Hegedűs Judit

A gyermekek ellen elkövetett erőszak

„Én azt hittem, hogy ez nem történhet meg velem,
hogy ilyen csak a filmekben van.
Tévedtem...”

Napjainkban divat az erőszak. Ha bekapcsoljuk a televíziót, általában egy akciófilm kockái köszönnek vissza: a jó megöli a rosszat, aki előtte még megerőszakol egy-két nőt, megöl pár embert, közöttük gyakran gyerekeket is. Mindaddig, amíg ezt a képernyőn látjuk, nem is gondolunk arra, hogy egyre több ilyen eset történik meg a valóságban is.

Egy erőszakos tett mindig felháborító, bárki ellen követik el. De talán még megrendítőbb, ha az áldozat fiatalkorú, gyermek. Napjainkban a közvélemény inkább csak az ifjúság által elkövetett bűncselekményekre figyel. Pedig nem szabad elfeledkezni a másik oldalról: a gyermekek ellen elkövetett erőszakos bűncselekményekről sem.

A fogalmak tisztázása

Mit értünk erőszakos bűncselekmények alatt? Használhatjuk ezt a fogalmat jogi megközelítésből, de akkor talán nem kaphatnánk teljes képet. Kiegészítve a jogi értelmezést, mely szerint büntetendő az, ha valaki a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, ha nemi erkölcs ellen követ el bűncselekményt,¹ foglalkoztam az érzelmileg elhanyagolt, érzelmi erőszakot elszenvedett gyerekekkel is. Alkalmam volt olyan felnőttekkel is beszélgetni, akik gyermekkorukban ilyen események elszenvedői voltak.

A szexuális bűncselekményeken kívül a kiskorú veszélyeztetésével is gyakran találkozunk. A kiskorú veszélyeztetésének fogalmát a büntető törvénykönyv a következőképpen fogalmazza meg:

„A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el...”3

Tehát idetartozik a fizikai bántalmazás mellett az elhanyagolás is, például éheztetik a gyermeket, nem járatják oktatási intézménybe.

A zaklatás nem egyetlen formában jelenik meg, hiszen fizikai, szexuális és pszichológiai vagy érzelmi formát is ölthet, az érintett személyiségre gyakorolt hatása minden értelemben összetett. Egy gyermeknek nemcsak a csontjait lehet összetörni, hanem a lelkét is. Minden testi erőszakos bűncselekmény együtt jár az érzelmi élet sérülésével. Sok idő kell ahhoz, hogy a fiatal feldolgozza a történteket.

Sajnos napjainkban egyre gyakrabban fordul elő az érzelmi erőszak önmagában. A szülő nem tudja, nem akarja szeretni gyerekét, túlzott elvárásaival tönkreteszi, nem figyel rá, mert nincs ideje, és sorolhatnám tovább. Nemcsak pedagógusként, hanem emberként is figyelnünk kell az erőszakra, meg kell előzni, vagy segíteni kell az erőszakot elszenvedett gyerekeken.

A módszer

Lehetőségem volt olyan fiatalokkal és felnőttekkel találkozni, akiket valamilyen módon bántalmaztak. Nagyon fontos volt, hogy elfogadjanak, így sok időt töltöttünk „csak” az ismerkedéssel. Az interjú készítése során konkrétan nem kérdeztem a velük történtekről, inkább családjukra, gyermekkorukra és az általuk elképzelt jövőre vonatkoztak kérdéseim. Ám szinte kivétel nélkül mindegyikük szóba hozta az életét meghatározó tragédiát.

A beszélgetések 1999 tavaszán és nyarán készültek. Tiszteletben tartva kérésüket, nem készült hangfelvétel. A munkámat pszichológus segítette, aki jelen volt a beszélgetésen, jegyzetelt, így ő is fel tudja használni munkája során a kapott információkat.

Szeretnék köszönetet mondani azoknak a fiataloknak, felnőtteknek, akik megtiszteltek bizalmukkal. A pszichológusok nemcsak az interjúk alkalmával nyújtottak segítséget, hanem az élmények feldolgozásában is. Őket is köszönet illeti munkájukért.

Munkám során az áldozatok elbeszélései mellett felhasználtam bírósági anyagokat is (tíz aktát néztem át és öt tárgyalást hallgattam meg), melynek megszerzésében és szakmai tanácsadással segítségemre volt a Fővárosi Bíróságtól Tóth Lászlóné dr., Dénes Veronika dr., Bánhídi Lászlóné dr. bírónő és dr. Zahumenszky István bíró úr, valamint Nagy Boglárka tisztviselő, akiknek ezúton szeretném megköszönni segítségüket.

A dolgozatban szereplő idézetek egy része az interjú során hangzott el, míg másik része a bírósági tárgyalásokon (a bírósági aktákban lévő jegyzőkönyv, illetve a tárgyaláson leírt feljegyzéseim szolgáltak alapul). Betartva a személyiségi jogokra vonatkozó jogszabályokat, a dolgozatban nem szerepelnek nevek.

„Normális családban a gyermek a legféltettebb kincs. Nálunk még az állatnak is jobb sorsa volt, mint nekem...”

Érték a gyermek?

Az idézet után kissé félve teszem fel a kérdést: érték-e a gyermek? Egyáltalán mit takar az érték szó napjainkban, illetve a korábbi századokban? Érték az, amire, akire vigyázni kell, amit, akit óvok, féltek, szeretek. Ma ez a legtöbb ember számára természetes, de a korábbi századokban nem így volt. Gondoljunk csak az ókori spártaiakra, akik a Taigetoszt használták fel egyfajta születésszabályozóként, vagy a középkor gyermekére, akit kicsinyített felnőttként kezeltek! A gyermek mint érték fogalma annak megfelelően változott, hogy miképpen módosult a gyermek helye, szerepe a családban és a társadalomban.

Egészen a 19. századig⁴ nem foglalkoztak a gyermekek védelmével. Napjainkban már törvények rendelkeznek a gyermekek jogairól. Magyarországon a gyermekvédelmi törvény – többek között – kimondja ugyan, hogy „a gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez”⁵, mégis vannak olyan családok, ahol ez nem érvényesül.

A posztmodern társadalom

Érték-e a gyermek mai, posztmodern társadalmunkban? Úgy hiszem, egyet lehet érteni Chris Jenksszel, aki szerint a 20. század vége felé a gyermekek elleni erőszak jelensége nem a gyermekek iránt tanúsított viselkedési formák jelentős megváltozása miatt kezdett nagymértékben elterjedni, hanem a társadalmi élet személyes, politikai és morális szabályozásának átalakuló modellje miatt, amely viszont hatást gyakorolt a gyermekkorról alkotott képünkre.⁶

A gyermekről alkotott régi felfogás a zaklatást láthatatlannak és érthetetlennek ítélte, ezzel szemben a modernitás rávilágított a rossz bánásmódra, és kiemelte a törődés szükségességét. Számtalan lelki segélyszolgálat működik Magyarországon, amelyek rengeteget segítenek. Az újságok és a televízió műsorai szinte elárasztanak bennünket a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményekről szóló hírekkel, de valami mégis hiányzik. Ha meghallunk egy ilyen tudósítást, talán felháborodunk, talán sajnálkozunk, de 15-20 perc múlva elfeledkezünk róla. Nem gondolunk arra, hogy ezeknek a fiataloknak milyen esélyeik vannak a társadalmi beilleszkedésre, a konstruktív életvezetés kialakítására.

A „családi élet”

„Apámat nem ismertem, szerintem az anyám sem. Tehát zabigyerek vagyok. Az anyám, ha nem ivott, akkor kórházban volt. Akkor nekem kellett főznöm és testvéreimet ellátnom. Akkor nem mentem iskolába. Hogy ki igazolta? Nem igazolta senki sem, de nem hagyhattam étlenül a gyerekeket.” (13 éves lány, interjú, szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése.)

„Néha jó volt odahaza, főleg akkor, amikor dolgozott vagy kocsmában volt az apám. Egy napom úgy telt el, hogy reggel ötkor felkeltem. Akkor elmentem az iskolába. Ott tökjó volt. Meleg volt és kaptam kaját. A tanárokat szerettem, ők legalább úgy szóltak hozzám, mintha ember lennék. Aztán négykor hazementem. Mindig féltem, hogy mi vár rám otthon. Ha az apám nagyon betintázott, akkor – jobb esetben – már aludt, rosszabb esetben ordítozott. Sose hívott a keresztnevemen. Általában kis szarosnak vagy hülye fasznak nevezett. Hát ilyen volt az életem. Most örülök, hogy nem kell otthon lennem.” (9 éves kisfiú, interjú, kiskorú veszélyeztetése.)

„Se jó, se szép, se rendezett nem volt az életünk. Az apám rendszeresen vert, nagyon féltem. Az anyám nem tett ellene semmit. Nem is tehetett sok mindent, őt is verte az apám. Ok nélkül vert. Ritkán volt otthon meleg étel, általában a J. nénitől kaptunk kaját. Ő egy rendes spiné... Az anyám idegbeteg, mondjuk, nem is csodálom, én is az lennék a helyében. Tanulni utálok, a suliban senki sem szeret. Kinéznek, mert az apám baszogatott, pedig én tényleg nem tehetek róla.” (14 éves lány, interjú, nemi erőszak.)

„Én egy nagyon jó családban nőttem fel. Egészen addig jó volt, amíg az édesanyám élt. Halála után apu teljesen kikattant. Elkezdett inni. Tudom, hogy ő, ha józan lett volna, nem bántott volna. Én szeretem őt. Ő segít nekem a leckében, főz, mos, vasal. Szóval rendes, csak ne inna annyit.” (13 éves fiú, interjú, veszélyeztetés, érzelmi elhanyagolás.)

„Anyuval jó a kapcsolatom, szeretem. Nem bánt engem, csak azt nem szeretem, ha ivott. Ha ittak, veszekedtek, én pedig éhes voltam sokszor. Sokszor vigyáztam a gyerekekre. Este nagyon féltem a lakásban, s nem tudtam enni adni nekik.” (12 éves lány, jegyzőkönyv, kistestvére az anyai elhanyagolás miatt meghalt.)

„Nálunk sose volt igazi családi élet. Az apám a kurvákat hajkurászta, vagy pedig a játékteremben lógott. Az anyukám szerintem ebbe pusztult bele. Néha arra sincs pénzem, hogy ételt vegyek...” (13 éves lány, jegyzőkönyv, kiskorú veszélyeztetése, szemérem elleni erőszak.)

„Apa mindenkinek hazudik, hogy senki ne tudjon meg az ő életéről semmit. Az apa velem jó, mert csak akkor bánt, ha rossz vagyok... nem félek tőle, csak akkor, amikor rossz vagyok, és akkor morogni kezd.” (10 éves kisfiú, jegyzőkönyv, kiskorú veszélyeztetése.)

Az idézetek segítségével igen könnyen fel lehet vázolni azoknak a családoknak a jellemzőit, amelyeken belül az erőszak megtörtént. Ezek közül az egyik legfőbb jellemző a hátrányos szociokulturális körülmény. Szinte mindegyikük megemlítette az italozást, a rossz anyagi helyzetet, a szülők alacsony iskolai végzettségét. Úgy gondolom, ezek egyfajta folyamatot indítanak el. Az alacsony iskolai végzettség (legfeljebb szakmunkásképző, de volt olyan anya, aki csak a saját nevét tudja leírni) miatt egyre nehezebben találnak munkát. Ha pedig nem találnak munkát, akkor „szabadidejüket” gyakran nem a gyermekek nevelésére, gondozására fordítják, hanem italozásra, szerencsejátékokra. A családon belüli kapcsolatok mindennek hatására megromlanak. Gyakran a szülők együtt italoznak, vagy az anya a sok idegeskedés miatt idegileg összeroppan, így nem tudja ellátni feladatát, nem tudja megvédeni gyermekeit.

Helytelenül járnék el, ha az erőszakot kizárólagosan az alacsony iskolai végzettséggel magyaráznám. Előfordulhat, hogy a több iskolát végzett szülő is alkalmaz erőszakot. A különbség csupán annyi, hogy ők jobban el tudják titkolni, róluk nehezebben hiszik el, hogy erre is képesek.

„Szíjjal, bottal, ostorral, áztatott kötélel, sodrófával;
volt, ahol hideg fejű kiszámítottsággal, volt, ahol dühödt
idegességgel, brutális kegyetlenséggel, mert őt is verték,
verte az élet is, valakinek tovább kellett adnia, amit ő szenvedett.” ⁹

Nagyon sokszor előfordul a durva, agresszív fizikai bántalmazás a családtagok között. Az apa veri az anyát, a gyermekeket. Megfigyelhető, hogy gyakori fegyelmezési eszköz ezekben a családokban a verés. A legkülönbözőbb módszerekkel fegyelmezik a gyermekeket, a legkisebb elkövetett vétségért, gyakran ok nélkül kikapnak. A szülő cselekedetei nem kiszámíthatóak, a gyermek teljesen kiszolgáltatott helyzetben van.

Megtörtént, hogy a nevelőapa sós vízzel itatta a kislányt, mert nem tudott leírni egy szót. A verés általában nem egyszerűen kézzel történt, hanem a legkülönbözőbb eszközöket használták fel: papucs, nadrágszíj, bot, cigarettacsikket oltott el a kisfiú karján.

„Amikor a kislány sírt, ütötte, verte. Sírásra műanyagpapuccsal vagy fakanállal verte. Több alkalommal úgy megverte, hogy orrán-száján dőlt a vér.” (Egy tanú vallomása, jegyzőkönyv, egy anya elhanyagolta gyermekeit, az egyik kislánya – 1,5 éves – meghalt..)

„A ... (nevelőapa) a kiságy botjával ütött minket. Ha fekete pontot kaptam, azért kikaptam. Bottal kaptam ki a „cincogtatóval”. Le kellett hajolni, a bokámat meg kellett fogni, úgy kaptam ki.” (7 éves kislány, jegyzőkönyv, kiskorú veszélyeztetése és szemérem elleni erőszak.)

Megdöbbentő, milyen válogatott kínzásokat kellett kiállnia két óvodás kisfiúnak, akiket apjuk fojtógúzsba kötött, lábukat, hátratett kezüket összekötötte nadrágszíjjal, majd felkötötte a csillárra a gyerekeket. Csoda, hogy túlélték... A bűnük annyi volt, hogy nem rakták el a játékukat...

„Ebből én is ehetek?”

A testi fenyítés mellett nagyon gyakori az éheztetés, a nem megfelelő táplálás. A családok kezéből kifolyik a pénz, a munkanélküli segélyt, a családi pótlékot elisszák vagy pedig elköltik játéktermekben. A gyerekek – ha egyáltalán járnak – az iskolában, az óvodában jutnak ételhez, vagy ha egy szomszéd szíve megesik rajtuk. A leggyakrabban cukros, zsíros kenyeret ettek, illetve paprikás krumplit üresen. Gyakran napokig nem esznek meleg ételt. A gyerekek elmesélték, ha szüleik pénzhez jutottak, néha vettek nekik rágót, csokit, kólát. De ilyenkor sem a legalapvetőbb élelmekre költötték a pénzt.

Amikor beszélgettem velük, vittem magammal mindenféle süteményt, az egyik kisfiú rám nézett nagy elkerekedő szemekkel és felkiáltott: „Én ennyi kaját életemben nem láttam. Ebből én is ehetek?”

„Én kívülről egy normális, mintacsaládban éltem. De nem mind arany, ami fénylik. ... Mindig hálás leszek nekik, hogy egzisztenciát adtak nekem, még ha nem is szerettek.”

Természetesen az úgynevezett értelmiségi családokban is előfordul erőszak, de megfigyelésem szerint itt inkább az érzelmi elhanyagolás, az érzelmi erőszak a gyakoribb. Főképpen azokra a szülőkre jellemző, akik minden idejüket karrierjük építésére, pénzszerzésre szentelik. Gyermeküknek anyagilag megadnak mindent, csak a legfontosabbat felejtik el: a szeretetet, a bizalmat. Azt hiszem, tanulságos lenne ezeknek a szülőknek az a mondat, amit egy ilyen érzelmileg sivár környezetben élő gyerek mondott:

„A szüleim mindent megadnak nekem, megvannak a legújabb CD-k, játékok. Csak éppen fogalmuk sincs arról, hogy én milyen zenét szeretek, mit csinálok szabadidőmben, és mikor van a születésnapom. Amikor a születésnapom volt, egész nap nem találkoztam velük, még egy puszit sem kaptam. Aztán délután elmentem a barátomhoz, akik öten vannak testvérek. Az anyukája sütött nekem tortát... Néha esténként abban reménykedek, hogy máshol fogok felébredni, ott, ahol szeretnek engem.” (13 éves fiú, interjú.)

„Édesanyám, aki mellesleg orvos, belőlem mindenáron orvost vagy ügyvédet akart faragni. De engem nem érdekel. Utálok tanulni, sokkal szívesebben szerelek mindenfélét. Végül mégis egy menő gimibe írattak be. Persze oda is csak protekcióval kerültem be. Nem ment, minden reggel gyomorgörccsel ébredtem fel, de hiába könyörögtem a szüleimnek. Végül inkább elkezdtem lógni. Óriási balhé lett belőle, amikor kiderült, de az anyám hajthatatlan. Legszívesebben elköltözködnék.”

Általában érzelmi elhanyagolás jellemzi azokat a gyerekeket, akiket szüleik nem vártak örömmel. Sok fiatal nő korán, a fizikai és szellemi érettséget megelőzve esett teherbe. Az abortusz nem jöhetett szóba, főképpen azért, mert túl későn vették észre a terhességet. A hátrányos helyzetű várandós nők nem sokat törődnek egészségükkel, így gyakori a túl korai szülés. Fontos megemlíteni, hogy az így teherbe esett nők többségének nincs férje, gyermekük apja alkalmi partnerük volt, aki a terhesség hírére elhagyja őket. Így már kezdettől fogva nem indul ideálisnak az anya-gyermek kapcsolat, s ez a későbbiek során is meghatározó lesz.

„De miért pont velem?” – nemi erkölcs ellen elkövetett bűncselekmények

A gyermekek ellen elkövetett s következményeit tekintve a legkegyetlenebb erőszak a szexuális támadás. Összességében a lányok elleni szexuális bűncselekmény gyakoribb, de nem szabad elfeledkeznünk a fiúkról sem.

A gyerekek 4 éves koruktól 14-15 éves korukig vannak kitéve szexuális támadásnak. A lányok esetében – Kerezsi Klára szerint – a legveszélyeztetettebb a 10–15 év közötti időszak. Ezzel egyetérthetünk, hiszen a kislányból ekkor lesz felnőtt nő. A fiúkat, főképpen 6-8, illetve 14-16 éves korukban a fajtalan cselekmények elkövetői veszélyeztetik.

Dolgozatomnak nem az a célja, hogy statisztikai adatokkal halmozzam el az olvasót, de ha mégis ezt szeretném megtenni, nagy gondban lennék. A kriminálstatisztika ugyan rendelkezik egy számadattal, de ez csupán a felderített eseteket tükrözi, „csupán a jéghegy csúcsát jelzi”.¹⁰ Általában azokat az eseményeket jelentik, ahol az elkövető nem családtag, ahol a támadás váratlan és erőszakos. Gyakran nem történik meg a feljelentés, ha az apa, a nevelőapa az elkövető. Ennek több oka is van, melyeket a lányok is megfogalmaztak:

„Korábban azért nem tettem feljelentést, mert attól féltem, hogy az apám nem kerül börtönbe, és akkor még durvábban megtorolja, hogy fel mertem jelenteni.” (12 éves kislány, jegyzőkönyv, szemérem elleni erőszak.)

„19...-ban feljelentettem apámat, de visszavontam a feljelentést, előtte megpofozott, mert feljelentettem, majd mondta – rendezett lesz a helyzet, megígérte, de még sem lett az.” (14 éves lány, interjú, nemi erőszak.)

„Anyu mondta, hogy ne tegyek feljelentést, mert nem lesz mit ennünk, ezért én nem tettem feljelentést.” (12 éves lány, jegyzőkönyv, nemi erőszak.)

A felsorolt indokok miatt rendszerint csak akkor teszik meg a lányok a feljelentést, amikor már van egy biztos pont (pl. barát vagy más rokon) az életükben. Félnek, rettegnek, és anyjuk, testvéreik érdekében inkább hallgatnak. Ha feljelentik az apát, akkor – ha van állása – kenyérkereső nélkül marad a család. Ez az oka annak, hogy az anyák is inkább a hallgatást választják.

„Apu bejött hozzám és azt mondta, vagy le... vagy meg... Ez a két választási lehetőségem volt. Én le...”

Ha a gyermek és az elkövető között vér szerinti kapcsolat van, akkor legtöbbször fokozatosan formálódik ki a cselekmény és hosszú ideig tart. Az erőszak nem annyira jellemző, inkább lekenyerezik, illetve megfenyegetik a gyereket, aki egyrészt a szülői tekintély miatt, másrészt a fenyegetések hatására megteszi.

Gyakran a felnőtt (apa/nevelőapa vagy más férfi rokon) hosszasan figyeli a gyereket, kiismeri, hogy mit szeret, illetve mivel lehet megfenyegetni. Ahhoz, hogy egy gyerek képes legyen nem teljesíteni az apa kívánságát, ellen kell állnia a fenyegetéseknek, illetve a csábításoknak. Erre azonban legtöbbször képtelen.

Érdemes megnézni, hogy az általam vizsgált esetekben milyenfajta jutalommal, illetve fenyegetésekkel érték el céljukat az apák.

„Ő minden alkalom után mondta nekem, hogy nehogy elmondjam valakinek. Hol becézgetett, hol fenyegetett, hogy mi lesz, ha megmondom a dolgot valakinek. Azt mondta, ha elmondom valakinek, elvágja a torkomat.” (13 éves lány, jegyzőkönyv, szemérem elleni erőszak.)

„Miután megcsináltam azt, amit az apám akart, leengedett játszani, sőt még rágógumit is kaptam. Ez volt az egyedüli jó ebben az egészben.” (12 éves lány, jegyzőkönyv, nemi erőszak.)

„Amikor megizélt az apám, kaptam tőle 8000 Ft-ot, amit odaadtam az anyámnak. Ő azt hitte, hogy kurva lettem. Nem sokat tévedett. Kurva lettem, az apám kurvája.” (14 éves lány, interjú, nemi erőszak.)

Nagy megdöbbenéssel olvastam egy cikkben,¹¹ hogy a legtöbb gyermek számára lehetnek pozitív aspektusai is ennek a tettnek. Meghallgatva a lányokat, igazat lehet adni a szerzőnek. A gyerek azt akarja, hogy az erőszak érjen véget, de az érte kapott jutalmakat élvezi akkor is, ha túl nagy ára van ennek a jutalomnak.

A jutalmazás és fenyegetés mellett egy másik módja is megjelenik a „bekerítésnek”: a szexuális felvilágosítás. Az apa azt mondja lányának, hogy ő csak el akarja magyarázni, hogy mi a szex, „hogy ne tudatlan fiataloktól” tudja meg, mert így neki is „élvezet lesz”. Egy másik apa azzal érvelt 12 éves kislányának, hogy meg akarja vizsgálni a mellét, hogy nincsenek-e csomók bennük. A lányok esetében az ilyen jellegű indokok a leggyakoribbak.

Ezeknek a lányoknak a nagy része nem tud hogyan védekezni, nem fordulhat senkihez sem. Csak megpróbálják túlélni, ami nem is olyan egyszerű. Gyakran nem egyszeri esetről van szó, hanem hónapokon, éveken át tart. Egyik beszélgetőpartnerem elmesélte, hogyan kezdődött és tartott öt éven át megerőszakolása.

„Legelső alkalommal, 9 évesen erőszakolt meg az apám. Levette a hálóingemet, valamint a bugyimat, és simogatott. Azt mondta, hogy fogjam meg és vegyem a számba, kapjam be és fehér tejcsi fog belőle jönni, sós íze lesz. Én megtettem, pedig akkor azt sem tudtam, hogy mi az a szex. Aztán ugyanez megtörtént azzal a különbséggel, hogy ledöntött az ágyra, rám feküdt, és éreztem, hogy a lába közül a ...t berakja a lábam közé, és benyomta a nemi szervembe. Ettől kezdve öt éven át hetente több alkalommal kellett közösülnöm vele. Mindig kivárta, amikor az anyám elment otthonról, vagy éjszaka elaludt...” (14 éves lány, interjú, nemi erőszak.)

Ezeket hallva és olvasva felmerül a kérdés, hogyan lehet képes erre egy apa! Ezekben a családokban az anya általában beteg, alkoholista, és már régóta nincs férjével szexuális kapcsolata. Ezzel szemben a felnövő lány egyre nőiesebb, fiatal és kívánatos. Ezt használja ki az apa tekintélyével, fenyegetéssel. A lány átveszi az anya szexuális szerepét, gyakran az anya hallgatólagos beleegyezésével.

Erőszak-e a beavatás?

Eddig a lányok ellen elkövetett erőszakról beszéltünk, de a fiúk is ki vannak téve a veszélynek. A fajtalankodás mellett meg kell említenünk a beavatást.

A beavatás szertartása már az ősközösségben megvolt, de napjainkban is megfigyelhető Afrika egyes törzseinél. Ennek során a serdülő fiúknak különböző próbákat kell kiállniuk, amelyek között szexuális beavatás, a szüzesség elvesztése is szerepelhet. A nyugati társadalom mélyen elítéli ezt a rítust, a valóságban azonban jelen van a „fejlett országokban” is.

Erőszaknak tekintjük-e napjainkban azt, amikor egy jóval idősebb nő – akár az anya vagy nővér – szexuális kapcsolatot létesít egy fiatalkorú fiúval, hogy beavassa a nemi életbe? Nehéz erre a kérdésre válaszolni, hiszen gyakran az adott pillanatban a fiatal fiú nem érzi erőszaknak a vele történteket. Talán büszke is arra, hogy „felnőtté vált”, de a későbbiek során gondot okozhat párkapcsolatában ez az élmény, hiszen joga van minden fiatalnak ahhoz, hogy ő válassza ki partnereit.

Szinte lehetetlen kideríteni azoknak a számát, akikkel ez megtörtént. Talán nehezebb, mint a lányoknál, hiszen a fiúk ezt nem erőszakként élik meg. Az elkövetők rendszerint elvált, egyedül élő anyák vagy idősebb nőrokon, ismerős.

Egy 30 éves fiatal férfival beszélgettem erről a témáról. Ő is „beavatott” volt.

„Ötéves voltam, amikor szüleim elváltak. Engem édesanyám nevelt fel. Az egész életét rám áldozta. Sosem volt komoly kapcsolata. 14 éves koromban kicsit elfeledkeztem a napi higiéniáról, ekkor az anyám szabályosan lefürdetett. Ez akkor nem zavart. Hamarosan szokásunkká vált, hogy ő bent volt, amikor fürödtem. Egy alkalommal kicsit továbbmentünk, mint a fürdés... Ez volt a beavatásom. Évekig folytattam viszonyt vele. Tudtam, hogy nem helyes, hogy vérfertőzés, de annyira sajnáltam az anyámat. Ő nevelt fel, szeretett, miattam nem volt semmilyen kapcsolata. Ennyivel tartoztam neki. Akkor lett vége ennek az egésznek, amikor megismerkedtem a barátnőmmel. A kapcsolatom rosszul sült el. Amikor bejelentettem anyámnak, hogy elköltözöm, bevett egy adag altatót. Szerencsére túlélte, én pedig otthon maradtam. Most idejár B.-hez, ő biztosan fog segíteni. És akkor talán én is elköltözhetek otthonról.” (B. a pszichológus)

Ismerős érzésekről olvashattunk ebben az idézetben. Féltés, szégyen, sajnálat, hála keveréke. Nem tudjuk eldönteni, hogy kit sajnáljunk jobban, a fiatalembert vagy pedig az édesanyát. Mindkettejük élete valahol elromlott, és csak reménykedhetünk abban, hogy a fiatalember képes lesz harmonikus párkapcsolat kialakítására.

„Az iskolában, ha mondtuk, hogy buzi valaki, akkor csak nevetséges volt... de most, hogy megtudtam, hogy mi egy buzi, hát rossz érzés volt.”

A fiúkkal szemben leggyakrabban elkövetett bűntett a természet elleni fajtalankodás. Négy ilyen esettel találkoztam. Itt az elkövető nem családtag volt, hanem a család ismerőse. A családon belül a fiúkat rendszerint fizikailag szokták bántalmazni.

Itt is megfigyelhető, hogy a gyerekeket csábító dolgokkal (pl. megmutatott egy könyvet, munkát ajánlott neki) felcsalogatták, majd az eset után főképpen pénzzel, illetve édességgel jutalmazták meg. Ezeknél az eseteknél talán a fenyegetés sem jelenik meg olyan mértékben, mint a lányoknál.

„Azt nem mondhatom, hogy meg is ütött volna bennünket, sőt nagyon kedves volt, vásárolt nekünk enni-, innivalót.” (10 éves kisfiú, jegyzőkönyv, fajtalankodás.)

„...Ez a férfi beszélgetett velem, és felajánlotta, hogy menjünk el a lakására, mert adni akar nekem ruhákat. Azt mondta még, hogy tud nekem a nyárra munkát szerezni, és mivel nagyon kellene a pénz, elmentem vele.” (15 éves fiú, jegyzőkönyv, fajtalankodás.)

„...nem adott semmit, hogy hagytam neki ezt csinálni, csak 100 forintot adott, hogy vegyek magamnak valamit.” (15 éves fiú, jegyzőkönyv, fajtalankodás.)

Az áldozatok

Tudjuk, hogy egy gyerek négyéves korától már potenciális áldozat lehet a szexuális bűncselekmények esetén. Fizikai bántalmazásnak és elhanyagolásnak pedig már születésétől – fogantatásától – ki van téve a gyermek.

Logikusnak tűnik, hogy a lányokat inkább a szexuális bűncselekmények veszélyeztetik, míg a fiúknál inkább a fizikai bántalmazás a jellemzőbb. Összességében azonban mindkét bűntett megtalálható mindkét nemnél.

Gyakran előfordulnak a sértettek között – a megfélemlített gyerekek mellett – értelmileg fogyatékosok. Őket a legkönnyebb kihasználni, és itt áll fenn a legkevésbé a feljelentés veszélye.

Szinte mindegyik gyermekre jellemző, hogy iskolai teljesítménye az átlag alatt van, szóbeli kifejezőképessége sem korának megfelelő. Gyakran káromkodnak, nem ragoznak rendesen, szókincsük igen szűkös. Előfordul, hogy a gyerekeket nem járatják iskolába (például egy 13 éves kislány még csak három éve jár rendszeresen iskolába).

Az esetek legnagyobb részében a bűncselekmény felderítése után állami gondozásba vagy valamelyik családtag gyámsága alá kerülnek. Innét próbálják folytatni, újrakezdeni életüket.

„Most már csak abban reménykedek, hogy egyszer nem lesznek rémálmaim”

„Én annyira szégyellem magam. Tudod, néha arra gondolok, mi lesz, ha találkozok egy olyan fiúval, akit szeretek, és nem leszek képes lefeküdni vele, mert azt látom magam előtt, hogy az apám liheg fölöttem.” (14 éves lány, interjú, nemi erőszak.)

„Gyakran arra ébredek fel éjszaka, hogy nem sír-e a testvérem, nem kell-e elbújni az apu elől.” (9 éves kisfiú, interjú, kiskorú veszélyeztetése.)

„Gyűlölöm az apámat, az egész világot. Miért pont velem történt ez? Csak akkor érzem jól magamat, ha elszívok pár doboz cigit. Mindenki idegesít.” (13 éves lány, interjú, szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése.)

Nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek szakemberhez kerüljenek, így talán van esélyük megvalósítani azokat az álmokat és vágyakat, amelyeket építgetnek magukban. Mert vannak álmaik, vágyaik. Természetesen a legfontosabb kívánságuk az lenne, hogy semmissé tegyék a történteket, de emellett elég sok mindenre vágyakoznak. Az alábbi idézetekben azokra a kérdésekre válaszolnak, hogyan képzelik el a jövőjüket, mi a legfőbb álmuk és vágyuk.

„Szeretném elvégezni a szakmunkásképzőt, hogy boltos legyek. Szeretném, hogy legyen családom. Akkor én mindig főznék a gyerekeimnek, a férjemnek. Szeretném őket és mindent megadnék, ami nekem nem jutott.” (14 éves lány, interjú, nemi erőszak.)

„Ha egy tündér teljesítené három kívánságomat, akkor az lenne, hogy mindig legyen mit ennem, anyukám szeressen, és ne bántson senki sem. Ha egyszer nekem lesznek gyerekeim, nagyon szeretném őket. Amúgy kamionos leszek.” (9 éves kisfiú, interjú, kiskorú veszélyeztetése.)

„Szeretnék utazni. Jó lenne, ha lenne egy kertes házam és egy kutyám. Sok pénzt szeretnék keresni, hogy mindig legyen.” (13 éves lány, interjú, szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése.)

Láthatjuk, hogy e gyerekek, fiatalok legfőbb célja, hogy biztonságos körülményeket alakítsanak ki maguk körül. Normális, kiegyensúlyozott családi életre vágynak, de sokuknak nem sikerül. Több kutatás¹² utalt arra a tényre, hogy akik gyermekkorukban erőszakot éltek át, nagyobb valószínűséggel követnek el erőszakos bűncselekményeket. Többek között ezért is nagyon fontos, hogy foglalkozzunk az erőszakot elszenvedett gyerekekkel.

De miért nem sikerül???

Miért nem sikerül ezeknek a fiataloknak megteremteniük a kiegyensúlyozott életet? Számos oka lehet, talán az egyik legfőbb ok, hogy társadalmunk nem fogadja be, nem karolja fel őket. Általában sajnáljuk, de gyakran elutasítjuk őket, főleg ha cigány származású a gyermek. Néhány felnőttet arról kérdeztem, mi a véleménye ezekről a gyermekekről. Megdöbbentő, hogy beszélgetőpartnereim között volt olyan, aki a gyereket tette felelőssé...

„Rossz helyre születtek. Bár néhány gyerek megérdemli, hogy jól elverje az apja. Szerintem a gyerek is tehet arról, hogy megverik. Nem kell mindig mindent a szülőre fogni.” (52 éves férfi, segédmunkás.)

A sajnálaton túl sokan felismerték, hogy ezek a gyerekek kevesebb eséllyel indulnak el az életben:

„Nagyon sajnálom ezeket a kölköket. Ők nem tehetnek arról, hogy az apa vagy az anya egy vadbarom. Csak az a baj, hogy valószínűleg belőle is ugyanilyen szülő lesz.” (48 éves férfi, műszerész.)

„Mindig megdöbbenek, ha ilyenről hallok. Jó, leültetik a szülőt, de ezzel nem oldották meg a problémát. Ott marad a gyerek támasz nélkül. Kevés az olyan ember, aki valóban az ilyen gyerekek mellé állna. Ez talán a pedagógusoknak lenne a legfőbb feladatuk. De ha egy pedagógus eleve elutasítóan viselkedik a gyerekkel, akkor nem várhatjuk el az osztálytársaktól sem az empátiát, a türelmet, az elfogadást...” (34 éves nő, pedagógus.)

Zárszó: „Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint te. Csak éppen rossz helyre születtünk.”

Amikor a témával kezdtem foglalkozni, tudtam, nem lesz könnyű. Ahogy haladtam a beszélgetés felé, egyre inkább tartottam tőle. Más olvasni egy aktában, egy könyvben ezekről az esetekről, és megint más találkozni a fiatalokkal. Be kell vallanom, nagyon izgultam. Vajon lehet látni rajtuk, hogy mit éltek át? Szóba fognak állni velem? Mit fogok csinálni, ha valami rosszat kérdezek? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben. Azt hiszem, nagyon lehetett látni rajtam az izgalmat, mert az egyik lány először annyit mondott nekem: „Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint te.” Akkor döbbentem rá, hogy egy kívülálló vagy sajnálattal gondol ezekre a fiatalokra, vagy pedig megbélyegzi őket. Úgy gondolom, egyik sem helyes. Hogy mi a helyes? Nehéz erre a kérdésre válaszolni saját szavainkkal, inkább egy József Attila-verssel fordulok mindazokhoz, akik valaha ilyen gyerekekkel találkoztak, találkoznak és találkozni fognak.

„Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.”

Felhasznált irodalom

1977. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatóságról.

APPIGNANENSI, RICHARD – GARRAT, CHRIS: Nesze Neked Posztmodern. Bp., 1995.

BaRBARINO, JAMES: A kőbölcső mint olyan, avagy a gyerekek érzelmi bántalmazása. I–II. rész. Család, Gyermek, Ifjúság, 1993. 1–2. sz. 57–63. p.; 1993. 3–4. sz. 45–41. p.

BARKÓ ÉVA (ed.): A gyermekbántalmazás Magyarországon. (Tanulmánykötet) Bp., 1995.

BOLDIZSÁR–FORRAY–GUBI–VADÁSZ–VESZPRÉM: Mit tettünk értük? Bp., 1978.

GYÖRGYI KÁLMÁN – WEINER A. IMRE: A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Különös rész. Bp., 1996.

CONTE, JOHN R.: A gyermekkel szembeni szexuális erőszak. Család, Gyermek, Ifjúság, 1994. 1. sz. 21–29. p.

GYÖRGY JÚLIA: A „nehezen nevelhető” gyermek. Bp., 1974.

HANÁK KATALIN: Társadalom és gyermekvédelem. Bp., 1978.

HANÁK KATALIN: Állami gondozott csecsemők Pest megyében. Esély, 1991. 4. sz. 12. p.

HANÁK KATALIN: Variációk egy témára. Esély, 1993. 6. sz. 91. p.

JENKS, CHRIS: Childhood. London, é. n.

KEREZSI KLÁRA: Bevezetés a gyermek- és fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények viktimológiai értelmezésében. In Gödöny József (ed.): Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 25. kötet. Bp., 1988, 175–207. p.

KEREZSI KLÁRA: A kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények viktimológiai megközelítése. In Gödöny József (ed.): Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 27. kötet. Bp., 1990, 124–145. p.

KEREZSI KLÁRA: A gyermekek jogait és érdekeit sértő bűncselekmények. In Gödöny József (ed.): Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 28. kötet, Bp., 1991, 187–216. p.

KEREZSI KLÁRA: A gyermekek elleni erőszak. Tantusz, 1992. 3. sz. 8–9. p.

KEREZSI KLÁRA: A gyermek- és fiatalkorúak bűnözése és a gyermekkorú sértettek Magyarországon. In Pusztai László (ed.): Kriminológiai és kriminalisztikai évkönyv. Bp., 1995, 114–141. p.

KEREZSI KLÁRA: A védtelen gyermek. Erőszak és elhanyagolás a családban. Bp., 1995.

LOSONCZI ÁGNES: Ártó-védő társadalom. Bp., 1989.

NÉMETH ZSOLT: „A gyermeknek mindig hinni kell...” Család, Gyermek, Ifjúság, 1994. 1. sz. 11–15. p.

VUCSKÓ BERNADETT: Családon belüli szexuális devianciák. Család, Gyermek, Ifjúság, 1998. 6. sz. 43. p.