Kőrösné Mikis Márta:
Multimédia-kalauz az általános és középfokú iskolák számára
2002. tavaszán az ISZE az OM megbízásából 60 pedagógus bevonásával egyedülálló szakmai anyagot készített. A kerettanterv minden tantárgyához, altéma-szintig lebontva hozzárendelte az IKT alkalmazási lehetőségeit, megnevezve a szükséges hardver- és szoftvereszközöket, az óratípust, a tanítási módszereket, az időigényt. Ezt az anyagot egészíti ki az OKI Program- és Tantervfejlesztési Központja által készített annotált multimédia-gyűjtemény, amely mintegy "útikalauzként" segíti az eligazodást a hazai CD-ROM-ok birodalmában. A kereskedelemben az elmúlt években ugyanis ugrásszerűen megnőtt a multimédia-anyagok száma, amelyek az oktatásban is sikeresen használhatóak. Az itt-ott fellelhető, külső szövegével nem kellően tájékoztató CD-ROM-ok "káoszát" rendezi a gyűjtemény, amely tantárgyakra bontva, cím szerint rendezve mutatja be a bőséges kereskedelmi választékot, annak tartalmát, ajánlva az oktatási (tanórai-iskolai) alkalmazási lehetőségeket. Feltünteti a beszerzési vagy megrendelési forrást is.
A leírások alapján az érdeklődő pedagógusok már könnyebben választhatnak az adott tanulócsoporthoz és tanítási témához illő kínálatból. A szoftvereket ajánlatos a kiadóktól beszerezni, mert a viszonteladók listája folyamatosan változik, és lényeges az árkülönbség is! A honlapokon általában megtalálhatjuk a legfrissebb információkat, és a megrendelési lehetőségeket is. A magyar CD-ROM kiadók és fejlesztők teljes listája, címmel, telefonszámmal megtalálható a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ honlapján: http://www.neumann-haz.hu/diszkog/fejleszt.htm
Az általános iskolák 1–8. évfolyamai számára Nagyné Szendrői Margit és Schlotter Judit, míg a középiskolák (9-12. évfolyam) számára Bondor Erika gyűjtötte össze, rendezte és annotálta a kínálatot. A gyűjtemény használatát az ISZE honlapján elérhető (http://www.isze.hu) ún. „Szakmai ajánlás az informatikai kereszttantervi követelmények teljesítéséhez” c. anyaggal együtt javasoljuk.
Multimédia-kalauz az 1-8. évfolyamok számára
Angol 1-8. évfolyam
Ének-zene, 18. évfolyam
Etika, 78. évfolyam
Fizika
Kémia, 78. évfolyam
Környezetismeret, 14. évfolyam
Magyar nyelv és irodalom, 18. évfolyamok
Matematika, 18. évfolyam
Német, 18. évfolyam
Rajz, 14. évfolyam
Rajz, 58. évfolyam
Technika, 14. évfolyam
Technika, 58. évfolyam
Természetismeret Biológia Földrajz, 58. évfolyam
Történelem
Angol, 18. évfolyam
Kivi 1. Angol
Kiadó: UNIT Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.unit.hu
Ajánlás: Angol oktató CD-ROM 810 éves gyerekeknek
A játékos oktató CD-ROM 810 éveseknek készült, melyben 5 játék (teszt,
memória, akasztófa, képkirakó, kakukktojás) segítségével a gyerekek játékosan,
könnyedén fejleszthetik angol nyelvtudásukat.
A játékokon kívül, a rendszer a legfontosabb angol nyelvtani szabályokat 10
fejezeten keresztül mutatja be.
Fejezetek: Üdvözlés Greetings, Személyes névmás The personal pronoun
(to be ige jelen ideje), A határozott és határozatlan névelő The definite
and indefinite article, A főnév The noun, A melléknév The adjective,
Az elöljárószók The prepositions, A birtokos névmás The possessive
pronoun, A birtokviszony The possessive relation, Az idő The Time,
Számnevek Numerals
ManóAngol 1.
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com
Ajánlás: Ez a nyelvoktató CD azoknak a 813 éves gyerekeknek ajánlott,
akik már elkezdtek angolul tanulni.
A CD-sorozat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiírt AZ ÉV
CD-ROM ALKOTÁSA pályázaton a zsűri ELISMERŐ OKLEVELÉT nyerte el 1997-ben.
Az anyag alapját 15 témakörre felosztott 75 párbeszéd adja. Erre az alapra épül
a mikrofonos szerepjátszási lehetőség és a 375 egyszerű, játékos feladat. A
feladatok utasításai magyarul hangzanak el, a párbeszédek szereplői pedig angol
anyanyelvű manókák, akik nemcsak szépen beszélnek, hanem gyönyörűen is énekelnek.
A CD-n lévő 15 dal audiolejátszón keresztül is meghallgatható. Ha a gyerekek
elfáradtak tanulás közben, bizonyára kellemes kikapcsolódás lesz a sok-sok animációt
tartalmazó képes szótár nézegetése.
ManóAngol 2.
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com
Ajánlás: A Manó Sorozat legújabb nyelvoktató tagját azoknak az általános iskolásoknak
ajánljuk, akik már legalább egy évig tanulták a nyelvet, vagy befejezték a sorozat
első részét, a ManóAngol 1-et.
A program otthon, egyénileg, és iskolában csoportosan is használható.
Szókincse és nyelvtani anyaga alapján bármely más tankönyvhöz illeszthető, egyaránt
alkalmas gyakorlásra, felzárkóztatásra és szakköri foglalkozásra is.
Ezen túl interaktív szótározási funkció is könnyíti munkánkat: nem szükséges
a szótárban keresgélni, elég feltenni a szemüveget, és az adott szó fölé állni.
Ez a szótár nemcsak szavakat, hanem kollokációkat, úgynevezett összetartozó
kifejezéseket és nyelvtani szerkezeteket is tartalmaz. Az interaktív animációs
szótár jó szórakozást nyújt, pihentet és tanít egyszerre! Ebben kereken száz
szó animációját és jelentését nézhetjük-hallgathatjuk meg.
A százoldalas nyelvtankönyvben minden olyan nyelvtani problémát megtalálunk,
ami előfordul a ManóAngol 1 és ManóAngol 2 programban. Egy-egy nyelvtani témát
a fejezetektől függetlenül is gyakorolhatunk, ha a nyelvtankönyvből a témához
tartozó, kijelölt feladatokra ugrunk.
A fentieken túl még sok apró funkció teszi kényelmessé és élvezetessé a program
használatát.
A CD-ROM hanganyagát angol anyanyelvű gyerekek szólaltatják meg.
Mesevilág 3.0 CD-n
Kiadó: I&I Informatika és Iskola Alapítvány.
Levélcím: 1043 Budapest, Munkásotthon u. 27.
Ára: 6.000 Ft
Beszerezhető: I&I Informatika és Iskola Alapítvány (ietialap@chello.hu),
Mentor Könyvesbolt, Krasznár és fiai Könyvesbolt (Budapest)
Ajánlás: Szoftver kicsiknek a betűvilág felfedezéséhez és képszerkesztéshez.
A kisgyermekek a program segítségével rajzokat-meséket varázsolhatnak
a képernyőre, a képet-szöveget kinyomtathatják. A szoftver egy egyszerű, gyermeki
kiadványszerkesztőnek is tekinthető, amely nagy teret ad a fantáziának, kreativitásnak.
14 témakör 280 színes rajza jeleníthető meg, helyesírás-ellenőrzéssel, gyakorló
résszel. A legkisebbek csupán egyetlen kattintással hívhatják be a szóképhez
tartozó szép rajzokat, míg a nagyobbak begépelhetik másolással vagy emlékezetből.
A nagyobbak és kezdő nyelvtanulók angol, francia, spanyol és német nyelveken
is játszhatnak. A CD módszertani ajánlásokat és cikkeket is tartalmaz a
szoftver használatának immár több, mint 10 éves tapasztalatairól.
Régebbi (pl. 386-os) gépekre, illetve a legkisebbeknek az egér használatát mellőzve
és csak egy-egy billentyűt használva a szoftver előző, floppys 2.0 -s változata
ajánlott, amit a CD-hez mellékelnek + 1.500 Ft-ért.
Nyelvstúdió 1 (Kezdő Angol és Német)
Kiadó: Woodstone Interaktíve
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu
Ajánlás: Egy CD-n találhatóak az angol és a német nyelvleckék is, így egyben
juthatunk két nyelvoktató programhoz. A CD-n 25-25 angol és német lecke
található. A leckék párbeszédekre és hétköznapi szituációkra épülnek, szövegük
olvasható, kérhető a magyar fordításuk. Eredeti anyanyelvű szereplők mondják
el a leckék szövegét. Minden mondathoz képregényszerű grafika tartozik. Ennek
a módszernek a segítségével nemcsak hallhatja és olvashatja, de láthatja is
a leckéket. Így akár a felnőttek akár a kis gyermekek is használhatják ezt a
CD-t. Minden leckéhez nyelvtani anyag kapcsolódik, amiből megismerheti a nyelvtani
szabályokat. Ha túl van a tanuláson, jöhetnek a tesztek. Minden leckéhez több
teszttípus is tartozik. A kiejtéses teszt és egy mikrofon segítségével összehasonlíthatja
kiejtését az anyanyelvi kiejtéssel. A hallás alapján történő tesztben fel kell
ismerni egy kiejtett szót, majd be kell gépelni helyesen. A keresztrejtvény
rendkívül jó szótanító feladat. A képes tesztben egy képernyőn látható kép és
egy állítás alapján kell eldönteni annak helyességét. A kitöltéses tesztben
egy hiányzó mondatrészt kell megfejteni. A tesztek közt található a nyelvvizsgákon
megszokott három-választásos tesztlap is. A leckék nyomtathatóak, továbbá a
leckékhez hangos szótár is kapcsolódik, amely tartalmazza a leckékben eloforduló
szavakat.
Diákszótár Angol
Kiadó: Informánia Kft.
Ára: 4000 Ft
Beszerezhető: http://www.informania.hu
Ajánlás:
- több, mint 200 ezer szavas szó-, és kifejezéstár
- könnyen átlátható kezelőfelület, rendkívül látványos grafikai megoldások,
és szabadon beállítható kezelői panelek
- bővíthető szótáradatbázis
- beépített kvízjáték
- keresés közben folyamatosan látható a keresett szó környezete, a program
már gépelés közben is mutatja a lehetséges jelentéseket
- nem csak diákoknak ajánljuk
- szótár bármilyen szöveg fordítására alkalmas, mert szakszavakat és argót
is tartalmaz
Ezen kiadvány elsősorban a beszélt nyelv megértését segíti elő, gazdag szó-,
és kifejezéstárával és szleng szókészletével. A program kezelése egyszerű, a
kezelőfelület kialakítása lehetővé teszi, hogy fordítás közben a szótár és a
fordítandó szöveg is látható legyen. Így a szoftver praktikus segítőtársa lesz
minden fordításra vágyónak. Rendkívül látványos grafikai megoldások, és szabadon
beállítható kezelői panelek jellemzik a programot. A program már gépelés közben
is mutatja a lehetséges jelentéseket és kifejezéseket. Interneten keresztül
is bővíthető a szótár szókészlete.
Perfect Szótár (angol-magyar; magyar-angol)
Angol gyorsfordító és szótanító program
Kiadó: Informania Kft.
Ára: 7000 Ft
Beszerezhető: http://www.informania.hu
Ajánlás:
- bővíthető adatbázis
- saját kiejtés rögzítése
- többféle teszt és játék
- tanítható fordító funkció
- 300 000 szavas szókészlet
- levelek, dokumentumok fordítása
- szinkron fordítás: szöveg fordítás a gépeléssel egyidőben
A Perfect szótárak segítségével akár nagyobb szövegek is könnyedén lefordíthatóak,
mivel a program korlátlan méretű szövegről képes nyersfordítást készíteni. Természetesen
a számítógép teljesítményétől is függ a fordítás sebessége, ezért ajánlott,
hogy a fordítandó szövegrész ötezer szónál ne legyen nagyobb. A lefordított
anyag a szótárazás után vágólapra helyezhető, illetve elmenthető fájlba. A közel
300 ezer szavas adatbázist használó tesztek segítségével folyamatosan ellenőrizhető
és fejleszthető a szókincs. A programban szereplő, illetve a felvitt szavakhoz
hangfelvétel is készíthető.
Angol-magyar iskolai szótár
Kiadó: Morphologic
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: http://www.morphologic.hu
Ajánlás: Angol-magyar iskolai szótár. [Park, Szentirmay Lyane, 1995]
23500 angol címszó (6500 kifejezés), 33000 magyar címszó (7500 kifejezés)
Angol-magyar, magyar-angol tematikus hangos szótár
Kiadó: Cyberstone
Ára: 2989 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: A Tematikus Hangos szótár című kiadvány segítséget nyújt mind a nyelvvizsgákra
való felkészülés/felkészítés során, mind pedig akkor, ha utána kívánnak nézni
egy-egy újabb keletű szónak, kifejezésnek, melyet ma még egyetlen forgalomban
lévő kétnyelvű szótárban sem találunk meg.
A szótár célja, hogy nemcsak a magyar, ill. Nemzetközileg elismert nyelvvizsgák
által elvárt és megkövetelt szókincset adja közre, hanem újdonságként olyan
szavakkal és kifejezésekkel is megismertet, amelyek rohanó világunkban százával,
sőt ezrével születnek, ám a hagyományos szótárak ezeket még nem tartalmazzák.
Így kerültek bele a szótárba az informatikai nyelv legalapvetőbb szavai és kifejezései,
a rádiótelefonnal, a telefax-szal kapcsolatos szavak és kifejezések gyűjteménye
és még sok minden más. A szótár 10 fő témakörön belül 44 altémakört tartalmaz.
A SZÓTÁRAZÁS opcióban a keresett szó összes az adatbázisban lévő
előfordulása és kombinációja megjelenik.
A SZÓTANULÁS opció a helyes kiejtés elsajátítását segíti, ahol a tanuló az adott
szót anyanyelvi bemondó előadásában hallja. Az altémákban lehetőség nyílik a
könyvjelző használatára, mely segítségével a tanulás bármikor a
korábban félbehagyott pontról folytatható. A bőséges szóanyagot több ezer kifejezés
teszi teljesebbé.
A KIKÉRDEZÉS opcióban kiválasztható az altémakör, beállítható a kikérdezendő
szavak száma és a kikérdezésre szánt idő. A feladatsor befejezésekor a program
nyelvvizsga szintű értékelést ad.
A szoftvert mind a magyar, mind pedig az angol anyanyelvűek egyaránt használhatják.
A főmenüben lehetőség nyílik az alapértelmezett nyelv kiválasztására, az utasítások
nyelve pedig bármikor egyetlen kattintással átállítható.
Az elveszett szavak nyomában (angol nyelvoktató játék gyermekeknek)
Kiadó: Cyberstone Entertainment
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: Az elveszett szavak nyomában nemzetközileg elismert oktatási szakértők
bevonásával készült, és célja, hogy a gyermekek angol nyelvű olvasási és szövegértési
készségeit játékos módon fejlessze. A gyermekek előtt álló 16 különböző feladat
komoly kihívást jelent, mivel a gyakorlatok során több száz szóval találkoznak.
Ha egy-egy szót nem ismernek fel, használhatják a beépített angol-magyar szótárat.
A háromezer éve a varázstojásban lapuló kék lénynek az a feladata, hogy békét
teremtsen a világon. Végre eljött az idő! Segíts a kik kék lénynek küldetése
teljesítésében!
Beszélő képes szótár (angol-magyar; magyar-angol)
Kiadó: Woodstone Interactive
Ára: 8000 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás: A képes angol szótár szókincse mintegy 33 800 szóból áll.
A program használatával pillanatok alatt megtudhatja a szavak különböző jelentéseit.
A szótár érdekessége, hogy igen sok szóhoz képmelléklet is tartozik, melyek
láttán a szavak jelentései könnyebben megjegyezhetők. Ennek a funkciónak köszönhetően
gyermekeink már akár 7 éves kortól is hatékonyan használhatják a szótárt. A
szótárban lehetőség van szavakra, szótöredékekre való keresésre, de kereshet
akár képek alapján is. A szótár szókincse bővíthető, meghallgatható az idegen
szavak anyanyelvi kiejtése is. A program könnyen kezelhető felhasználói felülettel
rendelkezik.
Diákszótár (angol-magyar, magyar-angol)
Kiadó: Informania Kft.
Ára: 4000 Ft
Beszerezhető: http://informania.hu
Ajánlás:
- több, mint 200 ezer szavas szó-, és kifejezéstár
- könnyen átlátható kezelőfelület, rendkívül látványos grafikai megoldások,
és szabadon beállítható kezelői panelek
- bővíthető szótáradatbázis
- beépített kvízjáték
- keresés közben folyamatosan látható a keresett szó környezete, a program
már gépelés közben is mutatja a lehetséges jelentéseket
- nem csak diákoknak ajánljuk
- szótár bármilyen szöveg fordítására alkalmas, mert szakszavakat és argót
is tartalmaz
Ez a kiadvány elsősorban a beszélt nyelv megértését segíti elő, gazdag szó-,
és kifejezéstárával és szleng szókészletével. A program kezelése egyszerű, a
kezelőfelület kialakítása lehetővé teszi, hogy fordítás közben a szótár és a
fordítandó szöveg is látható legyen. Így a szoftver praktikus segítőtársa lesz
minden fordításra vágyónak. Rendkívül látványos grafikai megoldások, és szabadon
beállítható kezelői panelek jellemzik a programot. A program már gépelés közben
is mutatja a lehetséges jelentéseket és kifejezéseket. Interneten keresztül
is bővíthető a szótár szókészlete.
Tell me more (Angol 1. Kezdő)
Kiadó: Premiere
Ára: 9800 Ft
Beszerezhető: http://www.nyelvcd.hu/
Ajánlás: A TeLL me More egy nyelvoktatási szakemberekből álló csapat sok éves
kutatómunkájának és fejlesztésének eredménye.
E teljességre törekvő módszer a nyelvtanuláshoz szükséges összes fontos elemet
tartalmazza: írott és hallott szövegértés, kiejtés, szókincs és természetesen
nyelvtan. A TeLL me More Főmenüjéből bármelyik elérhető.
A szövegértés fejleszthető az idegen nyelvű videofilm segítségével.
A megszerzett tudás ellenőrizhető a TeLL me More gyakorlataival és játékaival.
A teljesítmény nyomonkövethető a Lecke statisztikában.
A jelenetek a tudásszinthez és az igényekhez igazíthatóak a TeLL me More Beállítások
menüjében.
Süni Suli Tanulj angolul Sünivel
Kiadó: Cyberstone Entertainment
Ára: 3989 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás:
- 10 fejezet
- Feladatok
- Nyelvtan
- Szótár
Kalandozások Sünivel és játékos kedvű barátaival. Segítségükkel bekukkanthatunk
az angol nyelv rejtelmeibe. Tíz játékos fejezeten keresztül megismerkedhetünk
az angol nyelv alapjaival, egyszerűbb szavakkal és nyelvtani fogalmakkal. A
fejezetek után hol könnyebb, hol nehezebb feladatok segítenek a megszerzett
tudás ellenőrzésében!
Kölyök angol 1.; 2.; 3.
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 1990 Ft/ db
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A sorozat azoknak a 7 évesnél idősebb gyermekeknek és játékos kedvű
felnőtteknek szól, akik már megismerkedtek az alapvető szókinccsel és nyelvtannal.
Tudásuk alapos gyakorlására nyújt lehetőséget a program. Az első rész a nyelv
elemeinek nyelvtani azonosítását, a második a szókincs fejlesztését és a helyes
kiejtés megismerését, a harmadik pedig a mondatalkotást, a jelentés felismerését,
a megértést, és a kézírás gyakorlását szolgálja sok-sok feladattal.
Ének-zene, 18. évfolyam
A muzsika világa
Kiadó: CYBERSTONE; AUTOMEX (Süni-Suli)
Ára: 3989 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: A gyerekek tíz játékos fejezeten keresztül ismerkedhetnek a hangokkal,
ritmusokkal, dallamokkal és a zenei játékokkal.
Minden egyes fejezetben Süni mesél, majd feladatokat tűz ki. Laszti és Tik-tak,
a két segéd közreműködésével kell megoldaniuk a hol könnyebb, hol nehezebb feladatokat.
Ha sikerrel veszik a zenei akadályokat, a végén jutalomban részesülnek!
Okos játékszoba
Kiadó: CYBERSTONE; AUTOMEX
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás:
- A könnyen kezelhető, barátságos hangú és szórakoztató program, élménnyé
teszik a tanulást akár egyénileg, akár csoportosan végzik azt.
- A zenei hangfelismerő és komponáló játékok fejlesztik a kicsik zenei képességeit.
- A tevékenységek serkentik a kis felhasználók gondolkodását.
- A feladatok nehézségi szintje koruknak és képességeiknek megfelelően változtatható.
Aranyéremmel díjazott gyermekoktató szoftver!
Játszóház 1.
Kiadó: AUTOMEX; CYBERSTONE
Ára: 2989 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: A Játszóház c. CD-ROM kisiskolásoknak készült. A kiadványban fellelhető
játékos feladatok segítségével a gyermekek játékosan, könnyedén fejleszthetik
ügyességüket, memóriájukat, logikai készségüket. A multimédia adta lehetőségeket
felhasználva, az audiovizuális eszközök mellet a szoftver fejlesztése során
az interaktív elemek is fontos szerepet kaptak. Az eligazodásban egy kedves
gyerekhang lesz segítségünkre.
A hangok fejezetben a hétköznapi életből jól ismert zajokat, zörejeket
és állathangokat kell felismerni, majd párosítani a megfelelő képpel.
Manó Muzsika 1.
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com/
Ajánlás: Játékos oktatóprogram gyerekeknek.
A mindennapi éneklés, a zenehallgatás jelentősen hozzájárul a gyermekek szellemi
fejlődéséhez. A gyermekek 610 éves korig a legfogékonyabbak, a legnyitottabbak
az értékes zene befogadására. A MANÓ MUZSIKA gazdag forrása az interaktív, azonnal
ellenőrizhető feladatoknak, a multimédiás ritmusgyakorlatoknak és hangfelvételi
lehetőségeknek. A játékos feldolgozás azokat a gyerekeket is az oktatóprogramhoz
köti, akik eddig nem kerültek közelebbi kapcsolatba a zenével. A CD-n található
sok komolyzenei részlet felkelti a gyerekek érdeklődését az igényesebb, gondolatébresztő
zene iránt.
Tartalma:
- Feladatsorok és interaktív bemutatók:
Fő témakörök: a ritmusok, az ábécés hangok, a fontosabb hangszerek, a zenekar,
alapvető zenei fogalmak és kifejezések.
- Zenei szakszavak szótára: a programban előforduló zenei kifejezések magyarázata.
- Zeneszerzők arcképcsarnoka: 8 nagy zeneszerző bemutatása sok-sok zenei részlettel.
- Dalok könyve: 16 dal kottája gyerekszólóval, a játékos daltanulást a mikrofonos
hangfelvételi lehetőség könnyíti.
A szimfonikus zenekar hangszerei
Kiadó: Bpcomputer; Mikrosuli Bt.
Ára: 5000 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/index.htm
Ajánlás: A CD-n található multimédiás anyag szemléletesen mutatja be egy szimfonikus
zenekar hangszereit képekben, hangzásban külön-külön és együttesen
is. A mű nem csak ének-zene, hanem osztályfőnöki illetve bármely művészeti tartalmú
tantárgy óráján jól alkalmazható. Korosztálytól független.
Szolfézs kezdőknek és haladóknak
Kiadó: Aurion Kft.
Ára: 5300 Ft + szállítási költség
Beszerezhető: http://index.hu/rendel/szolfezs/
Ajánlás: A CD-ROM nem kizárólag egy korosztályt és tudásszintet céloz meg, de
természetesen az alapoktól tárgyalja a zeneelméletet. A program két nagy részből
áll: szöveges ismertető és interaktív gyakorló részből, a szöveges részekben
a jobb érthetőséget definíciószerűen megadott, külön ablakba behívható magyarázatok,
bőséges ábraanyag, hangzó illusztrációk és a szövegek között kapcsolatot teremtő
utalásrendszer segítik.
A gyakorló feladatok a szövegből is, illetve külön is elérhetők: a feladatokhoz
behívható dallamot a program a háttérben lévő több mint 350 példát tartalmazó
adatbázisból a felhasználó által megadott különböző paraméterezések szerint
véletlenszerűen választja ki, és ezért nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy
egy-egy feladatnál ugyanaz a példa ismétlődjön. A tanuló beállíthatja a neki
leginkább megfelelő nehézségi szintet, és ezután interaktív gyakorlatokat végezhet
a különböző hangsorok, hangközök, hangzatok, ritmusok, ütemfajták felismerésére,
gyakorolhatja a kottaolvasást különböző kulcsokban, fejlesztheti zenei emlékezőképességét.
A feladatokban behívható dallamok átlagos szintű hangkártyával is a zongorahangzáshoz
eléggé közel álló hangon szólalnak meg, a Hungaroton felvételeiről átvett rövid
zenei idézetek, pedig a hangkártyától függetlenül is teljes értékű zenei élményt
nyújtanak. Bár a program sok interaktív gyakorlatot tartalmaz, a szaktanár irányítását
mégsem helyettesítheti, ám élvezetesebbé teheti a tanulást és a gyakorlást,
és jól segítheti az ismeretek mélyebb elsajátítását.
Zenei Lexikon
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu
Ajánlás: A Zenei Lexikon használatával a gyermek ismereteket szerezhet a zenei
élet résztvevőiről, korszakairól. A CD 8600 címszót és sok fotót tartalmaz.
A több ezer életrajz, az ismertető szövegek és elemzések segítséget nyújtanak
tanulmányai során, ismeretei bővítéséhez, tudása gyarapításához. A soha el nem
avuló tartalommal bíró lexikont ajánljuk mindenkinek. A lexikon szöveganyaga
azonos a Szabolcsi Bence és Tóth Aladár által szerkesztett, nyomtatott formában
megjelent zenei lexikon anyagával, ezért a CD-ROM kiadás a lexikon teljes anyagát
tartalmazza gépelve és eredeti formában is.
Kulcs a muzsikához
Kiadó: BioDigit Kft.
Ára:
Beszerezhető: http://www.biodigit.hu , http://www.lapoda.hu
BioDigit Kft.: Bp. XIV Kerepesi út 92. III. em.
Ajánlás: Pécsi Géza népszerű tankönyvének adaptációja, mely 2 CD korongon tartalmazza
a tankönyv és munkafüzet teljes anyagát, valamint a könyv mellékleteként megjelenő
14 hang CD tartalmát
Bartók Béla 18811945 multimédia CD-ROM
Kiadó: Magyar Rádió
Ára:
Beszerezhető: Magyar Rádió
Ajánlás: http://www.idg.hu/expo/opera/bbcd/bartok.htm
Magyar népzenetörténet (2 CD)
Kiadó: Balassi Kiadó
Ára:
Beszerezhető: Balassi Kiadó
1078 Bp., Murányi u. 61.
Tel.: 3518075, 3512666
Ajánlás: Paksa Katalin azonos című könyve alapján készült.
A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa,
a Népzenekutató Csoport vezetője, a Magyar Népzene Tára X. kötetének szerkesztője,
Paksa Katalin egy olyan összefoglaló munkával jelentkezett, amely az 1782-ben
Pozsonyban megjelent első népdalgyűjtésre buzdító felhívástól kezdve, végigkíséri
a népzenekutatás eredményeit egész a mai napig. Számos dolgozat jelent meg az
utóbbi 150 év alatt a népzenéről, a kutatások eredményeiről. Ennek az összefoglalóját
tárja elénk Paksa Katalin, könnyen érthető módon, gazdag kotta- és képmelléklettel.
Az egyes fejezetek után összefoglalja az elmondottakat, felsorolja a témához
kapcsolódó olvasmányokat és a daltanulásra szánt darabokat.
Tari Lujza: A szabadságharc népzenei emlékei
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület
Ára: könyvesbolti forgalomban: 5620 Ft
oktatási intézményeknek: 4480 Ft
Beszerezhető: http://ehumana.hu/htm/megrend.htm
Ajánlás: A szabadságharc a magyarság meghatározó élménye, mely zenei hagyományaiban
is tükröződik. Az 184849-es forradalmat és szabadságharcot végigkísérte
az ének és a zene: egyaránt zengtek a régi népdalok, hangszeres dallamok, valamint
az újonnan keletkezett, népies stílusban íródott műdalok, nemzetőrdalok, hangszeres
indulók. A szorosan vett népdalok mellett a parasztság a köznemesi és polgári
eredetű dalok egy részét is megőrizte emlékezetében, s gyakran épp az 184849-es
forradalomhoz kapcsolódó szöveg miatt. A szabadságharc bukása után a szöveges
és hangszeres dallamok testesítették meg azt a szabadságeszményt, melyért a
parasztság Kossuth Lajos szavára önként harcba szállt. A bemutatott népdalok
a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek jellegzetes, még ma is sok szép
archaikus elemet őrző népnyelvi- és népzenei sajátosságait tükrözik vissza.
A multimédia lehetőségeit kihasználva bőséges kotta- és képanyag tájékoztat
a szabadságharc zenéjéről, 1848-as dalaink tágabb köréről.
Etika, 78. évfolyam
A második világháború
(Lexikon, korabeli fotók, filmhíradó-részletek, katonadalok)
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 5000 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu
Ajánlás:
A lexikon közérthetően foglalja össze a Magyarország második világháborús szerepéről
szóló ismeretanyagot. A program könnyedén használható, az ikonok segítségével
pillanatok alatt kikeresheti az Ön számára érdekes információkat. A CD felépítése
enciklopédia jellegű, azaz a könyvtárnyi ismeretanyagot címszavak szerint csoportosítottuk.
Lehetséges az események időrendi és témakörönkénti kigyűjtése és megtekintése
is.
A lexikon megjelentetésében közreműködött: a Történettudományi Intézet; a Hadtörténeti
Intézet és Múzeum; a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem; a Magyar Könyv Alapítvány;
és a Honvédelmi Minisztérium.
- Átfogó lexikon a II. világháborúról
- 2000 oldal gépelt szöveg
- Filmhíradós videofelvételek
- Korabeli fotók
- Néhány térkép
- Katonaindulók, katonadalok.
- Nyomtatási lehetőség
- Szövegszerkesztőbe illeszthető szócikkek
- Időrendi és esemény szerinti csoportosítás
Ady Endre összes művei
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A modern magyar irodalom kezdetét Ady Endre (18771919) Új versek
c. kötetének 1906-os megjelenése jelenti. A szegény, szilágysági kisnemesi családból
származó költő szellemi fejlődése, életpályája az Érmindszent Debrecen
Nagyvárad Párizs Budapest utat követte. Ezen az úton lett
az új idők új dalnoka. Párizsból hazatérve teremtett új stílust,
új korszakot a magyar lírában; köré csoportosult a Nyugat első nagy nemzedéke.
A diákkora óta verselő Ady fiatalon, a pezsgő polgári életet élő Nagyváradon
lett a magyar (politikai) publicisztika legnagyobb alakja. Cikkei ugyanúgy tükrözik
forradalmi gondolatait a világról, mint talán jobban ismert költeményei. Avagy
fordítva, a versek mintegy szimbolikus, költői esszenciái a publicista Ady szenvedélyes
gondolatainak. A kötetben megjelent összes vers hangzóanyagként is szerepel
a CD-n: a csaknem 1000 vers, több mint húsz óra kiváló minőségű hanganyagot
jelent. Csak egy kattintás a vers címe melletti ikonra, és már hallhatjuk is
a kívánt költeményt. Lehetőség van akár a teljes hanganyag (vagy annak egy része)
folyamatos meghallgatására is. A program teljeskörű keresési lehetőségeket kínál
a versekben, illetve a publicisztikában akár külön-külön, akár együtt is. Bármely
szóra, szótöredékre, vers- vagy prózarészletre egyszerűen rákereshetünk. Munkánkat
a szokásos segédeszközök hierarchikus tartalomjegyzék, könyvjelző, megjegyzések,
nyomtatás, szövegszerkesztőbe való átemelés, stb. támogatják.
BibliaTéka
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A BibliaTéka CD-ROM a bibliatudomány komplett könyvtára: 13 bibliafordítás,
4 bibliamagyarázat, 3 bibliai lexikon összes képe és szövege, református alapművek,
a Magyar Református Énekeskönyv teljes anyaga (ez utóbbi hanganyagként is) szerepel
a CD-n.
Az előző, Biblia 5.0-hoz képest egy sor új könyv szerepel a CD-n, megújult a
teljes keresőprogram és a felhasználói felület, így egy valóban korszerű eszköz
kerül a felhasználók kezébe.
Beállíthatjuk, hogy mely dokumentumokkal akarunk dolgozni, több dokumentumot
használhatunk egyidejűleg. Megadhatjuk, hogy a kereszthivatkozások melyik könyvre
mutassanak.
A teljes szövegben szabadon kereshetünk: egyszerűen, egy-egy szó kijelölésével
vagy beírásával, illetve tetszőleges finomsággal az előre definiált keresősablonok
illetve a bővített keresőablak segítségével, amelyen keresztül elérhetjük a
program igen fejlett, összetett keresőarzenálját.
Automatikus indítás Egyszerű használat Választható adatbázis-nézetek
Kényelmes navigáció Teljeskörű, villámgyors keresés Találati
lista Hierarchikus tartalomjegyzék Könyvjelzők Egyéni,
kereshető szövegkiemelők, megjegyzések A felhasználói felület testreszabása
Szabadon definiálható gyorsbillentyűk, eszköztárak Előre definiált
keresősablonok Több dokumentum egymás mellett Dokumentumok, tartalomjegyzék
szinkronizálása Kereszthivatkozások Kijelölt szöveg keresése egyszerű
gombnyomásra Induláskor megnyitott dokumentumok beállítása Kereszthivatkozások
célpontjainak beállítása Számos nyomtatási opció Szöveg exportálás
Vágólap használata Zsoltárok meghallgatása gombnyomásra...
Gróf Széchenyi István minden írása
Kiadó: Logod Bt.
Ára: 11200 Ft
Beszerezhető: http://www.logod.hu
Ajánlás: A Logod Bt. a Széchenyi-ismeret növelésére irányuló évtizedes csendes
munkálkodás alapján arra az elhatározásra jutott, hogy kiadja CD-n a teljes
Széchenyi-életművet. A technikai fejlődés lehetővé teszi, hogy a mai kornak
megfelelő formában, (az ez idáig kiadott művek, valamint még kiadatlan,
de feldolgozott levelek felhasználásával) mindenki számára elérhető módon, a
lehető legnagyobb teljességgel, és minden eddiginél nagyobb áttekinthetőséggel
kerül kézbe ezt a példaértékű hatalmas életmű. A végeredmény egy olyan CD, mely
kulturális örökségünk fontos részét tartalmazza.
A CD-n közel 300 kép, Széchenyi nevéhez fűződő dokumentum, íráskép is szerepel.
Technikai problémák áthidalására a CD-n magyar nyelvű súgó található, melyen
belül a részletesebb angol nyelvű is elérhető. Itt kaphatunk útmutatást arra
a lehetőségre is, hogy a virtuális fájl segítségével hogyan lehet saját gépen,
a CD-n változtatásokat eszközölni, szövegkiemelőt használni, könyvjelzőket elhelyezni,
stb.
Haza és haladás 17901867
A reformkortól a kiegyezésig (17901867)
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület
Ára: 5040 Ft
Beszerezhető: http://ehumana.hu/
Ajánlás: A művelődéstörténeti sorozat hetedik, magyar nyelvű része az eddigiekhez
hasonlóan köz- és felsőoktatási célú felhasználásra szánt interaktív taneszköz.
A történelem fejezet három részben fogja át a nemzeti eszméléstől a Habsburg
Birodalommal való kiegyezésig ívelő időszakot: a nemzetté válás (17901848),
a polgári forradalom és szabadságharc (18481849), illetve az önkényuralom
korát (18491867) mutatja be. A politika- és hadtörténeti eseményekhez
a felbomló rendi társadalom jellemzése járul. A nyelvtörténet a nyelvújítás
folyamatát, módszereit s a legfontosabb nyelvi változásokat idézi a szókészlet,
a grammatika, az alaktani kérdések és a mondatszerkesztés terén. A vizsgált
két emberöltő legfontosabb irodalomtörténeti eszmeáramlatai és művei arról tanúskodnak,
hogy a korabeli sajátos szerepvállalásnak köszönhetően a költők és írók szinte
közvetlen hatást gyakoroltak a napi politikára, a történelem alakulására. Ez
a korszak a romantika és a nemzeti klasszicizmus időszaka, s a magyar drámairodalom
is ekkor született. A művészettörténeti fejezet az építészet, a festészet és
a szobrászat klasszicista, majd romantikus emlékein keresztül ábrázolja a művelődési
eszmény alakulását. A zenetörténet műzenei és népzenei részre tagolódik: az
operajátszás és a népszínmű kezdeteit, a hangversenyélet és zeneoktatás fellendülését,
illetve a népdalgyűjtés megindulását, a vokális és hangszeres zene változásait
elemzi. Az európai tánckultúrára való kitekintéssel sor kerül nemzeti táncaink,
a verbunk és a csárdás leírására, s a táncnak a korabeli társas életben, a közéletben
és a művészetekben játszott szerepének bemutatására. Külön rész tartalmazza
a magyar színháztörténetet az első kísérletektől a színpadi romantika nemzeti
stílussá válásáig. Az egyháztörténeti fejezet a népesség felekezeti megoszlása
szerint foglalkozik a római katolikus, a görög katolikus, a görögkeleti (ortodox),
a protestáns és a zsidó vallással; a népi hitvilág a hivatalos és a népi vallásos
gyakorlat különbségeire hívja fel a figyelmet. A táj és nép fejezet a természetátalakítás
első próbálkozásait elemzi, melyet a kor etnikai viszonyai, a nemzeti mozgalmak,
illetve a kormányzati rendszer körvonalazása követ. Az életmódot a gazdaság
és gazdálkodás, a technikatörténet, az oktatás, a tudomány és a mindennapok
sokszínűsége idézi. A képernyők háttérét a reformkori Pest-Buda látképe alkotja.
Az oktatómunka megkönnyítése érdekében a CD-ROM hálózaton is használható. A
tematikus összefoglalókat, a címszavakat nagyszámú illusztráció kíséri: 1273
kép, 44 zeneműrészlet, 270 korabeli, kinyomtatható forrás. A címszavak külön
is megtekinthetők a Források Kislexikon részénél. A Képtárból saját összeállítás
készíthető előadások, beszámolók szemléltetéséhez.
Irodalmi arcképcsarnok
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu/
Ajánlás: A népszerű szerző, Hegedűs Géza több mint 400 alkotó életútját tárja
elénk mini esszékben, digitális formában. Az íróportrékban mesterien ötvöződik
a tudósi pontosság a könnyed előadásmóddal. A hagyományosan fontosnak tartott
tudnivalók mellett lényegtelennek tűnő, színes, érdekes, de az adott
író személyiségére mindig jellemző adalékok, frappáns adomák elmondásával a
mai olvasó számára képes emberközelbe hozni régmúlt korok alkotóit is.
Illemteszt (tesztfeladatok)
Kiadó: UNIT Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.unit.hu/
Ajánlás: 550 feladat. Kérdések és feladatok gyerekeknek és felnőtteknek Mindenki
tapasztalta már, hogy egy másik emberről szerzett első tapasztalat milyen hatással
van ránk. Általában kedvezőtlen az első benyomásunk arról, aki nem megfelelő
módon viselkedik, s ezek után a pozitív értékeit nehezebben fogjuk felfedezni.
Egy gyermekkel akkor vagyunk elégedettek ezt is mindenki megtapasztalta
, ha úgy viselkedik a korához illően, ahogy azt mi elvárnánk. Nincsenek
illemszabályok külön gyerekek és külön felnőttek számára, hanem azok egységesek,
és már kisgyermekkorban el kell kezdeni azokat tanítani, alkalmazni. A család
és az iskola ebben fontos szerepet kap, ugyanis a gyermek nemcsak azt tanulja
meg, amit mi akarunk, hanem azt is, amit lát.
Meg kell jegyeznünk, hogy nincs abszolút egységes, helyes mércéje a viselkedésnek,
ezért nagyon fontos az is, hogy legyünk kellőképpen toleránsak, humánusak egymással
szemben.
A CD-ROM -on tesztsorozatokat talál. Minden kérdés egy-egy illemszabályra utal,
s a helyes megoldást kell kiválasztani lehetőségek közül. A témakörök végén
a rendszer kiértékeli az elért eredményt.
Irodalmi lexikon
Kiadó: Woodstone Interactive Kft.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás: A hazai- és világirodalom bemutatására vállalkozik ez a program. A
Hypertextes lexikon megegyezik Benedek Marcell szerkesztésében megjelent azonos
című művel. Számos életrajz, elemzés és sok más hasznos információról olvashat
a lexikonban.
Jókai összes művei
Kiadó: Arcanum Adat-bázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A CD-ROM Jókai Mór (18251904), a magyar romantikus próza legkiemelkedőbb
képviselőjének összes művét tartalmazza. Az Unikornis Kiadó százkötetes Jókai-sorozata
alapján készült a CD, amely a jól ismert regényeken kívül az író elbeszéléseit,
elsősorban az 184849-es forradalom és szabadságharc alatt írott
cikkeit, történelmi olvasókönyvét, irodalmi kritikáit is tartalmazza.
Jókai Mór több mint egy évszázadon át a legolvasottabb magyar író volt, népszerűségét
azonban napjainkban sem veszítette el. Műveit számos idegen nyelvre is lefordították.
Szemléletes tájleírásai, nyelvi gazdagsága, magyaros mondatfűzése, kitűnő zsánerfigurái
nagy száma, népi eredetű humora, és legfőképpen páratlan mesemondó készsége
miatt helye irodalmunk legnagyobbjai között van.
A CD-ROM teljes szövegű adatbázisként tartalmazza a műveket, így lehetőségünk
van minden egyes szóra keresni, ezáltal egészen újszerű megközelítésből tanulmányozhatjuk
Jókai életművét.
Kereszt és félhold 15261699
A törökkor Magyarországon
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület
Ára: 5040 Ft
Beszerezhető: http://ehumana.hu/
Ajánlás: A magyar, angol és német nyelvű művelődéstörténeti sorozat ötödik része
köz- és felsőoktatási célú felhasználásra szánt interaktív taneszköz.
A történelem fejezet a mohácsi csatavesztéstől a török haderő kiűzését rögzítő
karlócai békéig foglalja össze a három részre szakadt ország politikai és hadtörténeti
eseményeit, s részletesen bemutatja a királyi Magyarország, Erdély és a Hódoltság
kormányzását, társadalomtörténetét. A nyelvtörténet a középmagyar kor első felét
elemzi, s külön fejezet tekinti át török eredetű szókincsünket. Az irodalom
fejezet a korabeli élet kereteinek átalakulását, a könyvnyomtatást, a nemzeti
irodalom jellemzését adja a reformáció elterjedésének, majd az ellenreformáció
kibontakozásának időszakában. Kuriózum a hódoltság török irodalmának részletes
leírása. A művészettörténeti rész a humanista műpártolás példáin mutatja be
a korszak építészetét, szobrászatát, festészetét, könyv- és iparművészetét;
s külön tárgyalja az oszmán-török építészet emlékeit. A zenetörténészek a királyi
Magyarország és a török hódoltság zenei rétegeit gazdag hangzó anyaggal illusztrálják.
A korabeli táncok összefoglalása a nyugati és keleti hatásokat vizsgálja. Az
egyháztörténeti fejezet a reformáció elterjedését, majd a katolikus megújulást
és az ellenreformációt követi nyomon, melyet a népi hiedelemvilág és a muszlim
hitélet bemutatása zár. A táj és nép fejezet főbb részei a természeti földrajz,
a népesség és etnikumok, a települések és lakóhelyek leírása. A korabeli életmódot
a gazdaság, kézművesség, az oktatás és a mindennapi élet sokoldalú jellemzésével
mutatjuk be. A török kori rész arculata az előzőeknél komorabb: a Buda 1686.
évi visszafoglalását ábrázoló kép alkotja a hátteret.
Az oktatómunka megkönnyítése érdekében a CD-ROM hálózaton is használható. A
tematikus összefoglalókat és címszavakat minden eddiginél bőségesebb illusztráció
kíséri: 1087 kép, 52 zeneműrészlet (többek között kimondottan ehhez a CD-ROM-hoz
készített török zenei felvételek), kettőszáz korabeli, kinyomtatható forrás.
Újdonságot jelent, hogy a címszavak külön megtekinthetők a Források Kislexikon
részénél. A Képtárból saját összeállítás készíthető előadások, beszámolók szemléltetéséhez.
Gondolattár (Aforizmák, szállóigék, idézetek 20 000 bölcs gondolat
az ókortól napjainkig)
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu/
Ajánlás: Kristó Nagy István több mint fél évszázados olvasó, kivonatoló és rendszerező
munkájával létrehozta a világ alighanem legnagyobb ilyen tárgyú gyűjteményét.
E páratlan gazdagságú anyag áttekintést ad az emberi gondolkodás fejlődéséről
az ókortól napjainkig, emellett szórakoztató, érdekes, építő olvasmány, amelyben
ki-ki saját életének vezérgondolatait is megtalálhatja. Filozófusok, írók, művészek,
tudósok, államférfiak, kiváló elmék szellemes és egyben frappáns gondolatainak
tanulmányozása gyarapíthatja saját tudásunkat, szókincsünket, fogalmazási, előadói
készségünket.
A CD-ROM kereső rendszere lehetővé teszi, hogy bármely szóra, kifejezésre néhány
másodperc alatt találjunk idézeteket, aforizmákat, szállóigéket, bölcs gondolatokat.
Ajánljuk mindenkinek, aki iskolai dolgozatra, előadásra, vagy csak egy szellemes
csevegésre készül.
Magyarország nemzeti parkjai III.
Kiadó: Veszprog Kft.
Ára: 4000 Ft/db
Beszerezhető: Veszprog Kft.
8200 Veszprém, Kupa u. 14.
Tel.: 06/88407285
Ajánlás: Legféltettebb természeti értékeink, Magyarország összes nemzeti parkja,
természetvédelmi és védelemre előkészített területei.
Magyar életrajzi lexikon 10001990
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A Magyar Életrajzi Lexikon a magyar történelem, kultúra és tudomány
nevezetes, ma már nem élő alakjait bemutató lexikon, amely teljes gyűjteményként
a maga nemében egyedülálló Magyarországon. A lexikon 1994-ig négy kötetben,
összesen több mint négyezer sűrű oldalon jelent meg az Akadémiai Kiadónál. A
gyűjtemény, amely mintegy 20 ezer szócikket tartalmaz, közel harminc év kutatómunkájának
az eredménye, amelyben több száz munkatárs vett részt. Az utolsó kötet adatgyűjtése
1990-ben fejeződött be. A lexikon azoknak a személyeknek az életrajzát mutatja
be, akik emlékezetesen, tehát akár mint híres, akár mint hírhedt emberek nyomot
hagytak a magyar történelem alakulásában, a politikai, tudományos, gazdasági
és kulturális életben, a művészetek vagy a sport területén. Ez a gyűjtemény
az első hazai kísérlet egy általános, a magyarság teljes történetét átfogó életrajzi
lexikon megteremtésére. A mű eredeti megjelenése óta lehetőség nyílt több életrajz
újrafogalmazására, további életrajzok felvételére, az adatok és bibliográfiák
kiegészítésére. Az új, átdolgozott életrajzokat akárcsak a korábbi kiadvány
szövegét Kenyeres Ágnes állította össze. A CD-ROM megszünteti a korábbi kötetek
időrendi periódusok szerinti széttagozódását, és egyben lehetővé teszi a teljes
szövegű keresést.
Magyar értelmező kéziszótár
Kiadó: Informania Digitalmedia Kft.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: http://informania.hu/
Ajánlás:
- több ezer szócikk
- többfajta keresési lehetőség
- szövegszerkesztőbe illeszthető
- gyors, könnyen kezelhető program
- környezet érzékeny help
A szótár két fő részre osztható. Az első rész maga a kéziszótár. Ez mintegy
4100 szócikket tartalmaz a magyar nyelv azon területéről, amely bár nem minősül
idegen szónak, mégis sokszor problémát jelent körülírása, használata. A másik
fő rész a pellengér. Ez olyan 100 szócikket leíró kisszótár, amely a hibás környezetben
vagy hibás jelentéssel használt szavakra hívja fel a figyelmünket. Mindkét részhez
külön kereső tartozik, amellyel az adott szótár teljes szöveganyagában kereshetünk.
Különböző oldalakon környezetérzékeny help segíti az eligazodást.
Mi a pálya? (Más képp c. sorozat)
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 1900 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Pályaválasztási segítség általános iskolás diákoknak.
Mikszáth Kálmán összes művei
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu/
Ajánlás: A magyar prózaírás mestere, a XIX. század Jókai mellett
legolvasottabb írója Mikszáth Kálmán (18471910). Palóc ill. szlovák környezetből,
a paraszti és a kisnemesi lét határáról, a dzsentrivilágból indulva, a szegénységgel,
kudarcokkal is megküzdve jutott el a kiegyezés utáni, egyesített fővárosban
az elismert, népszerű, sikeres, gazdag író, parlamenti képviselő helyzetébe.
Műveire éppúgy jellemző a realista ábrázolás, a finom líra, mint a szellemes
irónia. Kormánypárti képviselőként, a miniszterelnök asztaltársaként sem szűnt
meg a régi úri világ bírálójának lenni. Életműve regényeket, elbeszéléseket,
verseket, meséket, cikkeket, karcolatokat, tárcákat is tartalmaz.
Kiadványunk forrása az Akadémiai Kiadó által 1956-ban elindított, és még napjainkban
is munka alatt lévő, jelenleg a 86. köteténél tartó kritikai kiadás. Ennek alapjául
az író életében megjelent utolsó szövegközlések szolgálnak (Mikszáthnak nincsenek
kiadatlan kéziratai). A műveket műfajuk szerint ciklusokba, azokon belül időrendbe
soroltuk. A kritikai kiadásban tekintélyes mennyiséget kitevő jegyzeteket nem
dolgoztuk fel.
A CD tartalmazza az író regényeit és nagyobb elbeszéléseit (a kritikai kiadás
123. kötetei), levelezését (2426. kötet), elbeszéléseit (2750.
kötet, ebből megjelent a 271. kötet), cikkeket és karcolatokat (5186.
kötet), így a manapság elérhető, eddigi legteljesebb Mikszáth-forrásnak számít,
számos, máshol nem fellelhető anyagot tartalmaz.
Az adatbázis a korábbi kiadványainkban már megismert programmal készült.
Segítségével a teljes Mikszáth-életmű bármely szavára, szótöredékére, kifejezésére
rákereshetünk. A megjelenítésben nagy segítség a hierarchikus tartalomjegyzék.
A kiválasztott szövegrészeket kinyomtathatjuk, szövegszerkesztőnkbe átemelhetjük.
Használhatunk elektronikus könyvjelzőket, szövegkiemelőket, tetszőleges részekhez
saját, kereshető megjegyzéseket fűzhetünk.
A CD tartalmaz egy külön programmal kezelhető Mikszáth-bibliográfiát is, amely
a bármilyen bibliográfiai vállalkozás által 1997-ig összegyűjtött, Mikszáthról
szóló és műveire vonatkozó írások adatait, mintegy 3500 tételt tartalmazza.
A források sokfélesége miatt nem törekedhettünk a teljességre, vagy az egységes
címleírásra. Az író művei közül a kritikai kiadást és a 100 kötetes ünnepi kiadást
vettük fel ebbe az adatbázisba.
A Mikszáth Kálmán összes művei CD-ROM egyedülálló lehetőséget jelent a teljes
Mikszáth-életmű digitális formában való megőrzésére, újszerű kutatására az irodalom
iránt érdeklődők és a kutatók számára egyaránt.
Kiadványunk az Arcanum Digitéka sorozat tagja, amely a kultúra különböző területeinek
fontos, értékes elemeit szándékozik a modern ember elektronikus könyvespolcára
helyezni.
Művészeti lexikon
Kiadó: Woodstone Interactive Kft.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás: A több ezer oldalas mű mindent tartalmaz, amit a képzőművészetről tudni
kell. A lexikon megegyezik Éber László szerkesztésében megjelent azonos című
művel. A CD közel 2500 színes képfeldolgozást tartalmaz.
Révai nagy lexikon IXXI. köt.
Kiadó: Woodstone Interactive Kft.
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu/
Ára: 6500 Ft
Ajánlás: A hypertextes verzió leginkább abban tér el az előző kiadásoktól, hogy
nemcsak címszavakra kereshet, hanem a lexikon teljes anyagának bármely szavára
vagy szótöredékére. Nézzünk egy példát a Révaiban található Rádiótelefon
címszóval: Az eddigi kiadásokban csak a rádiótelefon címszóra tudott rákeresni,
most viszont az új kiadás pillanatok alatt képes átnézni a 21 kötet teljes anyagát
és megkeresni azokat a címszavakat, melyekben bárhol előfordul a rádiótelefon
szó. Ezzel láthatóvá válnak a lexikonban előforduló címszavak közti összefüggések
is. Az új kiadás végre alkalmas a lexikon teljes anyagának könnyed áttekintésére,
így segítségére lehet ismeretei bővítésében, tudásának gyarapításában.
Szent Biblia
Kiadó: Woodstone Interactive Kft.
Ára: 5000 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu/
Ajánlás: Ez a kiadvány tartalmazza a Szent Biblia teljes anyagát a Károli Gáspár
féle fordításban. A CD-n megtalálható a teljes magyar nyelvű Biblia gépelt valamint
scannelt formátumban is. A Biblia anyagából bármely részlet nyomtatható, vagy
akár szövegszerkesztőbe is átvihető. A CD-n kiadott változat előnyei közé tartozik
az is, hogy a hatalmas szövegrészben könnyedén és gyorsan kikeresheti az Önt
érdeklő szakaszokat. A különféle részekhez megjegyzéseket fűzhet, amik később
könyvjelzőként is szolgálhatnak. Károli Gáspár ezen fordítása még nem jelent
meg CD-ROM kiadványon.
A Károli Gáspár féle Biblia volt az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás.
A Biblia alapjául a héber, görög és XVI. századi latin fordítások szolgáltak.
A Károli féle Bibliát a protestánsok többrendben átdolgozták. Az így kapott
művet napjainkban is előszeretettel használják.
Szertelenül (Más képp c. sorozat)
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 1900 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A kiadvány segítséget nyújt a fiatalokra leselkedő egyik legnagyobb
veszély, a kábítószer elleni harcban. Segít megismerkedni a szer hatásmechanizmusával,
és az általa okozott maradandó károsodásokkal, felhívva ezzel a figyelmet az
elkerülés hatékonyságára.
Szó-tár-lat (Szótárak és lexikonok)
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu/
Ajánlás: A CD-ROM-on Tótfalusi István hatalmas gyűjtő- és rendszerező munkájának
eredménye található, amely nyomtatásban, kilenc kötetben jelent meg.
MAGYAR ETIMOLÓGIAI NAGYSZÓTÁR a szótár választ ad kb. 13000 magyar és
idegen eredetű szónak, és azok származékainak eredetére és jelentésére.
SZÍNES SZINONIMASZÓTÁR a könyv egy szótárból és egy mutatóból áll, amelyből
a szinonimák alapján visszakereshetünk a szóbokrokra.
IDEGEN IDÉZETEK SZÓTÁRA szállóigék, mottók, aforizmák, közmondások görög,
latin, angol, francia, német, olasz, spanyol és néhány más nyelven, természetesen
magyar fordításukkal és azok irodalmi, művelődéstörténeti hátterükkel együtt.
KIEJTÉSI SZÓTÁR idegen nevek és kifejezések helyes magyar kiejtésére
ad tanácsokat ez a szótár, egy sor régies, de gyakran használatos magyar szóval,
névvel kiegészítve (pl. Thewrewk).
KIS MAGYAR NYELVKLINIKA nyelvhelyességi szótár, melynek anyaga, a nyelvi
kategóriák, és különféle témakörök szerint van elrendezve.
IRODALMI ALAKOK LEXIKONA olyan mű, amely nem az írókról, költőkről szól,
hanem az általuk teremtett, náluk sokkal hosszabb életű figurákról: e tekintetben
szinte egyedülálló ez a gyűjtemény, hiszen az ókortól napjainkig minden jelentős
irodalmi figurát megtalálhatunk benne.
Találmányok és feltalálók
Kiadó: Cyberstone Entertainment Kft.
Ára: 1989 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu/
Ajánlás: Az első magyar nyelvű interaktív, tudományos enciklopédia, mely átfogja
az emberiség technikai fejlődését a Kőkorszaktól a XXI. századig. Több ezer
oldalnyi hypertextes írott szöveg, többórányi hanganyag, sok videó bejátszás
és animáció segítségével könnyed szórakoztató stílusban mutatja be a felfedezések
korára jellemző történelmi, társadalmi és kulturális eseményeket. A feltalálók,
és felfedezők mellett a kiadvány bőségesen tartalmaz információt az egyes korszakok
más markáns egyéniségeiről is.
A szócikkek között ábécé sorrendben, vagy akár időrendben haladva keresgélhetünk,
és az ún. személyes fájlok segítségével elkészíthetünk a számunkra izgalmas
téma képekkel, animációkkal vagy videó részletekkel illusztrált leírását.
Informatika Telekommunikáció Földi, vízi és légi közlekedés
Távközlés Űrhajózás témák szerepelnek a CD-ROM-on.
Korhatár nélkül mindenkinek ajánlott az általános műveltség szinten tartásához
és fejlesztéséhez.
Új Akadémiai Kislexikon
Akadémiai Kiadó
Kiadó: Scriptum Kft.
Ára: 13440 Ft
Beszerezhető: http://www.scriptum.hu/
Ajánlás: Tartalmaz: 30 ezer címszót és 3500 TrueColor képet Az 198990-ben,
könyv formában megjelent mű kibővített, felújított változata. Számos új címszóval
bővült a kiadvány: a tudomány, a művészet, a politika és a közélet jelentős
személyiségeiről, valamint az általános ismeretekhez szükségesnek ítélt fogalmakról
újabb cikkek készültek. A címszavakhoz gazdag illusztrációs anyag tartozik,
az ábrák és képek további információkhoz juttatják a használót, s változatossá
teszik a monitor előtt töltött órákat. Mindennapos segítséget nyújt az összes
korosztálynak. Kiemelkedő tulajdonsága még a piacon eddig megjelent történelmi
korú kiadványokkal szemben , hogy keresési lehetőséget ad a címszavak
mellett a személynevek, helynevek, műcímek, évszámok, nyelvterületek, szakterületek
alapján is.
Új Magyar Irodalmi Lexikon
Kiadó: Akadémiai Kiadó
Ára: 4760 Ft
Beszerezhető: http://www.akademiaikiado.hu/
Ajánlás: Ez az elektronikus kiadás az 1994-ben megjelent Új magyar irodalmi
lexikon javított és bővített változata. Az átdolgozás során figyelembe vették
a három kötethez fűzött kritikai észrevételeket. Beépítették azokat a változásokat,
amelyeket az irodalmi élet eseményeit figyelemmel kísérő cikkírók közöltek velük.
Kijavították az első kiadás hibáit, pótolták a hiányokat, és a szócikkeket kiegészítették
a legfontosabb újabb életrajzi és bibliográfiai adatokkal. A CD 338 új címszót
tartalmaz. Az anyaggyűjtést 1999. december 31-én zárták le, de 2002-től évente
frissítési lehetőséget szeretnének biztosítani honlapjukon: http://www.akkrt.hu/umil/index.html
A CD lényegesen többet nyújt, mint a hagyományos nyomtatott könyv. Nemcsak a
szöveget rögzíti, hanem strukturált adatbázisba rendezve tartalmazza az információkat.
Így különféle szempontok szerint lehet keresni. A felhasználóbarát kezelőprogram
jóvoltából az anyagban való eligazodáshoz nincs szükség elmélyült számítástechnikai
ismeretekre. A mellékelt leírás tájékoztat arról, hogyan lehet a legegyszerűbben
és a legcélszerűbben kihasználni az elektronikus kiadás kínálta lehetőségeket.
Verstár98
A magyar líra klasszikusai
Kiadó: Arcanum Adat-bázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu/
Ajánlás: A Verstár CD-ROM legújabb kiadása negyvenkilenc magyar költő összes
versét, elbeszélő költeményét, versfordítását, az előző, Verstár98 CD
anyagát tartalmazza, megújult szoftverrel, fejlettebb keresőeszközökkel, kényelmesebb
szolgáltatásokkal. Egyetlen lényeges, fájó tartalmi különbség, hogy a jogtulajdonos
elektronikus közléstől való elzárkózása miatt József Attila költészete minden
fáradozásunk ellenére sem szerepelhet a lemezen. Tízezernyi vers teljes szövegében
kereshetünk, ráadásul mintegy ötórányi hanganyaggal, elmondott és megzenésített
versekkel igyekeztünk minél teljesebben bemutatni a magyar líra évszázadainak
klasszikusait. A Hungaroton jóvoltából olyan jeles művészek hangfelvételeiből
válogattunk, mint Latinovits Zoltán, Major Tamás, Bánffy György, Mensáros László,
Bessenyei Ferenc. Az archív felvételek mellett Jordán Tamás és Galkó Balázs
mondja el kedvenc verseit, Sebő Ferenc néhány klasszikussá vált, illetve megjelenés
előtt álló énekelt verse hallható a CD-n.
A Verstár segítségével pillanatok alatt megtalálhatunk egy-egy keresett versrészletet,
megtudhatjuk egy fejünkben motoszkáló töredék pontos szövegét, fellelhetjük
az ismert idézet szerzőjét, versek, alkotók, időszakok újszerű nyelvi, költészeti
vizsgálatára, összehasonlítására nyílik lehetőségünk. A keresés mellett munkánkat
számos hasznos segédeszköz támogatja: saját, kereshető megjegyzéseket fűzhetünk
a versekhez, használhatjuk a hierarchikus tartalomjegyzéket, szövegkiemelőt.
A verseket, versrészleteket kedvenc szövegszerkesztőnkbe átemelhetjük, vagy
akár közvetlenül ki is nyomtathatjuk. Adatbázisunk egyaránt hasznos segítője
lehet az iskolai dolgozatára készülő elemi iskolás diáknak, érettségi tételét
kidolgozó gimnazistának, szakdolgozatán fáradozó bölcsészhallgatónak, irodalomóráját
összeállító pedagógusnak, disszertációját készítő filosznak, de reméljük, bárki,
aki akár csak szórakozásból hallgatja, használja, örömét leli benne.
William Shakespeare összes művei magyar és angol nyelven
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu/
Ajánlás: A Shakespeare összes művei című CD-ROM, Ráth Mór 1886 és 1891 között
megjelent 6 kötetes díszkiadása alapján készült. A műveket irodalmunk olyan
nagyjai fordították, mint Arany János, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Szász
Károly, Szigligeti Ede. A színműveket Csiky Gergely bevezető jegyzetekkel látta
el, és gyönyörködhetünk a mintegy 600 gyönyörű metszetben is. A CD a magyar
nyelvű Shakespeare-összes mellett az összes művet eredeti nyelven,
angolul is tartalmazza. A két verziót egymás mellett tanulmányozhatjuk, az oda-vissza
fordítással gyakorolhatjuk a nyelvet, vagy akár sorról sorra haladva összevethetjük
az eredeti szöveget a fordító munkájának eredményével is, s így bepillantást
nyerhetünk a műfordítás rejtelmeibe is.
Az Erzsébet-kori Anglia szülötte, a világ drámairodalmának géniusza, az angol
líra megteremtője William Shakespeare (15641616). A középkori misztériumjátékok,
vándorló, alkalmi társulatok játszotta vásári komédiák után a XVI. sz.-ban jöttek
létre az első állandó színházak, profi színészek, színpadi szerzők, direktorok
közreműködésével. Shakespeare maga is végigjárta a színházi ranglétrát: lóvigyázó,
statiszta, színész, dramaturg, szerző, majd tulajdonos volt. A színdarabok akkoriban
közvetlenül a színházban, a színjátszás számára születtek, a próbák, előadások
alatt változtak, csiszolódtak, így a mű azonos volt az előadással. A darabok
a szerzőktől örökáron a társulat tulajdonába kerültek. A korabeli színjátszás,
színházi élet sajátságai, a művek keletkezésének, felhasználásának módja magyarázza
részben a Shakespeare-művek hitelessége körüli, máig fennálló bizonytalanságot.
A korabeli szerzők gyakran többen működtek közre egy-egy darab megírásában,
szabadon használták mások műveit, nyomtatott, hitelesített, szignált példányok
nem igen voltak. A könyvnyomtatás hőskora volt ez, nem meglepő, hogy Shakespeare
életében művei nem jelentek meg nyomtatott formában. Drámái, szonettjei csak
kéziratos formában, kétes hitelességű nyomatokban terjedtek. Csak halála után,
1623-ban jelentették meg egykori színésztársai az itt-ott fellelhető példányokból
rekonstruálva az első összegyűjtött Shakespeare-összest, az ún.
fólió-kiadást.
Zenei lexikon
Kiadó: Woodstone Interactive Kft.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu/
Ajánlás: A Zenei Lexikon használatával ismereteket szerezhet a zenei élet résztvevőiről,
korszakairól. A CD 8600 címszót és sok fotót tartalmaz. A több ezer életrajz,
az ismertető szövegek és elemzések segítséget nyújtanak tanulmányai során, ismeretei
bővítéséhez, tudása gyarapításához. A soha el nem avuló tartalommal bíró lexikon
ajánlott mindenkinek. A lexikon szöveganyaga azonos a Szabolcsi Bence és Tóth
Aladár által szerkesztett, nyomtatott formában megjelent zenei lexikon anyagával,
ezért a CD-ROM kiadás a lexikon teljes anyagát tartalmazza gépelve és eredeti
formában is.
Fizika
A fény
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5000 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD-n található program a fény komplex feldolgozását tartalmazza,
amiből az következik, hogy több tantárgy oktatásánál is használható. Pl.: fizika,
földrajz, biológia, kémia, valamint az alsós környezetismeret órákon, továbbá
egyes fejezetei egy-egy osztályfőnöki óra témáját is szolgáltathatják. Főbb
témái: A fény keletkezése és terjedése; a fény hatásai az élő és élettelen világra;
a fény, mint megújuló energiaforrás; a fény, mint a földi élet potenciális elpusztítója.
Archimedes
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 2240 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Archimédesz törvényét és annak alkalmazási lehetőségeit tanítja, gyakoroltatja
és számonkéri az elsajátítás szintjét.
Áramkör
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az alapvető áramköri számításokat gyakoroltatja szemléletes kapcsolási
rajzok, feladatok és kérdések által. Fizika és elektrotechnika órákon hasznosan
alkalmazható.
A technikatörténet jelentősebb magyar személyei
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD lemezen 61 magyar tudós életéről, munkásságáról kapunk ismertetést
(képekkel, történelmi hátterekkel). A program a könnyebb keresés érdekében
különböző szempontok szerinti keresést is lehetővé tesz. A témával kapcsolatos
tudásunkat Tudáspróbában ellenőrizhetjük.
Az Univerzum története
Kiadó: Typotex Kft. 1999.
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A 1116 éves korosztály számára készült multimédia a NAT Földünk
és környezetünk, valamint Ember és természet fejezeteinek általános célkitűzéseit
szolgálja (korszerű természettudományos műveltség, kozmikus környezetünk megismerése),
egyben a fizikatanulás tananyagát is kiegészíti, és erősen motiválhatja a tanulást
és az érdeklődést (pl. a newtoni mechanika szerepe a kozmológiai gondolkodás
fejlődésében). Jelentősen befolyásolhatja továbbá a tudomány új fogalmainak
közérthetővé tételét, így a nem természetbúvár típusú gyermekek számára is mérföldkő
lehet az oktatás intellektuális érdeklődést kiváltó elemei között.
Komplexitása folytán a mű szorosan kapcsolódik a NAT számítástechnikai célkitűzéseihez,
és annak Internet-programjához is. Eredeti kiadója, az angliai Ransom Publishing
e művével 1998-ban a Tudomány és Technológia kategóriában elnyerte az Európai
Multimédia Díjat.
A program főbb témakörei: Digitális magántanár Észtágító Gondolatok
Az Univerzum idősora A történet idősora
Több mint 120 ezer szó hyperlinkekkel, több mint 1000 lexikon címszó,
többszintű tesztek, oktatási melléklet.
Hardver és szoftverigény: IBM kompatibilis személyi számítógép, 486-os processzor,
8MB RAM, CD-ROM meghajtó, 65000 szín (High Color), Microsoft Windows 3.1/95/98
operációs rendszer.
Cambridge enciklopédia, Tudományos enciklopédia
(Multimédia kezdőcsomag Sulinet rendszerhez, Automex Kft. kiadásában)
Kiadó:CD Multimedia Europress Hungary és Cyberstone
Ára: 8990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.automex.hu
Ajánlás: A rendkívül egyszerűen kezelhető, gyors, a beírt neveket, fogalmak
magyarázatát azonnal megjeleníti, így majdnem minden órán használható fogalmak
magyarázatához, életrajzok, találmányok kikereséséhez.
A Tarkabarka fizika hasznos segédlet mindazon általános iskolai
tanároknak, kik rendelkezve a megfelelő számítógépes háttérrel
óráikat színesebbé, izgalmasabbá és a tananyagot könnyen megérthetővé akarják
tenni, illetve azon tanulóknak, kiknek a fizika tantárgy távoli, idegen
égitestnek tűnik. A multimédia lehetőségeit kihasználva a program a fizikát
több érzéken át tanítja. Alapja a 10 fejezetből álló fizika tankönyv, tele színes
képekkel és ábrákkal, mely felöleli az általános iskolai tananyagot, sőt néhol
túllép azon. A könyvet, kísérleteket bemutató filmfelvételek és számítógépes
animációk színesítik, segítve a vizuális megértést. Ahol lehet, hangeffektusok
kísérik a mozgó képeket, teljessé téve a hatást. Mégis a leghatékonyabb tanulási
forma a kísérletezés, megfigyelés. Ezt segítik az interaktív a tanuló
által vezérelhető kísérletek, ahol például a lencsék képalkotását a tárgy
mozgatásával lehet tanulmányozni. A könyv végén feladatgyűjtemény található,
ahol a megoldások és azok magyarázata is megtalálható. Néhol gyermekrajzok,
apróbb tréfák teszik vidámabbá a tanulást. A lexikális tudás bővítésére több
mint 150 fizikus életrajza is megtalálható a CD-n névsorban, és egy időszalagon
elhelyezve a történelem folyamában, ahol szerepelnek egyéb események, más tudományok,
művészetek képviselői is.
Csodálatos Univerzum Newtontól a XIX. század végéig
Kiadó: PANEM kiadó, Cyberstone
Ára: 2989 Ft listaár
Beszerezhető: http://www.panem.hu , http://www.automex.hu
Ajánlás: A színes ismeretterjesztő program mintegy 400 gyönyörű fotó, tucatnyi
filmfelvétel és hangulatos zenei aláfestés mellett ismertet meg a Nap, az üstökösök,
bolygók és holdjaik rejtélyes világával. Az animációk segítségével megfigyelhető
az égitestek mozgása. A kiadványban számtalan olyan érdekes kérdésre kaphat
választ, mint pl.: Mi okozza az évszakok változását a Földön? Mi a súlytalanság
magyarázata? Mi volt az évszázad üstökös ütközése?
A multimédiás program hat fejezeten keresztül mutatja be a világűr felfedezésének
izgalmas történetét: Csillagászat- és űrkutatás történet (Az őskortól napjainkig.)
Űrkutatási programok részletes leírása Űrkutatási eszközök
Naprendszerünk Életrajzok Kislexikon. A feldolgozás hatékonyságát
a CD-n lévő teszt és egy írásban önállóan kitöltött kérdéssor segítségével mérhetjük
le. Felső tagozatosok és középiskolások fizika, csillagászat tantárgyához ajánlható.
Minimális CPU Pentium90 OS Win95, Win98 Minimális RAM 16 HW 4X CD-ROM Drive,
hangkártya, videokártya
Darázs-modell
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 400 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A gázok viselkedésének, a diffúzió fogalmának mélyebb megértéséhez
nyújt segítséget.
EDISON 3 Edison Multimédia ismerkedés az elektromosság és az elektronika világával
Verziószám: 3.0 (1999)
Kiadó: DesignSoft Kft.
Ára: Nincs róla adat.
Beszerezhető: http://www.edisonlab.com , http://www.designsoftware.com
Ajánlás: Könnyen használható, látványosan jeleníti meg a kapcsolásokat, még
hangeffektusok is követik néhol a kísérletek fázisait. Játszva lehet vele tanulni
az elektronikát és a fizika egy részét. Áramköröket lehet vele szerkeszteni.
Kitűnő demonstrációkat készíthetünk vele az elektronika összes képletéhez, vagy
jelenségéhez. Nagymértékben elősegíti a tanulók fejlődését, alkotókészségét.
Hardver /szoftver szükségletek: Minimális követelmények: IBM 486-os vagy kompatíbilis
számítógép, legalább 8MB RAM-mal, merevlemez 10 MB szabad hellyel, nyomtató
port, VGA grafika, egér, MS Windows 95, Windows NT vagy magasabb verzió Javasolt
hardver: Pentium számítógép, 16k színű VGA kártya, Sound Blaster Pro vagy ezzel
kompatíbilis hangkártya.
Fizika kalauz 1.
Kiadó: Panem Könyvkiadó
1062 Budapest, Lehel u. 3/b.
Ára: Listaár: 3989 Ft
Beszerezhető: (Levélcím) Panem Könyvkiadó 1385 Budapest, Postafiók 809
Telefon: (+361) 3208203, 3401515
Fax: (+361) 2393923
E-mail: panem@panem.hu , http://www.panem.hu
Ajánlás: Minimális CPU Pentium 133 OS Windows 95 RAM 32 MB felbontás 640x480
HW 16x CD-ROM, 16 bites videokártya
A CD-ROM segítségével interaktív módon ismerkedhetünk a Fizika tudományág egyik
fontos fejezetével, a mechanikával. Ennek a kiterjedt tudományágnak a megismerésében
segít a több száz kép és ábra, a közel száz animáció, valamint fontos részét
képezi a kiadványnak a számtalan játék is.
A CD-ROM az általános iskolai és középiskolai tananyagot öleli fel. A játékos
ismerkedés mindenki számára érthetővé és érdekessé teszi a kiadványt. A több
mint 200 kidolgozott feladat nagy segítséget nyújt a fizikából érettségizőknek
és a felvételiző diákoknak egyaránt. A feladatok megoldásában a program kiegészítő
kérdésekkel, ábrákkal és animációkkal segít rávezetni a felhasználót a megoldásra.
Külön menüpont foglalkozik a mechanika területein kiemelkedőt alkotó fizikusok
életrajzával.
Fizika kikérdező 1. (1113)
Fizika kikérdező 2. (1314)
Kiadó: Dr. Hibbey Bt.
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.oktatoszoftver.hu címen rendelhető meg a CD és tölthető
le a demo változat
Ajánlás: Fizika kikérdező 1. A testek mozgása, kölcsönhatás, erő, energia, munka,
hő. Témakörök: egyenesvonalú mozgás, kör- és rezgőmozgás, testek kölcsönhatása,
tömeg térfogat sűrűség, az erő, egyszerű gépek, energia
munka teljesítmény, nyomás, hidrosztatikai és légnyomás, Archimedesz
törvénye, a belső energia változásai, fajhő, égéshő, hatásfok, halmazállapot-változások.
Fizika kikérdező 2. Elektromosságtan. Témakörök: az elektromos áram, feszültség,
ellenállás; fogyasztók soros és párhuzamos kapcsolása; az elektromos áram hatásai;
az elektromos munka, teljesítmény, fogyasztás; elektromágneses indukció, transzformátor
Fizika gyakorló 6. osztály
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A programcsalád e tagja is a Halász-féle tankönyvcsaládhoz
készült. A diákok önállóan vagy tanári segédlettel gyakorolhatják be az adott
tananyagot, ezért iskolai és otthoni gyakorlásra egyaránt ajánlható. Az egyes
feladatsorok itt is 10-10 kérdésből és feladatonként 3-4 válaszlehetőségből
állnak. Összesen itt is 500 kérdés és 1800 válasz áll rendelkezésre.
Fizika gyakorló 7. osztály
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az előzőhöz szervesen kapcsolódó modulban további 500 kérdés és 1800
válaszlehetőség található a teljesen feldolgozott 7. osztályos
általános iskolai tananyagból.
Fizika gyakorló 8. osztály
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az előzőhöz szervesen kapcsolódó modulban további 500 kérdés és 1800
válaszlehetőség található a teljesen feldolgozott 8. osztályos
általános iskolai tananyagból.
Fizika (nem csak) általános iskolásoknak
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 3600 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Multimédiás oktatási segédanyag, a fizika általános iskolai tanításához.
Használata: Internet Explorer 4.0, vagy Netscape Navigator 3.0 és multimédiás
számítógép szükséges. Használata egyszerű. Alkalmazható oktatási segédanyagként,
önálló ismeretszerzéshez, és gyakorláshoz is az általános iskolai fizika oktatásában.
Fizika oktató-CD-ROM 1214 éves gyerekeknek
Kiadó: UNIT Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.unit.hu
Ajánlás: A játékos oktató CD-ROM 1214 éveseknek készült, melyben 5 játék
(teszt, memória, akasztófa, képkirakó, kakukktojás) segítségével a gyerekek
játékosan, könnyedén fejleszthetik fizikai ismereteiket. A játékokon kívül,
a rendszer 10 fejezeten keresztül tartalmazza a következőket: Mechanika, Hőelmélet,
A folyékony és szilárd halmazállapot, Hullámjelenségek, Fényjelenségek, Az elektromosság.
Fejezetek: Mechanika Kinematika, Mechanika Dinamika, Mechanika
Munka, energia, Mechanika Forgómozgás, Hőelmélet Gázok,
Hőelmélet A hőtan alaptörvényei, A folyékony és szilárd halmazállapot,
Hullámjelenségek, Fényjelenségek, Az elektromosság, Híres fizikusok
Fizika programok
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 56000 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: 21 db program /együttesen/ csomagban is megvásárolható: 1.Testek mozgása
2.Transzformátor motor 3. Hangszóró 4. Darázs modell 5. Műszer2
6. Műszer 7. Galton 8. Áramkör 9. Archimedes 10. Játékos fizika I.(CD-n) 11.
Kölcsönhatások (CD-n) 12. A fény (CD-n) 13. Fizika teszt 6. Osztály 14. Fizika
teszt 7. Osztály 15. Fizika teszt 8. Osztály 16. Fizika gyakorló 6. Osztály
17. Fizika gyakorló 7. Osztály 18. Fizika gyakorló 8. Osztály 19. Fizika (nem
csak) általános iskolásoknak (CD-n) 20. Csillagászat (CD-n) 21. Színtan
Fizika teszt 6. osztály
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A programcsalád első része a teljes 6. osztályos fizika tananyagot
dolgozza fel az általános iskolai követelmények alapján a Halász-féle
tankönyvcsalád metodikája szerint. Közel 500 kérdést és a hozzá tartozó kb.
1800 választ tartalmazza, sok színes ábrával. A program segítségével a tanulók
minden fizika órán önállóan feleltethetők. A program naplót vezet a tanulók
eredményeiről, és differenciáltan értékeli munkájukat. A programcsalád használatához
WINDOWS 9x szükséges.
Fizika teszt 7. osztály
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A programcsalád második része (modulja) már a teljes 7. osztályos általános
iskolai fizika tananyagot öleli fel, további 500 kérdéssel és a kb. 1800 felkínált
válaszlehetőséggel, sok színes ábrával.
Fizika teszt 8. osztály
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A programcsalád harmadik része (modulja) már a teljes 8. osztályos
általános iskolai fizika tananyagot öleli fel, további 500 kérdéssel és a kb.
1800 felkínált válaszlehetőséggel, sok színes ábrával.
A programcsalád (a fenti 6 program) demói a Letölthető demók menüpont alól ingyenesen
letölthetők!
AKCIÓ! Amennyiben a fenti 6 programot valaki egyszerre megrendeli, úgy a 6 db
program 20.800 Ft +ÁFA-ba kerül!
Galton
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 400 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Galton-deszka a véletlen események szimulálására szolgáló program.
Használható matematikából a relatív gyakoriság, fizikából statisztikus mechanika
és termodinamika témákban. (VGA)
Hangszóró
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 400 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az oktatóprogram bemutatásával támogathatják a hangszóró működésének
a megértését. A frekvencia változtatásával szemléletessé válik a rezgés sebességének
változása, jól illusztrálja a szinuszhullámot és az impulzusidőt.
Interaktív fizika
Kiadó: Kossuth
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu/ , valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A középfokú oktatásban tanulók számára ajánljuk a fizika tudományát
több száz oldalnyi, kereszthivatkozásokkal átszőtt szöveggel, valamint interaktív,
animált kísérletekkel bemutató kiadványt. A fő témakörök: mechanika, hőtan,
elektromosság és optika. Képletgyűjtemény és képes Ki kicsoda (200 tudós) teszi
teljessé a programot. Proc. 486, 16 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, csak
W95-98, kompatíbilis hangkártya
Játékos fizika I.
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5600 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD-ROM segítségével a felhasználó megismerheti a mechanika területeit
több száz kép, ábra, animáció és játék segítségével. Általános és középiskolásoknak
egyaránt ajánlott. Több mint 200 kidolgozott feladat segíti a versenyekre, érettségire
vagy felvételire készülő diákokat.
Kölcsönhatások
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 4000 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD lemez tartalmazza az öt legfontosabb kölcsönhatással termikus,
mechanikai, elektromos, gravitációs, mágneses kapcsolatos összes ismeretanyagot.
Az ismeretek elsajátítását sok kísérlet és animáció segíti. A program használható
új ismeretanyag feldolgozásánál. Jól alkalmazhatjuk azonban rendszerezésre,
összefoglalásra is.
Műszer
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 800 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A program lehetővé teszi a volt-, amper-, watt- és ohm-mérő leolvasásának
egyéni, gyors gyakoroltatását. Középiskolában fizika, elektrotechnika, mérések
és műszerek tantárgyak oktatásához elengedhetetlen. (VGA monitor)
Műszer2
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 800 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Minden iskolatípusban jól alkalmazható az áram és feszültség mérésének
gyakoroltatásához. (VGA monitor)
Találmányok és feltalálók
Kiadó: PANEM kiadó, Cyberston
Ára: 1989 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az első magyar nyelvű interaktív, tudományos enciklopédia, mely átfogja
az emberiség technikai fejlődését a Kőkorszaktól a XXI. századig. Több ezer
oldalnyi hypertextes írott szöveg, többórányi hanganyag, sok videó bejátszás
és animáció segítségével könnyed szórakoztató stílusban mutatja be a felfedezések
korára jellemző történelmi, társadalmi és kulturális eseményeket. A feltalálók
és felfedezők mellett a kiadvány bőségesen tartalmaz információt az egyes korszakok
más markáns egyéniségeiről is.
A szócikkek között ábécé sorrendben, vagy akár időrendben haladva keresgélhetünk,
és az ún. személyes fájlok segítségével elkészíthetünk a számunkra izgalmas
téma képekkel, animációkkal vagy videó részletekkel illusztrált leírását.
Informatika Telekommunikáció Földi, vízi és légi közlekedés
Távközlés Űrhajózás témák szerepelnek a CD-ROM-on. Korhatár nélkül mindenkinek
ajánlható az általános műveltség szinten tartásához és fejlesztéséhez.
Minimális CPU 486 OS Win3.1, Win95, Win98 RAM 8 HW 2X CD-ROM Drive, hangkártya
Színtan
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 600 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Minden iskolatípusban az alapvető színtani fogalmakba vezeti be a tanulókat.
Tarkabarka fizika
Kiadó: MindiGIS
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető:
Ajánlás: Multimédiás segédlet az általános iskolai fizika tananyaghoz. A video-összeállításban
csaknem 50 fizikai jelenség és kísérlet bemutatása (pl. ütköző testek, közlekedőedények
törvénye, gravitáció stb.). A fizika fejlődéstörténetét tudomány- és kultúrtörténeti
összefüggésrendszerbe ágyazza az időszalag. Ez a rész kissé elnagyolt, szűk
tartalmú. A leckéket kiváló példatár egészíti ki, s a program szigorúan ellenőrzi
a feladatok megoldását, ha szükséges megadja a részletes megoldást.
Testek mozgása
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 2240 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A szoftver alkalmas arra, hogy előzetes ismeretek nélkül a tanulók
elsajátíthassák a különböző típusú mozgásokkal kapcsolatos tudnivalókat. Összefoglaláshoz,
ismétléshez is igen jól használható. Számítógépes modell segítségével a tanuló
méréseket végezhet, adatait feldolgozhatja. Mérhető az elsajátítás szintje is.
Transzformátor-motor
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 300 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A mágneses mező rejtelmeibe vezeti be a tanulót. A motor és a transzformátor
működésének mélyebb megértését szolgálja a program.
Utazás a csillagok között
Kiadó: Kossuth
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu/
Ajánlás: A CD-ROM lenyűgöző felvételek kíséretében vezet be a csillagok, kozmikus
por- és gázfelhők, csillaghalmazok és galaxisok, az Univerzum keletkezése és
fejlődése, valamint a csillagképek titkaiba.
Min. hardverigény: P486,168 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis
hangkártya.
Kémia, 78. évfolyam
Kémia programcsomag 710. osztály
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html
Ajánlás:
ELEKTRONSZERKEZET: Az elektronszerkezet és a periódusos rendszer
kapcsolatát dolgozza fel igen szemléletes formában. Minden iskolatípusban eredményesen
alkalmazható.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
PERIÓDUSOS: Ez a program segítséget nyújt abban, hogy könnyedén
tájékozódjunk a periódusos rendszerben és megismerjük a különböző elemek adatait.
Ára: 1500 Ft + ÁFA
SZÉNHIDROGÉNEK: a teljes szénhidrogén témakört dolgozza fel az általános
iskolai követelmények alapján. A témakört 5 kisebb egységben tárgyalja, s minden
egységhez elméleti ismertető és ellenőrző teszt is tartozik.
Ára: 2000 Ft + ÁFA
OXO VEGYÜLETEK: A szerves kémia ezen témakörének a tanítását teszi
színesebbé, érthetőbbé. 50 db dia, mozgó-kép, hang effektusok találhatók a csomagban.
Ára: 2500 Ft + ÁFA
KOVALENS: Demonstrációs program. A kovalens kötés kialakulását mutatja
be mozgófilmen.
Ára: 800 Ft + ÁFA
ATOMSZERKEZET 1.: Demonstrációs program. Az elemi részecskék fajtáit,
a Dalton atommodellt mutatja be mozgófilmen!
Ára: 700 Ft + ÁFA
ATOMSZERKEZET 2.: Demonstrációs program. Az atommag felépítését
mutatja be mozgófilmen!
Ára: 700 Ft + ÁFA
ATOMSZERKEZET 3.: Demonstrációs program. Az atom semlegességét mutatja
be mozgófilmen!
Ára: 700 Ft + ÁFA
ATOMSZERKEZET 4.: Demonstrációs program. Az elektronok elhelyezkedését,
az elektronhéjak kialakulását mutatja be mozgófilmen!
Ára: 700 Ft + ÁFA
ATOMSZERKEZET 5.: Demonstrációs program. A vegyértékhéj kialakulását
mutatja be mozgófilmen!
Ára: 700 Ft + ÁFA
KATASZTRÓFAVÉDELEM: Jól használható kémia, biológia, osztályfőnöki
órán a veszélyes- és mérgező anyagok csoportosítására, a szervezetbe jutás estén
a tennivalók megbeszélésére; kémiai illetve biológiai katasztrófák tárgyalására.
Ára: 5000 Ft + ÁFA
MŰANYAGOK: A program tartalmazza a műanyagok történetét, nyersanyagait,
csoportosításukat, szerkezeti felépítésüket, illetve a különféle gyártási módszereket.
Ára: 2600 Ft + ÁFA
VASGYÁRTÁS: a program minden olyan iskolában használható, ahol a
vas, mint tananyag előfordul. A program tartalmazza a vas tulajdonságait, a
vasérceket, a vasgyártás folyamatát.
Ára: 2600 Ft + ÁFA
RÉZGYÁRTÁS: a program minden olyan iskolában használható, ahol a
réz, mint tananyag előfordul. Tartalmazza a réz tulajdonságait, nyersanyagai,
gyártási folyamatát.
Ára: 2600 Ft + ÁFA
LEVEGŐ- ÉS VÍZSZENNYEZÉS (CD-n): A program a 7. osztályos kémia
tankönyv alábbi leckéit dolgozza fel számítógépes formában: A levegő,
a levegő összetevői és a víz. A tananyagban levő ábrák és magyarázó rajzok
segítik a jobb megértést. A feladatok játékos formában ellenőrzik az ismeretek
elsajátítását, és egyben megerősítik a tanulók tudását.
Ára: 3600 Ft + ÁFA
PUSZTULÓ VILÁGUNK: Multimédiás CD. A legfőbb környezetkárosító hatások
átfogó ismertetése, bemutatása (a pillangó effektus, az élőlények károsodásai,
nukleáris szennyezés, talajszennyezés, vízszennyezés, légszennyezés).
Ára: 4000 Ft + ÁFA
A fenti programok együttes ára: 33.700 Ft +ÁFA helyett 23.600 Ft +ÁFA Ezért
az árért a programok az intézmény minden gépén jogtisztán futtathatók!
Kémia Kalauz
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 3989 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: A Kémia kalauz a modern szervetlen kémia teljes ismeretanyagának összefoglalóját
nyújtja az érdeklődőknek, áttekintve mind a 112 elemet, amit a mai napig ismerünk.
Általános iskolában alkalmazása elsősorban kiegészítésként (pl.: szakkör) javasolt.
Kémia Kalauz
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 4989 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: Kémia Kalauz-2 CD-ROM hatékonyan segíti az általános kémia elméleti
ismereteinek elmélyítését és a számolási feladatok begyakorlását a hazai kínálatban.
Az egyes témakörök ismeretanyaga a világos fogalmazás és látványos illusztrációk
révén válik könnyen feldolgozhatóvá. A következetes jelölésrendszer, a gyakorló
feladatok és szimulációs feladatcsomagok alkalmazása hatékonyan segíti a kémiaoktatást.
A program vázát a hypertextes megoldású elméleti tananyag képezi, melyet számos
kép, ábra, grafikon és animáció tesz könnyen értelmezhetővé és látványossá.
A méretarányos molekulamodellek térbeli forgatása a molekulák alakjának és térszerkezetének
bemutatását szolgálja. A tananyagban szereplő vegyületek és ásványok ugyan nem
vehetők kézbe, de illusztrációként szerepel fényképük, így jól felszerelt kémiai
laboratórium és szertár hiányában is valóságos képet lehet alkotni küllemükről.
Nagy előnye továbbá, hogy a szövegben és a számolási feladatokban elforduló
fogalmak definíciószerűen megjeleníthetők, és ezekre igen részletes kislexikon
épül.
Az egyes témakörökhöz kapcsolódóan kidolgozott típuspéldák is segítik az elméleti
tananyag megértését. Az elsajátított ismeretek ellenőrzését a különböző tesztkérdések
teszik hatékonnyá, míg a számolási készséget az egyes fejezetekhez kapcsolódó,
számos megoldandó feladatot tartalmazó példatár növeli. A kémiai felkészültséget
fokozza az interaktív labor.
A kortörténeti összefoglalók megkönnyítik a kémiai történések időbeli elhelyezését
az aktuális technikatörténeti, irodalmi, zenei, művészettörténeti és történelmi
események között, ahol a Nobel-díjjal kitüntetett kutatók neve és kutatási területük
ismertetése is helyet kapott. Az egyes felfedezésekhez kapcsolódóan rövid életrajzok
tájékoztatnak a tudósok, kutatók munkájáról. Ez a rész nem szigorúan kémikusok,
illetve vegyészek életútját mutatja be, hanem mindazon személyekét, akik valamilyen
tettükkel, felfedezésükkel, elméletükkel hozzájárultak a kémiai tudomány fejlődéséhez.
Az egyes témakörök ismeretanyaga a világos fogalmazás és látványos illusztrációk
révén válik könnyen feldolgozhatóvá. A következetes jelölésrendszer, a gyakorló
feladatok és a szimulációs feladatcsomagok alkalmazása is hatékonyan segíti
a kémiaoktatást.
Kémia 1. 1314 éveseknek
Kiadó: DR. HIBBEY
Ára: 2690 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Számítógépes oktatószoftver általános és középiskolásoknak.
A szoftver kezelése gyerekek számára is egyszerű. A diák ugyanolyan feladatokkal
találkozik, mint az iskolában. A gyakorlás során nehézségi fokozatot választhatunk.
A gép a munkát ellenőrzi, értékeli. A feladatok megoldhatók egyedül vagy nekiállhatnak
ketten, egymással párbajozva. A rosszul megválaszolt kérdéseket a gép megjegyzi,
így azok újra átismételhetők.
Témakörök:
- Fizikai-kémiai változások
- Exo- és endoterm folyamatok
- Levegő és víz
- Folyadékok
- Atomok és elemek
- Elektronszerkezet
- Molekulák
- Oxidáció és redukció
- Sav-bázis reakciók
Kémia kikérdező 2. 1113 éveseknek
Kiadó: DR. HIBBEY
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Számítógépes oktatószoftver általános és középiskolásoknak.
A szoftver kezelése gyerekek számára is egyszerű. A diák ugyanolyan feladatokkal
találkozik, mint az iskolában. A gyakorlás során nehézségi fokozatot választhatunk.
A gép a munkát ellenőrzi, értékeli.
Témakörök: Nemfémes elemek és vegyületeik (a hidrogén és a víz, a IV., V., VI.
és a VII. főcsoport elemei, vegyületei). A fémes elemek és vegyületeik (a fémek
tulajdonságai, az I. és a II. főcsoport elemei, vegyületei, az alumínium és
a vas, nehézfémek, színesfémek, nemesfémek). Hétköznapi kémia.
Környezetismeret, 14. évfolyam
A Budapesti Állatkert
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 1789 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: A Budapesti Állatkert 131 éves fennállása óta már számos kiadvány készült.
A jelenlegi műfaját tekintve a maga nemében első és egyedülálló. A multimédia
lehetőségeit és az eddig még nem publikált információkat felhasználva ez a kiadvány
bővebb, érdekesebb képet nyújt az Állat- és Növénykert bemutatásáról.
Történelmi áttekintés címszó alatt a kert történetével is megismerkedhetünk,
az alapítás kezdetétől napjainkig. Az ismert és kiváló színművész Szabó Gyula
segítségével hangos körsétát is tehetünk a kertben. Sokak számára
nagy örömet nyújthat, hogy az állatkertben lévő építményekről egy építészeti
szemmel készült adatbázist találhatunk, amely rövid betekintést nyújt
a különféle építészeti irányzatokba, illetve neves építészek elképzeléseinek
megvalósulásába egy olyan környezetben, ahol az állatok és növények számára
kellett lakóhelyet kialakítaniuk.
A varázslatos emberi test (Végtelen világ)
Kiadó: Panem Kft.
Ára: 6900 Ft
Beszerezhető: http://www.panem.hu
Ajánlás: Interaktív tanulási lehetőség, hogy játszva szerezzünk új és hasznos
ismereteket az emberi szervezetről. A szervrendszerek működését animációk szemléltetik,
amelyek lehetővé teszik egy-egy bonyolultabb mechanizmus rendkívül gyors megértését
(légzőmozgások, szívműködés, könnyelvezetés, az emberi fül felépítése és működése,
az izomműködés stb.). A barátságos 3D-s figura, Át László aki vezet,
segít és egy kicsit humoros is különösen élvezetessé teszi a CD felfedezését.
A kisgyermekek minden számukra fontos információhoz hozzájuthatnak, és közben
nem ütköznek akadályba. A gyermekek, fiatalok magukról, családjukról, barátaikról
szóló adatokkal, saját személyiségükhöz alakíthatják a lemezt.
Ablak-Zsiráf
Kiadó: CD Multimédia Europress Hungary
Ára: 4490 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Ezer és ezer kisiskolás ismerkedett a világgal a kötet segítségével,
amely nemcsak anyanyelvi oktatásban vált hasznos kézikönyvvé, hanem a környezet
órákon is kiváló segédeszköz lett. Az Ablak-Zsiráf az első olyan multimédiás
lexikon, amely könyv formájában a gyerekek és a szülők körében már évtizedek
óta már ismert.
Az első enciklopédiám
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás: Általános lexikon gyerekeknek
- Az általános műveltséghez tartozó tudásanyaggal
- Tankönyvekben nem szereplő érdekességekkel
- 415 éves korig ajánlott
- beszélő enciklopédia
- több száz címszó
- számos animáció
A lexikon témaköre általános, azaz az élet minden területéről talál benne címszavakat
melyek ismerete az általános műveltséghez hozzátartozik. Gyerekeknek készült
enciklopédiáról van szó, tehát a jelentések magyarázata egyszerű és közérthető.
A CD-ROM két részre tagolódik:
- Az interaktív részre: melyet 5 évnél fiatalabb gyerekeknek ajánlunk. Ez
a fejezet elrugaszkodik a hagyományos lexikonokban megszokott formátumoktól.
Itt a gyerekek egy képes mesekönyvbe kerülnek be, ahol a rajzokon található
figurákat megpiszkálva azok megelevenednek és elmesélnek magukról
minden fontos tudnivalót, sok látványos animáció és rajz kíséretével.
- A klasszikus része: hagyományos képes lexikon formációjú, melyet a nagyobb
gyerekek is előszeretettel alkalmaznak. Fontos itt is megjegyezni hogy a címszavak
látványos illusztrációkkal vannak fűszerezve.
Az évszakok változásai / 1. oszt.
Kiadó: MIKROSULI BT.
Ára: 2400 Ft +ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli
Ajánlás: A CD-n lévő program Windows 9x operációs rendszer alatt futó Microsoft
Power Point prezentációs programmal futtatható. Szemléletes diáival nagyban
megkönnyíti az ismeretanyag feldolgozását, rendszerezését, szemléletesebbé tételét.
Hupikék törpikék/ Törpkaland a természetben
Kiadó: CYBERSTONE; AUTOMEX KFT.
Ára: 5390 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Vihar, szél, fagy, köd és jégeső zúdul Törpfalvára. A csúf, gonosz
Hókuszpók betegséggel fertőzte meg Tavaszanyót. A feladat, hogy a gyerekek összegyűjtsék
a gyógyír alkotóelemeit, amivel meggyógyíthatják Tavaszanyót. Közben megismerkedhetnek
az évszakokkal, különböző állatokkal és növényekkel. Mindenki kedvence, Törpapa
magyarhangjaként, az azóta elhunyt kiváló és érdemes színművészt, Sinkovits
Imrét hallhatjuk. Ezen CD-ROM egyike utolsó munkáinak.
Ismerd meg a színeket és a formákat! (Bagoly doktor sorozat)
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás:
- Teljesen magyar nyelvű szoftver
- Élő, emberi hang
- Gyors és hatékony tanulás
- Önálló tanulásra alkalmas
- Egyszerű, könnyű és egyértelmű kezelőfelület
- Számos lecke és ellenőrző feladat
- Oktatási segédanyagként használható
Ez a CD-ROM kisgyermekeknek készült. Használatával a gyerekek játszva megismerkedhetnek
a színekkel, formákkal. A programban a kedves Bagoly doktor magyarázza
el a fontos tudnivalókat. Először az adott lecke anyagát kell elsajátítania
a kisgyermeknek, ezután a megszerzett tudást kérdezi ki tőle a program. Minden
leckéhez más-más feladatok kapcsolódnak, ezzel színesítve a tananyagot. A számos
és egyre nehezedő feladatok megoldásait szigorúan ellenőrzi Bagoly doktor,
és csak akkor engedi tovább a tanulót, ha kifogástalanul megold minden feladatot.
Játékos meseklub:
Állatmesék/La Fontaine: A tücsök és a hangya; A farkas és a gólya
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 4454 Ft
Beszerezhető: http://ebolt.stop.hu
Ajánlás: Ez a CD-ROM kiadvány kicsiknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt
izgalmas és játékos időtöltést biztosít. Két tanmesén keresztül, a multimédia
segítségével ismerteti meg a gyermekekkel a műfaj szépségeit. A mesék bemutatásakor
használt interaktív elemek és felületek, valamint Málnai Zsuzsa előadása révén
szinte megelevenedik az egész képernyő, még érdekesebbé téve ezt a világot a
kicsinyek számára.
A multimédia adta lehetőségeket felhasználva az audio-vizuális eszközök mellett
a fejlesztés során az interaktív elemek is fontos szerepet kaptak. Ezek által
a gyermekek a játékok aktív szereplőivé válnak. Megismerik az állatok valódi,
és az emberek által felruházott tulajdonságait.
A mesék mellett található több mint száz játékos feladat segítségével a gyerekek
játékosan, könnyedén fejleszthetik ügyességüket, logikájukat, memóriájukat és
nem utolsó sorban nyelvtudásukat. A meséket, valamint a különböző témájú és
nehézségi fokú feladatokat a magyaron kívül 4 különböző nyelven lehet meghallgatni,
illetve megoldani: angolul, németül, franciául, és románul. A nyelvek közötti
választás lehetősége szinte bármely helyszínen kérhető, ezáltal a nyelvtanulás
lehetőségét még egyszerűbbé és könnyebbé téve gyermekeink számára.
A szoftver nem igényel helyet a háttértárolón. Minden, ami a működéshez szükséges,
az adathordozón található. A program automatikus indulása után, mindenki könnyen
eligazodik majd az interaktív mesék világában.
Manó Élővilág
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.profi-media.com
Ajánlás: Amit 712 éves korban az élővilágról tudni kell, és sok-sok érdekesség,
amelyek a felnőtteket is meglephetik. Az emberek, az állatok, a növények élőhelyeik
és az élet feltételei 14 fejezetben.
Manóka-Land
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.profi-media.com
Ajánlás: Képességfejlesztő oktatóprogram az iskola, a közlekedés, a lakóhelyünk,
a mesterségek, az idő, az időjárás és az anyagok témakörökben. Az oktató játék
alapjául egy környezetismeret tankönyvcsalád szolgált. A játékban mindarról
szó van, ami az iskolában is tananyag, csakhogy az oktatóprogrammal a gyerek
észre sem veszi, hogy tanul. A feldolgozott feladatok játékosak, rejtvényjellegűek,
a tanulás nem tűnik munkának. A program 53 helyszínén több mint 80 feladat vár
megoldásra. A feladatok nehézségi foka különböző.
A Föld élővilága
Kiadó: Panem Kft.
Ára: 2900 Ft
Beszerezhető: http://www.panem.hu
Ajánlás: A Föld élővilága c. CD-ROM élvezetessé, szórakoztatóvá teszi a tanulást.
A nyitóoldalról kiválasztható a megfelelő témakör és annak oldalait lapozgatva
sajátítható el a tananyag, amelyet több száz kép, számos videofelvétel és animáció
szemléltet. A pirossal írt szavakra kattintva hívható elő a részletes információt
nyújtó ablak. A CD három részből áll: 1. A Föld élővilága, 2. Rendszertan, 3.
Ökológia. Az egyes tananyagrészek elsajátítása után a Feladatok, játékok
c. részben mindenki próbára teheti tudását.
A Kárpátmedence mollusca faunája
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Soós Lajos zoológus nevéhez fűződik a Kárpát-medence puhatestű-faunájának
feltárása, a modern alapokra fektetett állatföldrajzi felosztás elkészítése.
1943-ban megjelent műve elsőként írja le tudományos alapossággal és teljességgel
a puhatestűek (Mollusca) törzsének Kárpát-medencében előforduló két osztályát,
a csigákat (Gastropoda) és a kagylókat (Lamellibranchia). A Magyar Tudományos
Akadémia támogatásával született mű a Magyarország természetrajza c. nagy ívű,
a Kárpát-medence állat-, növény- és ásványvilágának teljes számbavételét, leírását
célzó sorozat első köteteként látott napvilágot. A fotókat a Magyar Nemzeti
Múzeum munkatársa, Rotarides Mihály készítette.
Ezen CD a nehezen hozzáférhető eredeti kötet elektronikus verziója. A hierarchikus
tartalomjegyzék segítségével könnyen tájékozódhatunk a fejezetek között. A teljes
szövegű keresőrendszer lehetővé teszi, hogy bármely adatot pillanatok alatt
megtaláljunk. A kívánt részeket kinyomtathatjuk, exportálhatjuk, szövegszerkesztőnkbe
átemelhetjük. Elektronikus könyvjelzőket helyezhetünk a szövegbe, szövegkiemelővel
jelölhetjük a fontos részeket, tetszőleges bekezdésekhez saját, kereshető jegyzeteket
fűzhetünk, az egyes részek mellé a tartalomra vonatkozó megjegyzés, kiegészítés
írható.
Kiadványunk a zoológia kutatóinak és a téma iránt érdeklődőknek teszi elérhetővé,
korszerűen használhatóvá a tudományág eme alapművét.
Alfred Brehm: Az állatok világa
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A CD-ROM a múlt századi tudományosság kiemelkedő teljesítményét, Alfred
Brehm híres állatrendszertanát ülteti át a 20. század végének technikai nyelvére.
A lemezen megtalálható a teljes, 18 kötetnyi anyag, több mint 8000 oldalnyi
szöveggel, 2500 színes és fekete-fehér képpel, 42 videofelvétellel, 32 állathanggal
és különféle keresőfunkciókkal kiegészítve.
Az állatok birodalma I. kötet
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás: A kiadvány kisiskolásoknak ajánlott, akik a CD segítségével megismerhetik
a Föld állatvilágának több száz népszerű képviselőjét. A program színes fotókat
tartalmaz minden állatról, továbbá a térképen jelzi a származási helyüket. Kérhető
a leírások emberi hangon történő felolvasása, így az olvasni nem tudó gyerekeknek
is hasznos kikapcsolódásul szolgálhat ez a CD.
Tovább színesíti a kiadványt a számos állathang. A látványos és egyszerű kezelőfelület
segítségével bárki könnyedén eligazodhat a programban.
Az emberi test felépítése
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás: Ez a kiadvány 472 részletes ábra segítségével egyszerűen és közérthetően
ismerteti meg az emberi test felépítését.
A teljesen magyar nyelvű programban élő emberi hang kalauzolja a felhasználót,
ezért bátran ajánlott kisiskolásoknak is.
A program három részre tagolódik:
- teljes anatómia
- szervek ismertetése
- szervrendszerek bemutatása
A program felépítése és kezelése egyszerű, különösebb szakértelmet nem igényel.
Ajánlott oktatáshoz segédanyagként, vagy otthoni használatra is, ismeretszerzés
céljából.
Budapest kalauz
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu ; http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Budapest városát bemutató CD-ROM minden eddig megjelent hasonló kiadványtól
eltérően, összesíti és egyesíti mindazokat az információkat és adatokat, multimédia
elemeket, melyek segítségével a lehető legteljesebb képet kapjuk Európa egyik
legszebb és nevezetes fővárosáról. A szoftver több mint 800 fénykép és 600 leírás,
60 percnyi videó bejátszás és hangalámondás, 20 percnyi zene, valamint közel
2500 objektum bemutatása segítségével ismerteti meg velünk Budapest szépségét,
látnivalóit, nevezetességeit, és kalauzol el bennünket a főváros bármelyik pontjára
az általunk kiválasztott legrövidebb útvonalon. Erre a térképre igény szerint
egyszerre akár többféle információs felület (réteg) is húzható. A több rétegű
kezelőfelület és a program keresőrendszere lehetővé teszi a különböző szempontok
szerinti egyszerű és gyors keresést. Ezzel a látványos, de mégis könnyen kezelhető
programmal egyrészt oktatási segédanyagot nyújtunk, mivel e CD-ROM segítségével
Budapest jellegzetességeit ismerhetik meg a diákok, másrészt minden felhasználónak,
budapestinek, vidékinek, vagy a külföldről hazánkba látogató turistáknak jelenthet
ismeretanyagot Budapestről.
Fedezd fel a Föld országait!
Kiadó: Kerekvilág Stúdió
Ára: 9990 Ft
Beszerezhető:
Ajánlás: A kiadványban szó van a Földről, a történelemről, az emberről, a természetről,
az állatokról és még sok minden másról. A témák gazdag tárházából válogathatnak
a gyerekek, ha szeretnék megismerni a világot. Kalandozásra és felfedezésre
hív a CD-ROM.
A program két nagyobb témakörből áll: képes lexikonból és kérdezz-felelekből.
Harmónia; Egészséges táplálkozás
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 3589 Ft
Beszerezhető:
Ajánlás: A kiadvány, melynek témája a táplálkozás, valóságos keretet ad az egészség,
egészséges-sportos élet iránt érdeklődők számára, mindezt fiatalos, (könnyed)
multimédiás köntösbe bújtatva. Megtudhatjuk, hogy melyek a táplálékainkat felépítő
alapelemek, ezekre miért van szükség, milyen forrásait ismerjük és még sok érdekességet
ezekkel kapcsolatban. Információt kaphatunk arról, hogyan működik a táplálkozás
folyamata, mik azok a hormonok, szteroidok. Továbbá egy nagy, egységes képet
kapunk a táplálék-kiegészítőkről, ezek alkalmazási területeiről, speciális étrendekről.
Színes grafikonok, képek, animációk segítségével megismerhetjük különböző táplálékok
tápértékeit, kalóriáit, szénhidrát-, fehérje-, zsíradatait. A CD tartalmaz egy
olyan programot is, melynek segítségével saját étrend készíthető, illetve kiszámolhatók
az aktuális táplálékbevitel különböző értékei. Lehetőség nyílik továbbá a táblázatok
bővítésére, saját adatok bevitelére.
A sok grafika, rajz, az érdekes animációk, a hangos felolvasási lehetőségek
jobban emészthetővé teszik még az egyébként érdekes információanyagot.
Herbárium Gyógynövények
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A kiadvány a gyógynövények páratlanul széles gyűjteménye, mely elsősorban
a növények megismertetését célozza, hatóanyagaik és azok hatásainak ismertetése
pedig tájékoztat felhasználásukról és alkalmazásukról. Rajzos lexikon, kereszthivatkozási
rendszer, nyomtatási és bemutató-készítési funkció teszi teljessé a hasznos
szolgáltatások körét.
Kutyák
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Az emberrel együtt élő kutyák ősi vadászó, házőrző feladatai mára többnyire
háttérbe szorultak, inkább a hűséges társ, barát szerepét töltik be. Jobb előre
eldöntenie, milyen fajtát érdemes otthonában tartania annak, aki kutyát szeretne.
Ebben kíván segíteni ez a lemez, mely elsősorban fiataloknak, gyerekeknek szól,
és kedves játékossággal vezet be a kutyatartás mindennapi örömeibe és kisebb-nagyobb
gondjaiba.
Kutyatár
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 2800 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A jól ismert SzinákVeress szerzőpáros öt nagyszerű könyvének
elektronikus változata.
A kutya hétköznapjai, Nagy kutya lexikon, Őrző védő ebek, harci kutyák, Ó, azok
a csodálatos ebek, Nagy kutyakönyv (A kutya tartása, tenyésztése, nevelése;
A kutya betegségei; A világ kutyafajtái).
1.500 oldal szöveg, több ezer kép, a világ összes kutyájának fajtaleírása, fotója,
ebek tenyésztése, kiképzése, kutyák táplálása, gondozása, kutyák az élet minden
területén, teljes szövegű, villámgyors keresés, hierarchikus tartalomjegyzék,
saját, kereshető megjegyzések, nyomtatás, átemelés szövegszerkesztőbe.
Magiszter Természeti kisenciklopédia
Kiadó: Informania Digitalmedia Kft.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: http://informania.hu/www/start.htm
Ajánlás: Ez a kiadvány az általános iskolák számára összeállított természetismereti
tananyagot tartalmazza. A feldolgozott anyag remekül hasznosítható kiegészítő
ismeretek megszerzésére, de ugyanakkor önálló tanulásra is alkalmas.
A program segítségével a gyermekek megismerkedhetnek a gyümölcsökkel, a zöldségekkel,
a szántóföldi növényekkel, a haszonállatokkal, az időjárási tényezők kialakulásával,
az éghajlat fogalmával. Bővíthetik földrajzi, csillagászati alapismereteiket,
elsajátíthatják az iránytű, a térkép, a földgömb használatát. Átfogó képet kaphatnak
hazánk különböző tájegységeiről, így például a napfényes Alföldről, a homokbuckás
Kiskunságról, az erdőkkel borított Alpokaljáról vagy éppen a magyar tengerről:
a Balatonról. Betekintést nyerhetnek a hegységek, az alföldek, a folyók és a
tavak képződésének és pusztulásának folyamatába, ismereteket szerezhetnek az
erdők, a rétek, a vizek, illetve a vízpartok élővilágáról.
A tanulás folyamatát segítik az ellenőrzőtesztek, amelyek egy-egy fejezet tananyagát
kérik számon, illetve a kikérdező funkció, ahol a program a teljes tananyagból
válogathatunk kérdéseket. Hasznos továbbá a szójegyzék menüpont, ahol több száz
szó magyarázata található meg, illetve a galéria menüpont, ahol a tananyag összes
képe megtekinthető.
- több mint 150 fejezet
- közel 500 kép és illusztráció
- több száz szavas szójegyzék
- a tanulást segítő ellenőrzőtesztek, kikérdező funkció
Magyarország CD atlasz
Kiadó: Cartographia Kft.
Ára: 3900 Ft
Beszerezhető: http://www.cartographia.hu/
Ajánlás: Multimédiás atlasz, mely a vektoros térkép mellett sok kép-, hang-
és videoanyaggal mutatja be Magyarországot. Ezen kívül szálláshelyek, éttermek,
látnivalók és más hasznos vagy érdekes objektum címe (telefonszáma) is megtalálható.
Magyarország flórája és faunája sorozat
- Élőhelytípusok és társulások
Ajánlás: Seregélyes Tibor segítségével a természetismeret magasabb szintjére
léphetünk: a különféle élőhelytípusok, növénytársulások világába. Az anyag
szerkezetében a nemrég kidolgozott Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszert
követi, így a természetes társulások mellett a kultúrhatások alatt álló területek
növényzete is jelentős szerepet kap.
- Emlősállatok
Ajánlás: Újhelyi Péter hazánk vadon élő kis- és nagyemlőseinek 100 faját és
a hozzájuk kapcsolódó érdekességeket mutatja be, sok-sok játékos képzettársítással
és vidám, apró részletekkel.
- Fák és cserjék
Ajánlás: A kiadvány közel 200, Kárpát-medencében őshonos és idegenföldi fa-
és cserjefajt mutat be, több mint 900 képpel illusztrálva. A kereszthivatkozásokkal
átszőtt szöveget tanulmányozva részletesen megismerkedhetünk a hazai, valamint
a nálunk is gyakran ültetett, erdészeti vagy díszkertészeti szempontból fontos
fás szárú növények küllemével, termőhelyi igényeivel és előfordulási helyével,
valamint rokonsági körével.
- Gyógyító növények mérgező növények
Ajánlás: A program a Magyarországon termesztett és fellelhető azon növényfajok
közül mutat be 386-ot, amelyek gyógyító vagy mérgező hatást fejtenek ki az
emberi szervezetre, esetleg mindkét hatással bírnak. Fontos szempont volt,
hogy olyan ismereteket nyújtson, amelyek nem csak a téma iránt érdeklődők
számára lényeges, hanem az oktatásban is felhasználhatók. Az első fejezet
általános bevezetést nyújt az alapismeretekbe és szakirodalmat is ajánl. A
mű gerincét 386 növényfaj bemutatása alkotja. Ez leírja a növényt, jellemzi
előfordulását, hatásait és további (felhasználási, kultúrtörténeti) érdekességeket
is megemlít. A 386 fajt 920 színes fotó ábrázolja. A program felépítése a
sorozat többi részének megfelelő, a fajleírásokat Teszt, Memóriajáték és Galéria
egészíti ki. Utóbbiban nem csak a fotókat, hanem mintegy 30 percnyi filmbejátszást
is meg lehet tekinteni! Újdonság a Kislexikon, ahol a magyarázatok egy részénél
ábra mutatja a vegyület, hatóanyag képletét.
- Halak, kétéltűek, hüllők
Ajánlás: Korsós Zoltán és Vida Antal Magyarország 80 hal-, 17 kétéltű- és
15 hüllőfaját mutatja be a teljesség igényével. Igazi kalandot kínál a találkozás
e kevéssé ismert állatcsoportok fajaival
- Magyarország gombái
Ajánlás: Rimóczi Imre hazánk nagygomba világából 650 fajt mutat be. Jóllehet,
e színes program használatával nem válik senki sem gombaszakértővé
hiszen ahhoz alapos gyakorlati ismeretekre van szükség , de bizonyos,
hogy ha a lemez nyújtotta ismeretek birtokában gyűjtjük a természet ezen értékes
ajándékát, akkor több ehető gombát hagy majd gyűjtőkosarunkban a gombász szakellenőr.
- Vadvirágok
Ajánlás: A magyar flóra több, mint 2000 virágos növényt számlál, kiadványunk
a erről ad áttekintést. Megmutatja az atlantikis-mediterrán, a kontinentális
és bennszülött virágokat, a ritka jégkorszaki maradványnövényeket, de a közönséges,
agresszív gyomokat, behurcolt fajokat is. Célja a magyar flóra keresztmetszetének
bemutatása. A virágokat élőhelytípusok szerint tárgyalja, ezzel kapcsolódik
a sorozat előző tagjához, amely a magyarországi élőhelytípusokról, növénytársulásokról
szól.
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft/db
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Magyarország nemzeti parkjai III.
Kiadó: VESZPROG Kft.
Ára: 4000 Ft/db
Beszerezhető: Veszprog Kft. http://chkvir.hu
8200 Veszprém, Kupa u. 14.
Telefon: (88) 407285
Fax: (88) 413241
E-mail: mail@veszprog.hu
Ajánlás: Már a NAT útmutatásai alapján célul tűzték ki az iskolákban a természetes
élőhelyek megismerését. Az iskolai kirándulások költségesek és csak egy park
megtekintését teszik lehetővé. A nemzeti parkok teljes bemutatása egy-egy kirándulás
során nem lehetséges, mivel a parkok látogathatósága korlátozott, a látnivalók
jelentős része évszakhoz kötött, az állatok természetes körülmények között iskolai
csoportokkal nem, vagy alig figyelhetők meg.
A diákok elkülönítve tanulják a tudnivalókat és nehezen alakul ki térbeli és
időbeli kapcsolat az egyes fogalmak, helyek és események között. a multimédiás
feldolgozás lehetővé teszi a szétszórt ismeretek integrálását egy médium keretében.
A megjelent anyag alapvetően területi szervezésű, rövid bevezető után ismerteti
a parkok földrajzi környezetének geológiai kialakulását, majd a parkoktól függően
részterületenként vagy élőhelyenként mutatja be a növény- és állatvilágot, történelmi,
néprajzi érdekességet. Animációk segítik az egyes folyamatok könnyebb megértését.
Több mint 800 színes fénykép és körülbelül 130 állathang színesíti a leírt anyagot.
Irodalmi csemegék és rövid szakmai magyarázatok teszik teljessé a parkok bemutatását.
Az oktató részeken túl játékos kikérdező, illetve szórakoztató feladatok is
találhatók a CD-n.
A multimédia CD az információátadás egyedien gazdag lehetőségét kínálja, így
az olyan gyerekek érdeklődését is felkeltheti, akik eddig nem vonzódtak a földrajz,
biológia, történelem iránt, de a számítástechnikai eszközök használata érdekessé
teszi számukra a témát.
A CD előnyei a tankönyvvel szemben:
- biztosítja az ismeretanyagok integrációját,
- gazdag és színes képanyag bemutatását teszi lehetővé,
- olyan ismereteket közvetít, amelyek sem a kirándulásokon, sem a tankönyvekben
nem mutathatók be,
- lehetővé teszi az önálló tanulást,
- segíti a tanárok felkészülését, változatos, érdekes órák megtartását,
- támogatja a megszerzett ismeretek mérését.
Tudás-próba 1.
Műveltségi teszt kicsiknek és nagyoknak
Kiadó: dr. Hibbey szoftver
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Számítógépes oktatószoftver általános és középiskolásoknak.
A program első szintje 360 kérdéssel a család legifjabb, 910 éves tagjai
számára jelenthet megoldandó feladatsort. A második szint 1200 kérdéssel az
általános műveltség köre. A harmadik szint 360 nehezebb feladatot rejt.
A szoftver kezelése gyerekek számára is egyszerű. A diák ugyanolyan feladatokkal
találkozik, mint az iskolában. A gyakorlás során nehézségi fokozatot választhatunk.
A gép a munkát ellenőrzi, értékeli. A feladatok megoldhatók egyedül vagy nekiállhatnak
ketten, egymással párbajozva. A rosszul megválaszolt kérdéseket a gép megjegyzi,
így azok újra átismételhetők.
Pannon Enciklopédia A magyarság kézikönyve
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A magyarság ismereteinek soha nem látott teljességű tárháza, a Pannon
Enciklopédia nagy sikerű sorozatának első kötete, A magyarság kézikönyve. A
tíz, tematikusan csoportosított tárgykör modern forrásmunkák felhasználásával,
naprakészen ismerteti az egyes témákat. A szakterületek legkiválóbb hazai képviselői,
mintegy száz neves tudós és szakértő működtek közre az enciklopédia létrehozásában.
Ez a minden korosztály számára haszonnal forgatható munka, amely egy hatalmas
ívű sorozat első kötete, bepillantást enged a Kárpát-medence földrajzába, növény-
és állatvilágába, a magyar nép történetébe az ősidőktől egészen napjainkig,
valamint áttekinti a magyar tudomány és technika századait. Az anyagot több
mint ezer kép, ábra, térkép színesíti.
Az elektronikus kiadás a könyv teljes szöveg- és képanyagát tartalmazza. Bármely
szóra, szókapcsolatra rákereshetünk, ezek bármilyen, akár logikai operátorokkal
ötvözött kombinációját megtalálhatjuk. A legbonyolultabb problémára is összeállítható
a megfelelő keresőkérdés.
Pannon Enciklopédia Magyarország állatvilága
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A Pannon Enciklopédia sorozatba tartozó Magyarország állatvilága c.
könyv az előző kötetek méltó folytatása. A neves szakembergárda közreműködésével
létrejött kötet írásban és számos képben mutatja be hazánk állatvilágát, különös
tekintettel a védett, az érdekes, a Magyarországon felfedezett és először leírt
állatokra. A CD szerkezete a könyv fő fejezeteit követi:
Az állatok élőhelyei Emlősök Madarak Halak Kétéltűek
és hüllők Ízeltlábúak Gerinctelen állatok Szótlan barátaink
Állatkertről állatkertre Az állatvilág védelme.
Az elektronikus kiadás a könyv teljes szöveg- és képanyagát tartalmazza. Bármely
szóra rákereshetünk, bármilyen, akár logikai operátorokkal ötvözött kombinációt
megtalálhatunk. A program használatát egy sor hasznos segédeszköz (pl. szövegkiemelő,
könyv-jelző, kereshető megjegyzések) támogatja.
A teljesség igényével összeállított kötet CD-változata nem csak az általános,
középiskolai és egyetemi tanulmányaikat folytató fiataloknak nélkülözhetetlen
segédanyag, de hangulatos leírásai, zoológiai különlegességeket bemutató cikkei,
gyönyörű fotói révén a téma iránt érdeklődő laikusoknak is kellemes időtöltést
jelent.
Érdemes mindazoknak beszerezni ezt a lebilincselően érdekes ismeretterjesztő
enciklopédiát, akik felelősséget éreznek élő környezetünk pótolhatatlan értékei,
a hazai állatvilág fennmaradása iránt.
Természeti Kisenciklopédia
Kiadó: Magister Kiadó
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: Magyar Könyvklub http://www.mkk.hu/
Ajánlás: Több mint 150 fejezet közel 500 kép és illusztráció több
száz szavas szójegyzék a tanulást segítő ellenőrző tesztek, kikérdező
funkció.
Végtelen világ - A természet enciklopédiája
Kiadó: Panem Kft.
Ára: 6900 Ft
Beszerezhető: http://www.panem.hu/kiadvanyaink.html
Ajánlás: A CD segítségével könnyedén és gyorsan ismerkedhetünk meg a végtelen
világ valamennyi résztvevőjével: állatokkal, növényekkel, mikroorganizmusokkal,
ezen kívül összetettebb problémákat is megvizsgálhatunk, mint a földi éghajlatok
kialakulása vagy a környezetvédelmi kérdések. A CD átfogóan és mélyrehatóan
tárgyalja az élővilággal kapcsolatos valamennyi témát. Az egyes témakörök és
összefüggések megértését 50 video, 74 animáció, több mint 3 órányi hanganyag
és 900 fotó segíti.
Ásványok világa
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 5600 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A kiadvány a Föld felszínének és mélyének színpompás és formagazdag
kincseit mutatja be, több mint 400 színes fotóval, filmbejátszásokkal és gazdag,
részletező leírásokkal. Az ásványtani alapismeretek leírása mellett az ásványhatározó
150 ásványfajt mutat be fotókkal, kristályszerkezeti ábrákkal, keletkezésük,
lelőhelyük, felhasználásuk és tulajdonságaik szerint. Keresőfunkció, galéria,
teszt és memóriajáték teszi teljessé a kiadványt.
Biológia 1. vagy 2.
Kiadó: dr. Hibbey szoftver
Ára: 2690 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Számítógépes oktatószoftver általános és középiskolásoknak CD-ROM-on.
A szoftver kezelése gyerekek számára is egyszerű. A diák ugyanolyan feladatokkal
találkozik, mint az iskolában. A gyakorlás során nehézségi fokozatot választhatunk.
A gép a munkát ellenőrzi, értékeli. A feladatok megoldhatók egyedül vagy nekiállhatnak
ketten, egymással párbajozva. A rosszul megválaszolt kérdéseket a gép megjegyzi,
így azok újra átismételhetők.
ZOO Kittenberger
Kiadó: X-Info Kft.
Ára: 4900 Ft
Beszerezhető: X-Info, 8200 Veszprém, Puskin u. 11.
Tel.: 06/88329453
Ajánlás: Több mint 600 színes állatfénykép, videofelvételek, állathangok; bemutató
készítés lehetősége; narrátor mutatja be Veszprém városát diasorozattal és Kittenberger
Kálmánt; rajzolási lehetőség, teszt, kislexikon.
Magyar nyelv és irodalom, 18. évfolyamok
18481849 multimédia taneszköz
Kiadó: Bethlen Gábor Református Gimnázium Cyberstone
Ára: 3022 Ft
Beszerezhető: Mikrosuli
Ajánlás: A kiadvány az 184849-es forradalom és szabadságharc eseményeit
mutatja be a multimédia adta lehetőségek felhasználásával. A CD-ROM konkrét
történelmi tényeket mutat be, valamint rövid képet nyújt a tudományok, művészetek
és a kor költészetének akkori helyzetéről. Mindezek felidézését segítik elő
a rövid filmbejátszások a korabeli eseményekről készült rajzok és képek. A kiadványon
egy eredeti Kossuth Lajos hangfelvétel is hallható. Minden korosztály számára
ajánlott. P100 Mhz, 16 MB RAM, SVGA monitor, 6x CD-ROM, SB kompatibilis hangkártya,
Win95
A bábok világa
Kiadó: Skicc, Panem
Ára: 7900 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A kiadványban közel 1000 kép található a legkülönbözőbb földrajzi helyekről,
időkből, stílusokból. Az olvasó számára egy idő után az olvasott-látott anyag
új minőségi szintet ér el: olyan sajátos összefüggéseket fedezhet fel, amelyeket
érdemes másoknak bemutatni, közreadni. A képek csoportosíthatók és olvasói vándortémákként
betehetők a kiadványban kialakított oldalakra. Egyedileg is cserélhetik az olvasók.
Bábosok, pedagógusok, szülők és gyerekek sok hasznos újdonságot találhatnak
maguknak. Olvashatunk bábtechnikákról és közönségről, bábkészítésről és a mai
bábművészetről, felfedezhetjük az ázsiai, az európai és a magyar bábtörténetet.
A függelék 70 magyar bábos társulat adatait kínálja, továbbá gazdag irodalomjegyzéket
tartalmaz. Az olvasók saját jegyzeteikkel egészíthetik ki az alapszöveget, új
feladványokat, tudásteszteket készíthetnek. A 400 képernyőoldalnyi szöveg, a
900 kép, a 40 percnyi videofelvétel közötti tájékozódást fejlett kereső és navigációs
rendszer, látványos animációk sora segíti. Gyönyörű képeivel még játszani is
lehet.
ABC Professzor
Kiadó: INTERCOMP Kereskedő- és Rendszerház Kft. Intercomp; Posit, 1996
Ára: a folyóirattal együtt 5900 Ft (iskoláknak 4500 Ft, a hálózati licenc 9000
Ft)
Beszerezhető: a kiadótól 1041 Budapest, Latabár K. u. 1. Fax: 3698413
Ajánlás: A programok használatával a nyomtatott kis- és nagy betűk felismerését
fejlesztjük, valamint a szavak helyesírását taníthatjuk. A hangok helyes ejtésének
gyakorlására is lehetőséget ad a program. Az olvasás pontosságának fejlesztésén
túl a gépkezelés, kódolás, írás, billentyűkezelés készségét is fejlesztjük.
Önálló feladatmegoldáskor a felismerő, elemző, önellenőrző képesség fejlesztése
történik.
IBM 386/486 kompatíbilis, 4 MB RAM, VGA monitor, 2*CD-ROM meghajtó, MS-Windows
3.1 vagy WIN95, de működik újabb változatoknál is, viszont a program csak úgy
működik, ha a lemez a meghajtóban van. Telepíthető is kód birtokában, de csak
egy gépre. 10 Mb szabad hely szükséges merevlemezen. Hálózati példányban is
kapható, akkor a hálózat központi gépére kell telepíteni, így bármely munkaállomáson
futtatható a hálózaton belül.
Ablak-Zsiráf
Kiadó: CD Multimédia Europress Hungary
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: Ezer és ezer kisiskolás ismerkedett a világgal a kötet segítségével,
amely nemcsak az anyanyelvi oktatásban vált hasznos kézikönyvvé, hanem a környezeti
órákon is kiváló segédeszköz lett. Az Ablak-Zsiráf az első olyan multimédiás
lexikon, amely könyv formájában a gyermekek és a szülők körében már évtizedek
óta ismert. A több mint 1200 címszó felöleli mindazt az ismeretanyagot, amelyet
a 710 éves gyerekeknek el kell sajátítaniuk. A bekövetkezett változásokat
megújították és kibővítették a multimédia adta lehetőségekkel. Animációkkal,
fotókkal, videó bejátszásokkal képességfejlesztő, memória és logikai játékokkal
tették élvezetesebbé a CD-ROM-ot. A kis felhasználók a konkrét ismeretszerzés
mellett átfogó ismeretanyagot is tanulnak.
Ady összes művei
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft/30 EUR
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu , 1507 Bp. Pf. 99., 1115 Bp., Fejér Lipót
u. 10.
Ajánlás: A CD a teljes prózai és költői életművét tartalmazza. Az összes, kötetben
megjelent vers csaknem 20 órás hanganyagként is szerepe. A vers melletti ikonra
kattintva Galkó Balázs tolmácsolásában meg is hallgatható.
A dzsungel könyve
A kis hableány
Aladdin és a csodalámpa
Ali baba és a 40 rabló
A rút kiskacsa
Csizmás Kandúr
Micimackó kalandjai
Pinokkió
Szépség és a szörnyeteg
Tarzan kalandjai
Kiadó: Woodstone Interactive
Ára: 3990 Ft/CD
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Óvodásoknak és kisiskolásoknak készült mese CD-ROM sorozat. A gyerekek
megismerkedhetnek a mesével, majd a mese figuráival különféle játékokban vehetnek
részt. A programban találnak egy interaktív kifestőkönyvet, amit kedvük szerint
színezhetnek. A mesékhez számos színes illusztráció tartozik. Hasznos és tanulságos
kikapcsolódást nyújt minden gyermek számára. A programot a fejlesztés során
gyerekekkel tesztelték.
Min. hardverigény: 486; SB; 32 MBRAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
Alice csodaországban Játékos mesetár
A Császár új ruhája
Hamupipőke
Jégkirálynő Játékos mesetár
Pán Péter
Kiadó: Cyberstone
Ára: 990 Ft (akcióban)1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A gyerekek nem aprócska felnőttek. Az ő világukhoz igazítva alkották
meg a Játékos Mesetár kiadványsorozatot. 196 színes és 4 kifesthető oldal igyekszik
a kedvükben járni a kiadó. Min. hardverigény: PC 486, 16 MB RAM, hangkártya,
SVGA monitor, CD-ROM meghajtó, Windows 95 operációs rendszer
A görög mitológia
Kiadó: Cyberstone
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: Nélkülözhetetlen útitárs mindazoknak, akik szeretnének megismerkedni
az antik világ titokzatos mítoszaival. A CD-ROM három fő témakörén és ezeken
belül számos fejezeten keresztül ismerteti a görög mitológia történeteit. Képet
kaphatunk az ókori Görögország történelméről, megismerkedhetünk az ókor egyik
legfontosabb hagyatékának a görög írásnak a keletkezésével. Több fejezeten keresztül
kapunk képet az Olümposz isteneinek születéséről és történeteiről. A szöveganyagot
látványos képanyag gazdagítja, melyek nagy hírességek munkái nyomán idézik fel
az ókori mitológia alakjait. Külön érdekesség az istenek családfájának vázlatos
felépítése is megtalálható a kiadványban.
486DX2-66 MHz 4 MB RAM 30 MB szabad HDD 2x CD-ROM 512 kB VGA kártya DOS 5.0,
egér
Anyanyelv alsósoknak
Kiadó: Marconi
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A tanuló a programmal külön-külön vagy együttesen gyakorolhatja az
alábbi témakörökhöz, feladattípusokhoz tartozó feladatokat, véletlenszerűen
kiválasztott szavakkal, mondatokkal. A témakörök megfelelnek a tankönyvi felosztásnak:
1. A szó alakja és jelentése 2. Mondatfajták 3. Pótold a mondatvégi írásjelet
4. Állító, tagadó, tiltó mondatok 5. Szófajok felismerése 6. Főnév köznév,
tulajdonnév 7. Főnév tulajdonnevek fajtái 8. Főnév hiányzó kezdőbetűk
pótlása 9. Főnév többes szám képzése 10. Szótő leválasztása toldalékaitól
11. Főnév képzett szavak 12. Főnevek helyesírása 13. Melléknevek fokozása
14. -i képzős melléknevek képzése 15. Melléknevek felismerése mondatokban 16.
Melléknevek helyesírása 17. Mit fejeznek ki az igék? 18. Igekötős igék kiválasztása
19. Igeidők (jelen, múlt, jövő) 20. Igemódok (kijelentő, feltételes, felszólító)
21. Igék felismerése mondatokban 22. Igék helyesírása 23. Melléknévi igenév
képzése 24. Melléknévi igenév felismerése 25. Főnévi igenév képzése 26. Főnévi
igenév felismerése 27. Névmások fajtáinak felismerése 28. Szavak helyettesítése
névmással 29. Számnevek fajtáinak felismerése 30. Számnevek mondatokban, címekben
31. Számnevek helyesírása 32. Mondatelemzés alany, állítmány 33. Mondatelemzés
alany, állítmány, tárgy 34. Mondatelemzés alany, áll., tárgy,
határozók 35. Mondatelemzés előzőek + jelzők 36. Elemzés mondatrész,
szófaj.
A témakörökből akár egyet, többet, vagy mindet ki lehet választani a gyakorláshoz.
A kiválasztottakból egymás után véletlenszerűen választ a program, és teszi
fel a kérdéseket. A feladat típusától függően a tanulónak be kell írnia, vagy
be kell jelölnie a helyes szót, szavakat, választ. Egy-egy témakörhöz 50200
feladat (szó, mondat) tartozik. A program 30 feladatos ciklusokban számolja
a helyes és helytelen válaszokat. Helytelen válasz esetén lehetőség van az újrapróbálkozásra,
vagy kérheti a tanuló a helyes válasz kiírását. Minden második jó válasz után
eggyel több kis mókus jelenik meg a képen.
Min. számítógép-konfiguráció: IBM 486 DX 4-100 kompatibilis, 4 Mb RAM, 800*600
képernyő felbontás, WIN 95 vagy újabb változat. Helyigény a winchesteren 2 Mb.
Hálózaton is használható.
Anyanyelvi gyakorló szoftver 34. osztályosoknak, mágneslemezen.
Kiadó: MARCONI Oktatástechnikai Kft.
Ára: 1645 Ft (Fókusz ár) 1731 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu , Fókusz szoftverrendelés, http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A lemezen található feladattípusok megfelelnek a tantervben előírt
nyelvtani, helyesírási követelményeknek. Szabályfelismerő, rendszerező, önellenőrző
képesség fejleszthető vele. A helyesírási készségen túl szókincsfejlesztésre
is kiváló. A billentyűkezelési készséget is növeljük. A feladattípusok közül
mondatok 24. fejezet, főnév 612. fejezet, melléknév 1316.
fejezet, igék 1722. fejezet. Akár több típust is választhatunk, a program
véletlenszerűen keveri. Típusonként 50200 feladat található, egy ciklus
20 feladatból áll. A program helytelen válasz esetén megadja a helyeset.
Min. 386-os számítógép, DOS/Win95/98, a program hálózati vagy egyéni gépes változatban
kapható.
Anyanyelvi könyvespolc
Kiadó: Scriptum
Ára: 8960 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A biztonságos tudás alapjául az Akadémiai Kiadó közkedvelt kézikönyvei
szolgálnak: A magyar helyesírás szabályai (11. kiadás), amelyet a Magyar Tudományos
Akadémia Helyesírási Bizottsága dolgozott ki. Helyesírási kéziszótár Szerkesztők:
Deme László és Fábián Pál; Idegen szavak és kifejezések kéziszótára Szerkesztő:
Bakos Ferenc; Képes diákszótár Szerkesztők: Grétsy László és Kemény Gábor
Anyanyelvi Könyvespolc Idegenszavak és kifejezések szótára
Kiadó: Informania Digitalmedia Kiadó Kft.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: Iroda és mintabolt címe: 1096 Budapest, Mester utca 46.(térkép)
Levélcím: 1462 Budapest Pf. 780. Telefonszám: 06203636340
E-mail cím: info@informania.hu
Ajánlás: Több ezer címszó, több száz híres mondás, többfajta keresési lehetőség,
szövegszerkesztőbe illeszthető, gyors, könnyen kezelhető program
A kiadványban olyan szavak és kifejezések szerepelnek, melyeket a mindennapi
életben gyakran használunk. Nyilván sokszor merül fel a kérdés, pontosan mit
is jelent egy-egy szó, illetve honnan származik. A programban könnyen kikereshetjük,
szövegszerkesztőbe emelhetjük és akár ki is, nyomtathatjuk a kérdéses szó magyarázatát.
Az idegen szavak mellett híres mondásokat is tartalmaz a CD.
Anyanyelvi könyvespolc sorozat második része: Magyar Értelmező Kéziszótár.
Kiadó: Informania Digitalmedia Kiadó Kft.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: Iroda és mintabolt címe: 1096 Budapest, Mester utca 46. (térkép)
Levélcím: 1462 Budapest Pf. 780. Telefonszám: 06203636340
E-mail cím: info@informania.hu
Ajánlás: Több ezer szócikk, többfajta keresési lehetőség, szövegszerkesztőbe
illeszthető, gyors, könnyen kezelhető program, környezet érzékeny help.
A szótár két fő részre osztható. Az első rész maga a kéziszótár. Ez mintegy
4100 szócikket tartalmaz a magyar nyelv azon területéről, amely bár nem minősül
idegen szónak, mégis sokszor problémát jelent körülírása, használata. A másik
fő rész a pellengér. Ez olyan 100 szócikket leíró kisszótár, amely a hibás környezetben
vagy hibás jelentéssel használt szavakra hívja fel a figyelmünket. Mindkét részhez
külön kereső tartozik, amellyel az adott szótár teljes szöveganyagában kereshetünk.
Különböző oldalakon környezetérzékeny help segíti az eligazodást.
Aprófalva
Kiadó: Dexsoft Multimédia
Ára: 3989 Ft (3589 Ft akcióban)
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Több mint 100 játék, vidám feladat. Az emlékezőképesség, logikai és
alkotókészség fejlesztése a betűk, számok megismertetése mellett. A gyerekek
megtanulják az abc betűit a tárgyak, élőlények felismerésén keresztül. Megismerkednek
a számokkal, mennyiségekkel, a tárgyak jellegzetes formáival, valamint a színekkel.
48 éveseknek ajánlják.
A Rákóczi-szabadságharc története
Kiadó: Hódtói Általános Iskola és Gimnázium Regionális Multimédia Központja
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: Mikrosuli Bt.
Ajánlás: A készítők a multimédiás technika legfontosabb és egyben legnemesebb
lehetőségét, a tanítást vállalják fel. Nemzeti múltunk leghősiesebb vállalkozásainak
egyike volt a Rákóczi Ferenc vezette szabadságküzdelem, amelyre aztán az utódok
gyakran a romantika kissé párás tekintetével néztek vissza. A CD a heroikus
események kiváló feldolgozásokon alapuló bemutatása mellett a multimédia varázslatával
elérhető közelségbe hozza a kor emberét, mindennapjait, tárgyait. Mindemellett
pedig kitekint a kor költészetére, amely a magyar kultúrtörténet egyedülálló
értéke. (16 MB RAM, 10x-es CD-ROM olvasó, Win95)
A szabadságharc népzenei emlékei
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület
Ajánlás: Nincs róla több adat.
A tudás vára I. képességfejlesztő játék kisiskolásoknak
Kiadó: CD Multimédia
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdmultimedia.hu
Ajánlás: Segíteni kell a gyerekeknek a térképen látható irány megállapításánál,
melyik ajtón kell továbbhaladni, hogy a királylányt megmenthessük. Kakukktojás
játék egyes tárgyhalmazaiból nem mindig egyértelmű, hogy mi szerint történik
a csoportosítás és így melyik kettő felesleges. Mivel a program csak a jó próbálkozásokat
fogadja el továbblépésre, ügyeljünk, nehogy elmenjen a gyerek kedve, ha már
sokadszorra röpülnek vissza a sorba a képek. Ennél és a sorbarendezésnél is
elég nehéz az egérrel a kosárba húzni a képeket, hogy ott is maradjon. Szépek
a rajzok, de előfordul, hogy ugyanolyan típusú feladat következik háromszor
is, ezért ne használjuk hosszabb ideig, inkább többször. A Memória-játékban
egyszerűbb tárgyak, növények helyét kell kitalálni párosítva. Mozaikjáték: növények,
tárgyak 9 részre bontott darabjait kell a helyére illeszteni. A feladatok véletlenszerűen
követik egymást.
Az Árpád-ház története Egy ezredév távlatából
Kiadó: Almamater Typotex
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az Árpád-ház története című interaktív CD-ROM négy és fél évszázadon
át, tehát a kezdetektől a dinasztia kihalásáig kíséri végig Árpád-házi uralkodóink
életét és országlását, valamint a magyarok történetét, a társadalmi, gazdasági,
demográfiai és kulturális folyamatokat. Az első szinten csak a legfontosabb
életrajzi és uralkodással kapcsolatos adatokat olvashatjuk. A második szint
leginkább az általános iskolások számára ajánlott rövid összefoglaló. A negyedik
és egyben legrészletesebb eseménytörténetet prezentáló szint pedig Kristó Gyula-Makk
Ferenc Az Árpád-ház uralkodói című könyvének teljes szövege.
Pentium(PC) vagy(Macintosh) processzor, 16 MB RAM, CD-ROM meghajtó, 65000 szín
(High Color) Microsoft Windows 95, NT 3.51 (PC) vagy MacOS 7.5 (Macintosh) illetve
ennél magasabb verziójú operációs rendszer
Az ellopott kódex titka
CD-ROM mesejáték
Kiadó: Minor 1995.
Ára: 4590 Ft
Beszerezhető: Minor Kft. 1125 Bp., Kútvölgyi út 63/b. Tel.: 2742495
Ajánlás: Nincs róla adat.
Az első enciklopédiám
Kiadó: Woodstone
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Gyerekeknek készült beszélő, képes enciklopédia, melynek segítségével
hasznos információkat kaphat közel 30 kategóriában.
486; SB; 32 MBRAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
Az ipari forradalom kora Fejlődési utak a XIX. századi Európában
Kiadó: Majoros István és Alma Mater Zala Bt., Nagykanizsa, 2000.
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.almamater.hu
Ajánlás: A CD-ROM az 17501920-as évek politikai, gazdasági eseményeit,
technikai vívmányait illetve az ezen időszakban született művészeti alkotásokat
ismerteti. Megtalálható több mint 450 jeles személyiség életrajza, 51 komolyzenei
alkotás, 11 térkép, 8 mozi.
Pentium (PC) vagy PowerPC (Macintosh) processzor, 16 MB RAM, CD-ROM meghajtó,
65000 szín (High Color) Microsoft Windows 95, NT 3.51 (PC) vagy MacOS 7.5 (Macintosh)
illetve ennél magasabb verziójú operációs rendszer
Bagolydoktor sorozat: Ismerd meg a betűket
Kiadó: Woodstone
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Ez a CD-ROM sorozat egészen kis gyermekeknek készült. A programban
a kedves Bagoly doktor magyarázza el a fontos tudnivalókat. Először
az adott lecke anyagát kell elsajátítania a kisgyermeknek, ezután a megszerzett
tudást kérdezi ki tőle a program. Gyors, hatékony tanulás; Önálló tanulásra
alkalmas; Egyszerű és egyértelmű kezelőfelület; Számos lecke és ellenőrző feladat.
486; 32 MBRAM; Win 3.1/95/98/NT HDD 1 MB; SB
Bagolydoktor sorozat: Ismerd meg az ellentéteket
Kiadó: Woodstone
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Óvodásoknak és kisiskolásoknak. Minden lecke után három különböző játékos
feladatot kell megfejteni, ezzel tesztelheti a megszerzett tudást. 486; 32 MBRAM;
Win 3.1/95/98/NT HDD 1 MB; SB
Más címen: Ismerd meg a betűket! Ismerd meg az ellentéteket
Óvodások, kisiskolások részére készült. Több mint 100 feladat, multimédiás keretek
között (ügyesség, memória, logikai készségfejlesztés) Különböző témák és nehézségi
fokú feladatok, a betűk, számok, hangok világában egy gyermekhang nyújt segítséget.
Betűk fejezet: jól ismert tárgyak, élőlények nevén keresztül az abc betűinek
megismerése; betűkirakó játék.
Számok fejezet: számok képe, összeadási műveletek.
Hangok fejezet: zajok, zörejek, állathangok felismerése, majd párosítás képükkel.
Kirakó és Memória: mese-rajzfilm figurákkal.
Hardverigény: 486 DX 100 MHz 16 Mb memória, 32 bites videokártya, 16 bites hangkártya,
WIN95/98
Blinky Bill A fantasztikus léggömbkaland
Kiadó: Cyberstone Entertainment
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.automex.hu
Ajánlás: Blinky Bill a koalamaci, kalandjai során a tanulást oly érdekessé teszi,
mint senki más. A gyerekek egy hőlégbalonnal utazzák körbe a világot Blinky-vel
és barátaival, miközben más-más országról tanulnak. Végül rájönnek: Mindenütt
jó, de a legjobb otthon. A történet során érdekes kihívásokkal találkozhatnak
a gyerekek, és így játszva tanulhatnak és fejleszthetik képességeiket. A szoftvert
37 éves korosztály számára ajánlott.
Min. hardverigény: PC 486, 16 MB RAM, hangkártya, SVGA monitor, CD-ROM meghajtó,
Windows 95 operációs rendszer
Blinky Bill Első évem a suliban
Kiadó: Cyberstone
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.automex.hu
Ajánlás: Szórakoztató és különleges feladatokkal segíti Blinky és barátai a
gyerekek felkészülését az első tanévre. A feladatok között találhatunk matematikai,
gondolkodtató, környezetvédelmi, nyelvismereti és számítástechnikai példákat.
A program értékeli és jutalmazza az új feladatok elvégzését. A szoftver 57
éves korosztálynak ajánlott.
Min. hardverigény: PC 486, 16 MB RAM, hangkártya, SVGA monitor, CD-ROM meghajtó,
Windows 95 operációs rendszer
Budapesti Állatkert
Kiadó: Cyberstone Entertainment
Ára: 1989 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: A Budapesti Állatkert 131 éves fennállása óta már számos kiadvány készült.
A jelenlegi műfaját tekintve a maga nemében első és egyedülálló. A multimédia
lehetőségeit és az eddig még nem publikált információkat felhasználva ez a kiadvány
bővebb, érdekesebb képet nyújt az Állat- és Növénykert bemutatásáról.
Történelmi áttekintés címszó alatt a kert történetével is megismerkedhetünk,
az alapítás kezdetétől napjainkig. Az ismert és kiváló színművész Szabó Gyula
segítségével hangos körsétát is tehetünk a kertben. Sokak számára
nagy örömet nyújthat, hogy az állatkertben lévő építményekről egy építészeti
szemmel készült adatbázist találhatunk, amely rövid betekintést nyújt
a különféle építészeti irányzatokba, illetve neves építészek elképzeléseinek
megvalósulásába egy olyan környezetben, ahol az állatok és növények számára
kellett lakóhelyet kialakítaniuk.
Minimális CPU 486, Win95, Win98, RAM 16, HW 4X CD-ROM Drive, hangkártya
Cambridge enciklopédia
Kiadó: CD Multimédia
Ára: 5990 Ft8.990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Cambridge Enciklopédia az első olyan közismert, magyar nyelvű multimédiás
lexikon, amely igazán korszerű ismeretanyagra épül. A kiadvány hozzávetőlegesen
30.000 címszót tartalmaz. A szócikkek mintegy 5.500 személyről, 4.000 földrajzi
helyről és 15.000 fogalomról adnak ismereteket. Az azonnal megjelenő keresztutalások,
több mint 1000 kép, hang és filmbejátszás teszik élvezetessé a lexikon használatát.
A multimédia lexikon olyan műfaj, amelyet, sikerrel alkalmazhat bármely számítógépes
felhasználó. A Cambridge Enciklopédia CD-ROM minden művelt számítógép felhasználó
alapvető eszköze lehet, mert akár munka közben is pillanatok alatt hozzájuthat
bármely fontosabb adathoz.
Min. hardverigény: IBM PC kompatíbilis számítógép, Ppr. [ajánlott: 166 Mhz],
16 Mb RAM, Windows 95, 1Mb VGA kártya (65.000 szín) [ajánlott: 2Mb]
Windows kompatíbilis egér és hangkártya
Diákenciklopédia
Kiadó: Cyberstone
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Jelen kiadvány enciklopédikus formában kíván segédletet nyújtani a
diákok és pedagógusok számára, hogy a hazai irodalom megismerésében és tanulmányozásában
könnyebben eligazodjanak. A szoftver rendkívül gazdag tartalmú, mely tartalom
a kiadvány felépítéséből adódóan könnyedén áttekinthető, gyors keresési lehetőőséget
nyújt, a multimédiás elemek révén pedig szinte megelevenednek az írott anyagok.
P166 MHz processzor, 24x CD-ROM meghajtó, 32 MB RAM memória, SB kompatíbilis
hangkártya, min40 MB szabad hely a merevlemezen, MS W95/98
Digitális Révai Nagy Lexikon IXXI.
Kiadó: Woodstone
Ára: 2500 Ft (1290 Ft akcióban)
Beszerezhető: a kiadótól és nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Scannelve a teljes lexikon (18 kötet), keresés címszavakra, teljes
képanyag.
486; SB; 32 MB RAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 25MB
Emese álma magyar őstörténet és államszervezés (1038-ig)
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A magyar őstörténet és az államszervezés kora a kezdetektől 1038-ig.
Proc. 486, 16 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Gondolattár
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: www.arcanum.hu , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Gondolattár Kristó Nagy István több mint fél évszázados olvasó, kivonatoló
és rendszerező munkával létrehozott, a világon alighanem a legnagyobb aforizma,
szállóige és idézetgyűjteménye. Filozófusok, művészek, tudósok, államférfiak,
kiváló elmék gondolatai az ókortól napjainkig. Ajánlják mindenkinek, aki iskolai
dolgozatra, előadásra, vagy csak egy szellemes csevegésre készül.
Hangzó Biblia Újszövetség
Kiadó: Immanuel Horem Színházi Társaság: Arcanum, 2000
Ára: 2.800 Ft /20 EUR
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A Hangzó Biblia CD-n a Károli Gáspár fordította Biblia teljes szövege,
az Ó, és az Újszövetség található. A teljes Újszövetséget, a 27 könyv mind a
260 fejezetét hanganyagként is tartalmazza a lemez. A mintegy 26 órányi kiváló
minőségű, művészi ihletettséggel elmondott szöveget zenei improvizációk gazdagítják.
Haza és haladás A refomkortól a kiegyezésig (17901867)
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület 2000.
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: Kossuth Kiadó. 1043 Budapest, Csányi L. u. 36.
Ajánlás: A reformkortól a kiegyezésig (17901867)
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Helyesírás gyakorló 10 éven felülieknek
Kiadó: MARCONI Szoftverfejlesztő Kft.
Ára: 2800 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu, és Mikrosuli Bt-től
Ajánlás: A felhasználó a programmal gyakorolhatja a teljes magyar helyesírás
összes problematikus területét felölelő, mintegy 5400 szót és kifejezést. A
szavak 51 témakör keretében külön-külön csoportban illetve keverve is gyakorolhatók.
A szavakat, kifejezéseket a program felolvassa. A program összesen kb. 5400
szót használ, amelyeket az alábbi témakörök tartalmaznak: 17. Kiejtés
szerinti írásmód (hosszú, rövid magánhangzós szavak, hosszú, rövid mássalhangzós
szavak, toldalékolt szavak, felszólító módú igék, stb.) 817. Szóelemző
írásmód (hasonulás, t, d, n, ny, gy, l, ll, s, z, sz, dz végű igék, -val, -vel
toldalékok, stb.) 1819. Hagyományos írásmód 2021. Egyszerűsített
írásmód 2224. Mellérendelő szóösszetételek, ikerszavak 2534. Alárendelő
szóösszetételek (alanyos, tárgyas, határozós, mennyiségjelzős, minőségjelzős,
birtokos jelzős, többszörös összetételek, személynév + köznév összetétel) 35.
Számok, keltezés 3643. Tulajdonnevek (személynév és toldalékai, szavak,
toldalékolt szavak, földrajzi nevek, intézménynevek, és -i képzős származékaik,
címek, stb.) 4446. Idegen köz- és tulajdonnevek 47. Rövidítések 48. Mozaikszavak
49. Szavak elválasztása 50. Mondatvégi írásjelek 51. Mondat belsejében levő
írásjelek Hálózaton is használható!
Min. hardverigény: IBM 486 DX 4-100 kompatíbilis, 16 MB RAM, SoundBlaster 16
kompatíbilis hangkártya, 256 szín, 800x600 felbontás, W95 vagy újabb, 4 MB a
merevlemezen.
Helyesírás oktató, gyakorló CD-ROM 14. osztályosoknak
(kiegészítve j, ly gyakorlásával)
Kiadó: Marconi Oktatástechnikai Kft.
Ára: 2660 Ft (Fókusz ár) 2800 Ft
Beszerezhető: Tel./Fax: (1) 2431654,
E-mail: marconi@elender.hu
Ajánlás: A tanuló a programmal külön-külön vagy együttesen gyakorolhatja az
1. 2. 3. 4. osztály tankönyvi helyesírási szójegyzékét tollbamondásszerűen is,
mivel a program a szavakat, kifejezéseket kimondja. A program összesen 1440
szót, kifejezést tartalmaz. A program számolja a helyesen és helytelenül beírt
szavakat. Helytelen írt válasz esetén lehetőség van az újrapróbálkozásra, vagy
kérheti a tanuló a helyes válasz kiírását. A programmal feladatlapok is nyomtathatók.
Min. IBM 486 DX 4-100 kompatíbilis, 4 Mb RAM, 2* CD Drive, SoundBlaster 16 kompatíbilis
hangkártya, 256 szín üzemmód, 800*600 képernyő felbontás, WIN 95/98, NT vagy
újabb változat, winchesteren min. 3 Mb a helyigénye, teljes telepítés esetén
71 Mb nagy előnye viszont, hogy hálózaton használható.
Hét nyelven beszélő József Attila
Kiadó: Selectrade Computer Multimédia Stúdió, 1993
Ára: 1690 Ft
Beszerezhető: Érdeklődni a kiadónál.
Ajánlás: A lemez 2. kiadása 1995-ben jelent meg. Angol, eszperantó, francia,
magyar, német, olasz, szlovák nyelvű
Hypertexes Révai IXXI.
Kiadó: Woodstone
Ár: 6500 Ft
Beszerezhető: a kiadótól és nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: A hypertextes verzió leginkább abban tér el az előző kiadásoktól, hogy
nemcsak címszavakra kereshet, hanem a lexikon teljes anyagának bármely szavára
vagy szótöredékére. Egy példa a Révaiban található Rádiótelefon
címszóval: Az eddigi kiadásokban csak a rádiótelefon címszóra tudtunk rákeresni,
most viszont az új kiadás pillanatok alatt képes átnézni a 21 kötet teljes anyagát
és megkeresni azokat a címszavakat, melyekben bárhol előfordul a rádiótelefon
szó. Ezzel láthatóvá válnak a lexikonban előforduló címszavak közti összefüggések
is. Az új kiadás végre alkalmas a lexikon teljes anyagának könnyed áttekintésére,
így segítségünkre lehet ismereteink bővítésében, tudásunk gyarapításában.
486; SB; 32 MB RAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
Honfoglalás 8961996
Kiadó: Hódmezővásárhely: Bethlen Gábor Református Gimnázium, 1996
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: Mikrosuli Bt.
Ajánlás: A CD segítségével megtudhatjuk, hogy miképpen jutottak el őseink a
Kárpát medencébe, hogyan zajlott le a honfoglalás, s nyomon követhető Szent
István államszervező munkássága. Részletesen megismerhetjük a különböző elméleteket,
megtudhatjuk, miképp vélekedtek a magyar népről a kortársak, s mit őrzött meg
emlékezetében az utókor Árpádékról.
(16 MB RAM, 10x-es CD-ROM olvasó, Win95)
Interaktív magyar nyelvtan
Kiadó: Kossuth Kiadó, 1043 Budapest, Csányi L. u. 36.
Ár: 2990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A nyelvhelyességre törekvők, érettségire készülők számára kínálnak
önálló gyakorlási lehetőséget több mint 300 interaktív nyelvtani gyakorlat,
közel 200 tollbamondási feladat és 56 helyesírási mintaszöveg feldolgozásával.
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Irodalmi arcképcsarnok
Kiadó: Arcanum
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Hegedűs Géza több mint 400 alkotó életútját, portréját tárja elénk.
Irodalmi kalauz
Kiadó: Cyberstone
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Magyarországon eddig még nem jelent meg olyan CD-ROM, amely a nemzetiségi
sorban élő és a nyugati magyar irodalom legjelesebbjeit egyaránt csokorba gyűjtötte
volna. A költőket, írókat, kritikusokat, irodalomszervezőket vallató interjúk
alkotói pályákat bontakoztatnak ki, művészi hitvallásokról, műhelytitkokról,
irodalmi társaságokról, folyóiratokról, szólnak. Legfontosabb műveikből is közlünk
néhányat, gyakran olyanokat is, amelyekről az interjúkban maguk az alkotók beszélnek.
Ezt a CD-ROM-ot azoknak szánják, akik azáltal, hogy a kortárs magyar irodalom
iránt érdeklődnek, igénylik, hogy a világon szétszóródva élő magyarság szellemi
életéről is képet kapjanak.
Min. hardverigény: Pentium 200 MMX, 32MB RAM. 2MB-os videokártya, 8x CD-ROM
meghajtó, SB kompatibilis hangkártya, egér, Win 95/98.
Irodalmi kincsestár IIII.
(Petőfi, Ady, Arany János, József Attila,
összes művei)
Kiadó: Woodstone Interactive
Ára: 4750 Ft/CD (Fókusz ár)
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.origo.hu Fókusz Online
Ajánlás: A 3 CD külön-külön megvásárolható, tartalmazza irodalmi nagyságaink
összes műveit. Az alkotások időszakokra bontva is megtekinthetők, vagy közvetlenül
kinyomtathatók.
Irodalmi lexikon
Kiadó: Woodstone Interactive
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu
Ajánlás: A hazai és világirodalom bemutatása. A hypertextes lexikon megegyezik
Benedek Marcell szerkesztésében megjelent azonos című művel. Számos életrajz,
elemzés és egyéb hasznos információ olvasható a lexikonban.
Játékvilág
Kiadó: Woodstone
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: 15 játék, móka és tanulás. Gyerekeknek készült játék, melyben a feladatok
segítségével hasznosan fejleszthetők készségeik. Számos látványos és izgalmas
feladatban kell helytállni.
486; SB; 32 MBRAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
Játékvilág Magyarországon 2000.
Kiadó: Skicc, Travelbox
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.travelbox.hu
Ajánlás: Mi köti össze Kempelen Farkas sakkozógépét, Kemény Henrik bábjátékát,
a Rubik kockát és a sakkozó Polgár nővéreket? Magyarságuk és a játékos, kreatív
elme fogalma. Tudta-e, hogy kiemelkedő nemzetközi sikereink vannak a go, a hexasakk,
az origami, a rejtvényfejtés, a repülőmodellezés területein is? A CD-ROM enciklopédia
világviszonylatban is egyedülálló válogatást nyújt a magyarországi játékkultúrából
az egyes területek 130 kiváló szakemberének közreműködésével. Ajánlják a különböző
oktatási, közművelődési és kulturális intézményeknek és az otthoni családi játszásokhoz
is rengeteg ötletet ad.
Terjedelem: 800 képernyő szöveg; 1000 kép; 40 perc zene; 10 perc videó; interaktív
játékok; nyomtatható mellékletek.
Nyelv: magyar-angol.
Az Oktatási Minisztérium által taneszközzé nyilvánítva.
A Játékvilág Magyarországon CD-ROM az Országos Közoktatási Intézet honlapján,
letölthető videó bemutatóval
Játszóház
Kiadó: CYBERSTONE CD-ROM Fejlesztő és Kiadó Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A szoftver óvodásoknak és kisiskolásoknak készült, melyben több mint
száz játékos feladat segítségével a gyermekek játékosan, könnyedén fejleszthetik
ügyességüket, memóriájukat, logikai készségüket. Az interaktív elemek segítségével
a gyermekek ház-ról ház-ra barangolva aktív szereplőivé
válnak a játékoknak, fejlesztve így önállóságukat a probléma megoldásban. A
különböző témájú és nehézségi fokú feladatok hosszú időn keresztül játékos és
hasznos időtöltést biztosítanak kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.
Min. hardverigény: PC 486, 16 MB RAM, hangkártya, SVGA monitor, CD-ROM meghajtó,
Windows 95 operációs rendszer
Játszóház 2. (Időgép)
Kiadó: Cyberstone
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu, valamint http://www.cyberston.hu ,
info@cyberstone.hu Telefon: 4615750
Ajánlás: Felbuzdulva a Játszóház 1. Interaktív játékos oktató program
sikerén, megjelentették a sorozat újabb kiadványát Időgép címmel.
Megőrizve az előző rész vidám, játékos hangulatát, közel kétszáz feladat és
játék valamint egy képes, hangos közel kétszáz címszavas gyereklexikon segít
a gyermekeknek megismertetni velük a bennünket körülvevő világot, melyben az
időgép lesz a segítségükre. 9 időkorban az egyes korokon belül 12
féle különböző probléma megoldási kézséget fejlesztő, figyelemfelkeltő és kreativitásra
ösztönző gyakorlatokat, önálló tanulásra sarkalló feladatokat tartalmaz a kiadvány,
amit 412 éves gyermekek számára ajánlanak.
Min. hardverigény: Pentium-100 Mhz, 16 MB RAM, 4xCD-ROM, 32 bit videokártya,
16 bit hangkártya, Windows 95 és 98 operációs rendszer
Kolibri családi színház
Kiadó: Cyberstone
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Három mese a Kolibri Színházból:
JEREMIÁS A HÓEMBER Írta: Nick Champion; rendezte: Kiszely Ágnes; szereplők:
Tisza Bea, Bodnár Zoltán
KUKACMATYI Írta: Barbro Lindgren; rendezte: Novák János; szereplők: Bán János
A BOLDOG HERCEG Írta: Oscar Wilde; rendezte: Tisza Bea; szereplők: Bodnár Zoltán.
A CD-n szereplő darabok magyarul és angolul is elhangzanak;
P133, W95/98/NT, 32MBRAM, videokártya
La Fontaine: Játékos meseklub
Kiadó: Cyberstone CD-ROM Fejlesztő és Kiadó Kft.
Ára: 3890 Ft3990 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu/
Ajánlás: Ez a CD-ROM kiadvány interaktív mesevilág, óvodásoknak, kisiskolásoknak,
a 310 éves korosztály számára ajánlják. Két tanmesén keresztül, a multimédia
segítségével (interaktív elemek és felületek), Málnai Zsuzsa előadása révén
szinte megelevenedik az egész képernyő. A meséket, valamint a különböző témájú
és nehézségi fokú feladatokat 4 különböző nyelven lehet meghallgatni, illetve
megoldani: angolul, németül, franciául, és románul; választási lehetőség helyszínenként
kérhető
Hardver: minimális CPU Pentium 100, Win95/98, NT operációs rendszer, 16 MB RAM,
hangkártya, 8x CD-ROM Drive
A szoftver nem igényel helyet a háttértárolón. Minden, ami a működéshez szükséges,
az adathordozón található. A program automatikusan indul. A kiadványt 310
éves korosztály számára ajánlják.
Magyar Életrajzi lexikon 10001990
Kiadó: Arcanum
Ára: 8960 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A magyar történelem, kultúra és tudomány nevezetes, ma már nem élő
alakjait bemutató lexikon, amely teljes gyűjteményként a maga nemében egyedülálló
Magyarországon.
Magyar nyelvtan 1. (716)
Kiadó: Dr. Hibbey
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Elméleti feladatok: Hangtan (zöngés és zöngétlen mássalhangzók, hangtani
elemzés, hangtörvények), betűrend, szótagolás. A szó alakja és jelentése, szókészlettan.
Helyesírási feladatok (pl.: hosszú vagy rövid hangzók, j vagy ly, toldalékok
kapcsolása, földrajzi nevek, elválasztás és szótagolás, hasonló kiejtésű szavak,
kötőjellel, egybe- vagy különírás). A feladatokat kívánságra a gép diktálja.
A példaanyagot az alkotók több nehézségi fokozatra osztották, így ez egyaránt
alkalmas a kiváló tudás továbbfejlesztésére, az ismeretanyag elmélyítésére és
a szerényebb ismeretek gyarapítására. A helyesírási rész olyan csemegéket
is tartalmaz, amelyek a nyelvészet iránt érdeklődő felnőttek számára is érdekesek
lehetnek. A helyesírásban eltévesztett szavakat a gép megjegyzi, ezeket újból
és újból át lehet ismételni. Gombnyomásra megjeleníthető az aktuális példához
tartozó helyesírási szabály.
Magyar nyelvtan 2. (916)
Kiadó: Dr. Hibbey
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Helyesírás, szófajok, szóelemek és toldalékos szavak, szóalkotás, mondattan,
elemzések
Témakörök: szófajok, szófaji elemzés gyakorlása, szóelemek és toldalékos szavak,
igeragozás gyakorlása, szóelemekre bontás gyakorlása, egybe- vagy különírás
gyakorlása, szóalkotás, szóösszetétel, szóképzés, ige- és névszóképzés gyakorlása,
mondattan gyakorlása, egyszerű mondat ágrajza, mellérendelő és alárendelő összetett
mondat.
Magyar szókincstár
Kiadó: Scriptum
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: 26 ezer címszó, 75 ezer szinonima, 10 ezer antonima, 4 ezer szólás
és közmondás található a CD-n.
Magyar szókincstár
Kiadó: Morphologic Kft.
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: 25500 címszó, 80000 szócikk, 2500 szólás, 3800 közmondás, 3800 közmondás
és 14400 szó ellentét található a CD-n.
ManóÁBÉCÉ
ManóOlvasás 1. (Játékos oktatóprogram 58.)
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 4800 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Ha már ismerjük a betűket, akkor itt az ideje, hogy megtanuljuk összeolvasni
őket. Ennek a programnak a segítségével a gyerekek játékos formában sajátítják
el a szótagok és szavak összeolvasásának művészetét. Javasolják, hogy a CD párhuzamosan
kerüljön feldolgozásra a ManóÁbécével.
Témakörök: szótagok, szavak, mondatok olvasása és egyszerű szövegértés. Többszáz
feladat 34 fejezetben, bemutatók, szótagok, szavak, mondatok olvasása és szövegértés,
minden betűről egy mese.
Min. hardverigény: 486 DX2 66, 8 MBRAM, 2xCD-ROM olvasó, 100%-os Sound Blaster
kompatíbilis hangkártya, W 3.1/95/NT, 256 színű üzemmód.
ManóOlvasás 2. olvasás, szövegértés
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 4800 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Ha már ismerjük a betűket, és össze is tudjuk olvasni szavakká, mondatokká,
itt az ideje, hogy tudásunkat hasznosítsuk! Az olvasás oktató programcsaládnak
ez a tagja a szövegértést tanítja meg. A programban húsz mese és kétszáz feladat
vár feldolgozásra. A munkát szinonima szótár, valamint szólás és közmondás gyűjtemény
és azok magyarázata színesíti.
Min. hardverigény: 486 DX2 66, 8 MBRAM, 2xCD-ROM olvasó, 100%-os Sound Blaster
kompatíbilis hangkártya, W 3.1/95/NT, 256 színű üzemmód.
Manóka-Land/A család/Foglalkozások
Kiadó: MIKROSULI BT.
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: Mikrosuli
Ajánlás: Képességfejlesztő oktatóprogram az iskola, a közlekedés, a lakóhelyünk,
a mesterségek, az idő, az időjárás és az anyagok témakörökben.
Mesemondó 13 híres magyar mese
Kiadó: Informania Digitalmedia Kiadó Kft.
Ára: 4000 Ft
Ajánlás: A CD 13 Benedek Elek mesét tartalmaz, amelyeket neves színészek előadásában
hallgathatunk meg. Már a legkisebbek is használhatják, akár szülői felügyelet
nélkül, több órányi kellemes szórakozást biztosít az egész családnak. A gyermekek
program használata során észrevétlenül sajátítják el a számítógép kezelésének
alapjait. A kezelőfelület alakításánál szem előtt tartották, hogy az harmonikusan
illeszkedjen a tartalomhoz. A CD mesékhez kapcsolódó játékokat is tartalmaz
Az aranymozsár /Andresz Katalin
Prücsök /Andresz Katalin
Kacorkirály/ Esztergályos Cecília
Kolontos Palkó /Esztergályos Cecília
Az aranytulipán /Neszmélyi Magdolna
A gulyás leánya /Mikó István
Világszép /Sárkányrózsa Pécsi Ildikó
Gyöngyvirág Palkó /Pécsi Ildikó
A tűzmadár /Sípos András
Szóló szőlő, mosolygó alma csengő barack /Andresz Katalin
A szegény ember szőlője /Neszmélyi Magdolna
A szegény ember királysága /Forgács Péter
A szegénylegény meg a gazdaglegény /Forgács Péter
Mesevilág 3.0 CD-n
Kiadó: I&I Informatika és Iskola Alapítvány
Levélcím: 1043 Budapest, Munkásotthon u. 27.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: I&I Informatika és Iskola Alapítvány (
ietialap@chello.hu),
Mentor Könyvesbolt, Krasznár és fiai Könyvesbolt (Budapest)
Ajánlás: Szoftver kicsiknek a betűvilág felfedezéséhez és képszerkesztéshez.
A kisgyermekek a program segítségével rajzokat-meséket varázsolhatnak
a képernyőre, a képet-szöveget kinyomtathatják. A szoftver egy egyszerű, gyermeki
kiadványszerkesztőnek is tekinthető, amely nagy teret ad a fantáziának, kreativitásnak.
14 témakör 280 színes rajza jeleníthető meg, helyesírás-ellenőrzéssel, gyakorló
résszel. A legkisebbek csupán egyetlen kattintással hívhatják be a szóképhez
tartozó szép rajzokat, míg a nagyobbak begépelhetik másolással vagy emlékezetből.
A nagyobbak és kezdő nyelvtanulók angol, francia, spanyol és német nyelveken
is játszhatnak. A CD módszertani ajánlásokat és cikkeket is tartalmaz a szoftver
használatának immár több, mint 10 éves tapasztalatairól.
Régebbi (pl. 386-os) gépekre, illetve a legkisebbeknek az egér használatát mellőzve
és csak egy-egy billentyűt használva a szoftver előző, floppys 2.0 -s változata
ajánlott, amit a CD-hez mellékelnek + 1500 Ft-ért.
MICsoDA CD-ROM-ok
Kiadó: Cyberstone CD-ROM Fejlesztő és Kiadó Kft.
Ára: 1990 Ft/CD
Beszerezhető: a kiadódó http://www.cyberstone.hu/
Ajánlás: A Magyar Irodalom Csodái Digitális Albumokon, avagy a MICsoDA-sorozat
multimédiás elemekkel dolgozza fel irodalmunk kiemelkedő egyéniségeit és műveiket.
Lényegében digitalizált diabemutatók. Hivatásos előadóművészek adják elő a meséket,
a verseket, pedig zenekarok megzenésített felvételei színesítik. A CD-n kínált
több tucat vershez és meséhez, közel 2000 képhez és több mint 10 órányi hangfelvételhez
számtalan grafikai, műveltségi és logikai játék is kapcsolódik.
A gyerekek játszva ismerkedhet meg költészetünk, monda és mesevilágunk szépségeivel.
A lemezek akár hagyományos, akár szabadidős iskolai keretek között is jól alkalmazható
módon dolgozzák fel azokat az irodalmi értékeket, melyek felhasználhatóak egy-egy
óra vagy foglalkozás keretében. A sorozat technikai megoldásai kedvezően hatnak
az írás-olvasási készség fejlődésére. A szolgáltatások (pl. szerzőkről életrajz,
könyvjelző, olvasónapló készíthetősége stb.) leírása hiányzik. A képi rész gerincét
a Diafilmgyártó archívumából származó diafilmek alkotják. PC WORLD, 1998. január
Hardver: minimális CPU 486 DX, Windows3.1, Win95/98 operációs rendszer, 8 MB
RAM, hangkártya, 2x CD-ROM Drive
Arany János: A Bajusz /Mikó István
János pap országa /Bubik István
Benedek Elek: Gyöngyvirág Palkó /Pécsi Ildikó
Prücsök /Andresz Kati
József Attila: Betlehemi királyok /Mikó István
Krúdy Gyula: A Jankó/ Incze József
Madárijesztő manó/ Forgács Péter
Mikszáth Kálmán: A néhai bárány/ Forgács Péter
Móra Ferenc: A király/ Papp Zoltán
Kuckó király/ Mikó István
Móricz Zsigmond: Többet ésszel .../ Sípos András
Petőfi Sándor: Arany Lacinak/ Incze József
Népi játékok
Kiadó: Panem Kft. 1998.
Ára: Nincs róla adat.
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Lázár Katalin: Népi játékok c. könyvének mellékleteként jelent meg.
Sorozatcím: Jelenlévő múlt.
486 PC, 2x CD ROM olvasó, hangkártya, VGA monitor, egér, WIN.
Olvasástanulás 1. osztályosoknak
Kiadó: MARCONI Oktatástechnikai Kft.
Ára: 3999 Ft
Beszerezhető:
E-mail: marconi@elender.hu ,
Tel/fax: (1)-2443-1654
Ajánlás: A programnak kerettörténete van. A tanulók a helyes megoldásokért pontokat,
majd kulcsokat kapnak, amivel ládákat lehet kinyitni, hogy aranydiót találhassanak.
A feladattípus kiválasztásakor (Gyakorlatok betűkkel 17., Gyakorlatok
szavakkal és szótagokkal 814.) be lehet jelölni, hogy melyik betűvel akarnak
gyakorolni. Lehet szótagoltan is kiíratni a szavakat, sőt hallhatjuk is a szavakat,
mondatokat, meséket. Memória játékok és akasztófajáték mondatokkal egészítik
ki a gyakorlást.
A program kb. 350 képet, 650 különálló szót, 150 mondatot, 20 rövid szöveget
és 10 mesét tartalmaz. Hálózaton is használható!
IBM 486 DX 4-100 kompatíbilis, 16 Mb RAM, 2-szeres CD-Drive, SoundBlaster 16
kompatíbilis hangkártya, 256 szín üzemmód, 800*600 kép. felbontás, WIN5 vagy
újabb változat, helyigény a winchesteren minimum 10 Mb.
Pallas nagy lexikona
Kiadó: FiloNET Kft., Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.folio.net , http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A Pallas Nagy Lexikona az elmúlt század-forduló optimista, lendületes
Magyarországának jellemző, hősies vállalkozásaként jelent meg. A CD-n az 1893
és 1897 között kiadott 16 kötet teljes anyaga megtalálható. A 110 000 címszót,
35 000 kereszthivatkozást, 10 000 illusztrációt és 150 nagy, színes táblát tartalmazó
CD-ROM napjainkban is az egyetemes emberi tudás egyedülálló magyar nyelvű tárháza.
Pannon Enciklopédia A magyarság kézikönyve Magyarország földje
Magyarország állatvilága Magyar nyelv és irodalom
Kiadó: Arcanum Adatbázis
Ára: 3920 Ft /25 EUR/CD
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A Pannon Enciklopédia sorozat a magyarság ismereteinek tárháza. A gazdagon
illusztrált tematikus kötetek az eredeti kiadás teljes szövegét, képeit tartalmazzák.
A Magyar nyelv és irodalom CD a magyar nyelv kialakulását, grammatikáját, irodalmunk
történetét mutatja be.
Pannon reneszánsz 14371526
Kiadó: Enciklopédia Humána Egyesület 1998 Kossuth
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Hunyadiak és a Jagelló-kor
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Pizsi Maci születésnapja
Kiadó: Panem
Ára: 6900 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD-n egy képeskönyv elevenedik meg. A 18 helyszínen Pizsi Maci és
barátai egy szülinapi történet részesei. A szövegben szereplő kis képekre külön
is rá lehet kattintani, így azok megelevenednek. A képernyő egyik felén a szereplők
egy kis rajzfilmben el is játsszák a történetet.
Rayman Junior sorozat
Kiadó: CD Multimédia Szoftverház
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: Szófelismerés, olvasás, helyesírás, szótár
Rayman Junior I. (6 éves kortól) II. (7 éves kortól) III. (810 éveseknek
) Különálló CD ROM-ok.
A tudás hatalom még egy szuperhősnek is! A gyerekek a Rayman szerepében
olvashatnak, számolhatnak, betűzhetnek. A tudáskönyvét kell megkeresni, amit
a gonosz Mr. Dark rejtett el a szavakon keresztül. A tanulás soha nem volt még
ilyen érdekes! Tanárok tesztelték és tökéletesítették a gyerekek közreműködésével.
Nevetve tanulás a Rayman-nel: 60 szint, 12 feladattípus, 700 kérdés, számolás,
összehasonlítás, helyiérték, összeadás és kivonás szám és szó felismerés, helyesírás,
olvasás, hozzáadás, kivonás, betűzés, szótár, súgó.
Régi idők szép meséi Csodavilág
Kiadó: UNIT Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.unit.hu
Ajánlás: Már feledésbe merült, nagyon szép és értékes meséket dolgoz fel 28
éves gyerekek számára. A sok meglepetés mellett az interaktív könyvben barangolva
24 állatmesével ismerkedhetnek meg a gyerekek Andresz Kati előadásában. A főhősök
kalandozásai során bepillanthatnak az állatok varázslatos világába, megtudhatják
például, hogy mit eszik a víziló, és hogy miért hasznos a katicabogár. A beszélő
mesekönyv útmutatásaival a gyerekek önállóan kezelhetik a programot. Az illusztrációk
mellett található hangjegyre kattintva az állatok hangja meghallgatható, a játékos
barangolás során, pedig logikai feladatokat oldhatnak meg a gyerekek. A tili-toli
játék, melyben sok-sok állatfotó közül lehet választani, a gyerekek logikai
készségét teszi próbára. Az interaktív könyvben színezőkkel kedveskednek a kicsiknek.
Min. hardverigény: W3.1 vagy magasabb operációs rendszer, 486 DEX2-66, 8 MB,
VGA monitor, egér, nyomtató
Régi idők szép meséi 2. Mackó Úr
Kiadó: UNIT Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.unit.hu
Ajánlás: Az UNIT szoftver kiadó nagysikerű gyerekeknek szóló CD-ROM sorozata
egy új taggal bővült. A Régi Idők Szép Meséi sorozat 2. része a már szinte feledésbe
merült, nagyon szép és értékes Mackó Úr könyvsorozat két meséjét dolgozza fel.
Tányértalpú koma a repülőgépen; Tányértalpú koma az északi sarkon
A CD-ROM-ot 310 éves gyerekek számára készítették, de bármely korosztály
számára kellemes és értékes szórakozást nyújt a fordulatokban gazdag és kedves
mesesorozat.
A mesék teljes terjedelmükben meghallgathatók. A beszélő mesekönyv útmutatásaival
a gyerekek önállóan kezelhetik a programot, mely eredeti illusztrációkat és
a teljes szöveges anyagot is tartalmazza.
A CD-n három érdekes logikai és ügyességi játék található: Mackó Úr el szeretne
jutni az Északi sarkra, de ezt csak izgő-mozgó jégtáblákon keresztül érheti
el.
Miska pincér a gyümölcsöket, édességeket, zöldségeket szortírozza szét a megfelelő
asztalok között. A játék változatosan más-más feladatokat ad a gyerekek számára.
Memóriajáték: a kártyalapokat csak kettesével lehet felfordítani. Meg kell találni
kártya párokat, és azokat leveszi a gép.
Ez a csodálatos mesekönyv nem csak önfeledt szórakozást nyújt a gyerekek számára,
hanem fejleszti a logikai készséget és a kreativitást is.
Repülő kastély
Kiadó: Marcato Multimédia
Ára: 5400 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Főként 68 éveseknek; Compfair-díjas; 38 helyszínen játszódik
a mese, három-négy helyszín után ún. játékoldal, ahol pl. a gyereknek kell a
főhős helyett cselekednie; hagyományos memóriajáték; képrakosgató: a mese 3
helyszíne népesíthető be saját elképzelés szerint a történet szereplőivel; Tolcsvay
László zenéje. PC WORLD 1997. március
Révai nagy lexikon
Kiadó: Cyberstone
Ár: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: A Révai lexikon, a legterjedelmesebb általános célú enciklopédia, amely
jártasságot biztosít a politika, zene, egészségügy, tudomány, üzlet, sport,
életrajz, földrajz, művészet, irodalom, történelem és gazdaság terén egyaránt.
A program magába foglalja az eredeti Révai lexikon 21 kötetének anyagát: l 17.800
oldalát 230.000 címszavát 117.8 millió betűjét több ezer képét és ábráját.
A program mindazok részére ajánlott, akik életük során gyarapítani, bővíteni
szeretnék ismereteiket, tudásukat. DOS-os környezetet igénylő program teljes
képernyő nagyságra kinagyítható és kinyomtatható. A program minden korosztály
számára ajánlott.
486DX2-66 MHz 4 MB RAM 30 MB szabad HDD 2xCD-ROM 512 kB VGA kártya DOS 5.0,
egér
Sára olvasni tanul
Kiadó: Travelbox Hungaria Kft.
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: 3201 Gyöngyös Pf. 310., http://www.travelbox.hu
Ajánlás: Kicsiknek fejlesztett oktatóprogram, ami az alsó tagozatos olvasás
tantárgyhoz nyújt hatékony segítséget. A gyermekek négyféle képes interaktív
feladattípus közül választhatnak, amelyekkel elsősorban az olvasási készség
fejleszthető: Kirakó, Memóriajáték, Képes kvíz, Betűhelyettesítő.
Seholsincs kastély
Kiadó: Profi-Média
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az általános iskolák alsó tagozatosainak készült szabadidős felhasználású
készségfejlesztő oktatójáték egyesíti a számítógépes játékok nyújtotta vizuális
élményt a logikai gondolkodást fejlesztő feladatokkal. A játék 12 helyszínen
zajlik. 6 feladattípus az oktatáshoz kapcsolódik, 6 pedig készségfejlesztő logikai
feladatokat, játékokat tartalmaz.
Magyar Nagydíj Termék.
Min. hardverigény: 486 DX2 66, 8 MBRAM, 2xCD-ROM olvasó, 100%-os Sound Blaster
kompatíbilis hangkártya, W 3.1/95/NT, 256 színű üzemmód.
SÜNI SULI Helyesírás
Kiadó: Cyberston
Ára: 3890 Ft3989 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: A Süni Suli játékos oktatósorozat egyik legérdekesebb darabja. A középkori
történetbe ágyazott nyelvtani feladatok sokat segítenek a néha unalmas gyakorlásban.
Tartalom: Magánhangzók helyesírása, Mássalhangzók helyesírása, A főnevek és
melléknevek helyesírása, Igék és igekötők helyesírása, A mondat felépítése,
írásjelek használata.
Az egyes témakörök előtt egy kereszteslovag elbeszéléséből megismerkedhetünk
a középkori lovagi élettel, és az elveszettnek hitt lovagok kincséről szóló
legendával. Ha sikeresen megoldunk egy feladatcsoportot, akkor a harchoz szükséges
tárgyakat kapunk jutalmul, végül pedig összeilleszthetjük a kincshez vezető
térkép részleteit. Süni, aki a sorozat házigazdája a feladatok szövegét és a
nyelvtani szabályokat ismerteti meg velünk. A szoftvert 912 éveseknek
ajánlják!
Minimális CPU: Pentium II. 233 Mhz, operációs rendszer: Win95, minimális RAM:
32 MB, 8x CD-ROM Drive, hangkártya, 800x600 True Color felbontású videokártya.
Szabadítsd ki a kisoroszlánt
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: Bolti Ára: 6634 Ft, Fókusz Online ár: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: A számítógépes mesekönyv segítségével a gyermekek egyfajta interaktív
olvasási órán vehetnek részt. Könnyen azonosíthatják a szavakat és a mondatokat,
miközben érdekes feladatokat kell megoldaniuk. A játékot elragadó, érdekes animációk
színesítik, a könyv olvasása közben, pedig kellemes, eredeti muzsika
hallható.
A gyerekek Tomival közös kalandja szórakoztató és izgalmas élmény, amely nagyban
hozzájárul képzelőerejük, kreativitásuk és gondolkodási képességeik fejlődéséhez,
miközben képzeletük szabadon szárnyalhat a mese varázslatos világában.
A gyermekek előtt szinte korlátlan lehetőségek nyílnak meg: végighallgathatják
és elolvashatják a történetet, valamint meghallgathatják Tomi és az állatok
beszélgetését is. A képernyőn szinte minden életre kelthető egy kattintással,
így a gyerekekre számtalan játék és meglepetés vár. Fejleszti a gyerekek kreativitását
és gondolkodási képességüket. Szórakoztató ügyességi játékok. Zenei képességfejlesztők.
Különböző nehézségi szintű játékok.
Rendszerkövetelmények: Win95, 8x CD-ROM, hangkártya
Szókincs-Fejlesztés-Magyar
Kiadó: Cyberstone
Ára: 44904989 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: 9 különböző játék, 412 évesek számára készült rajzfilm CD. Mikrofon
segítségével felvehető hang is, így saját moziként visszajátszható.
SzóTárLat
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A CD-ROM-on Tótfalusi István hatalmas gyűjtő- és rendszerező munkájának
eredménye található, amely nyomtatásban, kilenc kötetben jelent meg.
MAGYAR ETIMOLÓGIAI NAGYSZÓTÁR a szótár választ ad kb. 13000 magyar és
idegen eredetű szónak, és azok származékainak eredetére és jelentésére.
SZÍNES SZINONIMASZÓTÁR a könyv egy szótárból és egy mutatóból áll, amelyből
a szinonimák alapján visszakereshetünk a szóbokrokra.
IDEGEN IDÉZETEK SZÓTÁRA szállóigék, mottók, aforizmák, közmondások görög,
latin, angol, francia, német, olasz, spanyol és néhány más nyelven, természetesen
magyar fordításukkal és azok irodalmi, művelődéstörténeti hátterükkel együtt.
KIEJTÉSI SZÓTÁR idegen nevek és kifejezések helyes magyar kiejtésére
ad tanácsokat ez a szótár, egy sor régies, de gyakran használatos magyar szóval,
névvel kiegészítve (pl. Thewrewk).
KIS MAGYAR NYELVKLINIKA nyelvhelyességi szótár, melynek anyaga, a nyelvi
kategóriák, és különféle témakörök szerint van elrendezve.
IRODALMI ALAKOK LEXIKONA olyan mű, amely nem az írókról, költőkről szól,
hanem az általuk teremtett, náluk sokkal hosszabb életű figurákról: e tekintetben
szinte egyedülálló ez a gyűjtemény, hiszen az ókortól napjainkig minden jelentős
irodalmi figurát megtalálhatunk benne.
Találmányok és feltalálók
Kiadó: Cyberstone Entertainment, Informánia 1998.
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Az első magyar nyelvű interaktív, tudományos enciklopédia, mely átfogja
az emberiség technikai fejlődését a Kőkorszaktól a XXI. századig. Több ezer
oldalnyi hypertextes írott szöveg, többórányi hanganyag, sok videó bejátszás
és animáció segítségével könnyed szórakoztató stílusban mutatja be a felfedezések
korára jellemző történelmi, társadalmi és kulturális eseményeket. A feltalálók,
és felfedezők mellett a kiadvány bőségesen tartalmaz információt az egyes korszakok
más markáns egyéniségeiről is.
A szócikkek között ábécé sorrendben, vagy akár időrendben haladva keresgélhetünk,
és az ún. személyes fájlok segítségével elkészíthetjük a számunkra izgalmas
téma képekkel, animációkkal vagy videó részletekkel illusztrált leírását. Informatika,
Telekommunikáció, Földi- vízi- és légiközlekedés, Távközlés, Űrhajózás témák
szerepelnek a CD-ROM-on.
Korhatár nélkül mindenkinek ajánljuk az általános műveltség szinten tartásához
és fejlesztéséhez.
MPC level 2 számítógép, Win3.11, vagy Win95
Tomi és az álomcsapda
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: Bolti ár: 6634 Ft, Fókusz Online ár: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Logikai készségeket és gondolkodást fejlesztő játékos oktató program
59 éves gyerekeknek. Digitális gyermek könyv olyan újszerű, oktató játékokat
magába foglaló program, mely fejleszti a kis felhasználók tanulási és gondolkodási
képességét. A gyerekek különböző tárgyakra kattinthatnak, elfoglalhatják magukat
a programban található számos feladattal, valamint meghallgathatják a történetet.
Funkcionális és kreatív gondolkodtató játékokban vesznek részt. A számos humoros
animációval, eredeti zenével és hangeffektusokkal színezett interaktív könyv
használata során. Cél a képzelőerő, valamint az olvasás és a gondolkodás fejlesztése.
A játék kezdetén Tomi elmondja a játékszabályokat, majd egy zseblámpa segítségével
a gyerekek a következő lehetőségek közül választhatnak: ha Tomira kattintanak,
elolvashatják a történetet és különböző feladatok közül válogathatnak. Ha a
fán ülő baglyot választják, az egész történetet meghallgathatják. Az intuitív
és barátságos program, szórakoztatóvá teszi a tanulást mind egyéni, mind csoportos
használat esetén.
Rendszerkövetelmények: Win95, 8x CD-ROM, hangkártya
Tomi megmenti a tengert
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: Bolti ár: 6634 Ft, Fókusz Online ár: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban és http://www.origo.hu
Ajánlás: Az újszerű multimédiás oktató program játékos tengeri kaland során
fejleszti a gyerekek gondolkodási és nyelvi képességeit. A játékban visszaköszönnek
a Szabadítsd ki a kisoroszlánt!, a Tomi és az álomcsapda
és a Varázslatos szülinap csodálatos interaktív mesevilágából már
jól ismert szereplők. A káprázatos grafika és animációk, a zenei betétek és
hanghatások az izgalmas játékokkal, feladatokkal párosítva a stratégiai gondolkodás
és logika fejlesztésére készültek és megtanítják, hogyan kövessék a gyermekek
a kapott utasításokat.
A különféle vidám képkirakók, ügyességi játékok, útvesztők és nyelvi fejtörők
sokórányi szórakozást kínálnak. A játék során a gyermekek megismerkednek a legkülönfélébb
tengeri állatokkal. A feladatok nehézségi szintje a gyermek korának és képességeinek
megfelelően változtatható, ezért ezt a programot már négy éves kortól ajánlják.
Rendszerkövetelmények: Win95, 8x CD-ROM, hangkártya
Tudás próbája
Kiadó: Cyberston
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Új kiadványunk a felső tagozatos általános iskolás diákok tudásszintjének
felmérését, ismereteinek elmélyítését, bővítését segíti elő az eddigiektől
eltérő módon kvízjátékba foglalva. A kérdések, feladatok, valamint a
válaszok megfogalmazásánál arra törekedtünk, hogy a tudásszint felmérése mellet
az asszociációs készség fejlesztésére is lehetőséget adjunk. A tesztek a szellemi
totó felépítési elvét követik, azaz a helyes választ az A, B, illetve C megoldási
lehetőségek közül kell kiválasztani. A válaszok könnyen ellenőrizhetők, akár
azonnal, akár egy-egy tesztsor megoldási lehetőségek közül kell kiválasztani.
A válaszok könnyen ellenőrizhetők, akár azonnal, akár egy-egy tesztsor megoldását
követően. Lehetőség nyílik adott tantárgyakból vagy vegyes témakörökből történő
különböző tesztek összeállítására, valamint azok kinyomtatására is.
PII. 300MHZ, Win9-, 64 MBRAM, 24xCD-ROM
Twist Oliver kalandjai
Kiadó: Woodstone
Ára: 4750 Ft (Fókusz ár)
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.origo.hu Fókusz Online
Ajánlás: CD-ROM óvodásoknak és kisiskolásoknak készült. A kiadványban fellelhető
játékos feladatok segítségével a gyermekek könnyedén fejleszthetik memóriájukat,
ügyességüket, logikájukat. A CD-n megnézhetik a közel 2 órás szinkronizált mesefilmet,
majd a megkedvelt kis rajzfilmfigurák közreműködésével kell megoldaniuk a furfangos
feladatokat. A különböző nehézségű és témájú feladatok hasznos időtöltést biztosítanak.
Új akadémai kislexikon
Kiadó: Scriptum
Ára: 13.440 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az 1989-90-ben könyv formában megjelent mű kibővített, felújított változata.
Számos új címszóval bővült a kiadvány: a tudomány, a művészet, a politika és
a közélet jelentős személyiségeiről, valamint az általános ismeretekhez szükségesnek
ítélt fogalmakról újabb cikkek készültek. A címszavakhoz gazdag illusztrációs
anyag tartozik, az ábrák és képek további információkhoz juttatják a használót,
s változatossá teszik a monitor előtt töltött órákat. Mindennapos segítséget
nyújt az összes korosztálynak. Kiemelkedő tulajdonsága még a piacon eddig
megjelent történelmi korú kiadványokkal szemben , hogy keresési
lehetőséget ad a címszavak mellett a személynevek, helynevek, műcímek, évszámok,
nyelvterületek, szakterületek alapján is.
Ünnepi mesetár
Kiadó: Cyberstone
Ára: 2590 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Interaktív családi szórkozás az eredeti mesék feldolgozásaival Jancsi
és Juliska, Hamupipőke, Hófehérke, Pán Péter meséi + ajándék CD-ROM! A modern
feldolgozású mesefilmek mellett a CD-ROM-ok több olyan feladatot tartalmaznak,
melyek a szórakoztatás és érdeklődés felkeltése mellett az oktatást hivatottak
szolgálni.
Varázslatos szülinap
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: Bolti ár: 6634 Ft, Fókusz Online ár: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól és http://www.origo.hu Fókusz Online
Ajánlás: Gondolkodtató interaktív játékok gyermekeknek betűkkel, számokkal,
formákkal. A gyermekek számára végtelen lehetőségek nyílnak meg, amint részt
vesznek Tomi szülinapján, és önfeledten játszanak a különféle interaktív szülinapi
játékokkal.
A kis felhasználóknak gyorsan kell gondolkodniuk és cselekedniük a kirakós,
a betű- és számpárosító, valamint a kombinációs készséget fejlesztő játékok
során. A gyermekek a program kínálta számtalan eszköz segítségével elkészíthetik
saját üdvözlő kártyáikat, képeslapjaikat is. Egyszerre több gyermek által használható
játékos ügyességi feladatok. A feladatok nehézségi szintje a gyermek korának
és képességeinek megfelelően változtatható. Számtalan mókás animáció, eredeti
zenék és zenei effektek.
Rendszerkövetelmények: Win95, 8x CD-ROM, hangkártya
Várak, kastélyok, legendák
Kiadó: Talma Kiadó
Ára: 5200 Ft +ÁFA
Beszerezhető: Mikrosuli Bt., valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A történelmi Magyarország 21 vármegyéjének mintegy 200 várának és kastélyának
múltját-jelenét mutatja be a multimédia látványos eszközeivel. A képtárban 2000
korabeli látkép, képeslap és jelenkori fénykép látható. A várakhoz 20 percnyi
animáció és háromnegyed órányi filmrészlet is tartozik.
Verstár: a magyar líra klasszikusai
Kiadó: Arcanum
Ára: 800010.000 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: 17 klasszikus magyar költő összes verse, képeik; keresés minden előforduló
szóra, szóösszetételre; előfordulás gyakorisága; logikai operátorok alkalmazhatósága
a szavak között; saját jegyzetek lehetősége is. Segítségével megtalálható egy
töredék pontos szövege vagy a keresett versrészlet. PC WORLD 1997. június
Verstár98 a magyar líra klasszikusai
Kiadó: Arcanum
Ára: 5600 Ft
Beszerezhető: Arcanum Adatbázis Kft. 1113 Bp., Badacsonyi u. 14/b.
Ajánlás: A CD-ROM 50 klasszikus magyar költő összes versét tartalmazza, strukturált,
hiearchikus tartalomjegyzékkel, mezőkkel ellátott, az összes vers teljes szövegében
kereshető formában. Több mint tízezer vers teljes szövegében kereshetünk, ráadásul
mintegy öt órányi hanganyaggal, elmondott és megzenésített versekkel igyekeztek
minél teljesebben bemutatni a magyar líra évszázadainak klasszikusait. A Hungaroton
jóvoltából olyan jeles művészek hangfelvételeiből válogattak, mint Latinovicts
Zoltán, Major Tamás, Bánffy György, Mensáros László, Bessenyei Ferenc. Sebő
Ferenc néhány klasszikussá vált, illetve megjelenés előtt álló énekelt verse
hallható.
486-os PC, CD-ROM olvasó, 256 színű monitor, W3.1/95/98/NT
Matematika, 18. évfolyam
Az okos játékszoba
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: A magas színvonalú oktatójátékok fejlesztik a gyermekek gondolkodási
és tanulási képességeit. A könnyen kezelhető, barátságos hangú és szórakoztató
program élménnyé teszi a tanulást akár egyénileg, akár csoportosan végzik azt.
A különféle vidám fejtörők, képkirakók, útvesztő és ügyességi játékok többórányi
szórakozást kínálnak. A tevékenységek serkentik a kis felhasználók gondolkodását.
A feladatok nehézségi szintje koruknak és képességeiknek megfelelően változtatható.
Aranyéremmel díjazott gyermekoktató szoftver!
Ismerd meg a számokat! (Bagoly Doktor sorozat)
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás:
- Teljesen magyar nyelvű szoftver
- Élő, emberi hang
- Gyors és hatékony tanulás
- Önálló tanulásra alkalmas
- Egyszerű, könnyű és egyértelmű kezelőfelület
- Számos lecke és ellenőrző feladat
- Oktatási segédanyagként használható
Ez a CD-ROM sorozat gyermekeknek készült. Használatával a gyerekek játszva
megismerkedhetnek a betűkkel, színekkel, formákkal, számokkal, ellentétekkel,
viszonyításokkal és a fokozásokkal. A programban a kedves Bagoly doktor
magyarázza el a fontos tudnivalókat. Először az adott lecke anyagát kell elsajátítania
a kisgyermeknek, ezután a megszerzett tudást kérdezi ki tőle a program. Minden
leckéhez más-más feladatok kapcsolódnak, ezzel színesítve a tananyagot. A számos
és egyre nehezedő feladatok megoldásait szigorúan ellenőrzi Bagoly doktor,
és csak akkor engedi tovább a tanulót, ha kifogástalanul megold minden feladatot.
Ismerd meg a színeket és a formákat! (Bagoly Doktor sorozat)

Játékos Matek Klub
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 5989 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: A program a mesebeli erdőben való varázslatos kalandozás során Piroska,
Hófehérke, Aranyhajú és más mesehősök segítségével vezeti a gyerekeket a számok
birodalmába. A szoftver játékosan oktatja a gyermekeket a mennyiség fogalmára,
valamint az alapvető aritmetikai műveletekre: az összeadásra és kivonásra.
A CD-ROM használata kisiskolások részére ajánlott.
Manó Matek 1.
Kiadó: Profi Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com/
Ajánlás: Játékos képességfejlesztő oktatóprogram 58 éves gyerekeknek Bevezetés
a matematikába (több, kevesebb, kisebb, nagyobb fogalma, tulajdonságok, stb.)
Számolás 20-ig. Más matematika gyakorló programmal összehasonlítva a ManóMatek
nem a számolási készség fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, hanem a matematikai
gondolkodásmód és szemlélet kialakítására.
A CD szöveges és gondolkodtató feladatai a gyermekek mindennapi tapasztalataihoz
kapcsolódnak. Ezeknek a feladatoknak a begyakorlása után a számtani műveletek
mechanikus elvégzése nem okozhat gondot.
A CD 50 feladattípusának több ezer lehetséges variációja van, így a feladatmegoldások
sohasem válnak unalmassá a gyerekek számára:
- kisebb, nagyobb, egyenlő
- sorba rendezés
- sorozatkészítés
- páros és páratlan
- sorszámok
- bontások
- számegyenes
- liter és deciliter
- összeadás a húszas számkörben
- szabályjátékok
- kivonás a húszas számkörben
- a pénz használata
A gyerekek tudáspróbákkal ellenőrizhetik ismereteik gyarapodását. A próbatétel
kemény: egy labirintuson kell átjutni bekötött szemmel. Ráadásul itt-ott téglák
potyognak ki a falból és egy sárkány dugja ki a réseken a fejeit...
Minden tizedik feladattípus megoldása után a szorgalom jutalmául egy gazdagon
illusztrált mesét nézhetnek meg a gyerekek.
Minden feladattípushoz tartozik egy A/4-es méretű kinyomtatható füzetlap, rajta
újabb hasonló feladatokkal. Ez egyben az írásgyakorlást is szolgálja. Ha minden
lapot kinyomtatunk, egy teljes munkafüzetet kapunk.
A pedagógusok és a szülők munkáját részletes segédlet könnyíti meg.
Manó Matek 2.
Kiadó: Profi Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com/
Ajánlás: Játékos képességfejlesztő oktatóprogram 69 éves gyerekeknek.
Számolás 100-ig, szorzás, osztás; szöveges és mechanikus számolási feladatok.
A ManóMatek1 után most újabb feladatokon próbálhatjuk ki tudásunkat. A helyszín
ezúttal egy könyvtár, ahol életre kelnek kedvenc mesehőseink.
A szöveges és gondolkodtató feladatok mellett sok-sok gyakorló példát is találunk
a programban. A program 50 feladattípusának több ezer lehetséges variációja
van, így a feladatok sohasem válnak unalmassá.
- számolás százig
- összeadás, kivonás a százas számkörben
- több tag összevonása
- szorzás, osztás
- a római számok
- deciméter, centiméter
- kilogramm, dekagramm
- kombinatorika
Minden ötödik feladattípus megoldása után a szorgalom jutalmául egy gazdagon
illusztrált mesét nézhetünk-hallgathatunk meg. A szöveges feladatok mögött egy
téglafalat találunk. Ha megoldjuk a téglákra firkált feladatokat, megtisztíthatjuk
a falat, és azt is megtudjuk, hogy milyen feladatokkal fogunk találkozni a tudáspróbában.
A tudáspróbákkal ellenőrizhetjük ismereteink gyarapodását. A labirintus állomásain
ugyanolyan feladatokkal találkozhatunk, amilyeneket a gyakorlás során is megoldottunk,
de most nem szabad tévesztenünk, mert a sárkány lángja megéget. Ráadásul sietnünk
kell, mert időre megy a játék.
A pedagógusok és a szülők munkáját részletes segédlet könnyíti meg.
Manó Matek 3.
Kiadó: Profi Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com/
Ajánlás: Az első két ManóŽMATEK CD után íme, itt a folytatás: a harmadik osztályosok
is számolhatnak, méricskélhetnek, törhetik a fejüket a trükkös feladványokon.
A helyszín ezúttal egy nagyváros, amely tele van számokkal és problémákkal
A program 78 szöveges feladattípusának sok-sok változata szinte kimeríthetetlen.
Témakörök:
- az ezres számkör
- összeadás és kivonás az ezres számkörben
- szorzás, osztás, törtek
- vegyes feladatok, összetett feladatok az alapműveletekre
- mértékegységek, geometria
A számolást a feladat mögötti falon gyakorolhatják a gyerekek. Hasonló feladatsorokkal
találkozunk a tudáspróbában is, de ott már időre megy a megoldás! A kinyomtatható
feladatlapokat összegyűjtve egy 78 oldalas munkafüzetet kapunk, amelyben további,
kreatív feladatokat oldhatunk meg.
Aki szorgalmas, a feladatmegoldásért kapott zsetonokkal játszhat a város játéktermében,
ruletten. Nem kell egyedül ruletteznie, játékostársait is bevonhatja a játékba.
Útmutató: Segédlet a pedagógusoknak, szülőknek, amely tartalmazza a feladatok
célját, megoldási lehetőségeit, valamint javaslatokat a megoldás menetére.
MATEK ISKOLA 1. osztályosoknak
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás: Ez a teljesen magyar nyelvű CD nagyon hatékonyan oktatja az iskolás
gyerekeket a matematikai tananyagra. A program tesztelése során bebizonyosodott,
hogy a gyermekek, akik használták a CD-t, könnyebben elsajátították a számokat
és megértették az összeadás, kivonás és szorzás műveleteit. Ezeknek a műveleteknek
az elsajátítása, azért is fontos, mert erre épül majd a további matematikatudásuk.
A CD oktatási segédanyagként alkalmazható, használatához a gyerekeknek nem
kell ismerniük a betűket, a programban való eligazodást emberi hang segíti.
A CD játékos feladatokat tartalmaz, amin keresztül elsajátíthatja és megszeretheti
a tananyagot.
MATEK ISKOLA 2. osztályosoknak
Kiadó: Woodstone Kft.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://woodstone.hu
Ajánlás:
Matematika 14.
Kiadó: Dr. Hibbey
Ára: 2690 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu/
Ajánlás: Számítógépes oktatószoftver általános és középiskolásoknak.
A szoftver kezelése gyerekek számára is egyszerű. A diák ugyanolyan feladatokkal
találkozik, mint az iskolában. A gyakorlás során nehézségi fokozatot választhatunk.
A gép a munkát ellenőrzi, értékeli. A feladatok megoldhatók egyedül vagy nekiállhatnak
ketten, egymással párbajozva. A rosszul megválaszolt kérdéseket a gép megjegyzi,
így azok újra átismételhetők.
Matematika 1. 612 éveseknek
Témakörök:
- Összeadás és kivonás
- Szorzás és osztás
- Mértékegységek
- Római számok
- Százalékszámítás
Matematika 2. 714 éveseknek
Témakörök:
- Szöveges feladatok
- Negatív számok
- Törtek
Matematika 3. 916 éveseknek
Témakörök:
- Algebrai kifejezések
- Egyenletek
Matematika 4. 1116 éveseknek
Témakörök:
- Hatványozás
- Sorozatok
- Valószínűségszámítás
A szoftveren lévő tananyagok közül csak az egyik témakör telepíthető.
Számoljunk együtt Sünivel Vár a számok birodalma
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 3591 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu ; http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: A Számoljunk együtt Sünivel CD 111 játékos feladatot
tartalmaz, melyek segítenek megismerkedni a számok világával és a matematika
egyszerűbb fogalmaival.
Tudorka matematikai készségfejlesztő CD-ROM
Kiadó: Panem Kft.; Travelbox Hungária Kft.
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Matematikai készségfejlesztő játékok 48 éves korig.
Sára matematikát tanul
Kiadó: Travelbox Hungária Kft.
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.travelbox.hu
Ajánlás: Kicsiknek fejlesztett oktatóprogram, ami az alsó tagozatos matematika
tantárgyhoz nyújt hatékony segítséget. Különféle feladatsorok megoldása a
cél. Alapműveletek, egyenletek, szöveges feladatok valamint törtek témakörből
választhatunk feladatokat.
Rayman Junior I. (6 éves kortól) II. (7 éves kortól ) III. (810 éveseknek
)
Matek és olvasás 6 éveseknek (UBI KIDS/ Rayman-sorozat)
Kiadó: CD Multimédia Europress Hungary
Ára: 5990 Ft/db
Beszerezhető: http://www.cdmultimedia.hu/
Ajánlás: A tudás hatalom még egy szuperhősnek is! A gyerekek a Rayman
szerepében olvashatnak, számolhatnak, betűzhetnek. A tudáskönyvét kell megkeresni,
amit a gonosz Mr. Dark rejtett el a szavakon keresztül. A tanulás soha nem
volt még ilyen érdekes! Tanárok tesztelték és tökéletesítették a gyerekek
közreműködésével. Nevetve tanulás a Raymannel: ˇ 60 szint, 12 feladattípus,
700 kérdés, számolás, összehasonlítás, helyiérték, összeadás és kivonás szám
és szó felismerés, helyesírás, olvasás, hozzáadás-kivonás, betűzés, szótár,
súgó
Játssz és tanul Blinky Billlel Első évem az iskolában
Kiadó: CYBERSTONE
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Szórakoztató és különleges feladatokkal segíti Blinky és barátai
a gyerekek felkészülését az első tanévre. A feladatok között találhatunk matematikai,
gondolkodtató, környezetvédelmi, nyelvismereti és számítástechnikai példákat.
A program értékeli és jutalmazza az új feladatok elvégzését.
Fantasztikus Matekváros
Kiadó: AUTOMEX; CYBERSTONE
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: Segítsünk felfedezni a gyermekeknek a matematika örömeit!
Gonosz vírusok támadták meg a számítógépet. A gyerekeket, mint elit vírusirtót
küldik a helyszínre. A küldetés: elpusztítani a vírusokat. Kalandjaik során
keresztülszáguldhatnak a számítógépvároson, miközben furfangos
és kalandos matek feladatokat oldhatnak meg és támadó vírusok hadával küzdhetnek
meg!
Mi történik, ha a matematikát ötvözzük a mókával? Ezt a programot úgy hozták
létre, hogy a matematika-oktatás legújabb módszereit ötvözték a számítógépes
játékok varázsával. A matematikai kalandok színes kavalkádja az iskolai
követelményrendszert figyelembe véve tanítja meg a gyerekeknek a matematikai
gondolkodást.
Számolás, csoportok és számok párosítása, aritmetikai és még sok egyéb alapvető
matematikai művelet kapcsolódik a programban a gyermekhez közeli, valós helyzetekhez
és kapcsolja össze az elméleti és gyakorlati tudást a szórakoztató, játékos
feladatokon keresztül.
A program tulajdonságai: Segít a gyermeknek felfedezni a matematika örömeit;
Mélyreható oktató és gyakorló fejezetek; 3D-s kaland- és akciójátékok; Segít
a biztos matematika tudás megszerzésében; Különböző nehézségi szintű játékok
Fantasztikus Matekváros 2.
Kiadó: AUTOMEX; CYBERSTONE
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás: A program olyan matematikai műveleteken és fogalmakon alapul, mint
az összeadás, a kivonás, a grafikonok, a táblázatok, a szögek és háromszögek,
a szorzás, stb.
Mindezek bemutatására és gyakoroltatására szórakoztató animációkat és életszerű
példákat alkalmaztak a készítők. A gyermekek játék közben tanulnak és minden
játékból könnyen hozzáférhetünk a megfelelő tanulást segítő fejezethez.
A Compedia cég, készítés közben tesztelte a programot diákokkal, tanárokkal
és szülőkkel és maximálisan az igényeknek megfelelően alakította azt.
A program célja:
Gyermekeink számára a matematika sokszor valami bonyolult, különálló tantárgy,
különösen azok számára, akiknek nehézségeik vannak a reáltárgyakkal. A Fantasztikus
matekváros 2-t azzal a céllal tervezték, hogy egyszerűbbé tegye a matematikatanulást
a tanulók számára, s fokozza a tanulás közbeni élményt. Ezt a magas színvonalú,
találékony és újszerű oktató programot azzal a szándékkal adjuk a gyerekek
kezébe, hogy fejlesszük tanulási és gondolkodási képességeiket.
A barátságos és szórakoztató szoftver a tanulás folyamatát mókás játékká teszi
mind csoportos, mind egyéni használat esetén.
FONTOS TULAJDONSÁGOK:
- Tanulást segítő fejezetek minden játékhoz.
- A tanuló igényeinek megfelelően beállítható nehézségi szintek.
- Matematikai műveletek és fogalmak gyakorlása számtalan kalandos játék
keretében.
- Mókás, szórakoztató animációk, életszerű példák segítik a tanulást.
79 éves gyerekeknek ajánlott.
Manófalva
Kiadó: Informania Digitalmedia Kft.; Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.
Ára: 4000 Ft
Beszerezhető: http://informania.hu
Ajánlás: Három fejezet közül választhatunk: törtek, előjelek és zárójelek.
A kiadványban animációk segítségével könnyen érthetően és játékosan készülhetnek
fel a gyermekek az első és a második osztályra. A CD tartalmazza a teljes
kisiskolás számtan-ismeretanyagot. Minden feladatot hangos magyarázattal kísér
a Tudor professzor. A mesés elemekkel tarkított kezelőfelület segítségével
könnyedén és észrevétlenül tanulhatják meg a kicsik az alapműveleteket. A
feladatok megoldását Tudor professzor lépésről-lépésre mutatja be. Nem csak
a matematika elsajátítását segíti elő, hanem mivel 7 nyelven fut a program,
ezért a nyelvi fejlődést is hatékonyan segíti.
MATEK 12.; 3.; 4.
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 2400 Ft +ÁFA /db
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html
Ajánlás: A cd-sorozat az alsó tagozat különböző évfolyamai számára készült,
hogy segítse őket a matematikai alapműveletek elsajátításában. Lehetővé teszi
az elért eredmények nyilvántartását is.
MATEMATIKA gyakorló 1. és 2. osztályosoknak
Kiadó: Marconi Kft.
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu/
Ajánlás: A programnak kerettörténete van: A helyesen megválaszolt feladatokért
pontok járnak, és bizonyos számú pontért pedig aranyak. Az aranyakért lehet
hajórészeket venni, amikből egy hajót lehet felépíteni. Hogy hol mit kell
tenni, azt a mókus mindig elmondja. A program a tananyag gyakorlásához szükséges
feladatokon kívül néhány egyszerű matematikai játékot is tartalmaz (memória
játék, párosítás számokkal, számeső, tili-toli).
A tanuló kiválaszthatja, hogy melyik osztály melyik témaköréhez tartozó feladatokat
gyakorolja. A program véletlenszerűen választja ki a számokat a feladatokhoz,
így minimális az ismétlődés esélye. Helytelen válasz esetén a tanuló újra
próbálkozhat (kevesebb pontért), vagy kérheti a helyes választ.
A témakörök az 1. és a 2. osztályos tankönyvek témáinak felosztását követik:
1. osztály:
- Számok felbontása 0-tól 10-ig
- Számok felbontása 0-tól 20-ig
- Hányadik a sorban?
- Páros, páratlan
- Összeadás 0-tól 10-ig
- Kivonás 0-tól 10-ig
- Összeadás 0-tól 20-ig
- Kivonás 0-tól 20-ig
- Összeadás kivonás párja
- Több, kevesebb
- Többtagú összeadás, pótlás
- Összeadás, kivonás pótlása 20-ig
- Összeadás, kivonás számegyenesen
- Számsorok (2-es, 3-as, 4-es, 5-ös)
- Mit csinál a gép?
- Műveletek összehasonlítása
- Szöveges feladatok (bővíthető)
2. osztály:
- Kerek tízesek és egyesek összeadása, kivonása
- Kétjegyűek és egyesek összeadása, kivonása
- Kétjegyűek összeadása 100-ig
- Kétjegyűek kivonása 100-ig
- Többtagú összeadás, pótlás 100-ig
- Összeadás, kivonás számegyenesen
- Számok 2-szerese, 3-szorosa, fele, harmada
- Többféleképpen (variációk)
- Szorzás (2-vel, 3-mal, ..., 10-zel)
- Bennfoglalás (2-vel, 3-mal, ..., 10-zel)
- Maradékos osztás (2-vel, 3-mal,..., 10-zel)
- Mit csinál a gép? (táblázatok)
- Zárójeles műveletek
- Hosszúság
- Tömeg
- Űrtartalom
- Pénzhasználat
- Időmérés (óra, naptár)
- Római számok 100-ig
- Szöveges feladatok (bővíthető)
A témakörökből akár egyet, többet, vagy mindet ki lehet választani a gyakorláshoz.
A kiválasztott témakörökből egymás után véletlenszerűen választ a program,
és véletlenszerűen kiválasztva a feladathoz a számokat kiírja a kérdést a
képernyőre. Az első osztálynál a számok felett a számnak megfelelő darab kis
kép (alma, körte,
) segíti a számolást. A 2. osztálynál a szorzásnál, osztásnál
ki lehet választani, hogy mely számok lesznek a szorzók, osztók. A feladatok
típusától függően a tanulónak be kell írnia a helyes számot, számokat, eredményt
a kitöltendő helyre. Helytelen válasz esetén még kétszer lehet újra próbálkozni
(kevesebb pontért), vagy kérheti a tanuló a helyes választ.
Hálózaton is használható!!!
MATEMATIKA gyakorló 1. osztályosoknak
Kiadó: Marconi Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu/
Ajánlás: A tanuló a programmal külön-külön vagy együttesen gyakorolhatja az
alábbi témakörökhöz, feladattípusokhoz tartozó feladatokat, véletlenszerűen
kiválasztott számokkal.
A témakörök az 1. osztályos tankönyvek témáinak felosztását követik:
- Számok felbontása 0-tól 10-ig
- Számok felbontása 0-tól 20-ig
- Hányadik a sorban?
- Páros, páratlan
- Összeadás 0-tól 10-ig
- Kivonás 0-tól 10-ig
- Összeadás 0-tól 20-ig
- Kivonás 0-tól 20-ig
- Összeadás kivonás párja
- Több, kevesebb
- Többtagú összeadás, pótlás
- Összeadás, kivonás pótlása 20-ig
- Összeadás, kivonás számegyenesen
- Számsorok (2-es, 3-as, 4-es, 5-ös)
- Mit csinál a gép?
- Műveletek összehasonlítása
- Szöveges feladatok (bővíthető)
A témakörökből akár egyet, többet, vagy mindet ki lehet választani a gyakorláshoz.
A kiválasztott témakörökből egymás után véletlenszerűen választ a program,
véletlenszerűen kiválasztja a feladathoz a számokat és kiírja a kérdést a
képernyőre. A számok felett a számnak megfelelő darab kis kép (alma, körte,...)
segíti a számolást. A feladat típusától függően a tanulónak be kell írnia
helyes számot, számokat, eredményt a kitöltendő helyre. Helytelen válasz esetén
újra próbálkozhat, vagy kérheti a helyes választ. A program 30 feladatos ciklusokban
számolja a helyes és helytelen válaszokat. Minden második jó válasz után a
képernyőn eggyel több kis mókuskép jelenik meg. A ciklus közben vagy végén
új ciklus, vagy új feladattípusok választhatók.
Hálózaton is használható!!!
MATEMATIKA gyakorló 2. osztályosoknak
Kiadó: Marconi Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu/
Ajánlás: A tanuló a programmal külön-külön vagy együttesen gyakorolhatja az
alábbi témakörökhöz, feladattípusokhoz tartozó feladatokat, véletlenszerűen
kiválasztott számokkal.
A témakörök a 2. osztályos tankönyvek témáinak felosztását követik:
- Kerek tízesek és egyesek összeadása, kivonása
- Kétjegyűek és egyesek összeadása, kivonása
- Kétjegyűek összeadása 100-ig
- Kétjegyűek kivonása 100-ig
- Többtagú összeadás, pótlás 100-ig
- Összeadás, kivonás számegyenesen
- Számok 2-szerese, 3-szorosa, fele, harmada
- Többféleképpen (variációk)
- Szorzás (2-vel, 3-mal, ..., 10-zel)
- Bennfoglalás (2-vel, 3-mal, ..., 10-zel)
- Maradékos osztás (2-vel, 3-mal,..., 10-zel)
- Mit csinál a gép? (táblázatok)
- Zárójeles műveletek
- Hosszúság
- Tömeg
- Űrtartalom
- Pénzhasználat
- Időmérés (óra, naptár)
- Római számok 100-ig
- Szöveges feladatok (bővíthető)
A témakörökből akár egyet, többet, vagy mindet ki lehet választani a gyakorláshoz.
A kiválasztott témakörökből egymás után véletlenszerűen választ a program,
és véletlenszerűen kiválasztva a feladathoz a számokat kiírja a kérdést a
képernyőre. A szorzásnál, osztásnál ki lehet választani, hogy mely számok
lesznek a szorzók, osztók. A feladatok típusától függően a tanulónak be kell
írnia a helyes számot, számokat, eredményt a kitöltendő helyre. Helytelen
válasz esetén újra próbálkozhat, vagy kérheti a helyes választ. A program
30 feladatos ciklusokban számolja a helyes és helytelen válaszokat. Minden
második jó válasz után a képernyőn eggyel több kis mókuskép jelenik meg. A
ciklus közben vagy végén új ciklus, vagy új témakörök választhatók.
Hálózaton is használható!!!
MATEMATIKA gyakorló 3. osztályosoknak
Kiadó: Marconi Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu/
Ajánlás: A tanuló a programmal külön-külön vagy együttesen gyakorolhatja az
alábbi témakörökhöz, feladattípusokhoz tartozó feladatokat, véletlenszerűen
kiválasztott számokkal.
A témakörök a 3. osztályos tankönyvek témáinak felosztását követik:
- Összeadás, kivonás 200-ig
- Számfelbontás helyiértékekre
- Kerekítés tízesekre, százasokra
- Római számok
- Háromjegyű számok sorrendbe rakása
- ĺrásbeli összeadás (kéttagú)
- Háromtagú írásbeli összeadás
- ĺrásbeli kivonás
- ĺrásbeli szorzás (kétjegyű számok szorzása)
- ĺrásbeli szorzás (háromjegyűek szorzása)
- Kisebb, nagyobb? (becslés)
- Hosszúság
- Tömeg
- Űrtartalom
- Időtartam
- Számok osztói
- ĺrásbeli osztás (számok osztása egyjegyűvel)
- Számok törtrészei
- Negatív számok
- Zárójeles műveletek
- Szöveges feladatok (bővíthető)
- Geometria
A 2., 6., 7., 8., 10., 17. témaköröknél ki lehet választani, hogy a számok
1000-ig, vagy 2000-ig forduljanak elő. A témakörökből akár egyet, többet,
vagy mindet ki lehet választani a gyakorláshoz. A kiválasztott témakörökből
egymás után véletlenszerűen választ a program, véletlenszerűen választja a
feladathoz a számokat és kiírja a kérdést a képernyőre. A tanulónak be kell
írnia a helyes számot, számokat a kitöltendő helyre. Helytelen válasz esetén
újra próbálkozhat, vagy kérheti a helyes választ. A program 30 feladatos ciklusokban
számolja a helyes és helytelen válaszokat. Minden második jó válasz után a
képernyőn eggyel több kis mókuskép jelenik meg. A ciklus közben vagy végén
új ciklus, vagy új feladattípusok választhatók.
Hálózaton is használható!!!
MATEMATIKA gyakorló 4. osztályosoknak
Kiadó: Marconi Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu/
Ajánlás: A tanuló a programmal külön-külön vagy együttesen gyakorolhatja az
alábbi témakörökhöz, feladattípusokhoz tartozó feladatokat, véletlenszerűen
kiválasztott számokkal. A témakörök a 4. osztályos tankönyvek témáinak felosztását
követik:
- Számszomszédok (egyestől ezresig)
- Kerekítés tízesre, százasra, ezresre, tízezresre
- Római számok többezerig
- Összeadás, kivonás fejben (kerek számokkal)
- ĺrásbeli összeadás, kivonás
- ĺrásbeli szorzás egyjegyű szorzóval többezerig
- Szorzás, osztás 10-zel, 100-zal, 1000-rel
- ĺrásbeli szorzás kétjegyű szorzóval
- ĺrásbeli szorzás háromjegyű szorzóval
- Negatív számok (készpénz-adósság, hőmérséklet)
- Tört, törtrész
- Számok osztói
- ĺrásbeli osztás egyjegyű osztóval
- ĺrásbeli osztás kétjegyű osztóval
- Műveletek sorrendje
- Hányféleképpen
- Sorozatok
- Nyitott mondatok (egyenlet, egyenlőtlenség)
- Űrtartalom
- Tömeg
- Időtartam
- Hosszúság
- Kerület, terület
- Geometria
- Szöveges feladatok (bővíthető)
A 2., 4., 5., 6., 8., 13., 14. témaköröknél ki lehet választani, hogy a számok
10000-ig, 20000-ig vagy 100000-ig forduljanak elő. A témakörökből akár egyet,
többet, vagy mindet ki lehet választani a gyakorláshoz. A kiválasztott témakörökből
egymás után véletlenszerűen választ a program. A véletlenszerűen kiválasztott
számokkal létrehozott feladat megjelenik a képernyőn és a tanulónak be kell
írnia a helyes számot, számokat a kitöltendő helyre. Helytelen megoldás esetén
újra próbálkozhat, vagy kérheti a helyes választ. A program 30 feladatos ciklusokban
számolja a helyes és helytelen válaszokat. Minden második jó válasz után a
képernyőn eggyel több kis mókuskép jelenik meg. A ciklus közben vagy végén
új ciklus, vagy új feladattípusok választhatók.
Hálózaton is használható!!!
MATEMATIKA gyakorló 5. osztályosoknak
Kiadó: Marconi Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu/
Ajánlás: A tanuló a programmal külön-külön vagy együttesen gyakorolhatja az
alábbi témakörökhöz, feladattípusokhoz tartozó feladatokat, véletlenszerűen
kiválasztott számokkal. A témakörök megfelelnek a tankönyvi felosztásnak:
- Számszomszédok (egyestől milliósig)
- Természetes számok kerekítése
- Kerek számok összeadása, kivonása
- Összeadás, kivonás tízmillióig
- Nem tízes számrendszerek
- Szorzás, osztás 10-zel, 100-zal,...
- Szorzás két és háromjegyű számmal
- Osztás két és háromjegyű számmal
- Műveleti sorrend
- Nyitott mondatok megoldása
- Egész számok abszolút értéke
- Negatív és pozitív számok összeadása
- Negatív és pozitív számok kivonása
- Negatív számok szorzása, osztása
- Törtszám-vegyesszám átalakítás
- Törtek összehasonlítása
- Törtek egyszerűsítése, bővítése
- Egyenlő nevezőjű törtek összeadása, kivonása
- Különböző nevezőjű törtek összeadása, kivonása
- Törtek szorzása, osztása
- Tizedes törtek összehasonlítása
- Tizedes törtek kerekítése
- Tizedes törtek összeadása, kivonása
- Tizedes törtek szorzása
- Tizedes törtek osztása
- Átlag számítása
- Tört átalakítása tizedes törtté
- Tizedes törtek a mértékegységekben
- Pontok koordináta-rendszerben
- Geometria szögek
- Geometria síkidomok, sokszögek
- Geometria téglalap, kerület, terület
- Geometria felszín, térfogat
A témakörökből akár egyet, többet, vagy mindet ki lehet választani a gyakorláshoz.
A kiválasztott témakörökből egymás után véletlenszerűen választ a program,
és véletlenszerűen kiválasztva a feladathoz a számokat (variációjuk száma
szinte végtelen) kiírja a kérdést a képernyőre. A feladat típusától függően
a tanulónak be kell írnia a helyes számot, számokat, vagy betűt a kitöltendő
helyre. A program 30 feladatos ciklusokban számolja a helyes és helytelen
válaszokat. Helytelen válasz esetén lehetőség van az újrapróbálkozásra, vagy
kérheti a tanuló a helyes válasz kiírását. A ciklus közben vagy végén új ciklus,
vagy új feladattípusok választhatók.
Hálózaton is használható!!!
MATEMATIKA gyakorló 6. 7. 8. osztályosoknak
Kiadó: Marconi Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.marconi.hu/
Ajánlás: Előkészületben: várható megjelenés: 2002. szeptember
Dr. Bubo matekot tanít
Kiadó: TOBI-SOFT
Ára:
Beszerezhető: TOBI-SOFT; 4400 Nyíregyháza, Árpád u. 17.
Ajánlás:
Matematika programok 5. osztály
Kiadó: MIKROSULI BT.
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html
Ajánlás: ÁLT. OKTAT: egyenletek, egyenlőtlenségek gyakoroltatása
58. osztályban.
Ára: 2000 Ft +ÁFA
SZÁMEGYENES: számegyenesről leolvasható (negatív és tört is) értékből
állít össze feladatsorokat, illetve az értékek ismeretében a számegyenesen kell
mozognia a tanulónak. (2 db program).
Ára: 700 Ft + ÁFA
KOORDINÁTA: a derékszögű koordinátarendszerben a pontok leolvasását
illetve az értékek ismeretében a pontok megkeresését segíti elő. Plusz egy matematikai
játék e témára. (5 db program)
Ára: 2750 Ft + ÁFA
MÉRTÉK 1-2: a mértékek átváltását gyakoroltató programok. (2 db
program)
Ára: 700 Ft + ÁFA
NYITOTT 1-2: a nyitott mondatok megoldásának gyakoroltatása a tizedes
törtek és egész számok körében. (2 db program)
Ára: 1050 Ft + ÁFA
TÉGLALAP: a téglalap területével, kerületével kapcsolatos számításokat
gyakoroltatja.
Ára: 350 Ft + ÁFA
VÉLETLEN: a valószínűséggel, véletlennel kapcsolatos témakörök tanításához.
Ára: 350 Ft + ÁFA
TÖRTET TÖRTTEL: a törtekkel történő műveletek elsajátítását segíti.
Alkalmazható szemléltetésre, gyakorlásra és számonkérésre. (Csak WINDOWS alatt
fut!)
Ára: 2000 Ft + ÁFA
EGYENLET2: az általános egyenlet, vagy grafikus és szöveges
egyenletek megoldását lehet vele gyakoroltatni és számonkérni. Minden iskolatípusban
használható.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
ARÁNY: egyenes és fordított arányossági feladatok gyakorlás céljára.
Ára: 400 Ft + ÁFA
SZÁMOLÓ: Ez a program egyéni gyakoroltatásra szolgál felsős tanulók
körében a fejszámolási készség erősítésére.
Ára: 300 Ft + ÁFA
VIRÁGKA: A program egy könnyen érthető, de valójában igen komoly
valószínűségszámítási problémát dolgoz fel, a válogatós királykisasszony
problémáját, melyet a matematikai szakirodalom is ilyen néven említ. Ezen az
egyszerű kis játékon keresztül alkalma nyílik a felhasználónak bármely
korosztályhoz tartozzék is , hogy tapasztalatot gyűjtsön a véletlen
fogalmáról, a maga szintjén következtetéseket vonjunk le a jó stratégia
kialakításához, és ami legfontosabb: megérezze, hogy most valóban egy igen komoly
valószínűség-számítási problémával került szembe.
Ára: 300 Ft + ÁFA
SZÖGSACC: A program egyetlen feladata, hogy segítségével az általános-
(szükség esetén közép-) iskolás tanulók elmélyítsék a szögméréssel kapcsolatos
ismereteiket. A program olyan szögeket rajzol véletlenszerűen választva
a szögszárak irányát és a két szár által meghatározott egyik szögtartományt
amelyek mindegyike 15° többszöröse, így könnyen becsülhető.
Ára: 500 Ft + ÁFA
A fenti programok együttes ára 14.400 Ft + ÁFA helyett 11.500 Ft + ÁFA
Ezért az árért a programok az intézmény minden gépén jogtisztán futtathatók!
Matematika programok 6. osztály
Kiadó: MIKROSULI BT.
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html
Ajánlás: LINEÁRIS: a lineáris függvények tanításához, gyakorlásához
alkalmazható Windows alapú program (2 db program).
Ára: 1700 Ft + ÁFA
BEMUTAT: Windows alapú program, mely a függvények tanításához ad
segítséget.
Ára: 1000 Ft + ÁFA
GEOMETRIAI TRANSZFORMÁCIÓK: a program tartalmazza a síkgeometriai
transzformációk teljes általános anyagát (tengelyes és középpontos tükrözés;
párhuzamos eltolás; középpontos elforgatás; középpontos hasonlóság) de eredményesen
használható a középiskolában is. Az anyagot látványos és szemléletes képi megoldásokkal
teszi könnyen érthetővé a tanulók számára.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
GÉNIUSZ: A Géniusz célja, hogy számítógépes oktató programot adjon
az általános és középiskolai geometria tanításához, a kör kerülete, területe,
a henger, a kúp és a gömb felszíne, térfogata témakörben. A tananyagnak ez a
része alapvető fontosságú, hiszen az itt szerzett ismereteket a testek tanulmányozásánál
is felhasználjuk. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tanulók nagy része nem érti
meg a terület, és felszín meghatározásához használt összefüggéseket. Megértés
hiányában pedig a tanítványok elfelejtik a pontos képleteket, és nem tudják
alkalmazni majd a geometriai feladatok megoldása közben. A program az értő
tanulást segíti elő szemléletes ábrákkal, animációkkal és gyakorlófeladatokkal.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
TRANSZFORMÁCIÓK" (7. osztály): Az oktatóprogram a 7.osztályos matematika
tantárgy geometriai transzformációk tananyagát dolgozza fel témakörönként.
Az elméleti ismertető szöveget, ábrákat és különböző mozgásokat bemutató animációkat
tartalmaz. A programhoz teszt is kapcsolódik témakörönként és együttesen is.
A feladatok megoldása is megjelenik, animáció segítségével könnyítve annak megértését.
Ára: 2400 Ft + ÁFA
ÁBRÁZOL: Függvények vizsgálatára, bemutatására alkalmas oktatóprogram.
Segítségével pillanatok alatt bemutathatók a következő függvények: lineáris
függvények, négyzet- és köbfüggvények, fordított arányosság, gyökfüggvények,
abszolút érték függvény, egész-rész függvény, szögfüggvények.
Ára: 1.000 Ft + ÁFA
TERÜLET: demonstrációs program a különböző síkidomok területszámításának
szemléltetésére és begyakoroltatására. Minden iskolatípusban jól alkalmazható.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
TÉRFOGAT, FELSZÍN: minden térbeli test térfogatának és felszínének
kiszámítását gyakoroltató drill jellegű program. Az egyes mértani
testek külön-külön is gyakoroltathatók, így minden iskola- és óratípusban hatékonyan
alkalmazható.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
EGYENLET: a program segítségével a tanuló számára az elsőfokú egyismeretlenes
egyenletek és a másodfokú kétismeretlenes egyenletek témaköréből különböző nehézségű,
bonyolultságú és követelményszintű feladatsorok állíthatók össze.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
TERÜLET, KERÜLET: 6.osztályban a tükrös háromszögek, négyszögek
területének, kerületének kiszámítását gyakoroltató program.
Ára: 400 Ft + ÁFA
TRANSZFORMÁCIÓK: 610. évfolyam tanulói számára sokoldalúan
alkalmazható. Tetszés szerinti sokszögek transzformációit végzi egy koordináta
rendszerben. (A tengely, a tükörközéppont, az eltolás-vektor, az elforgatás
szöge megválasztható. Középpontos nagyítás és kicsinyités végezhető.)
Ára: 600 Ft + ÁFA
SZÁZALÉK: a százalékérték, az alap, a százalékláb kiszámításának
gyakorlására jól használható.
Ára: 400 Ft + ÁFA
GEOMETRIA: A háromszögek szerkesztésével, számításaival, tulajdonságaival
foglalkozó rengeteg színes ábrát használó oktató szoftver. Elméleti ismereteket
közöl, feladatokat ad, illetve teszt-bankkal rendelkezik.
Ára: 2400 Ft + ÁFA
GÚLÁK: A gúlák témakör tanítását teszi lehetővé minden iskolatípusban.
Új ismeretek feldolgozását nagyban elősegíti, de feladatmegoldásra és számonkérésre
is eredményesen alkalmazható. A program szemléletes ábrái, látványos képoldalai,
magyarázatai jól segítik a témakör megértését, feldolgozását, a térszemlélet
kialakulását minden iskolatípusban.
Ára: 2000 Ft + ÁFA
A fenti programok együttes ára 26.900 Ft + ÁFA helyett 21.500 Ft + ÁFA
Ezért az árért a programok az intézmény minden gépén jogtisztán futtathatók!
Matematika programok 78. osztály
Kiadó: MIKROSULI BT.
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato.html
Ajánlás: KÉTISMERETLENES: A program a kétismeretlenes elsőfokú egyenletrendszerek
megoldását mutatja be. A programot nyolc osztályos általános iskola 8. osztályában,
a négy osztályos gimnázium 12. osztályában és a különböző iskolatípusokban
az előbbi évfolyamoknak megfelelő osztályokban tanuló diákoknak és az itt oktató
tanároknak ajánljuk.
Ára: 2000 Ft + ÁFA
FÜGGVÉNYEK: szemléletes ábrái, feladatai nagyban segítik a téma
megértését minden iskolatípusban. Témái: alapfogalmak, lineáris és nem lineáris
függvények, transzformációk, feladatok.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
FÜGGVÉNYEK II: A program (előre meghatározott) egyváltozós függvényeket,
valamint paraméteres alakban megadott síkgörbéket ábrázol. Tetszés szerint
eltolható az origó (a képernyőhöz viszonyítva), emellett kiváló nagyítási,
kicsinyítési lehetőségekkel rendelkezik a program.
Ára: 1200 Ft + ÁFA
KÖZ.OKTAT:egyenletek, egyenlőtlenségek középiskolai szinten.
Ára: 2000 Ft + ÁFA
HASÁBOK: a hasábok témakör tanítását teszi lehetővé minden iskolatípusban.
Új ismeretek feldolgozását nagyban elősegíti, de feladatmegoldásra és számonkérésre
is eredményesen alkalmazható.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
BOLYAI: A program a nem a Bolyai János nevéhez fűződő ún. hiperbolikus
geometria alapfogalmait igyekszik bemutatni azzal, hogy modellezi azt az ún.
Poencaré-féle körmodellen. Hiánypótló, egyben szemléletformáló hatású, nagyban
segíti a középiskolai (törzs)anyaghoz tartozó geometriai ismeretek mélyebb
összefüggéseinek a megértését is. Egyben jelentősen segíti a matematikai gondolkodásmód
lényegét képező absztraháló készség kifejlődését.
Ára: 2000 Ft + ÁFA
HALMAZELMÉLET: Egyre több iskola használja matematika tanítására
a Hajdú féle tankönyvcsaládot ezért a szerzők által javasolt didaktikai és
differenciálási ajánlásokra alapozva közelítettem meg a programommal ezt a
témakört. A tanulókban halmazszemléletet akarunk kialakítani, fejleszteni
úgy, hogy eszközként használjuk a többi témakörrel kapcsolatos feladatok megoldásához,
az új ismeretek kialakításához és a gondolkodási képességek fejlesztéséhez.
Ára: 2000 Ft + ÁFA
NOCSAK: A program egyetlen feladata, hogy szemléltessen egy különleges
pontsorozatot a képernyőn. Az egyszerűen megfogalmazott (matematikai) feladat
egy nem várt eredményre, a Sierpinski-háromszögre vezet. A program és a mellékelt
dokumentum erős motiváló hatással ébresztheti rá az (általános) és középiskolás
diákokat arra, hogy a matematika mennyivel több, alkalmasint érdekesebb a
klasszikus iskolai tananyagnál.
Ára: 400 Ft + ÁFA
AXONOMETRIA: A program egyszerű térgeometriai alakzatokról készít
axonometrikus, ill. perspektív képet. Feladata nem elsősorban a szemléltetés,
hanem a térbeli alakzatokról párhuzamos, ill. centrális vetítéssel
készülő számítógépi ábrázolás matematikai hátterének a megvilágítása.
A szabadon terjeszthető Hétlap.exe c.program mellékelve
is az itt leírtak alapján készít axonometrikus képet
Ára: 500 Ft + ÁFA
A fenti programok együttes ára 16.100 Ft + ÁFA helyett 12.900 Ft + ÁFA
Ezért az árért a programok az intézmény minden gépén jogtisztán futtathatók!
Robi geometriát tanít
Kiadó: TOBI-SOFT
Ára:
Beszerezhető: TOBI-SOFT, 4400 Nyíregyháza, Árpád u. 17.
Ajánlás:
Nincs királyi út
(matematika történet Sain Márton nyomán)
Kiadó: TYPOTeX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT.
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.typotex.hu
Ajánlás: Sain Márton matematikatörténeti művét a kötelező iskolai oktatásban
résztvevők közül elsősorban azok forgatták, akik mélyebben is meg kívánták
ismerni a reáltudományok alapjait. (A könyv a matematikatörténeten kívül szól
a kapcsolódó fizika és csillagászattörténeti vonatkozásokról is.) Mivel több
felsőoktatási intézmény felvételi kérdései között szerepelnek tudománytörténeti
jellegűek is, a felkészülést eredményesen segíttette ez a könyv, ami a középiskolai
törzsanyagon felül számos olyan részletet is tartalmaz, amely a tananyag jobb
megértését teszi lehetővé, és mindenképpen a megalapozott általános műveltség
részét képezi.
A CD-ROM változatot számos kép, animáció, teszt és játék egészíti ki, így
az egyszerűen kezelhető felületen általános iskolai használata is lehetővé
válik, a fotó és életrajzgyűjtemény pedig a tudomány és kultúrtörténeti
kiegészítésekkel együtt értékes segítője lehet a tanári munkának, segíttheti
a tanulók érdeklődésének felkeltését. Az interaktivitás megteremtése, valamint
a tesztek és feladatok beépítése önálló ismeretszerzésre teszi alkalmassá
a CD-ROM-ot, a játékok pedig a memória fejlesztésén kívül az ismeretszerzés
új, eredményes formáját kínálják.
Német, 18. évfolyam
Kivi 2. Német
Kiadó: UNIT Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.unit.hu
Ajánlás: Német oktató CD-ROM 810 éves gyerekeknek
A játékos oktató CD-ROM 810 éveseknek készült, melyben 5 játék (teszt,
memória, akasztófa, képkirakó, kakukktojás) segítségével a gyerekek játékosan,
könnyedén fejleszthetik német nyelvtudásukat.
A játékokon kívül, a rendszer a legfontosabb német nyelvtani szabályokat 10
fejezeten keresztül mutatja be.
Fejezetek: Az igeragozás, A határozott és határozatlan névelős főnevek ragozása,
Hogyan lesz a szavakból mondat? A személyes névmások ragozása, A határozatlan
névmás, A birtokos névmások ragozása, A tagadás, Néhány kérdőszó, Az idő, A
számnevek
ManóNémet 1.
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com
Ajánlás: Ez a nyelvoktató CD-t azoknak a 813 éves gyerekeknek ajánlott,
akik már elkezdtek németül tanulni.
A CD-sorozat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiírt AZ ÉV
CD-ROM ALKOTÁSA pályázaton a zsűri ELISMERŐ OKLEVELÉT nyerte el 1997-ben.
Az anyag alapját 15 témakörre felosztott 75 párbeszéd adja. Erre az alapra épül
a mikrofonos szerepjátszási lehetőség és a 375 egyszerű, játékos feladat. A
feladatok utasításai magyarul hangzanak el, a párbeszédek szereplői pedig német
anyanyelvű manókák, akik nemcsak szépen beszélnek, hanem gyönyörűen is énekelnek.
A CD-n lévő 15 dal audiolejátszón keresztül is meghallgatható. Ha a gyerekek
elfáradtak tanulás közben, bizonyára kellemes kikapcsolódás lesz a sok-sok animációt
tartalmazó képes szótár nézegetése.
ManóNémet 2.
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com
Ajánlás: A ManóSorozat legújabb nyelvoktató tagja azoknak az általános iskolásoknak
ajánlott, akik már legalább egy évig tanulták a nyelvet, vagy befejezték a sorozat
első részét, a ManóNémet 1-et.
A program otthon, egyénileg, és iskolában csoportosan is használható. Szókincse
és nyelvtani anyaga alapján bármely más tankönyvhöz illeszthető, egyaránt alkalmas
gyakorlásra, felzárkóztatásra és szakköri foglalkozásra is.
A program otthon, egyénileg, és iskolában csoportosan is használható.
Szókincse és nyelvtani anyaga alapján bármely más tankönyvhöz illeszthető, egyaránt
alkalmas gyakorlásra, felzárkóztatásra és szakköri foglalkozásra is.
Ezen túl interaktív szótározási funkció is könnyíti munkánkat: nem szükséges
a szótárban keresgélni, elég feltenni a szemüveget, és az adott szó fölé állni.
Ez a szótár nemcsak szavakat, hanem kollokációkat, úgynevezett összetartozó
kifejezéseket és nyelvtani szerkezeteket is tartalmaz.
Az interaktív animációs szótár jó szórakozást nyújt, pihentet és tanít egyszerre!
Ebben kereken száz szó animációját és jelentését nézhetjük-hallgathatjuk meg.
A százoldalas nyelvtankönyvben minden olyan nyelvtani problémát megtalálunk,
ami előfordul a ManóNémet 1 és ManóNémet 2 programban. Egy-egy nyelvtani témát
a fejezetektől függetlenül is gyakorolhatunk, ha a nyelvtankönyvből a témához
tartozó, kijelölt feladatokra ugrunk.
A fentieken túl még sok apró funkció teszi kényelmessé és élvezetessé a program
használatát.
A CD-ROM hanganyagát német anyanyelvű gyerekek szólaltatják meg.
Mesevilág 3.0 CD-n
Kiadó: I&I Informatika és Iskola Alapítvány
Levélcím: 1043 Budapest, Munkásotthon u. 27.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: I&I Informatika és Iskola Alapítvány (
ietialap@chello.hu ), Mentor Könyvesbolt, Krasznár és fiai Könyvesbolt (Budapest)
Ajánlás: Szoftver kicsiknek a betűvilág felfedezéséhez és képszerkesztéshez.
A kisgyermekek a program segítségével rajzokat-meséket varázsolhatnak
a képernyőre, a képet-szöveget kinyomtathatják. A szoftver egy egyszerű, gyermeki
kiadványszerkesztőnek is tekinthető, amely nagy teret ad a fantáziának, kreativitásnak.
14 témakör 280 színes rajza jeleníthető meg, helyesírás-ellenőrzéssel, gyakorló
résszel. A legkisebbek csupán egyetlen kattintással hívhatják be a szóképhez
tartozó szép rajzokat, míg a nagyobbak begépelhetik másolással vagy emlékezetből.
A nagyobbak és kezdő nyelvtanulók angol, francia, spanyol és német nyelveken
is játszhatnak. A CD módszertani ajánlásokat és cikkeket is tartalmaz a szoftver
használatának immár több, mint 10 éves tapasztalatairól.
Régebbi (pl. 386-os) gépekre, illetve a legkisebbeknek az egér használatát mellőzve
és csak egy-egy billentyűt használva a szoftver előző, floppys 2.0 -s változata
ajánlott, amit a CD-hez mellékelnek + 1500 Ft-ért.
Nyelvstúdió 1 (Kezdő Angol és Német)
Kiadó: Woodstone Interaktíve
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu
Ajánlás: Egy CD-n találhatóak az angol és a német nyelvleckék is, így egyben
juthatunk két nyelvoktató programhoz. A CD-n 25-25 angol és német lecke
található. A leckék párbeszédekre és hétköznapi szituációkra épülnek, szövegük
olvasható, kérhető a magyar fordításuk. Eredeti anyanyelvű szereplők mondják
el a leckék szövegét. Minden mondathoz képregényszerű grafika tartozik. Ennek
a módszernek a segítségével nemcsak hallhatja és olvashatja, de láthatja is
a leckéket. Így akár a felnőttek akár a kis gyermekek is használhatják ezt a
CD-t. Minden leckéhez nyelvtani anyag kapcsolódik, amiből megismerheti a nyelvtani
szabályokat. Ha túl van a tanuláson, jöhetnek a tesztek. Minden leckéhez több
teszttípus is tartozik. A kiejtéses teszt és egy mikrofon segítségével összehasonlíthatja
kiejtését az anyanyelvi kiejtéssel. A hallás alapján történő tesztben fel kell
ismerni egy kiejtett szót, majd be kell gépelni helyesen. A keresztrejtvény
rendkívül jó szótanító feladat. A képes tesztben egy képernyőn látható kép és
egy állítás alapján kell eldönteni annak helyességét. A kitöltéses tesztben
egy hiányzó mondatrészt kell megfejteni. A tesztek közt található a nyelvvizsgákon
megszokott három választásos tesztlap is. A leckék nyomtathatóak, továbbá a
leckékhez hangosszótár is kapcsolódik amely tartalmazza a leckékben eloforduló
szavakat.
Diákszótár Német
Kiadó: Informánia Kft.
Ára: 4000 Ft
Beszerezhető: http://www.informania.hu
Ajánlás:
- több, mint 70 ezer szavas szó- és kifejezéstár
- könnyen átlátható kezelőfelület, rendkívül látványos grafikai megoldások,
és szabadon beállítható kezelői panelek
- bővíthető szótáradatbázis
- beépített kvízjáték
- keresés közben folyamatosan látható a keresett szó környezete, a program
már gépelés közben is mutatja a lehetséges jelentéseket
Ezen kiadvány elsősorban a beszélt nyelv megértését segíti elő, gazdag szó-
és kifejezéstárával, szleng szókészletével. A program kezelése egyszerű, a kezelőfelület
kialakítása lehetővé teszi, hogy fordítás közben a szótár és a fordítandó szöveg
is látható legyen. Így a szoftver praktikus segítőtársa lesz minden fordításra
vágyónak. Rendkívül látványos grafikai megoldások, és szabadon beállítható kezelői
panelek jellemzik a programot. A program már gépelés közben is mutatja a lehetséges
jelentéseket és kifejezéseket. Interneten keresztül is bővíthető a szótár szókészlete.
Süni Suli Tanulj németül Sünivel
Kiadó: Cyberstone Entertainment
Ára: 3989 Ft
Beszerezhető: http://www.cyberstone.hu
Ajánlás:
- 10 fejezet
- Feladatok
- Nyelvtan
- Szótár
Kalandozások Sünivel és játékos kedvű barátaival. Segítségükkel bekukkanthatunk
a német nyelv rejtelmeibe. Tíz játékos fejezeten keresztül megismerkedhetünk
a német nyelv alapjaival, egyszerűbb szavakkal és nyelvtani fogalmakkal. A fejezetek
után hol könnyebb, hol nehezebb feladatok segítenek a megszerzett tudás ellenőrzésében!
Rajz, 14. évfolyam
3D Virtuális origami
Kiadó: Unit
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az origami nem csupán játék és egy jó időtöltés az egész család számára,
hanem fantasztikusan fejleszti az ember kreativitását is. Az origami fejleszti
a rajz és vizuális készséget, a kézügyességet, és megmozgatja a fantáziát, és
szinte észrevétlenül tanít a pontosságra. A 3D Virtuális Origami egy olyan CD-ROM,
mely segít elsajátítani az origami technikákat, valamint megtanulhatunk több
mint 100 féle, különböző nehézségi fokozatnak megfelelő figura elkészítését.
A figurákat ifj. Papp László origami művész találta ki és ismerteti a CD-ROM
-on. Az egyedi figuráknak köszönhetően, a haladó origamisok is találnak érdekességeket.
Min. hardverigény: W3.1 vagy magasabb operációs rendszer, 486 DEX2-66, 8 MB,
VGA monitor, egér, nyomtató
18481849
Kiadó: Bethlen Gábor Református Gimnázium 1998.
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD segítségével a történelmi tények részletesebb megismerésén túl,
betekintést nyerhetünk a kor költészetébe, s a tudományok, művészetek akkori
állásáról is rövid képet kaphatunk. Érdekességként eredeti Kossuth Lajos hangfelvétel
is hallható. Rövid filmbejátszások és a zene segítik a kor hangulatát idézni.
Mintegy 500 kép és animációs térképek lehetővé teszik, hogy jobban megismerhetőek
legyenek a szabadságharc időszakának eseményei, nagy alakjai.
A magyarországi közönség alig-alig ismeri a jelenlegi országterületen kívül
élő magyar képzőművészek és iparművészek munkáit, tevékenységét. Az ezen a lemezen,
közzétett válogatás nem tudományos földolgozása a határainkon túl élő magyar
művészek munkásságának, hanem az érdeklődést fölkelteni hivatott minta.
Bagolydoktor sorozat: Ismerd meg a színeket és formákat
Kiadó: Woodstone
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: a kiadótól és nagyobb bevásárló központokban, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Ez a CD-ROM sorozat egészen kis gyermekeknek készült. A programban
a kedves Bagoly doktor magyarázza el a fontos tudnivalókat. Először
az adott lecke anyagát kell elsajátítania a kisgyermeknek, ezután a megszerzett
tudást kérdezi ki tőle a program. Gyors, hatékony tanulás; Önálló tanulásra
alkalmas; Egyszerű, könnyen és egyértelmű kezelőfelület; Számos lecke és ellenőrző
feladat.
486; 32 MBRAM; Win 3.1/95/98/NT HDD 1 MB; SB
Bibliai jelenetek Bible Readings
Kiadó: Kenneth Todd
Ára: Free program
Beszerezhető:, letölthető: Origo szoftverraktár/grafikai programok
Ajánlás: Naptárral, képekkel és zenével egybekötött multimédiaprogram, amely
segítségével érdekes vizuális képet alakíthatunk ki a biblia világáról.
Op. rendszer: Windows 95/98/Me/NT/2000
Comenius Logo
Kiadó: Kossuth Kiadó Rt. 1997.
Ára: 15.000 22.000 Ft (iskolai vagy egyéni változat)
Beszerezhető: a kiadótól és ISZE
Ajánlás: A piaget-i elvekre épülő pedagógiai környezetet, mikrovilágot
valósítja meg a program, amelyben a gyermekek spontán felfedezéseket tehetnek,
s észrevétlenül új ismeretek birtokába jutnak, miközben a képernyőn megjelenő
kis teknősnek parancsokat adnak. Magyar nyelvet értő, nyitott programról
van szó, amelyek eredménye mindig a gyermek egyéni, kreatív alkotása: rajz,
szöveg, dallam, animáció stb. A legkisebbek kedves, korosztályuknak megfelelő
játékokon keresztül ismerkedhetnek a számítógépes környezettel (pl. labirintus,
rajzolás-festés, betűkeresés, rendezés
)
Disney: Magic Artist Studio
Kiadó: NTEC Kft.
Ára: 1490 Ft (volt akcióban)
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Ajándék a Disney legújabb játékaiból. Kedves, bohókás Disney figurákat
lehet rajzolni a programmal, melyek táncolnak a képernyőn, Mickey egértől-Plutoig.
Humorban bővelkedő, gyönyörű rajzoló program a Disney-től, minden korosztálynak.
Hardver: P133, Win98/95, 32 MbRam, 70 MbHDD, 4 x CD-ROM
Építőművészet Magyarországon
Kiadó: Kossuth Kiadó Rt. 2001.
Ára: 5900 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato
Ajánlás: A nagyszabású programban áttekinthetjük az építészet stíluskorszakait
a római kortól napjainkig. Fotókon és filmeken csodálhatjuk meg közel 1000 épület
képét, s ebből 600 írásban is megjelenik. Mindezt galéria, kislexikon, kvízjáték
és a kiadótól megszokott magas színvonalú kezelőfelület teszi teljessé.
Működési környezet (minimális) Pentium 233 PC, 32 MB RAM, 64 000 szín, 800x600
monitorfelbontás, 8x CD-ROM olvasó, Windows kompatibilis hangkártya, egér, Win
95/ 98/ME/2000
Fényképezte: Bagyinszki Zoltán.
Légi felvételek: Sztraka Ferenc.
Írta: Bagyinszki Zoltán, dr. Császár László, Fekete Csaba József, Kruzslitz
Ilona, dr. Német Csaba
Kiadvány nyelve magyar
Garfield, az én képregényhősöm
Hupikék törpikék az én képregényhőseim
Kiadó: AUTOMEX Kft.
Ára: 3490 Ft (Cora-ár) 3990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, http://www.cdrendeles.hu, és nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Sok gyermek arról álmodozik, hogy saját képregényt készítsen. Ezeknek
a CD-ROM-oknak a segítségével a képregény-rajongók eredeti történeteket készíthetnek
Garfielddel, a Hupikék törpikékkel és Tom és Jerryvel. Fejleszti a kreativitást
és a képzelőerőt. A könnyen és egyszerűen használható CD-ROM-on változatos játékok
és figurák találhatók. A történetek kinyomtathatók. A karakterek, a háttér kiválasztható.
Már csak ki kell találni, hogy mit mondanak a szereplők.
Min. hardverigény: PC 486, 16 MB RAM, hangkártya, SVGA monitor, CD-ROM meghajtó,
Windows95 operációs rendszer
Kerttervező 3Dimenzióban
Lakástervező 3Dimenzióban
Kiadó: Cyberston Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Teljes magyar nyelvű súgó. Több mint 100 fotórealisztikus szerkezet-
és burkolattípus. 475 elem könyvtárban; háztartási eszközök, berendezések stb.
360 fokos elforgatási lehetőség, kinyomtatható tervekkel. A két program elemei
importálhatók egymásba.
Kis mozigépész
Kiadó: Cyberston Kft.
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Egy izgalmas 3D kaland során saját mozifilm készíthető a programmal.
Szórakoztató oktatójáték 612 éveseknek. Fejleszti a gyermekek megfigyelő-koncentráló
képességét, az ok-okozati összefüggések felismerését, a tervező és problémamegoldó
képességet. Egyéni és csoportos használatra is ajánlják. A különféle vidám fejtörők,
kirakók és ügyességi játékok többórányi szórakozást kínálnak. Széles választék
alapján állítható be a háttér, zene és hanghatások, narráció.
Magic Artist Studio (Print Artist 8)
Kiadó: NTEC Kft.
Ára:
Beszerezhető: a kiadótól (NTEC Kft., 1102 Bp., Szent László tér 20., http://www.ntec.hu
, 0612611219), valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Bárki készíthet a szoftverrel saját maga számára képeslapokat, meghívókat,
naptárakat, és még nagyon sok hasznos dolgot. Több mint 8000 előkészített típus,
egyedileg variálható design.
Hardver: Win2000/NT/98/95, P 100, 16 Mb Ram, Svga kártya, 4x Cd-Rom, 225 Mb
HDD
Magyarországi Várak
Kiadó: JJ Soft 2000
Ára: 38084900 Ft
Beszerezhető: akmshop@externet.hu ,
JJ Soft, 2730 Albertirsa, Pf. 31.
Ajánlás: 1998. decemberében került kiadásra. Négy nyelven olvasható (magyar,
angol, német, olasz). Egyszerűen kezelhető. Több mint 200 vár, várrom, várhely
szerepel a programban, több mint 130 vár, várrom fényképes feldolgozása, több
mint 1600 darab fényképet tartalmaz, több mint 150 darab alaprajz, rajz, metszet
található a várakhoz rendelve, több mint 100 darab térkép, több mint 100 darab
történelmi leírás a várakról. Szerkesztési, keresési, listázási, nyomtatási
funkciók. A cd anyagából egyszerűen szerkeszthető bemutató, mely automatikus
futtatásra állítva, vagy paraméteres indítással meghívva további kapcsolgatások
nélkül működik)
A CD-ROM használatához szükséges minimális konfiguráció : 386DX-40, 10 MB RAM,
4 x CD-ROM meghajtó, 3 MB szabad lemezterület, VGA monitor ( 640x480 ), WINDOWS
3.x
Megvásárolható vármúzeumokban, múzeumokban, számítástechnikai üzletekben.
Mesevilág 3.0 CD-n
Kiadó: I&I Informatika és Iskola Alapítvány.
Levélcím: 1043 Budapest, Munkásotthon u. 27.
Ára: 6000 Ft
Beszerezhető: I&I Informatika és Iskola Alapítvány, (
ietialap@chello.hu ), Mentor Könyvesbolt, Krasznár és fiai Könyvesbolt (Budapest)
Ajánlás: Szoftver kicsiknek a betűvilág felfedezéséhez és képszerkesztéshez.
A kisgyermekek a program segítségével rajzokat-meséket varázsolhatnak
a képernyőre, a képet-szöveget kinyomtathatják. A szoftver egy egyszerű, gyermeki
kiadványszerkesztőnek is tekinthető, amely nagy teret ad a fantáziának, kreativitásnak.
14 témakör 280 színes rajza jeleníthető meg, helyesírás-ellenőrzéssel, gyakorló
résszel. A legkisebbek csupán egyetlen kattintással hívhatják be a szóképhez
tartozó szép rajzokat, míg a nagyobbak begépelhetik másolással vagy emlékezetből.
A nagyobbak és kezdő nyelvtanulók angol, francia, spanyol és német nyelveken
is játszhatnak. A CD módszertani ajánlásokat és cikkeket is tartalmaz a szoftver
használatának immár több, mint 10 éves tapasztalatairól.
Régebbi (pl. 386-os) gépekre, illetve a legkisebbeknek az egér használatát mellőzve
és csak egy-egy billentyűt használva a szoftver előző, floppys 2.0 -s változata
ajánlott, amit a CD-hez mellékelnek + 1500 Ft-ért.
Neopaint for Windows
Kiadó:
Ára: Shareware változat letölthető
Beszerezhető: Origo szoftverraktár/grafikai programok
Ajánlás: Kiváló képességű rajzoló és képeditáló program, sok beépített effektussal,
3D-s lehetőségekkel. Kezeli az animált képformátumokat, valamint a JPEG, BMP,
ICO, PCX, TIF és GIF kiterjesztésűeket is. Kezdő rajzolgatóknak javasolják,
mivel felépítése, kezelése egyszerű és a program nagyon segítőkész. Képlopóként
is használható.
Papírok és textúrák
Kiadó: Kossuth
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Szép papír és textilmintázatok találhatók a CD-n BMP, PICT, GIF és
JPG formátumban, 640x480 képpontos méretben. A tapétáktól az üveglapon át a
fal- és anyagfelületekig sok érdekes minta. A festett textilanyagoktól a hímzéseken
át a szőttesekig 85 gyönyörű textilmintából választhatnak a grafikák, prezentációk
amatőr és hivatásos készítői. Már 386-os PC-ken is használható.
Ajánlott: 8 MB RAM, 16 bites színmélység
Rajzfilmstúdió 612 éves korig
Kiadó: PANEM Kft.
Ára: 4900 Ft
Beszerezhető: Panem Kft. ( http://www.panem.hu , 1385 Bp., Pf. 803.)
Ajánlás: A Rajzfilm stúdió CD-ROM-on egy animációkészítő programot találunk.
A program tartalmazza a rajzfilm, illetve animációkészítő programok alapfunkcióit,
így nagyon gyorsan látványos kis filmecskék készíthetők a program
segítségével. Alapos tanító funkciót is tartalmaz. A beépített funkciók lehetővé
teszik az animációk elmentését, betöltését, pecsét készítését, szabadkézi rajzolást,
valamint az animációk képkockánkénti szerkesztését.
Minimális rendszerigény: Windows 95,98,98SE, 12x CD ROM, 800x600 true color,
pentium 200 mhz
Süni kifestője
Kiadó: Automex Kft.
Ára: 3890 Ft (Cora-ár)
Beszerezhető: a kiadótól (1077 Bp., Wesselényi u. 21., http://www.automex.hu
),
Telefon: 4615700
Ajánlás: Szórakoztató játék, a kreativitás fejlesztésére az 59 éves korosztálynak
javasolják. Könnyített kezelőfelület, 160 kiszínezhető kép, témák szerinti tagolás,
automatikus mentés és nyomtatási lehetőség.
Süni meséli el barátai kalandjait. Képcsoportok alkotnak történetet, pl. családi
ünnep, népszokás, hétköznapok. Színek használatára tanít, valamint segít az
egérkezelés elsajátításában, mert a színezés egérrel történik.
Hardverigénye: Pentium 233 MMX IBM kompat., Win95/98, 32 MB memória (64 MB ajánlott),
8x CD-ROM, 800*600 True color felbontású videokártya, WIN kompatibilis hangkártya,
egér
Tervezz és építs!
Kiadó: Woodstone, 2000.
Beszerezhető: MÁR NINCS FORGALOMBAN!
Ajánlás: CAD program gyerekeknek és felnőtteknek magyar nyelven.
Rendszerigény: 486 DX PC, 32 MB RAM, WIN 95/98, CD-ROM olvasó
Varázslatos szülinap
Kiadó: Automex Kft., CYBERSTONE
Ára: Bolti ár: 6634 Ft, Fókusz Online ár: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Gondolkodtató interaktív játékok gyermekeknek betűkkel, számokkal,
formákkal. A gyermekek számára végtelen lehetőségek nyílnak meg, amint részt
vesznek Tomi szülinapján, és önfeledten játszanak a különféle interaktív szülinapi
játékokkal.
A kis felhasználóknak gyorsan kell gondolkodniuk és cselekedniük a kirakós,
a betű- és számpárosító, valamint a kombinációs készséget fejlesztő játékok
során. A gyermekek a program kínálta számtalan eszköz segítségével elkészíthetik
saját üdvözlő kártyáikat, képeslapjaikat is. Egyszerre több gyermek által használható
játékos ügyességi feladatok. A feladatok nehézségi szintje a gyermek korának
és képességeinek megfelelően változtatható. Számtalan mókás animáció, eredeti
zenék és zenei effektek.
Rendszerkövetelmények: Win95, 8x CD-ROM, hangkártya
Várak, kastélyok, legendák 1.
Felső-Magyarország
Kiadó: Talma Kiadó
Ára: 52005800 Ft (Interneten történő vásárlás esetén 20% engedmény)
E-mail: talma@talmakiado.hu
Beszerezhető: Mikrosuli Bt. http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://talmamedia.com
Talma Kiadó, 7611 Pécs, Pf. 16
Telefon: 72/562006
Fax: 72/562006
Ajánlás: A háromrészes sorozat első lemezén a történelmi Magyarország 21 északi
vármegyéjébe látogatunk el, ahol 189 vár és kastély múltját-jelenét mutatják
be a multimédia látványos eszközeivel.
A szöveges információk a várak történetét és jelenidejét is feldolgozzák. A
képtár több mint 2000 eleme, a korabeli várábrázolások és képeslapok mellett,
a jelenlegi állapotot szemléltető fotók segítségével mutatja be a várak sorsának
alakulását. Egyes várakhoz legendák, romantikus történetek is kapcsolódnak,
melyeket látványos animációk jelenítenek meg. A rövid filmrészletek, sok vár
esetében ösztönöznek majd arra, hogy személyesen is felkeressük a legendákkal
övezett helyeket. A várakhoz 20 percnyi animáció és háromnegyed órányi filmrészlet
is tartozik.
Az ismeretterjesztő program használatát és megértését kiegészítő modulok segítik.
A várakkal kapcsolatos fogalmakat gazdagon illusztrált fogalomtárban tanulmányozhatjuk,
a valós történelmi személyeket pedig arcképcsarnok mutatja be. Az egyszerű és
gyors navigálást a vármegyékről készített színes térképek teszik lehetővé.
Rajz, 58. évfolyam
3D lakberendezés
Kiadó: Woodstone Interactive, 2001
Ára: 1990 Ft (Tesco-ár)
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Működési környezet (minimális) Pentium PC, 32 MB RAM, CD-ROM olvasó,
Win 95/98
Címváltozat: 3D lakberendezés, belsőépítészet. Kiadvány nyelve magyar
A bábok világa
Kiadó: Skicc, Panem
Ára: 7900 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A kiadványban közel 1000 kép található a legkülönbözőbb földrajzi helyekről,
időkből, stílusokból. Az olvasó számára egy idő után az olvasott-látott anyag
új minőségi szintet ér el: olyan sajátos összefüggéseket fedezhet fel, amelyeket
érdemes másoknak bemutatni, közreadni. A képek csoportosíthatók és olvasói vándortémákként
betehetők a kiadványban kialakított oldalakra. Egyedileg is cserélhetik az olvasók.
Bábosok, pedagógusok, szülők és gyerekek sok hasznos újdonságot találhatnak
maguknak. Olvashatunk bábtechnikákról és közönségről, bábkészítésről és a mai
bábművészetről, felfedezhetjük az ázsiai, az európai és a magyar bábtörténetet.
A függelék 70 magyar bábos társulat adatait kínálja, továbbá gazdag irodalomjegyzéket
tartalmaz. Az olvasók saját jegyzeteikkel egészíthetik ki az alapszöveget, új
feladványokat, tudásteszteket készíthetnek. A 400 képernyőoldalnyi szöveg, a
900 kép, a 40 percnyi videofelvétel közötti tájékozódást fejlett kereső és navigációs
rendszer, látványos animációk sora segíti. Gyönyörű képeivel még játszani is
lehet.
A magyar koronázási jelvények
Ajánlás: Adatok már az alsó tagozatnál szerepelnek.
A magyar nép művészete
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft., 1999.
Ára:
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: Sorozati cím: Arcanum digitéka. A CD Malonyay Dezső öt gazdagon illusztrált
kötetének digitális változata. Az 1904-ben indult gyűjtőmunka eredményeként
kiadott könyv (több mint 2000 oldal szöveg, 5000 illusztráció, 200 nagyméretű,
színes kép) Magyarország tájegységeinek népi művészetét összegzi. A kötet mindmáig
a magyar népművészet egyik leggazdagabb forrásgyűjteménye.
Működési környezet (minimális) 486 PC, 256 színű monitor, Windows 3.1
A nagybányai festőiskola
Kiadó: Net-Net Kft. 1998.
Ára: 44904989 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: A program tartalmazza a híres iskola történetét, a művészek életét
és alkotásait, 3 művészettörténész által publikált könyv teljes írott és képes
anyagát hyperlinkes rendszerben, valamint egy galéria reprodukcióit.
Budapest CD
Kiadó: CD Multimédia
Ár: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az információ-gazdag, egyben rendkívül szórakoztató lemez a főváros
kiemelkedő műemléki körzeteire összpontosítva mutatja be a város nevezetességeit,
látványosságait, történetét, a multimédia teljes eszköztárát felvonultatva négy
nyelven (magyar, angol, német, olasz).
Min. hardverigény: 386, 256 színű monitor, 4 MB RAM
Budapest CD Atlasz
Kiadó: Cartographia
Ár: 3900 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Térkép (keresési funkció, ki-be kapcsolható rétegek, saját objektumok
és adatok, egyénileg állítható színek), Fotó, Videó, Zene.
Min. hardverigény: Pentium, W95,98,NT 4.0
Fényképezés kisfilmes géppel
Kiadó: D2 Fotóstúdió, 1997
Ára: Nincs róla adat.
Beszerezhető: Nincs róla adat.
Ajánlás: Dékán István, ismert fotós és szakíró készítette a CD-t. A négyszáz
képernyőoldalt tartalmazó mű hat fejezetre bontva taglalja a fotózás elméletét
és gyakorlatát. A tömör leírásokhoz ki-be kapcsolható hangos magyarázatokhoz
rengeteg illusztráció kapcsolódik. A lemez kezelőfelülete korrekt, mindazokat
az elemeket tartalmazza, amelyek a hat oktatófejezet és a csatlakozó lexikon
kényelmes használatához nélkülözhetetlenek.
Játékvilág Magyarországon 2000.
Kiadó: Skicc, Travelbox
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.travelbox.hu
Ajánlás: Mi köti össze Kempelen Farkas sakkozógépét, Kemény Henrik bábjátékát,
a Rubik kockát és a sakkozó Polgár nővéreket? Magyarságuk és a játékos, kreatív
elme fogalma. Tudta-e, hogy kiemelkedő nemzetközi sikereink vannak a go, a hexasakk,
az origami, a rejtvényfejtés, a repülőmodellezés területein is? A CD-ROM enciklopédia
világviszonylatban is egyedülálló válogatást nyújt a magyarországi játékkultúrából
az egyes területek 130 kiváló szakemberének közreműködésével. Ajánlják a különböző
oktatási, közművelődési és kulturális intézményeknek és az otthoni családi játszásokhoz
is rengeteg ötletet ad.
Terjedelem: 800 képernyő szöveg; 1000 kép; 40 perc zene; 10 perc videó; interaktív
játékok; nyomtatható mellékletek.
Nyelv: magyar-angol.
Az Oktatási Minisztérium által taneszközzé nyilvánítva.
A Játékvilág Magyarországon CD-ROM az Országos Közoktatási Intézet honlapján,
letölthető videó bemutatóval
Képtárak
Kiadó: Minor Kiadó Kft., 1995.
Ára: 5000 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: A Nemzeti Alaptantervhez igazított összeállítás a festészet történetét
dolgozza fel a XIX. századig bezárólag, nyolc világhíres galéria anyagából válogatva;
tárlatvezetés, az ismertetés kihangosítható; fogalmak értelmezése; festők életrajza;
tallózhatunk képtárak, életművek, különböző festők hasonló témájú művei szerint.
Nincs Súgó a használathoz. Felkészít és talán kedvet is ébreszt a valódi tárlatlátogatáshoz.
Alcím: CD-ROM képzőművészeti album.
Címváltozat: Kirándulás a képzőművészet világába. Kiadvány nyelve magyar.
Működési környezet (minimális) 386 DX-40 PC, 64k színű VGA, 2x CD-ROM olvasó,
DOS 5.0, Win 3.1
Magyarország CD atlasz
Kiadó: Cartographia
Ára: 3900 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Térkép (Magyarország vektortérképe, útvonalajánlás, 100 település részletes
térképe, keresési funkció, ki-be kapcsolható rétegek, saját objektumok és adatok,
egyénileg állítható színek. Több mint 1800 fotó, videó, zene. Útvonalajánlás,
keresés, kicsinyítés-nagyítás, nyomtatás, saját objektumok beszúrása, adatfeltöltés.
Közigazgatási kategóriák, óriási adatbázist kezelő nagysebességű szoftver.
Min. hardverigény: Pentium, W95, 98, NT 4.0
A program hálózaton nem alkalmazható.
Magyar városok CD atlasz
Kiadó: Cartographia
Ár: 1900 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: Nevezetességek leírásokkal, fotógyűjteménnyel, videó felvételekkel.
Felhasználó által is beszúrható objektumok.
Min. hardverigény: Pentium, 16-32 MBRAM, W95, NT, Szín felbontás (1024x768x64)
Magyar viseletek története
Kiadó: Arcanum
Ára: 39205600 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az 1900-ban megjelent gyönyörű, gazdagon illusztrált, tudományos igényességgel
elkészített mű a maga nemében máig páratlan, úttörő munka, a könyvárverések
sztárdarabja. A könyvet 39 színes és 71 fekete-fehér rajzolt és
festett tábla 1500 illusztrációja díszíti. A szöveg a táblamagyarázatokon túl
kiterjed a magyar viselet egész történetére a szkhita (vagy szittya)-szarmata
viselettől a XIX. század végéig kíséri nyomon a korabeli honi ruha divatját.
Művészet és művészek
oktató CD-ROM 810 éves gyerekeknek
Kiadó: UNIT Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: 1034 Bp., Kenyeres u. 28. http://www.unit.hu
Ajánlás: A játékos oktató CD-ROM 1014 éveseknek készült, melyben 5 játék
(teszt, memória, akasztófa, képkirakó, kakukktojás) segítségével a gyerekek
játékosan, könnyedén fejleszthetik a művészeti tudásukat. A játékokon kívül,
a rendszer 7 fejezeten keresztül mutatja be a következő művészeti ágakat: irodalom,
színház, zenei műfajok, zeneszerzők, hangszerek, filmművészet, rajzfilm.
Fejezetek: Irodalom (a magyar és a világirodalom alkotói), Színház , Zenei műfajok,
Zeneszerzők (a magyar és a világ zeneszerzői), Hangszerek (fúvós hangszerek,
vonós hangszerek, ütőhangszerek, billentyűs hangszerek), Filmművészet, A rajzfilm.
Művészeti lexikon
Kiadó: Woodstone Interactive, 1998.
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás:. Az azonos című nyomtatott kiadvány szövegét gépelve és eredeti formában
(scannelve) tartalmazza, több száz festmény, szobor, épület képe látható. Kiadvány
nyelve magyar.
Sorozati cím: Magyar hypertextes lexikonsorozat.
Működési környezet (minimális) 486 DX PC, 16 MB RAM, 15 MB szabad lemezhely,
4x CD-ROM olvasó, Win 3.1 vagy Win 95, Win NT
Művészeti lexikon
Kiadó: Cyberstone Entertainment, 1999.
Ára:
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: Alcím: Minden, amit a művészetekről tudni illik! Éber László által
szerkesztett művészeti lexikon digitális feldolgozása (több mint 6000 szócikk,
közel ezer kép és metszet, elemzések, ismertetők.) Kiadvány nyelve magyar.
Működési környezet (minimális) Pentium 200 PC, 32 MB RAM, 800x600 True Color,
Win 95 vagy 98
Otthonunk, közvetlen környezetünk esztétikája
Kiadó: FOK, 1996.
Ára: Nincs róla adat.
Beszerezhető: Nincs róla adat.
Ajánlás: Alcím: photo-CD képanyag a neveléshez. Kiadvány nyelve magyar.
Új akadémai kislexikon
Kiadó: Scriptum
Ára: 13440 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az 198990-ben könyv formában megjelent mű kibővített, felújított
változata. Számos új címszóval bővült a kiadvány: a tudomány, a művészet, a
politika és a közélet jelentős személyiségeiről, valamint az általános ismeretekhez
szükségesnek ítélt fogalmakról újabb cikkek készültek. A címszavakhoz gazdag
illusztrációs anyag tartozik, az ábrák és képek további információkhoz juttatják
a használót, s változatossá teszik a monitor előtt töltött órákat. Mindennapos
segítséget nyújt az összes korosztálynak. Kiemelkedő tulajdonsága még
a piacon eddig megjelent történelmi korú kiadványokkal szemben ,
hogy keresési lehetőséget ad a címszavak mellett a személynevek, helynevek,
műcímek, évszámok, nyelvterületek, szakterületek alapján is.
Várak, kastélyok, legendák 2. Erdély és az Alföld
Kiadó: Talma Kiadó
Ára: 5800 Ft (Interneten történő vásárlás esetén 20% engedményt adnak, a regisztrációs
kártyát visszaküldött törzsvásárlóknak 30%-os engedmény! Az 1. és 2. rész együtt
is megrendelhető 30%-os árengedménnyel!)
Beszerezhető: http://talmamedia.com Talma Kiadó, 7611 Pécs, Pf. 16
Telefon: 72/562006
Fax: 72/562006
Ajánlás: A háromrészes sorozat második lemezén a történelmi Magyarország 30
erdélyi és alföldi vármegyéjébe látogathatunk el, ahol újabb 155 vár és kastély
múltját-jelenét mutatják be. A szöveges információk a várak történetét és jelenidejét
is feldolgozzák. A képtár több mint 1600 eleme, a korabeli várábrázolások és
képeslapok mellett, a jelenlegi állapotot szemléltető fotók segítségével mutatja
be a várak sorsának alakulását. Egyes várakhoz legendák, romantikus történetek
is kapcsolódnak, melyeket látványos animációk jelenítenek meg. A rövid filmrészletek,
sok vár esetében ösztönöznek majd arra, hogy személyesen is felkeressük a legendákkal
övezett helyeket.
Az ismeretterjesztő program használatát és megértését kiegészítő modulok segítik.
A várakkal kapcsolatos fogalmakat gazdagon illusztrált fogalomtárban tanulmányozhatjuk,
a valós történelmi személyeket, pedig arcképcsarnok mutatja be. Az egyszerű
és gyors navigálást a vármegyékről készített színes térképek teszik lehetővé.
Az előző részhez képest jelentősen kibővült a várakhoz kapcsolódó szöveges információ.
Az olvasmányokban az adott vár részletes történetével, leírásával, a hozzá kapcsolódó
hagyománnyal ismerkedhetünk meg.
Új és érdekes modullal bővült a program is. A Várbazár oldalain korabeli forrásokat
találunk, amelyek érzékletesen mutatják be a török kori várak, kastélyok anyagi,
szervezeti kereteit, mindennapos életét.
Várak, kastélyok, legendák 3. Dunántúl és Délvidék
Kiadó: Talma Kiadó
Ajánlás: Előkészületben.
Világörökségek Magyarországon Hollókő
Kiadó: Gulliver, 1997
Ára: Nincs róla adat.
Beszerezhető: Nincs róla adat.
Ajánlás: Alcímek: az emberiség legféltettebb kulturális és természeti értékei.
A világörökség című könyv teljes szöveg- és képanyaga. Kiadvány nyelve magyar.
Működési környezet (minimális) PC, 8 MB RAM, 5 MB szabad lemezhely, 4x CD-ROM
olvasó, Win 95
Világörökségek Magyarországon
Kiadó: Net-Net Kft., 1999.
Ára: Nincs róla adat.
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: Alcímek: A budai várnegyed és a Duna-part, Pannonhalma, Aggteleki Nemzeti
Park, Hollókő.
Működési környezet (minimális) Pentium PC, 8 MB RAM, 5 MB szabad lemezhely,
4x CD-ROM olvasó, Win 95
Technika, 14. évfolyam
Comenius Logo
Kiadó: Kossuth Kiadó Rt. 1997.
Ára: 15.00022.000 Ft (iskolai vagy egyéni változat)
Beszerezhető: a kiadótól és ISZE
Ajánlás: A piaget-i elvekre épülő pedagógiai környezetet, mikrovilágot
valósítja meg a program, amelyben a gyermekek spontán felfedezéseket tehetnek,
s észrevétlenül új ismeretek birtokába jutnak, miközben a képernyőn megjelenő
kis teknősnek parancsokat adnak. Magyar nyelvet értő, nyitott programról
van szó, amelyek eredménye mindig a gyermek egyéni, kreatív alkotása: rajz,
szöveg, dallam, animáció stb. A legkisebbek kedves, korosztályuknak megfelelő
játékokon keresztül ismerkedhetnek a számítógépes környezettel (pl. labirintus,
rajzolás-festés, betűkeresés, rendezés
)
Építőművészet Magyarországon
Kiadó: Kossuth Kiadó Rt. 2001.
Ára: 5900 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato,
http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A nagyszabású programban áttekinthetjük az építészet stíluskorszakait
a római kortól napjainkig. Fotókon és filmeken csodálhatjuk meg közel 1000 épület
képét, s ebből 600 írásban is megjelenik. Mindezt galéria, kislexikon, kvízjáték
és a kiadótól megszokott magas színvonalú kezelőfelület teszi teljessé.
Működési környezet (minimális) Pentium 233 PC, 32 MB RAM, 64 000 szín, 800x600
monitorfelbontás, 8x CD-ROM olvasó, Windows kompatibilis hangkártya, egér, Win
95/ 98/ME/2000
Fényképezte: Bagyinszki Zoltán
Légi felvételek: Sztraka Ferenc
Írta: Bagyinszki Zoltán, dr. Császár László, Fekete Csaba József, Kruzslitz
Ilona, dr. Német Csaba
Kiadvány nyelve magyar
Looney Tunes: Tapsi Hapsi kalandjai a Vadnyugaton
Looney Tunes: Taz és Csőrike flúgos farmja
Kiadó: Modern Media Service Kft.
Ára: Nincs róla adat.
Beszerezhető: Nincs róla adat.
Ajánlás: A programok használata fejleszti az arányérzékelés, a képzelet, a pontosság,
a formautánzás, a manipulációs és a rajzkészséget. Fejlődik a gyerekek térbeli
tájékozódó képessége, tervező képessége, pontosság, a döntés és értékelés képessége.
A két városépítő programhoz nyomtató (lehet színes) szükséges, amivel kinyomtatható
a gyerekek által kiválasztott, összeállított ház alakrajza, melyet kivágás után
lehet összeragasztani. A program térhatásban is megmutatja a kész alakzatot,
s még javíthatók a hibák. Az ismeretek élményekben gazdagon épülnek be a tapasztalatokba.
Ebben az életkorban még a pedagógus többet kell, hogy segítsen a gyerekek ötleteinek
megvalósításában.
Manóka Land
Kiadó: Profi Média Kft.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: MIKROSULI Bt., 5901 Orosháza, Pf.: 318
Fax: 0668/414023 vagy e-mail:
msuli@elender.hu , http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato, http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Képességfejlesztő oktatóprogram az iskola, a közlekedés, a lakóhelyünk,
a mesterségek, az idő, az időjárás és az anyagok témakörökben. A programok a
koncentráló, szabályfelismerő, megfigyelő és rendszerező képességet fejlesztik.
Az önálló problémamegoldó képesség és az olvasási készség is fejlődik. Nagyon
jó önálló és csoportmunkára egyaránt. Differenciált foglalkozást is lehetővé
tesz. Ismétlésnél hagyjuk a gyerekeket, hogy átlépjenek feladatokat, és megismételjék
azokat, amelyek nem jól sikerültek.
Papírok és textúrák
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Szép papír és textilmintázatok találhatók a CD-n BMP, PICT, GIF és
JPG formátumban, 640x480 képpontos méretben. A tapétáktól az üveglapon át a
fal- és anyagfelületekig sok érdekes minta. A festett textilanyagoktól a hímzéseken
át a szőttesekig 85 gyönyörű textilmintából választhatnak a grafikák, prezentációk
amatőr és hivatásos készítői. Már 386-os PC-ken is használható.
Ajánlott: 8 MB RAM, 16 bites színmélység
Találmányok és feltalálók
Kiadó: Cyberston
Ára: 1989 Ft
Beszerezhető: Origo szoftverrendelés, http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az első magyar nyelvű interaktív, tudományos enciklopédia, mely átfogja
az emberiség technikai fejlődését a Kőkorszaktól a XXI. századig. Több ezer
oldalnyi hypertextes írott szöveg, többórányi hanganyag, sok videó bejátszás
és animáció segítségével könnyed szórakoztató stílusban mutatja be a felfedezések
korára jellemző történelmi, társadalmi és kulturális eseményeket. A feltalálók
és felfedezők mellett a kiadvány bőségesen tartalmaz információt az egyes korszakok
más markáns egyéniségeiről is.
A szócikkek között ábécé sorrendben, vagy akár időrendben haladva keresgélhetünk,
és az ún. személyes fájlok segítségével elkészíthetünk a számunkra izgalmas
téma képekkel, animációkkal vagy videó részletekkel illusztrált leírását.
Informatika Telekommunikáció Földi, vízi és légi közlekedés
Távközlés Űrhajózás témák szerepelnek a CD-ROM-on.
Korhatár nélkül mindenkinek ajánlható az általános műveltség szinten tartásához
és fejlesztéséhez.
Minimális CPU 486 OS Win3.1, Win95, Win98 RAM 8 HW 2X CD-ROM Drive, hangkártya.
Technika, 58. évfolyam
A bábok világa
Kiadó: Skicc
Ára: 7900 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A kiadványban közel 1000 kép található a legkülönbözőbb földrajzi helyekről,
időkből, stílusokból. Az olvasó számára egy idő után az olvasott-látott anyag
új minőségi szintet ér el: olyan sajátos összefüggéseket fedezhet fel, amelyeket
érdemes másoknak bemutatni, közreadni. A képek csoportosíthatók és olvasói vándortémákként
betehetők a kiadványban kialakított oldalakra. Egyedileg is cserélhetik az olvasók.
Bábosok, pedagógusok, szülők és gyerekek sok hasznos újdonságot találhatnak
maguknak. Olvashatunk bábtechnikákról és közönségről, bábkészítésről és a mai
bábművészetről, felfedezhetjük az ázsiai, az európai és a magyar bábtörténetet.
A függelék 70 magyar bábos társulat adatait kínálja, továbbá gazdag irodalomjegyzéket
tartalmaz. Az olvasók saját jegyzeteikkel egészíthetik ki az alapszöveget, új
feladványokat, tudásteszteket készíthetnek. A 400 képernyőoldalnyi szöveg, a
900 kép, a 40 percnyi videofelvétel közötti tájékozódást fejlett kereső és navigációs
rendszer, látványos animációk sora segíti. Gyönyörű képeivel még játszani is
lehet.
A Föld élővilága
Kiadó: Panem
Ára: 3000 Ft + ÁFA
Beszerezhető: Mikrosuli Bt. http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato
Ajánlás: A CD-ROM élvezetessé, szórakoztatóvá teszi a tanulást. Több száz kép,
számos videofelvétel és animáció segíti az anyag minél hatékonyabb elsajátítását.
Az egyes anyagrészek elsajátítása után feladatok, játékok segítségével ellenőrizhető
az elsajátítás szintje.
A technika krónikája
Kiadó: Cyberstone
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: CD a technika vívmányairól, azok feltalálóiról. Most minden ezzel kapcsolatos
kérdésünkre választ kaphatunk, ebből a magyar nyelvű interaktív enciklopédiából,
melyek segítségére voltak az emberiségnek. Megismerkedhetünk a világ technikai
fejlődésével, az emberiség történelmének korai, őskori találmányaival kezdődően,
a XXI. század technikai vívmányaival bezárólag. Betekintést nyerhetünk napjaink
vezető iparágainak (telekommunikáció, közlekedés, távközlés és űrhajózás) mindennapjaiba,
az általuk használt technológia részletes bemutatásával. A találmányok és felfedezések
jobb megismerésének érdekében rengeteg segítség áll rendelkezésre: Több ezer
oldalnyi hypertextes írott szöveg. Rengeteg videolejátszás és animáció. Sokórányi
hanganyag. A találmányok és felfedezések születési körülményeinek bemutatása.
A felfedezések korának teljes körű bemutatása, beleértve a történelmi, társadalmi
és kulturális eseményeket egyaránt. Sokrétű kezelőfelület, melynek segítségével
lehetőségünk nyílik az ABC sorrendben, illetve időrendben való keresésre. Egyéni
bemutatóanyagok, prezentációk készítésének lehetősége, az általunk választott
képekkel, animációkkal és videorészletekkel.
Minimális CPU Pentium 90 Mhz Win3.1/9x, Min.RAM 16, SVGA videokártya, SB kompatibilis
hangkártya
A technikatörténet jelentősebb magyar személyei
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 4500 Ft + ÁFA5040 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD-n 61 magyar tudós életéről, munkásságáról kapunk ismertetést (képekkel,
történelmi hátterekkel). A program a könnyebb keresés érdekében
különböző szempontok szerinti keresést is lehetővé tesz. A témával kapcsolatos
tudásunkat Tudáspróbában ellenőrizhetjük. Felhasználóbarát információkeresés,
1000 oldalnyi szöveget és 1100 képet és hangosfilm részletet tartalmaz a CD.
Az ipari forradalom kora Fejlődési utak a XIX. századi Európában
Kiadó: Majoros István és Alma Mater Zala Bt., Nagykanizsa, 2000.
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.almamater.hu
Ajánlás: A CD-ROM az 17501920-as évek politikai, gazdasági eseményeit,
technikai vívmányait illetve az ezen időszakban született művészeti alkotásokat
ismerteti. Megtalálható több mint 450 jeles személyiség életrajza, 51 komolyzenei
alkotás, 11 térkép, 8 mozi.
Pentium (PC) vagy PowerPC (Macintosh) processzor, 16 MB RAM, CD-ROM meghajtó,
65000 szín (High Color) Microsoft Windows 95, NT 3.51 (PC) vagy MacOS 7.5 (Macintosh)
illetve ennél magasabb verziójú operációs rendszer
Díszkertek
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 4500 Ft + ÁFA5040 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Ez a multimédiás program az általános iskolai tanulók számára készült,
elsősorban hetedik osztályos gyerekeknek. A technika tantárgy keretén belül
részletesen foglalkozunk a kertekkel, s azon belül is a díszkertekkel. A biológia
növényekkel, növények ápolásával kapcsolatos ismeretanyagába is jól beilleszthető.
Éléstár
Kiadó: Arcanum
Ára: 2800 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Frank Júlia konyhája 34 szakácskönyv, 6000 recept, 600 színes
fotó.
Min. hardverigény: 486-os PC, CD-ROM olvasó, 256 színű monitor, W3.1/95/98/NT
Gépelemek
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 12800 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A 28 db program az általános iskolában technika órákon, szakképző iskolákban
gépészettel kapcsolatos órákon nyújt hatékony segítséget.
A CD-ROM használatának szoftver igénye: Win 9x, ill. win 2000 operációs rendszer,
Microsoft Power Point, vagy valamilyen böngészőprogram.
A CD-ROM a gépelemek témakörét tartalmazza a következőképpen. Minden állomány
egy-egy témakört dolgoz fel. Az állományok sorrendje (ezért számozottak a címek),
megfelel bizonyos logikai sorrendnek is, ennek betartása viszont nem kötelező.
Az egyes témák önállóan egymástól függetlenül használhatók. Az oktatóprogramok
alkalmazhatók egyéni tanuláshoz, ilyenkor több számítógépre van szükség. Egy
géppel és osztályfoglalkozáshoz kiválóan alkalmasak.
A CD-n található témakörök: Szegecsek; Menetek; Kötőcsavarok, Csavarbiztosítás;
Csapszegek; Ékek; Kúpos kötés; Bordás kötés; Zsugorkötés; Ragasztás; Forrasztás;
Hegesztés; Tengelyek; Tengelycsapok; Tengelykapcsolók; Rögzítőgyűrűk; Siklócsapágyak;
Gördülőcsapágyak; Tömítések; Rugók; Fékek; Dörzshajtás; Laposszíj; Ékszíj; Lánchajtás;
Fogaskerékhajtás; Csigahajtás; Csövek, Csőszerelvények.
Gépipari alapismeretek
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 10.800 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A lemez olyan gépészeti oktatóprogramokat tartalmaz, melyek széles
körben alkalmazhatók a különféle gépész jellegű képzést folytató iskolákban.
A CD-ROM használatának szoftverigénye: Win 9x, ill. win 2000 operációs rendszer
és valamilyen böngészőprogram. A CD-n található témakörök: A Mechanikai
és hibakereső anyagvizsgálatok az anyagvizsgálat témakört dolgozza fel.
A mechanikai anyagvizsgálatok körében tartalmazza a szakító-, nyomó-, hajlító-,
nyíró-, és csavaró vizsgálatot, valamint a keménységméréseket, az ütve-hajlító,
ütve-szakító és fárasztóvizsgálatot. A Mérőeszközök program tartalmazza
a gépiparban használatos legfontosabb mérőeszközöket. Bizonyos eszközök ismerete
nem is tananyag középiskolában, de ismeret szinten itt lehetőség van bemutatásukra.
A Műagyagok program tartalmazza a műanyagok történetét, nyersanyagait,
csoportosításukat, szerkezeti felépítésüket, illetve a különféle gyártási módszereket.
A Réz program minden olyan iskolában használható, ahol a réz, mint
tananyag előfordul. Tartalmazza a réz tulajdonságait, nyersanyagai, gyártási
folyamatát. A Vasgyártás program minden olyan iskolában használható,
ahol a vas, mint tananyag előfordul. A program tartalmazza a vas tulajdonságait,
a vasérceket, a vasgyártás folyamatát.
Játékvilág Magyarországon 2000.
Kiadó: Skicc
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Mi köti össze Kempelen Farkas sakkozógépét, Kemény Henrik bábjátékát,
a Rubik kockát és a sakkozó Polgár nővéreket? Magyarságuk és a játékos, kreatív
elme fogalma. Tudta-e, hogy kiemelkedő nemzetközi sikereink vannak a go, a hexasakk,
az origami, a rejtvényfejtés, a repülőmodellezés területein is? A CD-ROM enciklopédia
világviszonylatban is egyedülálló válogatást nyújt a magyarországi játékkultúrából
az egyes területek 130 kiváló szakemberének közreműködésével. Ajánlják a különböző
oktatási, közművelődési és kulturális intézményeknek és az otthoni családi játszásokhoz
is rengeteg ötletet ad.
Terjedelem: 800 képernyő szöveg; 1000 kép; 40 perc zene; 10 perc videó; interaktív
játékok; nyomtatható mellékletek.
Nyelv: magyar-angol.
Katasztrófavédelem
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5000 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Polgári védelmi alapismereteket tartalmazó program, amely ezen belül
jól használható kémia, biológia, osztályfőnöki órán a veszélyes- és mérgező
anyagok csoportosítására, a szervezetbe jutás estén a tennivalók megbeszélésére;
kémiai illetve biológiai katasztrófák tárgyalására. Tűzvédelmi és egészségvédelmi
oktatáshoz.
Multimédiás eszközt illetve Netscape Navigator vagy Internet Explorer szoftvert
igényel.
Kerttervező 3Dimenzióban
Lakástervező 3Dimenzióban
Kiadó: Cyberston Kft.
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint nagyobb bevásárló központokban, http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Teljes magyar nyelvű súgó. Több mint 100 fotórealisztikus szerkezet-
és burkolattípus. 475 elem könyvtárban; háztartási eszközök, berendezések stb.
360 fokos elforgatási lehetőség, kinyomtatható tervekkel. A két program elemei
importálhatók egymásba.
Kínai falatok
Kiadó: CD Multimédia
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Egy egzotikus utazás a kínai gasztronómiába. A kiadvány oldalain kalandozva
a konyhaművészet titokzatos és kissé talán zárt világa tárul a szemünk elé.
Miután megismerkedtünk az alapokkal, bátran nekiláthatunk ennek a művészi alkotásnak
a saját konyhánkban is, hiszen 32 olyan egyszerű, de nagyon finom receptet közölnek,
aminek elkészítését a videofelvételek segítségével a legapróbb részletekig nyomon
követhetjük, sőt még a tálaláshoz is kapunk tippeket.
Min. hardverigény:486 (Pentium ajánlott), 16 MB RAM, 5 MB merevlemez kapacitás.
True color videokártya, Win. Kompatíbilis hangkártya, egér, W95-98.
Kvízió A hét világcsoda
Kiadó: Cyberstone
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Hogyan épültek a hatalmas egyiptomi piramisok? Hol volt Szemiramisz
függőkertje? Miért építették a hatalmas rodoszi Kolosszust? Hogyan fejtették
meg az egyiptomiak hieroglifáit? Ezekre, és még sok száz érdekes kérdésre kaphatunk
választ az ókor világából. A változatos feladatokkal tarkított úton a népszerű
tévés műsorvezető, Vágó István szakavatott idegenvezetőként kíséri el a játékost.
Olykor biztat, ha kell dicséretekkel, halmoz el, de rossz válasz esetén a tanító
célzatú dorgálás sem marad el.
Min. hardverigény: 486DX 4 MB RAM SVGA monitor Win3.1 vagy Win95
Magyarok a világ tudományos-műszaki haladásáért
Kiadó: Mikrosuli
Ára: 5040 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: 1000 oldalnyi szöveget és 1100 képet és hangosfilm részletet tartalmaz
a CD.
Magyarországi Várak
Kiadó: JJ Soft 2000
Ára: 38084900 Ft
Beszerezhető: akmshop@externet.hu ,
JJ Soft, 2730 Albertirsa, Pf. 31.
Ajánlás: 1998. decemberében került kiadásra. Négy nyelven olvasható (magyar,
angol, német, olasz). Egyszerűen kezelhető. Több mint 200 vár, várrom, várhely
szerepel a programban, több mint 130 vár, várrom fényképes feldolgozása, több
mint 1600 darab fényképet tartalmaz, több mint 150 darab alaprajz, rajz, metszet
található a várakhoz rendelve, több mint 100 darab térkép, több mint 100 darab
történelmi leírás a várakról. Szerkesztési, keresési, listázási, nyomtatási
funkciók. A CD anyagából egyszerűen szerkeszthető bemutató, mely automatikus
futtatásra állítva, vagy paraméteres indítással meghívva további kapcsolgatások
nélkül működik)
A CD-ROM használatához szükséges minimális konfiguráció : 386DX-40, 10 MB RAM,
4 x CD-ROM meghajtó, 3 MB szabad lemezterület, VGA monitor ( 640x480 ), WINDOWS
3.x
Megvásárolható vármúzeumokban, múzeumokban, számítástechnikai üzletekben.
Műanyagok
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 2600 Ft + ÁFA (tavalyi ár)
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A program tartalmazza a műanyagok történetét, nyersanyagait, csoportosításukat,
szerkezeti felépítésüket, illetve a gyártási módszereket.
Szükséges Win 9x, illetve Win 2000 operációs rendszer, és valamilyen böngészőprogram.
Papírok és textúrák
Ajánlás: adatok az alsó tagozatnál megtalálhatók
Találmányok és feltalálók
Ajánlás: adatok az alsó tagozatnál megtalálhatók
Technika (CD-n)
Kiadó: Mikrosuli
Ára: 9520 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A 18 db program az általános iskolában technika órákon gépészettel
kapcsolatos témákban nyújt hatékony segítséget.
19 db program /együttesen/ csomagban történő megvásárlása esetén:
1. Díszkertek (CD-n) 2. Technika (CD-n) ára: 11648 Ft
Thaiföldi ízek
Kiadó: CD Multimédia
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Gasztronómia sorozat második állomásaként (Kína után) Thaiföldre, Délkelet-Ázsia
legnépszerűbb turistaközpontjába látogathatunk el. E kiadvány oldalain egy újabb
ország konyhaművészetével, kultúrájával, természeti szépségeivel és vendéglátási
szokásaival ismerkedhetünk meg, gazdag képanyaggal illusztrálva. A híres thai
vendéglátás bemutatásaként néhány üdülőhely szállodáiba jutunk, ahol a vendéglátó
szállodaláncolat mesterszakácsa főzi meg azt a 20 ételt, amelyek elkészítését
videofelvételeken is megtekinthetjük.
Min. hardverigény: 486 (Pentium ajánlott), 16 MB RAM, 5 MB merevlemez kapacitás.
True color videokártya, Win. Kompatíbilis hangkártya, egér, W95-98.
Tervezz és építs!
Kiadó: Woodstone, 2000.
Beszerezhető: MÁR NINCS FORGALOMBAN!
Ajánlás: CAD program gyerekeknek és felnőtteknek magyar nyelven.
Rendszerigény: 486 DX PC, 32 MB RAM, WIN 95/98, CD-ROM olvasó
Úton 2. Kresz oktató CD-ROM 1998
Úton CD-ROM 1996
Kiadó: Cyberstone Entertainment
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az Úton 1, DOS alatt futó igényes kivitelű program, folytatása az Úton
2 modernebb Win95 -ös környezetet igénylő program. Mindkét szoftver többórányi
látványos animációkat tartalmaz, melyek segítségével a KRESZ bonyolultabb helyzetei
könnyedén megérthetők és elsajátíthatók. Legfontosabb tulajdonságuk, hogy a
megszerzett tudás ellenőrizhető a beépített vizsgáztató teszt segítségével.
Az Úton 2 nemcsak a KRESZ szabályainak elsajátításában nyújt segítséget, hanem
szolgáltatásként tartalmazza Magyarország jó néhány autósiskoláinak címét és
telefonszámát, valamint nélkülözhetetlen jellegű információkat tartalmaz a haladó
vezetők számára is.
Min. hardverigény: 486DX-100 MHz 16 MB RAM 4x CD-ROM SVGA kártya Win 95
Vasgyártás
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 2600 Ft+ÁFA (tavalyi ár)
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A program tartalmazza a vas tulajdonságait, a vasérceket, a vasgyártás
folyamatát.
Böngésző program szükséges a használatához.
Zöld Ödön a Föld gömbön
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 5200 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Utazás a történelemben Zöld Ödönnel és Beton Egonnal. Gyere velünk,
fedezd fel a világot, ismerd meg hogy éltek az emberek régen! A program egy
időutazás segítségével interaktívan, rajzfilmszerűen mutatja be az életet, szokásokat
különböző korokban, különös tekintettel arra, hogyan hat az emberi civilizáció
a környezetre. A főhősöket a játékos irányítja. Az utazást interaktív feladatok,
játékok tarkítják.
Mind a 12 helyszínhez tartozik egy-egy multimédia lexikon, a NagyAgyVagy. Készült
a Soros Alapítvány támogatásával a Janus Pannonius Tudományegyetem Pollack Mihály
Műszaki Főiskolai Karának Pedagógiai Tanszékén
Természetismeret Biológia Földrajz, 58. évfolyam
Ásványtár
Kiadó: Kossuth
Ára: 5600 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Kiadványunk a Föld felszínének és mélyének színpompás és formagazdag
kincseit mutatja be több, mint 400 színes fotóval, filmbejátszásokkal és gazdag,
részletező leírásokkal. Az ásványtani alapismeretek leírása mellett az ásványhatározó
150 ásványfajt mutat be fotókkal, kristályszerkezeti ábrákkal, keletkezésük,
lelőhelyük, felhasználásuk és tulajdonságaik szerint. Keresőfunkció, galéria,
teszt és memóriajáték teszi teljessé a kiadványt.
Digitális térképek, Magyarország
Kiadó: INFORMÁNIA Kiadó
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.informania.hu
Ajánlás: A Navigator térképcsalád papír alapú térképekhez készített, digitális
anyagból készült, amely biztosíték az igényes megjelenésre. Ugyanakkor a célirányosan
kifejlesztett program a vektoros, minőség romlás nélkül nagyítható térképet
valós időben, gyorsan mozgatja. E két jellemző ötvözésével a sorozat tagjai
egyedülállóak a piacon.
A keresés funkció segítségével településeket, folyókat, tavakat, szigeteket,
egyéb megnevezéseket találhatunk meg a másodperc töredéke alatt. Lehetőség van
törtvonal mentén távolságmérésre, amely hasznos, ha például két város között
nem légvonalban, hanem az őket összekötő út vonalvezetésén kívánjuk megmérni
a távolságot. A térkép minden részletét fájlba lehet exportálni, illetve ki
lehet nyomtatni, így hordozható számítógép nélkül is hasznos információkat nyújt
a program.
Életközösségek a természetben
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli
Ajánlás: A természetismeret, környezetismeret órák élményszerűbbé tételéhez
nyújt segítséget. Alkalmazásával a tanulók felfedezhetik hazánk legfontosabb
életközösségeit, a természet sokszínűségét, sok kép, film- és hanganyaggal.
Biológia
Kiadó: INFORMÁNIA
Ára: 5000 Ft
Beszerezhető: http://www.informania.hu
Ajánlás: A CD tartalma megegyezik a tantervben szereplő anyaggal, az anyaghoz
kapcsolódó definíciós gyűjteményt tartalmaz. A kereszthivatkozásos szöveganyag
segítségével megérthetjük az összefüggéseket. Tudásunkat több száz kérdés segítségével
ellenőrizhetjük. A program kiértékeli a teszt eredményét és az esetleges hibáknál
megmutatja a helyes megoldást. Látványos, áttekinthető a kezelőfelület. A CD
az általános iskolai, és a gimnáziumi tananyagot tartalmazza.
A kiadvány a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyve alapján készült, így a gyermekek
nyugodtan készülhet ennek segítségével a gimnáziumi érettségire és a felvételire
is.
Erdők, mezők, vízpartok élővilága
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli
Ajánlás: A program Környezetismeret és Biológia tantárgy tanításához készült,
így egyaránt használható alsó-, felső tagozatos gyerekek oktatásánál. Alkalmazható
ismeretszerzésre, gyakoroltatásra, számonkérésre, rendszerezésre és összegzésre.
Változatos eszközökkel, módszerekkel olyan oktatási segédanyag, amely élményszerűvé
teszi a témák feldolgozását, komplex módon, összefüggések feltárását segíti
elő, sokoldalúan megközelítve egy-egy tanítási egységet.
Természetismeret 1012 éveseknek
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 3000 Ft + ÁFA
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli
Ajánlás: A CD-ROM élvezetessé, szórakoztatóvá teszi a tanulást. Több száz kép,
számos videofelvétel és animáció segíti az anyag minél hatékonyabb elsajátítását.
Az egyes anyagrészek elsajátítása után feladatok, játékok segítségével ellenőrizhető
az elsajátítás szintje.
Élőhelytípusok és társulások
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Seregélyes Tibor segítségével a természetismeret magasabb szintjére
léphetünk: a különféle élőhelytípusok, növénytársulások világába. Az anyag szerkezetében
a nemrég kidolgozott Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszert követi, így a természetes
társulások mellett a kultúrhatások alatt álló területek növényzete is jelentős
szerepet kap.
Növénytan
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A dr. Turcsányi Gábor által írt mű a teljes növénytan és gombatan alap-,
közép- és felsőszintű tananyagát tartalmazza, mintegy 600 oldalnyi több
tízezer kereszthivatkozást használó szöveges ismertetés és a hozzá tartozó
1300 színes fénykép és ábra formájában. Tanulni témakörök és szintek választásával
egyaránt lehet. Az elért tudás szintje a vizsgák során mintegy 700 tesztkérdés
megválaszolásával ellenőrizhető. A képek és szövegek kinyomtathatók, az illusztrációkból
a Galéria segítségével bemutató vetítés állítható össze.
Nélkülözhetetlen alapmű diákok, tanárok és gyakorló szakemberek számára!
Fák, cserjék
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A kiadvány közel 200, Kárpát-medencében őshonos és idegenföldi fa-
és cserjefajt mutat be, több mint 900 képpel illusztrálva. A kereszthivatkozásokkal
átszőtt szöveget tanulmányozva részletesen megismerkedhetünk a hazai, valamint
a nálunk is gyakran ültetett, erdészeti vagy díszkertészeti szempontból fontos
fás szárú növények küllemével, termőhelyi igényeivel és előfordulási helyével,
valamint rokonsági körével.
Gyógyító növények mérgező növények
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A program a Magyarországon termesztett és fellelhető azon növényfajok
közül mutat be 386-ot, amelyek gyógyító vagy mérgező hatást fejtenek ki az emberi
szervezetre, esetleg mindkét hatással bírnak. Elkészítése során fontos szempont
volt, hogy olyan ismereteket nyújtson, amelyek nem csak a téma iránt érdeklődők
számára fontosak, hanem a középfokú és felsőfokú oktatásban is felhasználhatók.
Az első fejezet általános bevezetést nyújt az alapismeretekbe és szakirodalmat
is ajánl. A mű gerincét 386 növényfaj bemutatása alkotja. Ez leírja a növényt,
jellemzi előfordulását, hatásait és további (felhasználási, kultúrtörténeti)
érdekességeket is megemlít. A 386 fajt 920 színes fotó ábrázolja. A program
felépítése a sorozat többi részének megfelelő, a fajleírásokat Teszt, Memóriajáték
és Galéria egészíti ki. Utóbbiban nem csak a fotókat, hanem mintegy 30 percnyi
filmbejátszást is meg lehet tekinteni! Újdonság a Kislexikon, ahol a magyarázatok
egy részénél ábra mutatja a vegyület, hatóanyag képletét.
Európa
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Napfényben fürdő, öblökkel tagolt, sziklás mediterrán partok;
csipkézett, éles gerincű alpesi csúcsok; gomolygó ködből kibontakozó skóciai
lápvidékek; déltájt is félhomályos, szűk kárpáti szurdokvölgyek; madarak csivitelésétől
hangos izlandi parti sziklák; csak az aláhulló vízcseppektől visszhangzó dinári
barlangok; sötétzöld fenyvesekkel övezett, ezüstös csillogású finn tavak; szinte
szünet nélkül kénes gőzöket eregető itáliai vulkánok; az ír partok tenger ostromolta
függőleges sziklafalai; végeláthatatlan, hallgatag orosz tajga; rőtvörösre kiégett,
kopár andalúziai hegyek; középhegységeink ismerősen fölénk boruló erdei
ez mind Európa. Aki a szerzővel együtt nekivág ennek a rendhagyó európai körutazásnak
reméljük a felfedezés élményével tér vissza... (részlet
a szerző, Dr. Nemerkényi Antal bevezetőjéből)
Afrika
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Különös, ellentmondásokkal teli kontinens. Fekete, mondjuk, de
ez nem lakóinak bőrszínét jelenti, hanem utalás a titokzatosságra, a nehezen
megismerhetőre. Közel van Európához, mégis, sikerült sokáig távol tartania magától
az európaiakat. Amikor más, messzi kontinensekről már mindent tudni véltünk,
Afrika jelentős része még felderítetlen volt. És ma már ugyan ismerjük, de továbbra
sem nagyon értjük Afrikát, az afrikaiakat... Ebben szeretnék segíteni.
(részlet a szerző, Dr. Vojnits András bevezetőjéből)
Dél-Amerika
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: ...Amazónia, Antillák, Patagónia, Altiplano, Galápagos. Dallamosan
csengő, titokzatosan hangzó különös nevek. 1492. október 2-án az emberiség történetének
talán legnagyobb tévedése vezetett az Újvilág felfedezéséhez, s ezzel megkezdődhetettt
a leg-ek számbavétele is. El Dorado után kutatva az európaiak rátaláltak
bolygónk legnagyobb folyamára, legnagyobb óceánjára, legmagasabb vízesésére
és a legfurcsább, egyszer egyik, másszor másik irányba tartó folyójára. Sokan
vannak, akik jártak már itt és visszavágynak, és még többen, akik csak álmodoznak
arról, hogy közelebb kerüljenek e távoli, izgalmas, egzotikus világhoz. Ebben
szeretnénk segíteni. (részlet a szerző, Dr. Lerner János bevezetőjéből)
Ázsia
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: A program mintegy 1000 színes fotót, ábrát és térképet tartalmaz, ezek
kb. 300 gépelt oldalnyi szöveget illusztrálnak. 35 percnyi film és 30 percnyi
népzene fokozza a kiadvány vonzerejét. A szövegrészeket kb. 3000 kereszthivatkozás
köti össze. A program fő fejezetei a már megjelent részek felépítését követik:
A múlt emlékei (őstörténet, interaktív dinoszaurusz-atlasz)
Észak-Amerika
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Aki eljut a hegyi mamutfenyők birodalmába és a szerzőhöz hasonlóan
egy holdfényes éjszakán át bolyonghat a Föld leghatalmasabb élőlényei között,
rádöbben: milyen nyúlfarknyi a fehér ember amerikai történelme a kontinens és
élőlényei korához viszonyítva. ... A természet élő és élettelen remekművei oly
változatosak, hogy teljes felsorolásuk szinte lehetetlen. A nemzeti parkok az
élettelen természet remekműveit is őrzik, jóval nagyobb arányban, mint azt például
Afrikában tapasztalhatjuk... (részlet a szerző, Dr. Juhász Árpád bevezetőjéből)
Halak, kétéltűek, hüllők
Kiadó: Kossuth Kiadó
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.kossuth.hu
Ajánlás: Korsós Zoltán és Vida Antal Magyarország 80 hal-, 17 kétéltű- és 15
hüllőfaját mutatja be a teljesség igényével. Igazi kalandot kínál a találkozás
e kevéssé ismert állatcsoportok fajaival.
Magyarország nemzeti parkjai III.
Kiadó: VESZPROG Kft.
Ára: 4000 Ft/db
Beszerezhető: Veszprog Kft. http://chkvir.hu
8200 Veszprém, Kupa u. 14.
Telefon: (88) 407285
Fax: (88) 413241
E-mail: mail@veszprog.hu
Ajánlás: Már a NAT útmutatásai alapján célul tűzték ki az iskolákban a természetes
élőhelyek megismerését. Az iskolai kirándulások költségesek és csak egy park
megtekintését teszik lehetővé. A nemzeti parkok teljes bemutatása egy-egy kirándulás
során nem lehetséges, mivel a parkok látogathatósága korlátozott, a látnivalók
jelentős része évszakhoz kötött, az állatok természetes körülmények között iskolai
csoportokkal nem, vagy alig figyelhetők meg.
A diákok elkülönítve tanulják a tudnivalókat és nehezen alakul ki térbeli és
időbeli kapcsolat az egyes fogalmak, helyek és események között. A multimédiás
feldolgozás lehetővé teszi a szétszórt ismeretek integrálását egy médium keretében.
A megjelent anyag alapvetően területi szervezésű, rövid bevezető után ismerteti
a parkok földrajzi környezetének geológiai kialakulását, majd a parkoktól függően
részterületenként vagy élőhelyenként mutatja be a növény- és állatvilágot, történelmi,
néprajzi érdekességet. Animációk segítik az egyes folyamatok könnyebb megértését.
Több mint 800 színes fénykép és körülbelül 130 állathang színesíti a leírt anyagot.
Irodalmi csemegék és rövid szakmai magyarázatok teszik teljessé a parkok bemutatását.
Az oktató részeken túl játékos kikérdező, illetve szórakoztató feladatok is
találhatók a CD-n.
A multimédia CD az információátadás egyedien gazdag lehetőségét kínálja, így
az olyan gyerekek érdeklődését is felkeltheti, akik eddig nem vonzódtak a földrajz,
biológia, történelem iránt, de a számítástechnikai eszközök használata érdekessé
teszi számukra a témát.
A CD előnyei a tankönyvvel szemben:
- biztosítja az ismeretanyagok integrációját,
- gazdag és színes képanyag bemutatását teszi lehetővé,
- olyan ismereteket közvetít, amelyek sem a kirándulásokon, sem a tankönyvekben
nem mutathatók be,
- lehetővé teszi az önálló tanulást,
- segíti a tanárok felkészülését, változatos, érdekes órák megtartását,
- támogatja a megszerzett ismeretek mérését.
Pannon Enciklopédia A magyarság kézikönyve
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A magyarság ismereteinek soha nem látott teljességű tárháza, a Pannon
Enciklopédia nagy sikerű sorozatának első kötete, A magyarság kézikönyve.
A tíz, tematikusan csoportosított tárgykör modern forrásmunkák felhasználásával,
naprakészen ismerteti az egyes témákat. A szakterületek legkiválóbb hazai képviselői,
mintegy száz neves tudós és szakértő működtek közre az enciklopédia létrehozásában.
Ez a minden korosztály számára haszonnal forgatható munka, amely egy hatalmas
ívű sorozat első kötete, bepillantást enged a Kárpát-medence földrajzába, növény-
és állatvilágába, a magyar nép történetébe az ősidőktől egészen napjainkig,
valamint áttekinti a magyar tudomány és technika századait. Az anyagot több
mint ezer kép, ábra, térkép színesíti.
Az elektronikus kiadás a könyv teljes szöveg- és képanyagát tartalmazza. Bármely
szóra, szókapcsolatra rákereshetünk, ezek bármilyen, akár logikai operátorokkal
ötvözött kombinációját megtalálhatjuk. A legbonyolultabb problémára is összeállítható
a megfelelő keresőkérdés.
Természeti Kisenciklopédia
Kiadó: Magister Kiadó
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: Magyar Könyvklub http://www.mkk.hu/
Ajánlás: Több mint 150 fejezet közel 500 kép és illusztráció több
száz szavas szójegyzék a tanulást segítő ellenőrző tesztek, kikérdező
funkció.
Zöld Ödön
Kiadó: Profi Média Kft.
Ára: 4320 Ft
Beszerezhető: http://www.profi-media.com/
Ajánlás: Utazás a történelemben Zöld Ödönnel és Beton Egonnal.
Fedezzük fel a világot, ismerjük meg hogy éltek az emberek régen!
A program egy időutazás segítségével interaktívan, rajzfilmszerűen mutatja be
az életet, szokásokat különböző korokban, különös tekintettel arra, hogyan hat
az emberi civilizáció a környezetre.
A főhősöket a játékos irányítja. Az utazást interaktív feladatok, játékok tarkítják.
Mind a 12 helyszínhez tartozik egy-egy multimédia lexikon, a NagyAgyVagy.
Készült a Soros Alapítvány támogatásával a Janus Pannonius Tudományegyetem Pollack
Mihály Műszaki Főiskolai Karának Pedagógiai Tanszékén
Történelem
18481849
Kiadó: A Bethlen Gábor Református Gimnázium kiadványa, 1998
Ára: 4500 Ft + ÁFA = 5.040 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD segítségével a történelmi tények részletesebb megismerésén túl,
betekintést nyerhetünk a kor költészetébe, s a tudományok, művészetek akkori
állásáról is rövid képet kaphatunk. Érdekességként eredeti Kossuth Lajos hangfelvétel
is hallható. Rövid filmbejátszások és a zene segítik a kor hangulatát idézni.
Mintegy 500 kép és animációs térképek lehetővé teszik, hogy jobban megismerhetőek
legyenek a szabadságharc időszakának eseményei, nagy alakjai.
A magyarországi közönség alig-alig ismeri a jelenlegi országterületen kívül
élő magyar képzőművészek és iparművészek munkáit, tevékenységét. Az ezen a lemezen,
közzétett válogatás nem tudományos földolgozása a határainkon túl élő magyar
művészek munkásságának, hanem az érdeklődést fölkelteni hivatott minta.
184849-es szabadságharc
Kiadó: Cyberstone
Ára: 3022 Ft
Beszerezhető: Mikrosuli http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato
Ajánlás: A kiadvány az 184849-es forradalom és szabadságharc eseményeit
mutatja be a multimédia adta lehetőségek felhasználásával. A CD-ROM konkrét
történelmi tényeket mutat be, valamint rövid képet nyújt a tudományok, művészetek
és a kor költészetének akkori helyzetéről. Mindezek felidézését segítik elő
a rövid filmbejátszások a korabeli eseményekről készült rajzok és képek. A kiadványon
egy eredeti Kossuth Lajos hangfelvétel is hallható. Minden korosztály számára
ajánlott.
P100 Mhz, 16 MB RAM, SVGA monitor, 6x CD-ROM, SB kompatibilis hangkártya, Win95
18481849-es szabadságharc története
Kiadó: Arcanum
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Gracza György: Az 18481849-iki szabadságharcz története
c. műve két főrészre oszlik. Az első rész a szabadságharc indító okaival foglalkozik,
a másik az események lefolyását mondja el. Az 189497 között megjelent,
eredetileg két kötetre tervezett munka, öt vaskos kötetté nőtte ki magát, a
mintegy kétezer oldalnyi szöveg, csaknem 1000 kép. Csudáknak éve Forradalom
és szabadságharc 184849. A magyar és német nyelvű multimédia CD-ROM
a legújabb kutatások alapján áttekintő képet ad az 184849-es magyar forradalom
és szabadságharc történetéről. A hat fő témakörre osztott feldolgozásban komoly
hangsúlyt kap az események nemzetközi háttere. Az események megjelenítését több
száz kép és közel húsz térkép segíti
1956 enciklopédiája
Kiadó: 1956-os Kutatási és Könyvkiadó Kht., 1999
Ára: 7990 Ft
Beszerezhető: Nincs róla adat.
Ajánlás: A magyar forradalom és szabadságharc 1956. október 6.december
12. (Európa közepén Magyarország a jelenkorban)
8. (10.) osztályos történelmi vizsgalapok az általános iskolásoknak.
Kiadó: Somogy Megyei Pedagógiai Intézet, Kaposvár, 1995.
Ajánlás: Nincs róla több adat.
A honfoglaló magyarság
Kiadó: Magyar Nemzeti Múzeum, MédiaNetwork Szoftverház Kft., 1997
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: JJSoft
Ajánlás: A magyar honfoglalás kutatásainak összefoglalása.
A II. világháború története
Kiadó: CD Multimédia-Europress Hungary 1999
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető:
Ajánlás: A II. világháború története című interaktív multimédiás
CD-ROM több száz szövegoldalon, több száz fényképpel, térképpel és videóval
illusztrálva mutatja be a háború történetét. A program kilenc nagy fejezetre
bontva tárgyalja az eseményeket, amely tartalmazza a háború kirobbanásához vezető
közvetlen előzményeket, a háború menetét 39-től 45-ig. A háború
eseményein kívül megismerkedhetünk a kor katonáival, politikusaival, segítségével
lehetőségünk van az elsajátított ismereteink kipróbálására.
A II. világháború
Kiadó: Woodstone
Ára: 5000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Hadtörténeti Múzeum összeállítása, több ezer címszó, esemény. Több
száz fotó, videofilmek, hangfelvételek. Kronológiai kigyűjtés. Nyomtatási lehetőség.
486; SB; 32 MB RAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
Az I. világháború
Kiadó: Woodstone
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Mindazoknak ajánlják, akik érdeklődnek a történelem és a hadtörténelem
iránt, akik tanulmányaik vagy napi munkájuk során szeretnének pontos adatokhoz
jutni Hindenburg tábornagyról, Horty Miklósról, az orosz haderő létszámáról,
a távol-keleti harcokról, a benemavatkozási politikáról, a veszteségekről és
a területi változásokról
WIN95/98/NT/2000, Pentium processzor, 32 MBRAM, hangkártya, CD-ROM. A program
használatát segítő útmutató a CD főkönyvtárában található HELP.WRI tartalmazza.
A II. világháború története
Kiadó: CD Multimédia-Europress Hungary 1999
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A II. világháború története című interaktív multimédiás
CD-ROM több száz szövegoldalon, több száz fényképpel, térképpel és videóval
illusztrálva mutatja be a háború történetét. A program kilenc nagy fejezetre
bontva tárgyalja az eseményeket, amely tartalmazza a háború kirobbanásához vezető
közvetlen előzményeket, a háború menetét 39-től 45-ig. A háború
eseményein kívül megismerkedhetünk a kor katonáival, politikusaival, harceszközeivel.
A program végén található egy teszt, melynek segítségével lehetőségünk van az
elsajátított ismereteink kipróbálására.
Min. hardverigény: P166 MHz, 16 MBRAM, 8x CD-ROM, színes monitor, hangkártya,
W95-98
A kezdetektől a középkorig (i.e. 18001492) LAROUSSE PANTEON sorozat
Kiadó: Kossuth
Ára: 6990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, várható megjelenés: 2002. október
Ajánlás: Egyetlen kor sem létezhet a maga hősei nélkül, vagy mivel az
események elválaszthatatlanul egybeforrnak a cselekvő személyiségekkel
úgy is fogalmazhatnánk, hogy történelem nagy alakjai akaratuk, bátorságuk vagy
lángelméjük révén mindig megteremtették saját korukat. Világunk története a
kezdetektől kivételes férfiak és asszonyok életéhez igazította lépteit. Nemcsak
az államférfiak (Hammurápi, Ehnaton, Ramszesz, Kleopátra, Nagy Sándor, Attila,
Chlodvig, Julius Caesar és mások), hanem a tudósok, a művészek és a vallásalapítók
(Buddha, Konfuciusz, Szókratesz, Platón, Avicenna és mások) is sokat tettek
azért, hogy megváltoztassák a világot. Az ő életüket és munkásságukat bemutatva
megelevenedik szemünk előtt a kor, amelyben éltek és alkottak.
A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft., Magyar Országos Levéltár, 2000
Ára: 5600 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Magyar Országos Levéltár Mohács előtti Gyűjteménye mintegy 320 000
oklevél főbb adatait tartalmazza, és ez Magyarország és a Kárpát-medence középkori
történetének legfontosabb forrásbázisa. Jelenleg az 134163, az 14211526
közötti évek regesztaszövegei, valamint Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent
jegyzőkönyvei (Bp. 1990) vonatkozó regesztái kutathatók ezen a lemezen. Összesen
mintegy 50 000 regeszta teljes szövegében lehet keresni.
A magyar koronázási jelvények
Kiadó: Magyar Nemzeti Múzeum, 1996., JJSoft
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: akmshop@externet.hu
, JJ Soft, 2730 Albertirsa, Pf. 31.
Ajánlás: A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításainak anyagai találhatók a CD-n.
A magyar nemzet története
Kiadó: Tudor Kft. 1996., Arcanum
Ára: 8960 Ft (4000 Ft Woodstone ár)
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.woodstone.hu , http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Bánlaky (Breit) József katonaként, csaknem fél évszázados munkássága
során írt legnagyobb szabású munkája A magyar nemzet hadtörténelme
című 24 kötetes mű, amely munka máig is páratlan a magyar történetírás történetében,
s hasonló színvonalú alkotás azóta sem készült a magyar hadtörténelem ezer évéről.
Az eredeti kiadás már csak alig néhány szakkönyvtárban férhető hozzá, holott
forrásbázisa és adatai alapján ma is jól használható.
A magyar viselet története
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu , http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az 1900-ban megjelent gyönyörű, gazdagon illusztrált, tudományos igényességgel
elkészített mű a maga nemében máig páratlan, úttörő munka, a könyvárverések
sztárdarabja. A könyvet 39 színes és 71 fekete-fehér rajzolt és
festett tábla 1500 illusztrációja díszíti. A szöveg a táblamagyarázatokon túl
kiterjed a magyar viselet egész történetére a szkhita (vagy szittya)-szarmata
viselettől a XIX. század végéig kíséri nyomon a korabeli honi ruha divatját.
A magyarság kézikönyve
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft. 1998
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A magyarság ismereteinek soha nem látott teljességű tárháza, a Pannon
Enciklopédia nagy sikerű sorozatának első kötete: A Magyarság kézikönyve. Ez
minden korosztály számára haszonnal forgatható munka, amely egy hatalmas ívű
sorozat első kötete, bepillantást enged a Kárpát-medence földrajzába, növény-
és állatvilágába, a magyar nép történetébe az ősidőktől egészen napjainkig,
valamint áttekinti a magyar tudomány és technika századait. Külön fejezet jut
a vallásnak és a filozófiának, a képzőművészetnek, a filmnek és a színháznak,
a zenének és a táncnak, valamint a nyelvnek és irodalomnak.
486-os PC, CD-ROM olvasó, 256 színű monitor., W3.1/95/98/NT
A városi élet a Római Birodalomban
Kiadó: Alma Mater Zala Bt. és a TYPOTEX Elektronikus Kiadó Kft. közös kiadásában
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.almamater.hu
Ajánlás: Ez a CD-ROM a császárkori (Kr. u. 1-5. század) Római Birodalom városi
életéből villant fel részleteket. Alapját az a száznál is több diafelvétel alkotja,
amelyet a szerző készített tanulmány- és turistaútjai során. Elsősorban a még
ma is eredeti állapotában vagy rekonstruált formában megtekinthető római városi
építményekre és az ezekben folyó mindennapi életre helyezi a hangsúlyt, úgy,
ahogy ez a régészeti leletekben és az egykorú írott forrásokban visszatükröződik.
A képek legtöbbjéhez tartozik egy vagy több antik szemelvény, továbbá hosszabb-rövidebb
magyarázat, amely nemcsak az ábrát, hanem a irodalmi részletet is értelmezi.
A téma iránt bővebben érdeklődők találnak ezenkívül a CD menüi között Glosszáriumot,
az említett földrajzi helyekről térképet, egy császárlistát, irodalomjegyzéket,
illetve az antik írókról és munkáikról egy összefoglalást.
A szakmai hátteret a Janus Pannonius Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti
Tanszéke biztosította.
Hardver és szoftverigény: Pentium (PC) vagy PowerPC (Macintosh) processzor,
16 MB RAM, CD-ROM meghajtó, 65000 szín (High Color) Microsoft Windows 95, NT
3.51 (PC) vagy MacOS 7.5 (Macintosh) illetve ennél magasabb verziójú operációs
rendszer.
Az Árpád-ház története Egy ezredév távlatából
Kiadó: Alma Mater Zala Bt.
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.almamater.hu
Ajánlás: Az Árpád-ház története című interaktív CD-ROM négy és fél évszázadon
át, tehát a kezdetektől a dinasztia kihalásáig kíséri végig Árpád-házi uralkodóink
életét és országlását, valamint a magyarok történetét, a társadalmi, gazdasági,
demográfiai és kulturális folyamatokat. Az első szinten csak a legfontosabb
életrajzi és uralkodással kapcsolatos adatokat olvashatjuk. A második szint
leginkább az általános iskolások számára ajánlott rövid összefoglaló. A negyedik
és egyben legrészletesebb eseménytörténetet prezentáló szint pedig Kristó Gyula-Makk
Ferenc Az Árpád-ház uralkodói című könyvének teljes szövege. A CD-ROM főbb témakörei:
Az Árpád-házi uralkodók eseménytörténet időgép-kronológia
párhuzamos történelem családfák társadalom és életmód demográfia
településhálózat az ország irányítása művelődéstörténet
építészeti emlékek kapcsolódó alkotások térképtár
képtár hangtár fogalmak személyek keresés
játék.
Pen(PC) vagy(Macintosh) processzor, 16 MB RAM, CD-ROM meghajtó, 65000 szín (High
Color) Microsoft Windows 95, NT 3.51 (PC) vagy MacOS 7.5 (Macintosh) illetve
ennél magasabb verziójú operációs rendszer
Az ipari forradalom kora Fejlődési utak a XIX. századi Európában
Kiadó: Majoros István és Alma Mater Zala Bt., Nagykanizsa, 2000.
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.almamater.hu
Ajánlás: A CD-ROM az 17501920-as évek politikai, gazdasági eseményeit,
technikai vívmányait illetve az ezen időszakban született művészeti alkotásokat
ismerteti. Megtalálható több mint 450 jeles személyiség életrajza, 51 komolyzenei
alkotás, 11 térkép, 8 mozi.
Pentium (PC) vagy PowerPC (Macintosh) processzor, 16 MB RAM, CD-ROM meghajtó,
65000 szín (High Color) Microsoft Windows 95, NT 3.51 (PC) vagy MacOS 7.5 (Macintosh)
illetve ennél magasabb verziójú operációs rendszer
Az ókori Hellász
Kiadó: Mikrosuli Bt.
Ára: 4500 Ft + ÁFA5040 Ft
Beszerezhető: http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato valamint http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Hasznos órai keretben, illetve egyéni tanuláshoz is. Szemléltető képek,
térképek sokaságával segíti az ismeretek feldolgozását. Kislexikont, kronológiai
táblázatot és számonkérő részt is tartalmaz. A program segítségével játékos
körülmények között ismerkedik meg az érdeklődő tanuló az ókori Görögország történetével.
A multimédiás program képek, idézetek, segítségével hozza közelebb a hellének
életét napjaink emberéhez. Nyolc témakör foglalkozik időrendi sorrendben a görög
történelemmel. Az egyes témakörök felölelik Kréta, Mükéné, Spárta, Olümpia,
Athén történelmét. Egy fejezet szól a görög-perzsa háborúkról. Az ismerkedést
segíti a térkép, a hangos lexikon és a kislexikon. Esetenként narrátor kommentálja
a történeteket. Mesél, fogalmakat, kifejezéseket magyaráz el. Aki már alaposan
átnézte a programot, kipróbálhatja a tudását egy külön fejezet segítségével.
A Tudod-e fejezetben számot adhat minden érdeklődő a megszerzett
tudásról.
Pentium PC, 16 MB memória, 4x CD-ROM, Win. 3.1, hangkártya Win95/98, 800*600-as
képernyő, high color (16 bites) felbontásban.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft. 2001
Ára: 8960 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Az osztrák és magyar íróknak és művészeknek egész sora kalauzolja körbe
az olvasót a kiterjedt országokon keresztül, a sok nyelvű népfajok között. Bécsből
indulva, Alsó-Ausztrián és Tirolon át Bosznia Hercegovináig tájegységenként
ismerhetjük meg a nemzetiségeket és néptörzseket, ezek nyelvét, hagyományait,
életmódjukat, viseletüket összefüggésben az ország jellemével, éghajlattal,
a természettel és a földrajzzal. A történelem egésze a római világuralomtól
az Osztrák-Magyar Monarchia koráig tárul fel az olvasó szeme előtt. A CD a dualizmus
korának egyik nagyszabású vállalkozásaként számon tartott 21 kötetes munka összes
szöveg- és képanyagát tartalmazza teljes szövegű adatbázis formájában. A szoftver
segítségével bármely szóra, vagy kifejezésre rákereshetünk, így az összes kötet
tartalmának egyidejű tanulmányozására nyílik lehetőségünk.
A régészet világatlasza
Kiadó: Kossuth
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, várható megjelenés: október
Ajánlás: Több mint egy évszázadnyi fáradságos régészeti kutatás méltó megünneplése
ez a könyv. Nemcsak arról számol be mindenki számára érthető módon, amit már
tudunk, hanem azt is sejtetni engedi, amit a közeljövőben nagy valószínűséggel
meg fogunk tudni. A 20. században több olyan szenzációs régészeti felfedezésnek
lehettünk szemtanúi, amelyek alaposan átalakították bennünk a múltról alkotott
képet. Ez a részletes és tudományos igénnyel megrajzolt térképekben bővelkedő
kiadvány már azt az új történetet beszéli el, amely a legújabb felfedezések
nyomán született az emberiség múltjáról. A könyvből nyomon követhetjük, hogyan
alakult át a nomád vadászó-gyűjtögető és gazdálkodó csoportok társadalma jól
szervezett birodalmakká és államokká.
Biblia 5.0
Kiadó: Arcanum, 1997
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A Biblia 5.0 nyolc bibliafordítást tartalmaz: a héber, görög, latin,
angol és német mellett három magyar nyelvű (Károli, katolikus, protestáns) szerepel
a keresőprogramokban. Ez a CD 3.1-es Windows alatt is jól működik.
Cambridge enciklopédia
Kiadó: CD Multimédia Europress Hungary Kft.
Ára: 5990 Ft 8990 Ft
Beszerezhető:
Ajánlás: A Cambridge Enciklopédia az első olyan közismert, magyar nyelvű multimédiás
lexikon, amely igazán korszerű ismeretanyagra épül. A kiadvány hozzávetőlegesen
30.000 címszót tartalmaz. A szócikkek mintegy 5500 személyről, 4000 földrajzi
helyről és 15.000 fogalomról adnak ismereteket. Az azonnal megjelenő keresztutalások,
több mint 1000 kép, hang és filmbejátszás teszik élvezetessé a lexikon használatát.
A multimédia lexikon olyan műfaj, amelyet, sikerrel alkalmazhat bármely számítógépes
felhasználó. A Cambridge Enciklopédia CD-ROM minden művelt számítógép felhasználó
alapvető eszköze lehet, mert akár munka közben is pillanatok alatt hozzájuthat
bármely fontosabb adathoz.
Min. hardverigény: IBM PC kompatíbilis számítógép, Ppr. [ajánlott: 166 Mhz],
16 Mb RAM, Windows 95, 1Mb VGA kártya (65.000 szín) [ajánlott: 2Mb]
Windows kompatíbilis egér és hangkártya
Digitális Révai Nagy Lexikon IXXI.
Kiadó: Woodstone
Ára: 2500 Ft
Beszerezhető: a kiadótól és nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Scannelve a teljes lexikon (18 kötet), keresés címszavakra, teljes
képanyag. 486; SB; 32 MB RAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 25MB
Egyetemes világtörténelem
Kiadó: Woodstone
Ára: 6500 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A program 5200 oldalnyi ismeretanyag segítségével mutatja be a világtörténelem
legfontosabb eseményeit. Négy történelmi korszakra tagolódik: Az őskor és ókor
története, A középkor, Az újkor története, A legújabb kor. Az állami-, társadalmi-,
és gazdasági élet aktuális jelenségei és korszerű problémái a nemzet múltjának
ismerete nélkül nem érthető meg és még kevésbé értékelhető. A történeti műveltség
ezért a nemzet szellemi műveltségének és az evolúció elvi alapján álló nemzetpolitikának
is mindenkor nélkülözhetetlen segédeszköze volt és lesz.
Min. hardverigény: WIN 95/98/ME/NT/2000
Élet a polgárosodó Magyarországon
Kiadó: Cartographia
Ára: 5490 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Egy-egy kort nemcsak a politikatörténet eseményeivel jellemezhetünk,
hanem azzal is, hogy miként alakul az emberek élete. Milyenek a családon belüli
viszonyok, a szűkebb és tágabb környezethez fűződő jellegzetes emberi kapcsolatok?
Milyen tárgyakkal veszik körül magukat az emberek? Hol laknak? Milyen közlekedési
eszközöket használnak? Ezekre a kérdésekre pontosabb válasz adható a CD-ROM
használatát követően. Nem csupán ismereteket közöl, hanem olyan játékos feladatok
megoldására bíztat, amelyek segítségével az adott kor is jobban megismerhető.
Téma: a magyarországi polgárosodás időszaka, a reformkor kezdetétől az első
világháborúig.
Min. hardverigény: IBM PC P90 32 MB RAM (NT 32 MB) SVGA monitor, felbontás 800x600
12x CD-ROM, hangkártya
Emese álma
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület, 1996
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: Kossuth
Ajánlás: A magyar őstörténet és az államszervezés kora a kezdetektől 1038-ig.
Proc. 486, 16 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Ezt Fedezd Fel: Történelem
Kiadó: N-Tec Kft.
Ára: 2490 Ft Termékszám: 40
Beszerezhető: 1102 Budapest, Szent László tér 20. Tel/Fax: 2611219
Email: onlinearuhaz@ntec.hu
Ajánlás: A történelem nem áll meg, de az elmúlt korok megismerése, fontos feladatunk.
Ismerjük meg a nagy csatákat, letűnt korok, hőseit!
Rendszerkövetelmények: P100, 16 Mb Ram, 1Mb videokártya, Win95
Fegyvertár
Kiadó: Info2000 Kft., Magyar Nemzeti Múzeum 1996
Ára: 4400 Ft
Beszerezhető: e-mail: hnm@hnm.hu , http://www.hnm.hu
Ajánlás: Válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteményéből (Magyar Nemzeti
Múzeum CD Könyvtár, 2.)
Görög mitológia
Kiadó: Cyberstone
Ár: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Nélkülözhetetlen útitárs mindazoknak, akik szeretnének megismerkedni
az antik világ titokzatos mítoszaival. A CD-ROM három fő témakörén és ezeken
belül számos fejezeten keresztül ismerteti a görög mitológia történeteit. Képet
kaphatunk az ókori Görögország történelméről, megismerkedhetünk az ókor egyik
legfontosabb hagyatékának a görög írásnak a keletkezésével. Több fejezeten keresztül
kapunk képet az Olümposz isteneinek születéséről és történeteiről. A szöveganyagot
látványos képanyag gazdagítja, melyek nagy hírességek munkái nyomán idézik fel
az ókori mitológia alakjait. Külön érdekesség az istenek családfájának vázlatos
felépítése is megtalálható a kiadványban.
486DX2-66 MHz 4 MB RAM 30 MB szabad HDD 2x CD-ROM 512 kB VGA kártya DOS 5.0,
egér
Gróf Széchenyi István minden írása
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
Ára: 11.200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Szinte a teljes Széchényi-életmű megtalálható a CD-n.
Hangzó biblia Újszövetség
Kiadó: Immanuel Horem Színházi Társaság: Arcanum, 2000
Ára: 2800 Ft /20 EUR
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A Hangzó Biblia CD-n a Károli Gáspár fordította Biblia teljes szövege,
az Ó, és az Újszövetség található. A teljes Újszövetséget, a 27 könyv mind a
260 fejezetét hanganyagként is tartalmazza a lemez. A mintegy 26 órányi kiváló
minőségű, művészi ihletettséggel elmondott szöveget zenei improvizációk gazdagítják.
Haza és haladás
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület 2000.
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: Kossuth
Ajánlás: A reformkortól a kiegyezésig (17901867)
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Híres magyarok a nagyvilágban
Kiadó: Cyberstone
Ára: 3990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: Első olyan multimédiás lexikon, amely arra vállalkozott, hogy a világban
híressé vált magyarokról átfogó képet nyújtson. Minden személynél megtalálható
az életrajza, munkássága, kiemelve azokat a tetteit, amelyekkel méltán lett
világhírű. Tudja-e, hogy Bíró Lászlónak köszönhető a ma is használatos golyóstoll,
vagy hallott-e arról, hogy minden idők legsikeresebb Drakula és Frankenstein
figurája Lugosi Béla volt? Tudja-e, hogy a bornit nevű ásvány névadója Born
Ignác, akiről Mozart Varázsfuvola c. operájában Sarastro alakját mintázta? Ez
a CD-ROM az ismeretterjesztést és az ezzel járó lexikális tudást közérthetően,
populáris formában tárja a felhasználó elé, hogy minden korosztály, így a fiatalabbak
is örömmel használják. A teszt, pedig lehetőséget ad arra, hogy mindenki ellenőrizze
ismereteit.
W95/98 vagy 2000 op., 800*600 true color videokártya, 8XCD-ROM, 20 MB a merevlemezen
Honfoglalás 8961996
Kiadó: Hódmezővásárhely: Bethlen Gábor Református Gimnázium, 1996
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: Mikrosuli Bt. http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato
Ajánlás: A CD segítségével megtudhatjuk, hogy miképpen jutottak el őseink a
Kárpát medencébe, hogyan zajlott le a honfoglalás, s nyomon követhető Szent
István államszervező munkássága. Részletesen megismerhetjük a különböző elméleteket,
megtudhatjuk, miképp vélekedtek a magyar népről a kortársak, s mit őrzött meg
emlékezetében az utókor Árpádékról.
(16 MB RAM, 10x-es CD-ROM olvasó, Win '95)
Hypertexes Révai IXXI.
Kiadó: Woodstone
Ár: 6500 Ft
Beszerezhető: a kiadótól és nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: A hypertextes verzió leginkább abban tér el az előző kiadásoktól, hogy
nemcsak címszavakra kereshet, hanem a lexikon teljes anyagának bármely szavára
vagy szótöredékére. Egy példa a Révaiban található Rádiótelefon
címszóval: Az eddigi kiadásokban csak a rádiótelefon címszóra tudtunk rákeresni,
most viszont az új kiadás pillanatok alatt képes átnézni a 21 kötet teljes anyagát
és megkeresni azokat a címszavakat, melyekben bárhol előfordul a rádiótelefon
szó.
Ezzel láthatóvá válnak a lexikonban előforduló címszavak közti összefüggések
is. Az új kiadás végre alkalmas a lexikon teljes anyagának könnyed áttekintésére,
így segítségünkre lehet ismereteink bővítésében, tudásunk gyarapításában.
486; SB; 32 MB RAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
István a király (magyar film)
Kiadó: Com-Ser, 1996
Ára: 2990 Ft
Beszerezhető: 1114 Bp., Bartók Béla út 51. Tel/Fax.: 3610197
Ajánlás: Koltay Gábor filmje 2 db CD-n
Kereszt és félhold
Kiadó: Kossuth, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A török-korról kapunk képet a CD-n (15261699)
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Képes krónika
Kiadó: Cyberstone Entertainment, 1996
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: A kiadványban megismerkedhetünk Kálti Márk krónikájával a magyarok
tetteiről, eredetükről, növekedésükről, diadalaikról. 638 évvel ezelőtt Kálti
Márk, Nagy Lajos király megbízásából kalandos utakat járt be, melynek során
megírta a magyarok őstörténetét és az Árpádház történelmét bemutató krónikát.
A multimédia eszközei: képek, hanganyagok, stb. a kiadványt látványosabbá teszik.
Lehetőség van arra, hogy a lemezen bárki összeállíthassa saját történelmi bemutatóját.
A program minden korosztály számára ajánlott.
486DX-33 MHz 4 MB RAM SVGA monitor 2x CD-ROM 16 Bit, hangkártya Win3.1
Kérdezz Felelek: Történelem
Kiadó: N-Tec Kft.
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: 1102 Budapest, Szent László tér 20.
Tel/Fax: 2611219
Email: onlinearuhaz@ntec.hu
Ajánlás: Láthatjuk őseink, a nagy hódítók, csaták képeit, és tematikus kérdéseken
keresztül megismerhetjük történelmünket.
Rendszerkövetelmények: P100, 16 Mb Ram, 1Mb videokártya, Win95
Kétfejű sas
Kiadó: Kossuth
Ár: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Habsburg-uralom Magyarországon (16991790)
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Kézi lőfegyverek
Kiadó: Kossuth Kiadó, 1999
Ára: 1990 Ft
Ajánlás: Macintosh gépen is fut. Nincs róla több adat.
Kvízió A hét világcsoda
Kiadó: Cyberstone
Ára: 5990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Hogyan épültek a hatalmas egyiptomi piramisok? Hol volt Szemiramisz
függőkertje? Miért építették a hatalmas rodoszi Kolosszust? Hogyan fejtették
meg az egyiptomiak hieroglifáit? Ezekre, és még sok száz érdekes kérdésre kaphatunk
választ az ókor világából. A változatos feladatokkal tarkított úton a népszerű
tévés műsorvezető, Vágó István szakavatott idegenvezetőként kíséri el a játékost.
Olykor biztat, ha kell dicséretekkel, halmoz el, de rossz válasz esetén a tanító
célzatú dorgálás sem marad el.
Min. hardverigény: 486DX 4 MB RAM SVGA monitor Win3.1 vagy Win95
Lovagkirályok
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület, 1998 Kossuth
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az Anjou és a Zsigmond-kor (13011437)
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Magyar Életrajzi lexikon 10001990
Kiadó: Arcanum
Ára: 8960 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: A magyar történelem, kultúra és tudomány nevezetes, ma már nem élő
alakjait bemutató lexikon, amely teljes gyűjteményként a maga nemében egyedülálló
Magyarországon.
Magyar kódex 1. Az Árpádok világa
Magyar Kódex 2. Lovagkor és reneszánsz
Magyar Kódex 3. A szultán és a császár tartománya
Magyar Kódex 4. Reformkor és kiegyezés
Magyar Kódex 5. Osztrák-Magyar Monarchia
Magyar Kódex 6. Magyarok a XX. században (19182000)
Kiadó: Kossuth Kiadó, Enciklopédia Humana Egyesület 1999
Ára: 7900 Ft/CD a könyvvel együtt
Beszerezhető: a kiadóktól
Ajánlás: Az azonos című könyvek CD-ROM melléklete
Magyar nemzet története
Kiadó: Woodstone Interactive CD-ROM Fejlesztő és Kiadó Kft.
Ára: 6500 Ft (most 4000 Ft)
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.woodstone.hu
Ajánlás: Mindazoknak ajánlják akik érdeklődnek a történelem és a hadtörténelem
iránt, akik tanulmányaik vagy napi munkájuk során szeretnének pontos adatokhoz
jutni Hindenburg tábornagyról, Horthy Miklósról, az orosz haderő létszámáról,
a távol-keleti harcokról, a benemavatkozási politikáról, a veszteségekről és
a területi változásokról.
WIN95/98/NT/2000, Pentium proc., 32 MBRAM, hangkártya, CD-ROM. A program használatát
segítő útmutató a CD főkönyvtárában található HELP.WRI tartalmazza. Telepítéshez
el kell indítani a CD főkönyvtárában található SETUP.EXE állományt.
Magyar művelődéstörténet a kezdetektől 1301-ig
Magyarország művelődéstörténete 13011526
Magyarország művelődéstörténete 15261790
Ajánlás: Nincs róla több adat.
Magyar történelem
Kiadó: Talentum Kft., 2000
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD-ROM tartalma a Magyar történelem ismeretanyaga 20 leckében feldolgozva
a honfoglalástól a rendszerváltásig. A multimédia ismeretanyag és kérdésadatbázis
segítségével a felhasználó interaktív módon bővítheti, felevenítheti és az előre
generált vagy saját igény szerint generálható gyakorló tesztek segítségével
ellenőrizheti ismereteit. Az audiovizuális támogatást mintegy 600 kép és 20
videoclip biztosítja az ún. hypertext segítségével. Középiskolai
oktatáshoz, tanuláshoz ismeretellenőrzéshez is ajánlott.
Min. hardverigény: Helyi hálózatban is használható. Min. PC486DX2 proc. számítógép,
8 Mb RAM és 4xCD játszó szükséges. 3.1/ 95/98/NT.
Magyarország családai
Kiadó: Arcanum
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Nagy Iván családtörténeti munkája 1857 és 1868 között jelent meg. A
genealógia és heraldika mindmáig nélkülözhetetlen alapműve a történelmünket
ezer éven át meghatározó nemesi családok nemzékrendjét tartalmazza,
a feudális Magyarország keresztmetszetét adja. A mintegy 6500 nyomtatott oldalnyi
szöveg mellett 3700 családfát és 550 címert tartalmaz a CD-ROM. A családfákat
szövegesen is feldolgoztuk, így az itt található nevekre is kereshetünk.
Magyarország Képes Története
Kiadó: Informania
Ára: 7000 Ft
Beszerezhető: http://www.informania.hu , valamint nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Előnyei: Magyarország történelmének áttekintése neves történészek segítségével,
politikai, gazdasági, kulturális elemzések, közel ezer kép, térkép és illusztráció,
keresési és nyomtatási lehetőség, galéria, ahol időszak és képaláírás szerint
is lehet keresni.
A CD tartalmazza az egész magyar történelmet. A kiadvány több száz oldalnyi
szöveganyaggal, csaknem 700 képpel és térképpel ad színes összefoglalást történelmünkről
és művelődésünkről.
A néppé alakulás évezredeitől napjainkig. A neves történész szerzők a legújabb
kutatások eredményeit is ötvözve rajzolnak hiteles képet arról a népről, amely
a Kárpát-medencében gyökeret verve és államot alapítva nem csak átvette Európától,
amit átvenni érdemes volt, hanem sajátos magyar szellemiségével gazdagította
a közös európai kultúrkincset. Rendkívül hasznos segítség lehet, mind a diákok,
mind pedig a tanárok számára és méltó ajándék jeles ünnepek alkalmával.
Magyarország vármegyéi
Kiadó: Arcanum
Ára: 8960 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Magyarország vármegyéi és városai (Magyarország monográfiája)
a magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi,
hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának
enciklopédiája
MÚLTUNK 1.1 for Windows
Kiadó: Magister Collégium 199495 Esztergom
Ajánlás: Nincs róla több adat.
Nagy képes világtörténet
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft., 1998
Ára: 3920 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Miért vonzó ma is a Marczali féle világtörténet? A szerzőknek és szerkesztőnek
sikerült olyan korszerű szemléletű munkát alkotni, amely lényeges irányait tekintve
ma sem avult el. A mai arányokhoz képest alig van gazdaságtörténet, és a társadalomtörténeti
rész is elnagyolt. A klasszikus eseménytörténet, a politikatörténet viszont
talán erőteljesebb, mint a mai munkákban. Nincs olyan személy, évszám, hely,
történés vagy adat, amit nem lelhetünk föl a Világtörténetben. A századvég precíz
mesterei nagy műgonddal ügyeltek a részletekre is. A teljes szövegű visszakeresés,
a hatalmas illusztrációs anyaggépi feldolgozása, a hierachikus tartalomjegyzék,
a korszerű számítógépes eszköztár viszont új életet lehelt az amúgy is lenyűgöző
kézikönyvbe.
Min. hardverigény: 486-os PC, CD-ROM olvasó, 256 színű monitor., W3.1/95/98/NT
Nincs királyi út
Kiadó: Typotex
Ára: 5200 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A CD-ROM változatot számos kép, animáció, teszt és játék egészíti ki,
így az egyszerűen kezelhető felületen általános iskolai használata is lehetővé
válik, a fotó és életrajzgyűjtemény pedig a tudomány és kultúrtörténeti
kiegészítésekkel együtt értékes segítője lehet a tanári munkának, segítheti
a tanulók érdeklődésének felkeltését. Az interaktivitás megteremtése, valamint
a tesztek és feladatok beépítése önálló ismeretszerzésre teszi alkalmassá a
CD-ROM-ot, a játékok, pedig a memória fejlesztésén kívül az ismeretszerzés új,
eredményes formáját kínálják.
Ókori lexikon
Kiadó: Arcanum
Ára: 3920 Ft5600 Ft
Beszerezhető: http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Az Ókori Lexikon czélja, hogy (...) a mívelt nagyközönség azon
része számára, mely az irodalom nemesebb alkotásai iránt érdeklődik, az ókorra
vonatkozó összes tárgyi ismereteknek a tudomány legújabb vívmányai alapján úgy
szövegileg mint ábrák tekintetében lehetőleg kikerekített kézikönyvét nyújtsa.
486-os PC, CD-ROM olvasó, 256 színű monitor., W3.1/95/98/NT
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben
Kiadó: Arcanum
Ára: 8960 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu , http://www.arcanum.hu
Ajánlás: Van-e állam, mely egy ily nagy műhöz... oly gazdagságot, természetrajzi,
tájképi és égalji tekintetben oly nagyszerű változatosságot egyesítve határai
közt, a különböző népcsoportok néprajzi összetételében oly nagymértékben nyújthatná
a legérdekesebb képeket, mint monarchián.
Pannonhalma Ezer év bencés kultúrtörténete
Kiadó: Profi-Média Kft.
Ára:
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: A pannonhalmi bencés szerzetesi közösség eredetét és históriáját kutatva
feltárul előttünk a millenniumát ünneplő keresztény magyar állam története és
kultúrája, szellemi öröksége. Több mint ezer éve, hogy Szent Benedek, a nyugati
szerzetesség megalapítójának életútját követve cseh, német földről és Itáliából
érkezett szerzetesek telepedtek le a Kárpát-medence nyugati részén, a Római
Birodalom Pannonia provinciájának szent hegyén, amelyet évszázadokon át Mons
Sacer Pannoniae néven ismertek.
A kiadvány bemutatja Pannonhalma múltját és jelenét, kultúráját, valamint részletesen
foglalkozik a bencés rend életével, hitvallásával. A programot játékok színesítik.
Pannónia Egy római provincia története és kultúrája
Kiadó: Kossuth Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület, 1998
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Kárpát-medence ókori történetét tárja elénk Pannónia földrajzi, közigazgatási,
társadalmi és hadtörténeti bemutatásával.
P486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Pannon reneszánsz 14371526
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület, 1998 Kossuth
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: A Hunyadiak és a Jagelló-kor (14371526)
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Repeta Egyetemes történelmi kronológia (a kezdetektől 2000-ig)
Kiadó: Informania
Ára: 5000 Ft
Beszerezhető: http://www.informania.hu
Ajánlás: Előnyei: párhuzamos történelmi nyomon követés, több száz képillusztráció,
tesztek, kiértékeléssel, hipertextes keresőrendszer
A kiadvány egészen az ősrobbanástól napjainkig dolgozza fel a történelemtudósok
által ismert eseményeket kronologikus, időrendi sorrendben. Több száz képes
illusztráció színesíti az anyagot. Az adatbázis felépítése lehetőséget ad arra,
hogy párhuzamosan kövessük figyelemmel a világ történelmét. A kiadvány anyagára
jellemző, hogy mintegy 600 oldalnyi szöveges információt tartalmaz, mely az
újkortól helyenként napi szinten követi az eseményeket. Egy több ezer kérdéssort
tartalmazó speciális teszt segítségével folyamatosan próbára tehetjük tudásunkat,
akár történelmi korszakonként is. A CD-t főleg középiskolásoknak ajánlják oktatási
segédanyagnak, mivel szinte az első osztálytól az érettségi hasznos segítőtársa
lehet mind a tanároknak, mind a diákoknak.
Rákóczi-szabadságharc
Kiadó: Hódmezővásárhely, Hódtói Ált. Isk. és Gimn., 1999
Ára: 4500 Ft + ÁFA
Beszerezhető: Mikrosuli Bt. http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato
Ajánlás: A készítők a multimédiás technika legfontosabb és egyben legnemesebb
lehetőségét, a tanítást vállalják fel. Nemzeti múltunk leghősiesebb vállalkozásainak
egyike volt a Rákóczi Ferenc vezette szabadságküzdelem, amelyre aztán az utódok
gyakran a romantika kissé párás tekintetével néztek vissza. A CD a heroikus
események kiváló feldolgozásokon alapuló bemutatása mellett a multimédia varázslatával
elérhető közelségbe hozza a kor emberét, mindennapjait, tárgyait. Mindemellett
pedig kitekint a kor költészetére, amely a magyar kultúrtörténet egyedülálló
értéke.
(16 MB RAM, 10x-es CD-ROM olvasó, Win 95)
Révai nagy lexikon
Kiadó: Cyberstone
Ár: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu, valamint a kiadótól és nagyobb bevásárló
központokban
Ajánlás: A Révai lexikon, a legterjedelmesebb általános célú enciklopédia, amely
jártasságot biztosít a politika, zene, egészségügy, tudomány, üzlet, sport,
életrajz, földrajz, művészet, irodalom, történelem és gazdaság terén egyaránt.
A program magába foglalja az eredeti Révai lexikon 21 kötetének anyagát: l 17.800
oldalát 230.000 címszavát 117.8 millió betűjét több ezer képét és ábráját. A
program mindazok részére ajánlott, akik életük során gyarapítani, bővíteni szeretnék
ismereteiket, tudásukat. DOS-os környezetet igénylő program teljes képernyő
nagyságra kinagyítható és kinyomtatható. A program minden korosztály számára
ajánlott.
486DX2-66 MHz 4 MB RAM 30 MB szabad HDD 2xCD-ROM 512 kB VGA kártya DOS 5.0,
egér
Róma
Kiadó: Népszabadság Rt., 1998
Ajánlás: Nincs róla több adat.
Szemtanú Időutazó
Kiadó: Cyberstone
Ár: 4990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól
Ajánlás: A CD-ROM az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tankönyveinek és a Szemtanú
történelmi periodika egyes fejezeteinek adaptációja: Őskor világa, ókori civilizációk
(AKG kiadó), Középkor világa (AKG kiadó)
P133, W95/98/NT, 32MBRAM, videokártya
Szent biblia
Kiadó: Woodstone Interactive, 1999
Ára: 5000 Ft
Beszerezhető: http://www.woodstone.hu
Ajánlás: Károli féle Biblia gépelve. Keresés a teljes tartalomban, nyomtatás,
szövegszerkesztőbe illesztés, hivatkozások.
486; 32 MB RAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
Találmányok és feltalálók
Kiadó: Cyberstone Entertainment, 1998
Ára: 1990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: Az első magyar nyelvű interaktív, tudományos enciklopédia, mely átfogja
az emberiség technikai fejlődését a Kőkorszaktól a XXI. századig. Több ezer
oldalnyi hypertextes írott szöveg, többórányi hanganyag, sok videó bejátszás
és animáció segítségével könnyed szórakoztató stílusban mutatja be a felfedezések
korára jellemző történelmi, társadalmi és kulturális eseményeket. A feltalálók,
és felfedezők mellett a kiadvány bőségesen tartalmaz információt az egyes korszakok
más markáns egyéniségeiről is. A szócikkek között ábécé sorrendben, vagy akár
időrendben haladva keresgélhetünk, és az ún. személyes fájlok segítségével elkészíthetjük
a számunkra izgalmas téma képekkel, animációkkal vagy videó részletekkel illusztrált
leírását. Informatika, Telekommunikáció, Földi, vízi és légi közlekedés, Távközlés,
Űrhajózás témák szerepelnek a CD-ROM-on. Korhatár nélkül mindenkinek ajánljuk
az általános műveltség szinten tartásához és fejlesztéséhez.
MPC level 2 számítógép, Win3.11, vagy Win95
Tolnai Világlexikon
Kiadó: Woodstone
Ára: 2500 Ft
Beszerezhető: a kiadótól és nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: Scannelve a teljes lexikon (18 kötet), keresés címszavakra, teljes
képanyag.
486; SB; 32 MB RAM; Win 3.1/95/98/NT; HDD 1 MB
Tolnai világtörténelem
Kiadó: Cyberstone
Ár: 1990 Ft
Beszerezhető: a kiadótól és nagyobb bevásárló központokban
Ajánlás: A CD-ROM tartalmazza a Tolnai Világtörténelem 20 kötetnyi anyagát,
melyben nagyszerű hozzáértéssel kalauzol végig az emberiség történetének palotájában.
Megtudhatja honnan jött az ember, hogyan fejlődött, mi mindenen ment keresztül,
amíg kialakult a világ mai arculata és milyen sors vár rá. A lexikont a multimédia
adta lehetőségek: képek, hanganyagok, nyomtatható felületek, stb. teszik érdekessé.
A program minden korosztály számára ajánlott.
386DX-40MHz 8 MBRAM 2xCD-ROM Win3.1,95
Történelem 1 CD-ROM
Történelem Kikérdező 1.
Történelem Kikérdező 2.
Kiadó: Dr. Hibbey Bt.
Ára: 3000 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás:
Történelem kikérdező 1. (1011)
Őskor. Az ókori Kelet. Görögország. Róma. A magyarok őstörténete.
Témakörök: Kőkorszak. A termelő ember. Az első városállamok. Az időszámítás.
Az egyiptomi birodalom. India. Kína. Fönícia és Palesztina. A görög mitológia.
Athén. Spárta és a görög-perzsa háborúk. Az athéni demokrácia és a görög kultúra
virágzása. A Macedon Birodalom. Az ókori Róma alapítása és a köztársaság. A
pun háborúk. A köztársaság válsága. A császárság kora. Róma fénykora. A kereszténység.
Róma hanyatlása. A magyarok őstörténete.
Történelem kikérdező 2. (1011)
Témakörök: Az őskor és ókor áttekintése, a magyarság története a honfoglalástól
az államalapításig, Európa az VX. században (kora középkor), az iszlám
megjelenése, a hódítások kezdete (VIX. század), a keresztény egyház fejlődése
a VIX. században, Európa a VIIIXIII. században Franciaország létrejötte,
Európa szellemi és politikai élete a IXXIII. sz.-ban, ellentétes hatalmi
törekvések és összefonódások Ny-Európában a XIIXIII. sz.-ban, a középkori
élet, kultúra. Az államalapító Szt. István. A keresztény magyar állam 10381077
között. I. (Szent) László és Könyves Kálmán uralkodása. Magyarország helyzete
a XII. sz-ban, a XIII. sz. elején. A tatárjárás. IV. Béla. A középkor alkonya.
A nagy földrajzi felfedezések és következményei. Az ellenreformáció. Magyarország
három részre szakadása. A reformáció Magyarországon. A királyi Magyarország
a XVII. sz.-ban. A török kiűzése Magyarországról. A Rákóczi-szabadságharc.
Új akadémiai kislexikon
Kiadó: Scriptum
Ára: 13440 Ft
Beszerezhető: http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az 198990-ben könyv formában megjelent mű kibővített, felújított
változata. Számos új címszóval bővült a kiadvány: a tudomány, a művészet, a
politika és a közélet jelentős személyiségeiről, valamint az általános ismeretekhez
szükségesnek ítélt fogalmakról újabb cikkek készültek. A címszavakhoz gazdag
illusztrációs anyag tartozik, az ábrák és képek további információkhoz juttatják
a használót, s változatossá teszik a monitor előtt töltött órákat. Mindennapos
segítséget nyújt az összes korosztálynak. Kiemelkedő tulajdonsága még
a piacon eddig megjelent történelmi korú kiadványokkal szemben ,
hogy keresési lehetőséget ad a címszavak mellett a személynevek, helynevek,
műcímek, évszámok, nyelvterületek, szakterületek alapján is.
Varázslatos történelmi nyomozás
Kiadó: Panem Kft., 2000
Ajánlás: Nincs róla több adat.
Vazul-ág
Kiadó: Enciklopédia Humana Egyesület, 1997
Ára: 6720 Ft
Beszerezhető: Kossuth, http://www.cdrendeles.hu
Ajánlás: Az Árpád-házi királyok kora (10381301)
Proc. 486, 8 MB RAM, high color, SVGA, 4x CD-ROM, W kompatíbilis hangkártya
Várak, kastélyok, legendák 1. Felső-Magyarország
Kiadó: Talma Kiadó
Ára: 52005800 Ft (Interneten történő vásárlás esetén 20% engedmény.)
E-mail: talma@talmakiado.hu
Beszerezhető: Mikrosuli Bt. http://www.bpcomputer.hu/mikrosuli/oktato , http://talmamedia.com
Talma Kiadó, 7611 Pécs, Pf. 16
Telefon: 72/562006
Fax: 72/562006
Ajánlás: A háromrészes sorozat első lemezén a történelmi Magyarország 21 északi
vármegyéjébe látogatunk el, ahol 189 vár és kastély múltját-jelenét mutatják
be a multimédia látványos eszközeivel.
A szöveges információk a várak történetét és jelenidejét is feldolgozzák. A
képtár több mint 2000 eleme, a korabeli várábrázolások és képeslapok mellett,
a jelenlegi állapotot szemléltető fotók segítségével mutatja be a várak sorsának
alakulását. Egyes várakhoz legendák, romantikus történetek is kapcsolódnak,
melyeket látványos animációk jelenítenek meg. A rövid filmrészletek, sok vár
esetében ösztönöznek majd arra, hogy személyesen is felkeressük a legendákkal
övezett helyeket. A várakhoz 20 percnyi animáció és háromnegyed órányi filmrészlet
is tartozik.
Az ismeretterjesztő program használatát és megértését kiegészítő modulok segítik.
A várakkal kapcsolatos fogalmakat gazdagon illusztrált fogalomtárban tanulmányozhatjuk,
a valós történelmi személyeket pedig arcképcsarnok mutatja be. Az egyszerű és
gyors navigálást a vármegyékről készített színes térképek teszik lehetővé.
Várak, kastélyok, legendák 2. Erdély és az Alföld
Kiadó: Talma Kiadó
Ára: 5800 Ft (Interneten történő vásárlás esetén 20% engedményt adnak, a regisztrációs
kártyát visszaküldött törzsvásárlóknak 30%-os engedmény! Az 1. és 2. rész együtt
is megrendelhető 30%-os árengedménnyel!)
Beszerezhető: http://talmamedia.com ,Talma Kiadó, 7611 Pécs, Pf. 16
Telefon: 72/562006
Fax: 72/562006
Ajánlás: A háromrészes sorozat második lemezén a történelmi Magyarország 30
erdélyi és alföldi vármegyéjébe látogathatunk el, ahol újabb 155 vár és kastély
múltját-jelenét mutatják be. A szöveges információk a várak történetét és jelenidejét
is feldolgozzák. A képtár több mint 1600 eleme, a korabeli várábrázolások és
képeslapok mellett, a jelenlegi állapotot szemléltető fotók segítségével mutatja
be a várak sorsának alakulását. Egyes várakhoz legendák, romantikus történetek
is kapcsolódnak, melyeket látványos animációk jelenítenek meg. A rövid filmrészletek,
sok vár esetében ösztönöznek majd arra, hogy személyesen is felkeressük a legendákkal
övezett helyeket.
Az ismeretterjesztő program használatát és megértését kiegészítő modulok segítik.
A várakkal kapcsolatos fogalmakat gazdagon illusztrált fogalomtárban tanulmányozhatjuk,
a valós történelmi személyeket, pedig arcképcsarnok mutatja be. Az egyszerű
és gyors navigálást a vármegyékről készített színes térképek teszik lehetővé.
Az előző részhez képest jelentősen kibővült a várakhoz kapcsolódó szöveges információ.
Az olvasmányokban az adott vár részletes történetével, leírásával, a hozzá kapcsolódó
hagyománnyal ismerkedhetünk meg.
Új és érdekes modullal bővült a program is. A Várbazár oldalain korabeli forrásokat
találunk, amelyek érzékletesen mutatják be a török kori várak, kastélyok anyagi,
szervezeti kereteit, mindennapos életét.
Várak, kastélyok, legendák 3. Dunántúl és Délvidék
Kiadó: Talma Kiadó
Ajánlás: Előkészületben.
Világtörténelem kronológiája
Kiadó: Cyberstone Entertainment 1996
Ára: 4990 Ft
Beszerezhető: http://www.automex.hu
Ajánlás: A Világtörténelem kronológiája egyedülálló az oktató-szórakoztató CD-ROM-ok
között. Eredetiségét a központi helyen lévő időrend adja, mely ellentétben,
az iskolákban megszokottól nem bontja külön fejezetekre különböző országok történelmét,
hanem kronológiai sorrendben ismerteti a fontosabb eseményeket, uralkodók, politikusok
hatalomra kerülését, így megkönnyíti az időbeli tájékozódást. Innen a hivatkozásokra
kattintva részletesebb leírást kaphatunk az általunk kiválasztott eseményekről,
személyekről, uralkodó dinasztiákról. Ezekben további kapcsokat találunk, melyek
segítenek megtalálni a történelem olykor kusza összefüggéseit.
PII, Win9-, 32 MBRAM, 32X CD-ROM
Volt egyszer egy Magyarország
Kiadó: Balassi Kiadó v. TUDOR Stúdió Kft.
Ára: 4600 Ft
Beszerezhető: Nincs róla adat.
Ajánlás: Gazdag jegyzetanyag, félezer fénykép, ezek kinyomtathatók. A századforduló
soknemzetiségű forgataga, szecessziós hangulat iránt érdeklődőknek.
Zöld Ödön a Földgömbön
Kiadó: Profi-média Kft.
Ára: 4800 Ft5200 Ft
Beszerezhető: a kiadótól, valamint http://www.cdrendeles.hu és Mikrosuli Bt.
Ajánlás: Zöld Ödön a földgömbön
Utazás a történelemben Zöld Ödönnel és Beton Egonnal. Gyere velünk, fedezd fel
a világot, ismerd meg hogy éltek az emberek régen! A program egy időutazás segítségével
interaktívan, rajzfilmszerűen mutatja be az életet, szokásokat különböző korokban,
különös tekintettel arra, hogyan hat az emberi civilizáció a környezetre. A
főhősöket a játékos irányítja. Az utazást interaktív feladatok, játékok tarkítják.