English main page
 Az intézetről  Kutatás   Tudástár  Vendég 
English
Visszajelzés

A középiskolák sorrendjei 2004-ben

Előzetes adatok

A kutatásról

Több mint két évtizede folyik a magyar középiskolák tanulóinak eredményeit összegyűjtő munka, amely évről évre produkálja a középiskolák sorrendjeit tartalmazó különféle táblázatokat. Ezek segítik az egyes iskolák vezetőit és pedagógusait, hogy összehasonlítsák intézményük eredményeit a többi középiskoláéval, tájékoztatják a középiskolákat választó tanulókat, valamint szüleiket az iskolakínálatról, és értékes adatokat szolgáltatnak az iskolát irányító szerveknek és a közoktatással foglalkozó civil szervezeteknek.

Több száz iskolasorrend készül évente a középiskolai versenyeken és a felsőoktatási felvételeken elért eredmények (eredményességi mutatók) alapján. A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy ezek a mutatók – az iskolákban folyó munka mellett – igen nagy mértékben függenek az iskola tanulóinak összetételétől, mely az ún. szociokulturális mutatókkal jellemezhető.

Ha összevetjük a szociokulturális mutatókat (bemeneti adatok) az eredményességi mutatókkal (kimeneti adatok), következtethetünk arra, milyen az egyes iskolák tanulókat fejlesztő hatása. Ezt szokás „hozzáadott értéknek” nevezni.

A szociokulturális mutatók közül a tanulók szüleinek iskolai végzettségét, anyagi helyzetét (pl. munkanélküliségi arány), és az általános iskolák utolsó osztályában szerzett osztályzatok átlagát, az eredményességi mutatók közül a felsőoktatásban továbbtanulók arányát, a felvételi írásbeli dolgozatok átlagát és a jelentkezők nyelvvizsgáinak arányát tartjuk a legjellemzőbbeknek. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy ezek az eredményességi mutatók csak néhány szempontból jellemzik az iskolákat, sok fontos más szempontot is figyelembe kell venni egy iskola megítélésénél. Súlyos hibát követ el az, aki ezeknek a mutatóknak a fontosságát túlbecsüli.

A továbbiakban közöljük az iskolasorrendek első 20 helyezettjét a felvételi arányok és a nyelvvizsga arányok mutatói, valamint a hozzáadott érték vonatkozásban.

A felvételi arányok esetében a felsőoktatásba az elmúlt öt évben felvettek számának és a végzős (12.) évfolyamosok számának a viszonyát értjük. E tekintetben külön kell vizsgálnunk a gimnáziumokat és a szakközépiskolákat, mert az előbbiek főfeladata a továbbtanulásra való felkészítés, az utóbbiaknak ezzel egyenértékű feladata az adott szakmára való felkészítés is. Egy harmadik csoport a vegyes középiskoláké, amelyekben gimnáziumi és szakközépiskolai osztályok egyaránt vannak.

A felvételi írásbeli átlagok a felsőoktatási felvételeken megírt közös és egységes írásbeli dolgozatok átlagai alapján állítják sorrendbe az iskolákat. E dolgozatokat 15 fokozatú pontozási rendszerben értékelik. Ez az arány jobban mutatja a felvételi vizsgán résztvevők tudását, felkészültségét, mint a felvételi arány, mert a dolgozatokat írók egy időben, ugyanazokat a feladatokat oldják meg, és ezeket a felsőoktatási intézmények azonos szempontok szerint értékelik.

A nyelvvizsgaarányok esetében a 2000–2004-es években felvételre jelentkezők nyelvvizsgáinak számát viszonyítjuk a jelentkezők számához. Ez a mutató nemcsak a középiskolákban folyó nyelvoktatástól függ, hanem nagymértékben attól is, hogy a család milyen külön nyelvtanulási, külföldi utazási lehetőséget tud biztosítani gyermeke számára.

A hozzáadott érték számításának többféle módszere lehetséges. A közölt táblázatnál azt a módszert alkalmaztuk, hogy az előbb felsorolt bemeneti és kimeneti adatok szerint sorba állítottuk a középiskolákat, és kiszámítottuk, hogy átlagosan hány hellyel jutottak előbbre, illetve estek vissza az eredményességi mutatók sorrendjeiben a szociokulturális mutatók szerinti sorrendekhez képest. A táblázat iskolatípusonként az 1999–2003 években legtöbb hozzáadott értéket produkáló 20-20 iskolát mutatja.

A kutatás módszertanáról és a korábbi évek eredményeiről lásd: http://www.oki.hu/kozepiskolak .

Neuwirth Gábor

 

A 2004-es kutatás előzetes adatai

A középiskolák tanulóinak felsőoktatási felvételi arányai, 1999–2004*
Sorrend Iskola neve Város Felvettek/12. évf. létszáma (F/L) 
1999–2004 1999 2000 2002** 2003 2004
* A sorrendben csak azok a középiskolák szerepelnek, amelyeknek ebből az öt évből legalább négy évnek az adatai rendelkezésre állnak.
** A 2001. évi adatok nem közölhetők.
GIMNÁZIUMOK (308 gimnázium közül)
1. Fazekas Mihály Budapest 96,16 89,52 94,12 96,61 99,28 100,0
2. Zrínyi Miklós Zalaegerszeg 93,94 91,30 91,85 95,37 93,58 99,0
3. Révai Miklós Győr 93,21 89,04 93,75 94,42 94,20 95,24
4. Krúdy Gyula Nyíregyháza 92,92 87,14 88,55 94,67 97,87 95,83
5. Bolyai János Szombathely 91,58 n. a. 100,0 93,62 85,96 91,67
6. Földes Ferenc Miskolc 91,57 90,32 91,71 94,57 88,46 92,59
7. Nagy Lajos G Szombathely 91,42 82,35 88,24 95,05 94,17 95,24
8. Lovassy László Veszprém 91,35 93,89 93,02 90,30 87,88 92,67
9. Lehel Vezér Jászberény 91,30 88,10 93,80 91,85 90,24 92,44
10. Herman Ottó Miskolc 91,16 82,53 98,69 91,91 90,71 92,86
11. Zrínyi Ilona Nyíregyháza 90,95 86,49 91,95 91,02 90,61 94,22
12. Tóth Árpád Debrecen 90,24 72,33 88,59 89,07 92,24 91,07
13. Szent István Budapest 90,14 91,11 85,94 98,96 85,71 89,83
14. K. L. T. E. Gyakorló Gimnáziuma Debrecen 89,84 76,39 91,04 91,52 92,75 97,28
15. Apáczai Csere János Budapest 89,76 81,54 95,90 87,90 94,31 86,18
16. Radnóti Miklós Szeged 88,03 73,91 84,33 92,19 91,95 98,02
17. Garay János Szekszárd 87,90 79,17 86,99 91,21 90,09 92,25
18. Piarista Budapest 87,68 95,00 87,18 80,00 88,14 90,41
19. Németh László Budapest 87,27 87,50 82,35 87,27 87,10 91,53
20. III. Béla Baja 87,24 83,67 86,99 83,87 87,60 93,38
21. Bányai Júlia Kecskemét 86,88 92,45 73,21 86,21 91,80 90,74
SZAKKÖZÉPISKOLÁK (393 szakközépiskola közül)
1. Jedlik Ányos Ki. Győr 79,60 67,76 68,99 88,98 85,16 91,60
2. Puskás Tivadar Techn. Budapest 75,62 81,01 65,17 73,24 76,25 82,76
3. Energetikai Szakképz. I. Paks 71,33 55,29 66,67 76,14 84,15 75,00
4. Széchenyi István Sz. Nyíregyháza 67,79 49,68 60,45 75,59 73,23 83,21
5. Csányi László Sz. Zalaegerszeg 61,56 50,36 46,86 63,43 76,60 74,81
6. Mechwart András Sz. Debrecen 58,25 40,16 38,46 69,12 68,57 76,34
7. Deák Ferenc Sz. Győr 57,08 12,05 49,46 73,91 67,39 78,26
8. Gépipari és Inform. Sz. Szombathely 54,42 45,19 33,33 55,88 80,00 55,24
9. Genius Tehetséggondozó Ki. Budapest 54,17 n. a. 25,00 66,67 50,00 55,56
10. Széchenyi István Sz. Komárom 53,78 67,74 47,62 52,38 55,36 50,85
11. Wígner Jenő Ki. Eger 53,03 47,06 36,29 61,79 56,14 62,60
12. Vásárhelyi Pál G., Sz.I. Nyíregyháza 52,61 43,04 38,10 57,14 56,70 68,42
13. Széchenyi István Sz. Békéscsaba 51,69 41,59 45,08 52,17 74,07 50,00
14. Pálfy János Sz. Szolnok 51,64 36,00 52,94 56,18 53,15 63,21
15. Kőrösy József Sz. Szeged 51,38 31,36 44,76 54,33 62,41 62,41
16. II. Rákóczi Ferenc Sz. Kiskunhalas 51,11 62,22 28,57 62,77 54,72 50,00
17. Széchenyi István Sz. Székesfehérvár 50,77 49,73 40,65 55,62 54,40 54,82
18. Afeosz Ker., Közg. Sz. Kecskemét 50,29 36,46 45,71 59,22 54,72 53,91
19. Bartók Béla Sz. Békéscsaba 49,48 53,33 64,71 68,42 42,86 28,00
20. I. István Ke. és Közg. Sz. Székesfehérvár 48,98 44,72 43,75 41,73 61,98 52,86
VEGYES KÖZÉPISKOLÁK (173 vegyes középiskola közül)
1. Tiszaparti G. és Sz. Szolnok 81,07   76,67 78,79 82,47 86,06
2. Batthyány Lajos G. és Sz. Nagykanizsa 79,62 79,89 72,22 83,26 79,28 83,33
3. Árpád G. és Sz. Tatabánya 75,46 70,37 75,22 71,09 80,49 79,67
4. Kodály Zoltán G. és Sz. Kecskemét 75,21 59,57 72,92 72,34 94,12 75,56
5. Illyés Gyula Ki. Budaörs 74,23 62,16 81,91 78,90 72,12 73,08
6. Neumann János G. és Sz. Eger 73,64 72,61 74,13 67,27 67,19 87,65
7. Tóparti G. és Műv. Sz. Székesfehérvár 73,64 70,83 62,09 75,63 80,00 77,72
8. Krúdy Gyula G. és Sz. Győr 72,65 81,29 66,23 63,19 72,84 79,52
9. Babits Mihály G. és Sz. Pécs 72,57 59,49 66,27 72,64 81,97 80,57
10. Boronkay György Ki. és G. Vác 70,51 38,71 54,55 74,27 73,65 79,47
11. Ward Mária LG.és Szk. Kecskemét 69,12 62,50 84,09 67,39 68,18 62,79
12. I. Béla G. és Ki. Szekszárd 67,78 41,27 58,06 75,27 76,24 78,00
13. Batsányi János G. és Sz. Csongrád 67,66 79,39 61,59 64,20 66,49 66,67
14. Türr István G. és Sz. Pápa 64,24 33,01 75,26 71,29 75,49 67,39
15. Kőrösi Csoma S. G. és Sz. Szécsény 64,22 n. a. 68,00 66,67 58,93 64,18
16. Padányi Bíró Márton G. Veszprém 63,21 50,79 65,91 51,35 74,03 68,03
17. Gárdonyi Géza G. és Sz. Eger 61,82 61,14 62,99 61,39 59,59 63,92
18. Munkácsy M. G. és Sz. Kaposvár 61,70 64,80 61,45 63,74 66,50 52,06
19. Tömörkény István G. és Sz. Szeged 60,38 60,69 66,67 54,08 59,75 61,82
20. Tinódi Sebestyén G. és Sz. Sárvár 59,41 65,42 69,05 52,63 53,68 58,18

 

A középiskolák sorrendje az írásbeli felvételi dolgozatok átlagai szerint 2000-2004*
Sorrend Középiskola neve Település 2000–2004 2000 2001 2002 2003 2004
átlag-
pont
átlag-
pont
átlag-
pont
átlag-
pont
átlag-
pont
* A táblázatban az a 774 iskola szerepel, amelyeknek az öt évből legalább négynek az adatai rendelkezésre állnak, és amelynek tanulói az 5 év alatt legalább 26 dolgozatot írtak.
1. Piarista G. Budapest 11,08 10,48 10,78 10,38 11,58 11,65
2. Fazekas Mihály  G. Budapest 11,00 10,60 10,73 9,84 11,79 11,94
3. Bencés G. Pannonhalma 10,90 11,01 11,08 10,58 10,64 11,20
4. Apáczai Csere János G. Budapest 10,90 10,66 11,06 10,70 11,10 10,97
5. Szent István G. Budapest 10,45 9,77 10,38 10,28 11,02 10,99
6. Radnóti Miklós G. Budapest 10,41 9,94 10,55 10,07 10,62 10,95
7. Veres Péter G. Budapest 10,05 9,87 10,85 8,97 10,14 10,21
8. Bányai Júlia G. Kecskemét 9,95 9,82 10,28 9,96 9,96 9,68
9. Varga Katalin G. Szolnok 9,90 10,07 9,26 9,73 10,11 10,43
10. Városmajori G. Budapest 9,88 9,33 9,50 10,05 9,92 10,60
11. Bolyai János Gimnázium Szombathely 9,84 10,60 9,54 9,53 9,58 10,17
12. Tóth Árpád G. Debrecen 9,80 9,52 9,95 9,57 10,39 9,53
13. K. L. T. E. Gyakorló G.-a Debrecen 9,80 9,26 9,53 9,30 10,06 10,71
14. Zrínyi Miklós G. Zalaegerszeg 9,77 9,33 10,42 9,21 10,04 9,71
15. Lovassy László G. Veszprém 9,75 9,51 9,67 9,52 9,75 10,23
16. Németh László G. Budapest 9,65 9,65 9,63 9,43 9,36 10,26
17. Magyar-angol T. Ny. G. Balatonalmádi 9,58 9,36 9,45 9,50 9,13 10,73
18. Toldy Ferenc G. Budapest 9,53 8,63 9,37 9,02 9,81 11,36
19. Ságvári Endre G. Szeged 9,53 9,91 10,06 9,14 9,23 9,28
20. Radnóti Miklós G. Szeged 9,47 9,47 9,15 8,61 10,07 9,98
21. Berzsenyi Dániel G. Budapest 9,41 9,38 9,66 9,14 9,19 9,67
22. Árpád Gimnázium Budapest 9,35 9,18 9,50 8,95 9,27 9,75
23. Leőwey Klára G. Pécs 9,34 9,06 9,72 9,15 9,33 9,41
24. Nagy Lajos G. Szombathely 9,31 8,24 8,85 9,15 10,76 9,96
25. Garay János G. Szekszárd 9,29 8,89 9,73 8,77 9,55 9,41
26. Trefort Ágoston G. Budapest 9,28 9,48 9,50 8,47 9,28 9,77
27. Révai Miklós G. Gyõr 9,25 8,90 9,10 8,61 9,09 10,63
28. Eötvös József G. Budapest 9,22 10,66 9,68 8,90 9,46 9,76
29. Karinthy Frigyes G. Budapest 9,20 8,74 8,75 8,91 9,82 9,68
30. Teleki Blanka G. Székesfehérvár 9,16 9,33 9,00 8,59 8,94 10,3
31. Móricz Zsigmond G. Budapest 9,16 9,14 9,81 8,20 9,53 9,11
32. Kassák Lajos G. Budapest 9,14 5,67 6,92 8,46 10,33 10,03
33. Magyar-Német I.központ Pécs 9,02 10,37 9,88 8,10 9,27 8,43
34. Deutsche Schule Budapest 9,02 8,95 8,83 7,78 10,09 9,37
35. Czuczor Gergely G. Gyõr 8,99 8,24 9,19 8,56 8,95 10,16
36. Ferences G. Szentendre 8,96 8,42 8,32 8,10 9,68 9,66
37. Krúdy Gyula G. Nyíregyháza 8,96 8,46 8,30 8,71 9,47 9,74
38. Táncsics Mihály G. Kaposvár 8,94 8,62 8,74 8,75 8,96 9,37
39. III. Béla G. Baja 8,90 9,56 8,80 8,03 8,71 9,41
40. Veres Pálné G. Budapest 8,85 7,15 9,10 8,60 9,69 9,48
41. Babits Mihály G. és Sz. Pécs 8,83 9,23 8,66 8,89 8,58 8,80
42. Német Nemzetiségi G. Budapest 8,83 9,26 8,43 8,36 9,47 8,72
43. Janus Pannonius G. és Sz. Pécs 8,80 8,44 9,65 8,68 8,96 8,34
44. Evangélikus G. Budapest 8,79 8,00 9,29 8,21 9,11 9,32
45. Földes Ferenc G. Miskolc 8,77 8,86 9,50 8,68 8,07 8,74
46. Illyés Gyula G. és Sz. Dombóvár 8,76 9,73 9,90 9,30 7,51 8,35
47. Szilágyi Erzsébet G. Budapest 8,75 7,82 8,75 9,08 8,35 9,32
48. Fazekas Mihály G. Debrecen 8,75 8,18 8,44 8,75 8,96 9,55
49. Szent Norbert Gimnázium Gödöllő 8,73 8,13 9,00 8,43 9,03 8,81
50. Református Kollégium G.-a Debrecen 8,67 8,85 8,93 8,67 9,13 7,88

 

A középiskolák sorrendje a felsőoktatásba jelentkezettek nyelvvizsgaaránya alapján, 2000-2004*
Sorrend Iskola neve Város Jelentkező Nyelvvizsga Ny/J
* A sorrendben csak az a 882 középiskola szerepel, amelyeknek 2000 és 2004 között legalább négy év adatai rendelkezésre állnak az adatbázisban, és legalább 16 jelentkező volt ebben az öt évben.
J= Jelentkezők száma, Ny/J=Nyelvvizsgaarány
1. Deutsche Schule (Német Iskola) Budapest XII. 131 151 115,27
2. Radnóti Miklós G. Budapest XIV. 501 569 113,57
3. Magyar-angol T. Ny.G. Balatonalmádi 315 343 108,89
4. Toldy Ferenc G. Budapest I. 427 446 104,45
5. Fazekas Mihály G. Budapest IX. 640 666 104,06
6. Németh László G. Budapest XIII. 272 281 103,31
7. Zrínyi Ilona G. Nyíregyháza 825 851 103,15
8. Veres Péter G. Budapest III. 260 268 103,08
9. Patrona Hungariae G. Budapest IX. 301 308 102,33
10. Révai Miklós G. Győr 979 997 101,84
11. Xantus János Ki. Budapest V. 403 409 101,49
12. Zrínyi Miklós G. Zalaegerszeg 589 597 101,36
13. Trefort Ágoston G. Budapest VIII. 429 433 100,93
14. Károlyi Mihály G. Budapest XIX. 452 449 99,34
15. Német Nemzetiségi G. Budapest XX. 240 238 99,17
16. Magyarországi Németek G. Baja 334 331 99,10
17. Lovassy László G. Veszprém 792 783 98,86
18. Városmajori G. Budapest XII. 607 600 98,85
19. Ságvári Endre G. Szeged 804 792 98,51
20. Apáczai Csere János G. Budapest V. 637 626 98,27
21. Kazinczy Ferenc G. Győr 738 721 97,70
22. Árpád G. Budapest III. 471 458 97,24
23. Nagy Lajos G. Szombathely 586 569 97,10
24. Szent István G. Budapest XIV. 558 541 96,95
25. K. L. T. E. Gyakorló G.-a Debrecen 718 681 94,85
26. Piarista G. Budapest VIII. 282 267 94,68
27. Széchenyi István G. Sopron 453 423 93,38
28. Eötvös József G. Budapest V. 766 712 92,95
29. Belvárosi Á. I. és G. Békéscsaba 309 285 92,23
30. Berzsenyi Dániel G. Budapest XIII. 624 575 92,15

 

Az iskolák szociokulturális (bemeneti) és eredményességi (kimeneti) mutatói és a hozzáadott érték*
Sor-
rend
Iskola neve Város Szociokulturális mutatók Eredményességi mutatók Hozzá-adott érték**
Szülők iskolai végzett-
sége (év)
Munka-
nélküliek aránya (%)
8. osz-
tályos jegyek átlaga
Írás-
beli
átlag
Felvé-
teli-
a rány (%)
Nyelv-
vizsga-
arány (%)
* A táblázatban csak az a 663 iskola szerepel, amelyekben 2000-2004 évek között legalább háromszor felmérték a 9. osztályos tanulókat, és a vizsgált eredményességi mutatók legalább négy év adatain alapulnak az 1999-2003 évek közötti időszakban.
** A hozzáadott érték számításának módszere: a) A bemenő és kimenő adatok (2x3 mutató) alapján sorba rendezzük a középiskolákat (ily módon minden iskola mutatója kap egy helyezési számot); b) A bemenő adatok szerinti helyezési számokat és a kimenő adatok szerinti helyezési számokat összeadjuk iskolánként (ily módon minden iskola esetében kialakul két helyezési számösszeg ∑B és ∑K); c) A bemenő adatok szerinti helyezések összegéből kivonjuk a kimenő adatok szerinti helyezések összegét: ∑B–∑K.
GIMNÁZIUMOK (245 gimnázium közül)
1. Patrona Hungariae G. Budapest 14,92 7,29 3,81 8,64 79,93 109,89 94,7
2. Bercsényi Miklós G. Török-
szentmiklós
12,32 17,53 3,78 6,97 55,97 61,71 90,7
3. Svetits Katolikus G. Debrecen 13,54 12,18 3,97 8,39 72,17 50,49 89,3
4. Kisfaludy Károly G. Mohács 12,88 10,64 4,08 7,95 69,37 57,37 88,3
5. Béri-Balogh Ádám G. Tamási 12,65 15,09 3,81 6,92 67,86 54,47 88,3
6. Tolnai Lajos G. Gyönk 12,91 15,30 3,68 7,21 62,39 55,73 88,3
7. Petőfi Sándor G. Bonyhád 13,09 11,66 4,41 8,34 72,86 61,66 83,3
8. Petőfi Sándor G. Mezőberény 12,71 13,20 4,37 7,82 64,48 70,75 83,3
9. Piarista G. Budapest 15,98 6,18 3,90 10,75 84,24 92,77 81,3
10. Teleki Blanka G. Székes-
fehérvár
14,13 8,31 4,49 9,22 84,80 83,59 78,3
11. Sancta Maria G. Eger 12,94 16,30 4,14 7,60 71,24 50,34 77,0
12. Vörösmarty Mihály G. Szent-
gotthárd
12,76 8,29 4,27 7,92 67,01 76,92 76,3
13. Szent István G. Kalocsa 13,35 9,67 4,60 8,86 83,85 58,42 72,7
14. Mo.-i Németek G. Baja 13,58 8,09 4,47 8,35 78,04 81,82 71,7
15. III. Béla G. Baja 13,85 11,35 4,67 8,79 83,66 62,04 67,7
16. Hunyadi J. G. és Sz. Bácsalmás 12,66 15,71 4,23 8,15 66,54 34,36 67,7
17. Bessenyei György G. Kisvárda 12,73 14,49 4,28 8,22 63,03 44,54 66,7
18. Árpád Vezér G. Sárospatak 12,97 15,37 4,34 6,97 70,69 63,32 66,0
19. Református Koll. G. Kecskemét 14,43 7,55 4,19 8,32 80,22 68,18 62,7
20. Zrínyi Ilona G. Nyíregyháza 14,33 9,11 4,79 8,51 87,72 99,62 61,7
.SZAKKÖZÉPISKOLÁK (256 szakközépiskola közül)
1. Eötvös József Sz. Hódmező-
vásárhely
11,31 15,96 3,85 6,76 23,32 31,84 119,3
2. Dózsa György K. Kalocsa 11,67 18,45 3,56 5,82 30,25 16,73 116,3
3. Dr Marek József Sz. Mohács 11,53 19,44 3,35 4,85 23,11 22,22 113,7
4. Kazinczy Ferenc Sz. Komló 11,55 18,40 3,37 5,52 20,45 16,67 110,7
5. Szent-Györgyi A. Sz. Szekszárd 11,41 13,02 3,14 4,88 31,67 13,86 107,0
6. Budai Nagy Antal Sz. Nagykálló 11,17 26,05 3,84 4,98 35,11 11,57 102,7
7. Veress Ferenc Ipari Sz. Hajdú-
böszörmény
11,05 15,93 3,57 5,83 27,00 7,63 99,0
8. Kocsis Pál Sz. Kecskemét 11,69 17,58 3,15 6,33 25,14 4,08 98,3
9. Lórántffy Zs. Sz. Duna-
újváros
11,42 13,82 3,20 5,14 15,04 24,14 96,7
10. Közgazdasági Sz. Hajdú-
szoboszló
11,58 13,85 4,37 6,67 35,58 30,32 95,7
11. Vályi Péter Sz. Tamási 11,17 19,50 3,34 4,13 16,49 18,97 89,3
12. Batthyány Lajos Sz. Pápa 11,61 10,65 3,26 6,16 20,26 17,72 88,3
13. Szent László Sz. Kisvárda 11,57 18,54 3,95 5,31 41,78 10,05 86,0
14. Széchenyi István Sz. Nyíregyháza 10,98 21,92 3,20 4,72 19,31 4,58 85,3
15. Bessenyei György Sz. Berettyó-
újfalu
11,21 21,22 3,35 5,08 34,57 1,09 85,3
16. Boros S. Sz. Szentes 11,82 12,65 3,87 6,09 39,09 18,80 80,3
17. Ipari, Ker. és Vend. Sz. Vásáros-
namény
11,13 27,90 3,59 4,74 18,97 9,52 80,3
18. Perczel Mór  Sz. Bonyhád 11,64 13,02 3,71 6,07 16,67 42,58 79,7
19. Jókai Mór Ki. Kazinc-
barcika
11,29 21,88 3,32 4,81 20,72 5,59 79,0
20. Petőfi Sándor Sz. Fehé-
rgyarmat
11,47 27,88 4,16 5,57 20,77 13,06 76,7
.VEGYES KÖZÉPISKOLÁK (162 vegyes középiskola közül)
1. Kner Imre G. és Sz. Gyoma-
endrőd
11,82 16,98 3,49 7,34 50,53 59,07 97,0
2. Váry Emil G. Demecser 10,72 28,36 3,25 7,33 38,35 5,84 75,3
3. Korányi Frigyes G. Nagykálló 11,91 18,30 3,88 6,84 54,23 45,78 72,3
4. Kossuth Zsuzsa Sz. Eger 11,51 18,66 3,30 6,12 33,67 34,47 70,7
5. I. Rákóczi Gy. G. és Sz. Derecske 11,37 18,42 3,42 6,86 33,98 23,08 68,3
6. Ady Endre Ipari Sz. Szekszárd 11,68 14,57 3,42 7,11 33,03 37,15 68,3
7. Bajcsy-Zsilinszky E. G. és Sz. Újfehértó 10,99 31,67 3,36 6,40 27,24 15,56 66,0
8. Kossuth Lajos G. és Sz. Tiszafüred 12,09 17,42 3,99 7,34 45,11 48,41 65,0
9. Veres Péter G. Balmaz-
újváros
11,15 19,16 3,55 6,66 31,65 26,40 63,7
10. Kőrösi Csoma S. G. és Sz. Hajdúnánás 12,21 14,76 3,96 7,69 51,22 41,22 62,7
11. Serényi Béla G. és Sz. Putnok 12,03 21,06 3,52 8,54 23,05 29,29 61,3
12. Ványai Ambrus G., Sz. Túrkeve 11,71 21,95 3,38 6,60 27,37 32,94 60,7
13. Karacs Ferenc G. és Sz. Püspök-
ladány
11,90 16,99 3,73 6,84 44,25 22,75 54,3
14. József Attila G. és Sz. Ózd 12,35 17,71 3,77 7,34 37,38 39,46 52,7
15. Zalka Máté G. Fehér-
gyarmat
12,58 18,32 4,15 7,33 52,16 43,15 49,0
16. Nagyváthy János Ki. Csurgó 11,87 16,07 3,41 6,87 29,46 25,75 48,7
17. Széchényi F. G. és Sz. Barcs 12,25 12,53 4,05 7,90 43,42 42,15 47,0
18. Hajnóczy József G. és Sz. Tisza-
földvár
12,00 15,65 3,88 6,48 46,94 34,42 46,3
19. Bocskai István G. Hajdú-
böszörmény
12,55 13,57 4,15 8,43 67,05 36,89 45,7
20. Szegedi Kis István G. Mezőtúr 11,93 17,95 3,74 6,67 40,61 21,94 45,3
 Kapcsolódások

Kapcsolódó témák

Kapcsolódó linkek

 Gyorslinkek 
 Új Pedagógiai Szemle
 Jelentés a magyar közoktatásról
 Kétszintű érettségi
 Középiskolai mutatók
Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet
1051 Budapest, Dorottya u. 8.
Tel.: (1) 235-7200


www.oki.hu 1997–2014