenység egyik alapja, hogy az oktatási, szakképzési in­téz­mé­nyek naprakész információval rendelkezzenek a munkaerőpiacról, az aktuális keres­le­ti-kínálati viszonyokról. A munkaerőpiac szereplőnek együttműködését hivatott segíteni a Regionális Operatív Program 3.2.1.-es intézkedése, melyből finanszírozható volt a térségi foglalkoztatási paktumok létrehozása, ahol együttműködtek a települési, a megyei ön­kor­mányzatok, a civil szervezetek, a képző intézmények, az átképző központok, a munka­adók és a munkavállalói szervezetek.

Az egy életen át tartó tanulás stratégiáját is segítő életpálya-építés szükséges, de hiányzó elemei Magyarországon

Ahhoz, hogy tervezhető és a felesleges kacskaringóktól minél inkább mentesek legyenek az egyének tanulási útjai, a rendszer adta lehetőségeknek egymásra épülőnek és egy­más­hoz kapcsolódónak kell lennie. Az egyéni tanulási utak kidolgozásának, megtervezésének alappillérei a következők.

• Egymásra épülő kimenetek az oktatási, szakképzési rendszerben, ami azt jelenti, hogy az egyes kimeneteknek van csatlakozása a következő iskolafokhoz, vagy a hasonló szak­mai végzettségek megszerzéséhez, ez biztosítja az oktatási, képzési rendszer átjár­ha­tó­sá­gát. Ez a feltétel csak akkor teljesülhet, ha az oktatási és képző in­téz­mé­nyek az együtt­működésben érdekeltek, és nem létérdekük a diákokért folytatott ver­senyből adódóan a tanulási utak korai lezárása, egycsatornássá tétele.
• A vállalati szférában, illetve az iskolarendszeren kívüli oktatásban, képzésben (informális, nonformális keretek között) szerzett ismeretek, készségek és képességek elisme­ré­se, beszámítása az iskolarendszerű oktatásban megszerezhető végzettségekbe. Ez a feltétel csak akkor teljesülhet, ha meghatározzuk, hogy az egyes szakmai vagy álta­lá­nos képzések mely kompetenciákat milyen szinten fejlesztik, és a szakmai képzések tananyaga modulrendszerűen épül egymásra, mely modulok beszámítását akkreditációs rendszerek segítik.
• Megbízható és rendszeres információs és tanácsadói rendszer, mely segíti a tanulási út és a karrier tervezését, a szakemberek, tanárok, oktatók folyamatosan képesek segítséget nyújtani a diákoknak, hallgatóknak. Ennek feltétele az, hogy a munkaadóknak és a gazdasági szereplőknek megérje e rendszeren keresztül elérni a leendő munkaválla­ló­kat, és ne elsősorban az informális csatornákat válasszák a kis- és középvállalatok az új munkaerő felvételéhez, illetve feltétele az, hogy legyen rendszeres tanulói után­kö­ve­tés, beválásvizsgálat, továbbá hogy érdekeltek legyenek maguk a tanárok is a tanács­adói rendszer hatékony működésében (Narancsik, 2004).

E rendszer működéséhez viszont az alábbi feltételeknek kellene teljesülnie:

• Olyan intézményrendszer, intézményi struktúra kialakítása, melyben érdekeltté válik az intézményvezetés és a fenntartó is a tanulók, hallgatók valódi orientálásában, a le­he­tőségek széles skálájának felmutatásában.
• A pályaorientáció és -tanácsadás humán erőforrás feltételeinek biztosítása mind a ta­nár­képzésben, mint az alapképzésben, mind a tanártovábbképzésben, mind a speciális szakemberképzésben.
• A pályaorientáció és tanácsadás módszertanának kidolgozása, a „közös minimum” meg­állapítása, mellyel minden oktatási, szakképzési, felsőoktatási intézménynek szolgálnia kell a tanulókat, hallgatókat.
• A rendszer működtetéséhez szükséges törvényi és finanszírozási háttér megteremtése, a gazdasági szereplők érdekeltté tétele, illetve bevonása a rendszer működtetésébe.
• Az életpálya-tervezést – komplexen kezelve – be kell építeni az iskola életébe. Erre van is már kezdeményezés a keresztkompetenciák fejlesztése kapcsán. Ennek része az önismeret fejlesztése, a szülők bevonása, illetve a tanuló egyéni igényeinek fokozott fi­gye­lem­bevétele. Erre a feladatra a pedagógusokat is fel kell készíteni, a képzésben pedig érdekeltté kell őket tenni.
• A továbbtanulási utakat jobban egymásra kell építeni, az alapképzés ideje alatt a kí­ná­la­tot csökkenteni kell (a pályaorientációnak a szakképzésben is annak kell lenni, és nem szakmaválasztásnak) és később is (az OKJ-szakmák számának drasztikus csök­ken­tése), ehhez az intézményi érdekek erőteljes visszaszorítása szükséges.
• Országosan működő, de kistérségi szinten is releváns információs és tanácsadói rendszer működtetése. Amennyiben pontos továbbtanulási, elhelyezkedési és kereseti le­he­tő­séget mutatnak fel ezek a központok, tudnak személyre szólóan is tanácsot adni, ami egyben segíti a kliensek tudatosabb fogyasztói magatartásának kialakítását is. Ilyen információk mellett viszont a továbbtanulási igények valószínűleg még jobban fogják a piac igényeit közvetíteni.

Melléklet

Életpálya-építési kompetenciák, kulcskompetenciák

Az életpálya-építési kompetenciák fejlesztési koncepciója az alábbi kompetenciamátrixot mint képességtaxonómia-leírást használja.

Az életpálya-építés további specifikus kompetenciái:

• Pályaorientáció
• pályaismeret
• önismeret
• Munkaerő-piaci ismeretek
• álláskeresési technikák
• munkaerő-piaci intézményrendszer
• munkajog

Az életpálya-építés keresztkompetencia fejlesztése a testnevelés területén

Véleményünk szerint a testnevelés és a sport számtalan lehetőséget nyújt az életpálya-építési részképességek fejlesztésére. A munkavégzés során fontossá váló személyes tulajdonságoknak (monotóniatűrés, kitartás, erőforrások felmérése és átcsoportosítása, együtt­mű­ködési készség stb.) kiemelten fontos szerepe van. A műveltségterület fejlesztőinek az alábbi ajánlást adtuk.

Célok:

• A testnevelésben cél annak tudatosítása, hogy a sikeres életpálya lényeges eleme a meg­felelő fizikai állapot.
• Hozzá kell segíteni a tanulót, hogy megtalálja az alkatának, érdeklődésének megfelelő mozgásformát, megismerje a testi önfejlesztés biológiai, anatómiai alapjait, azokat a lé­pé­seket, amelyek során képes a saját fizikai állapotának, fittségének szinten tartását folyamatosan tervezni és ellenőrizni.
• Távlati cél, hogy a tanulók tisztában jöjjenek azzal, hogy a felnőttkori munkateljesítmény olyan munkakörökben is szorosan összefügg a testi fittséggel, amelyek végzése nem igényel fizikai erőfeszítést.
• Készüljenek olyan dokumentumok, amelyek alapján a tanulók önállóan megtervez­het­nek egy edzést vagy akár egy hosszabb felkészülési folyamatot.

A sportban rejlő életpálya-, karrierlehetőségek megismerése: sportolói, edzői, tréneri, sport­vezetői, sportmenedzseri életpálya-lehetőségek.

Forrás: {http://www.sulinova.hu/}

Hivatkozott irodalom

Education Policy Analysis. Rethinking human capital (2002): OECD, Paris. 120. p.

Kaszás Judit (2006): Pályaorientáció, pályaválasztási tanácsadás, karrier-tanácsadás. Kéz­irat. Országos Közoktatási Intézet, Kutatási Központ.

Jelentés a magyar közoktatásról 2003 (2003): Szerk.: Halász Gábor – Lannert Judit. Országos Közoktatási Intézet.

Liskó Ilona (2003): A szakmai előkészítő oktatás bevezetése. Kutatás közben. 247. Ok­ta­tás­ku­tató Intézet, Budapest.

Narancsik Ágnes (2004): Fejlesztési stratégiák és koncepciók 2000 után. Háttértanulmány. Kéz­irat.

Szilágyi Klára (2005): Az életpálya-építés kompetenciaterület fejlesztéséhez kapcsolódó kér­dések áttekintése. Kézirat.